Szögyi barátunkról egy csomó mindent el lehet mondani, de azt nem igazán, hogy a sereggel kapcsolatos bármilyen esemény vagy történés ki tudná billenteni a közismert lelki egyensúlyából. Nos, úgy tűnik, a lányának (ha rövid időre is) ez a teljesítmény összejött. Lássuk egyrészt, hogy mivel sikerült ez neki, s azt is, hogy hogy néz ki a hadsereg egy mai fiatal lány szemével.

Még ősszel egy unalmas napomat dobta fel a lányom azzal, hogy mi volna, ha jelentkezne katonának. Csak egy kicsit billent meg a lelki egyensúlyom, de sikerült megőriznem a nyugalmamat, láttam én már karón varjút eleget, majd csak kiderül, hogy honnan ez az ötlet, ha meg nem múlik el, akkor riasztom az orvos barátnőnket. Annyit azért mondtam neki, hogy ha azt hiszi hogy van külön női kiképzés is, akkor nagyon téved.

Aztán kiderült, hogy honnan is fúj a szél, a törzskocsmájából az egyik leltárszámmal ellátott törzsvendég rukkolt be, mert őszintén szólva az első időszakban fizetett zsold is kemény vetélytársa az Európa hátsó udvarában normálisan fizetett munkabérnek, sőt soknál még több is.

Hirtelen belázasodás elmúlt, majd egy hónap múlva jött elő, hogy ő menne a Géza katonai esküjére, Budapestre. Nohát a kocsit azt nem fogod elkötni, de ha kíváncsi vagy, akkor elmondom, hogy lehet eltopogni a Nyugatitól a Petőfiig. Kicsit leesett az álla, hogy honnan tudom én azt, hogy Géza ott van, hiszen Pesten biztos van még azon kívül több laktanya, de hát így jár az, aki nem követi a Milstoryt. Végül győzött a józan ész, nem ment fel, de estére már Géza is megjelent a törzskocsmában, igazolta az eddig igazolatlannak nyilvántartott hiányzását, és elbeszélgettek. Másnap aztán egy kis noszogatásra megosztotta velem a lányom, amit Géza mesélt neki a katonaéletről…

–    Képzeld, reggel fél 6-kor kell kelniük (na és?), és nem ám úgy, ahogy engem szoktatok szépen, szelíden keltegetni, hanem úgy hogy Ébresztő föl! és akkor már ki is kell ugrani az ágyból. (van ami évtizedek alatt sem változik)
–    Egész nap kiabálnak velük! (vazze, ez katonaság)
–    Képzeld el, nem mehetnek el sehova csak együtt (édes lyányom, ezt ottani tájszólásban alakzatnak hívják).
–    Még azt sem tehetik meg, hogy kiszaladjanak a kocsmába egy vodkára (no, úgy látszik ez konstans maradt), pedig a kapuból látszik ott szemben, ahol lehet kapni (nem tudom, hogy ott most kocsma van-e, vagy csak kisbolt).
–    Amikor az udvaron találkoznak valakivel, akkor állandóan tisztelegni kell! (he-he, ez újdonság? Mondjuk amikor én hallgató voltam, akkor egyszer felvetődött hogy a hallgatók egymásnak is teljesítsenek tiszteletadást, de egyöntetűen felhördültünk, hogy nem vagyunk mi buffosok!)
–    Ha bemennek egy irodába, akkor ott engedélyt kell kérni! (aha, kérek engedélyt – egyes humorosabb elöljárók ilyenkor engedélyezték, aztán megkérdezték, hogy mit is kért az elvtárs?)
–    Ott minden nap takarítani kell! (ellustult ez a mai fiatalság, nekünk naponta kétszer kellett)
–    Ha nincs szépen kitakarítva, akkor nem is fogják őket estére kiengedni! (naháááááát…)
–    Ott nem akkor kapnak kaját amikor megéheznek, hanem meg van szabva hogy mikor (napirendről hallottál már?). Még azt is megmondják, hogy meddig lehet enni. (ekkor már csak szörnyülködni tudtam, no meg majd megfulladtam a röhögéstől)
–    Egész nap hajtják őket! (szerintem ezt hívják alapkiképzésnek…)
–    Már este tízkor le kell feküdniük! (pedig a mai fiatalok akkor indulnak el az estébe, ámbár ha úgy meg vannak hajtva ahogy kell, akkor nem is bánják szerintem)

Lehet hogy kihagytam esetleg egy-két „rettenetes” dolgot, amit ebben az országban a katonaság leple alatt művelnek,de nézzétek el nekem, mindenesetre az biztos, hogy nagyon jól szórakoztam…