Szögyi barátunkról egy csomó mindent el lehet mondani, de azt nem igazán, hogy a sereggel kapcsolatos bármilyen esemény vagy történés ki tudná billenteni a közismert lelki egyensúlyából. Nos, úgy tűnik, a lányának (ha rövid időre is) ez a teljesítmény összejött. Lássuk egyrészt, hogy mivel sikerült ez neki, s azt is, hogy hogy néz ki a hadsereg egy mai fiatal lány szemével.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Leszerelés… Van-e olyan katonaviselt sorstársunk, akinek – akárhány év is telt el azóta – a pulzusszáma ne emelkedne egy kicsit, amikor ezt a szót meghallja? Van-e olyan, akinek ne lennének ezzel kapcsolatos (foszlányos, de annál mélyebben beivódott) emlékei?
Vérnűsző Baromról nem hinné az ember, de egyszer bizony ő is leszerelt. Méghozzá kereken 24 évvel ezelőtt.
Itt a tanévkezdés, percek múlva becsengetnek. Mi mással is tudnánk méltóbban megemlékezni erről a neves (bennünket, nemtanárokat általában már maximum csak hozzátartozóink okán érintő) eseményről, mint egy olyan poszttal, amelyben szervesen ötvöződik a pedagógusi mentalitás és az exkatona viselkedésmódja. Krux bebizonyítja, hogy az évek (évtizedek) telhetnek, de megfelelő környezetben és társaságban mindannyian visszaváltozunk ökörködő katonává.
És ez így van rendjén – szerintem.
Törzsolvasóinknak nem kell bemutatnom Vérnűsző Barom kollégát, aki barokkos körmondataival és kritikai észrevételeivel legalább annyi rajongót szerzett már magának, mint ellendrukkert. Hasonlóan eddigi sztorijaihoz, mai története egy újabb elmekórtani eset bemutatása a hajdani Magyar Néphadsereg egyik kiemelkedő generálisának aktív közreműködésével.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Egy elhantolás sohasem tartozhat a kellemes élmények közé, még akkor sem, ha katonai tiszteletadással történik; és itt nem csak a néhaira gondolok, akinek – most őszintén – már nagyjából minden mindegy.
Krux kolléga mégis egy temetésre, pontosabban annak előzményeire és utózöngéjére emlékezik első itteni posztjában, s egyúttal betekintést nyújt a díszelgők lelki és fizikai szükségleteinek kulisszái mögé.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Atrox sztoriját olvasva az ember óhatatlanul elgondolkozik azon, hogy mennyivel egyszerűbb lenne, ha a hadseregben mindenkit arra köteleznének, hogy – kifejezetten az alegység-ügyeletesek és a továbbszolgáló őrmesterek kedvéért – kizárólag olyan családneveket viseljenek, mint a Nagy, Kiss, Kovács vagy Zmrzlina.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Che olvasónkat sem lehet kifejezetten egy Rambó pályafutású katonának nevezni, de története neki is van. Nem is akármilyen: a hadsereg emberi arcát véljük felvillanni látni egy futó tizedmásodpercre, ami a Petőfi laktanyában egykoron sürgőforgó, hadkieges hivatásosok esetében felér egy dicshimnusszal.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
