251. – Őrségben

Hiripiri kolléga belépőjét olvashatjátok, amely pont 23 évvel ezelőtt, egy „baráti” ország hadseregében történt apró kis momentumot elevenít fel. Ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy ugye katonaként mindannyian álmodtunk arról, hogy valamelyik vadbarom akkor kezd el velünk okoskodni, amikor őrszolgálatban vagyunk, lehetőleg minimum 30 éleslőszerrel..?
 

A történet idején (1988 márciusában) már esküt letett igazi kopasz voltam. Szombat van, pihenőnap… azon kevés alkalmak egyike, amikor nincs kiképzés; mindenki valami normális dologgal foglalkozott, ugyanis a századpéká benn tartózkodott a laktanyában. Valami nagyon fontos ügyben először a századirodán ette a fene, ami minden renitens és szabályzatellenes megmozdulást lehetetlenné tett, mert csak kidugja az orrát és be is esett a körletbe…

Zárójelben megjegyzem, hogy az öregek az ezredpékától nem rettegtek úgy, mint tőle!

Egy szó mint száz, mindenki olyan volt, mint aki ott sincs: csend és fegyelem uralkodott.

Valami ok folytán pont ott téblábolok az irodája előtt, amikor is ajtó nyílik, megjelenik a pk. feje, majd berendel az irodába. Kopasz (én) megretten, majd bevonul, lejelentkezik és várja a parancsot. A századpéká fennen meg is szólal:

– Katona, kerítse elő nekem az alegységügyeletest, s rögtön perdüljenek ide, az irodába!

Pár perc múlva a két fenn nevezett egyén jelentkezik, s közben azt számolgatja magában, hogy mely disznóságára derült fény. A parancs elhangzik, a góré ránéz az aegü-re és rámmutat:

– Ennek a katonának kiadja a fegyverét egy tárral, majd jelentkeznek itt!

Azt tudni kell, hogy nálunk a fegyver a fegyverszekrényben pihent, lakat s pecsét alatt.

A kapott parancs szerint fegyveresen megjelenek az öregnél, szombaton délben… Tár a helyén, közben magamban szinte leszámolok az életemmel: ilyen még nem történt, még az öregbakák sem tudtak ilyesmiről… Mindenki zavart és tanácstalan: mi lesz most? Mindenki próbálja kitalálni és kifürkészni, hogy mi a következő történés; persze álcázva, úgy, hogy ne látszódjon – elvégre utászok vagyunk, vagy mi a fene…

Eszméletlen nagy vigyorgás közepette a következő épületes látvány tárul eléjük: a kopasz (fegyverrel a vállán, jóformán ki sem látszik a térképek és a különféle, szigorúan titkos iratok alól, amiket cipel) battyog kifele az irodából, utána a századpéká, s vonulunk súlyosan elfele… Még hallótávon belül parancsba kapom, hogy ma egész nap őrszolgálatot teljesítek, s ezt jelentsem az ütinek.

Elbattyogunk a laktanya törzsépületének folyosójából nyíló kis beugróig, ahol is egy ajtón tábla hirdeti, hogy szigorúan titkos anyagok. Benyitunk, térkép meg minden lerak, majd a benn levő ales parancsba adja a következőt: parancsvisszavonásig az ajtót őrzöm, oda a benn jelenlévőkön kívül senki nem léphet be, még a folyosón sem tartózkodhat senki!

Állok az ajtó előtt s őrködöm… Unalmasan telnek az órák, s egyszercsak – mit ad isten! – megjelenik a folyosón kedvenc sanyargatóm, az egyik öreg szakaszvezető. Magából kikelve rámtámad, hogy mit keres itt, kopasz? Mi az a fegyver, s egyáltalán: azonnal mars a körletbe, az úton pedig kétméterenként ellenséges repülőgépek felbukkanása várható!

A pár órával korábban kapott parancs biztos tudatában a képébe vigyorgok, s kedélyesen közlöm vele, hogy tűnjön el, mer’ baj lesz! Ekkor már hadonászik (akkora volt, mint egy medve), tovább szid, mint a bokrot.

Mivel nincs kedvem pofozkodni (értsd: kapni az apróagyútól egy sallert), lekapom az AKM-et és teszem, amit tennem kell: gyors egymásutánban kétszer felszólítom, hogy távozzon, de a borsóagyú közeledik. Nincs mit tennem: kibiztosítok, csőretöltök, célzok…

Azt ugye nem kell említenem, hogy a parittya tök üres, de ezt ő nincs honnan tudja. Apró agyában mintha fény csillanna (láttam a szemén), majd hanyatt-homlok megfordul és menekülni kezd :-)

Hogy örömöm teljes legyen, még a sarkon innen akkorát taknyolt, hogy öröm volt nézni…

Utórezgések:

Másnap fenn nevezett borsóagy megkérdezte, hogy tényleg lelőttem volna?

Válasz: szerinted mi jár parancsmegtagadásért?

Reakció nem volt a részéről; otthagyott, viszont teljes két hétig, amíg a többieket szívatta, engem mindig kiállított a sorból, nehogy legközelebb előbb lőjek és csak utána nyomjam a felszólítást :-)

21 hozzászólás

 1. Wendiii — 2011-03-30 08:40 

Hehe, erről eszembe jutott, amikor az egyik őrségem alatt egy alezredes robogózott az őrhelyem felé, és nagyon nehezményezte, mikor távozásra szólítottam fel. Először próbált a váll-lapjára hivatkozni, de hamar elmagyaráztam neki fegyverem készenlétbe helyezésével, hogy az őrszolgálat nem egészen így működik. :)

 2. Syolos — 2011-03-30 09:50 

Mekkora sztori!! :) Szinte láttam magam előtt, nagyon jól szórakoztam rajta :)

 3. Baribál — 2011-03-30 11:11 

Hát ez igen jó volt:)
Örökké sajnálni fogom, hogy nem láthattam a jelenetet.

 4. Krux — 2011-03-30 11:31 

A képeket elnézegetve az az ország inkább “szomszédos” volt, mint “baráti”…

 5. _Nyuszi — 2011-03-30 11:50 

Rövid, de ütős! :)
Nagyon jóóó! :-)
—–
A nickedet meglátva először azt hittem, hogy lány vagy.

 6. Szalacsi_Dezső — 2011-03-30 14:27 

Jájj, mintha hájjal kenegetnének, amikor ilyet olvasok. Eszembe ötlik Úrgyán őrvezető megnyúlt képe, aki a rajparancsnokom volt, s aki attól fogva tisztelt, hogy egyszer az ezred elhárító tisztje személyesen jött fel értem a századszintre, majd kézfogás és baráti vállveregetés közepette ketten távoztunk kis időre az irodájába.
Úrgyán őrvezető azóta se tudta meg, hogy mi volt ez a kis esemény, de nektek majd megírom egyszer posztban, ha lejár a “titkosítása”. :-D

 7. johnibyg — 2011-03-30 17:07 

@Szalacsi_Dezső: Mennyi időt kell rá várni?

Am nem Hiripiri, nem tudod, hogy mi történt bent? Vagy, hogy mennyi ideig voltak ott?

 8. passaran — 2011-03-30 17:49 

@Szalacsi_Dezső: Én Szabadszálláson múlattam időt ’84-’86 közt vegyvédelmi büdösbogárként és egyszer felhívott telefonon az unokatesóm anyósa egy családi ügyben. Annyiból volt pikáns a helyzet, hogy a mama a HM-ben dolgozott titkárnőkent. De az üti ezt nem tudta, csak hogy a HM-ből keresnek személyesen engem :) Pár hétig volt is respectem a tisztek előtt – sőt kaptam egy hosszú eltávot is!!!! De minden csoda elmúlik és lassan én is beálltam a megszokott szabadszállási szopágra :(

 9. guyu — 2011-03-30 17:57 

Üdv a Társaságnak!
Régóta olvasom (és élvezem) a történeteket.

1982 ősze, Lenti(City) hajnal 6-7 körül.
Telephelyőrség, én kopasz tápos 3 tárral (90 éles lőszer). Főtörzs be akar menni az embereivel. Ahogy kell felszólítottam (tréfára vette). Amikor csőre töltöttem nem csak én sz@rtam be.

Főtörzs maradt, egy ember szaladt és hozta a felvezetőt. Onnantól kezdve kevésbé frekventált helyre tettek, de hogy miért, nem tudom.

További jó sztorizást!

 10. Libero — 2011-03-31 08:20 

@guyu: “Onnantól kezdve kevésbé frekventált helyre tettek, de hogy miért, nem tudom.” – Szerinted miért? ;)

 11. Szalacsi_Dezső — 2011-03-31 08:23 

@johnibyg: hát igazából csak a lustasági faktor együtthatója határozza meg. :-)
@exonka: Nekem sem lett semmi előnyöm belőle, szopóágon voltam végig, ettől függetlenül.

 12. Krux — 2011-03-31 09:00 

@Szalacsi_Dezső: Szerintem ne a lustaságra fogd! Megírtad te azt már, méghozzá két külön történetben. Az egyiknek az a címe, hogy “Beszervezésem története”, a másiknak meg az, hogy “Kádár kéme voltam”.:-))) Egyébként komolyra fordítva a szót, az egyik tagja voltam annak a bíráló bizottságnak, amelyik az első – vagy nagyon az elsők közül való – olyan PhD értekezést bírálta, amelyik az ilyen “kényes ” kérdésekkel mert foglalkozni. A védésen nem az ilyenkor szokásos légkör uralkodott…

 13. Szalacsi_Dezső — 2011-03-31 13:12 

@Krux: Na, jó, de itt még nem jelent meg. :-)

 14. Optika — 2011-03-31 15:29 

Nálunk is a Zalaegerszegen mentek a sztorik egy felállított őr által megfektetett ezredesről, laktanyaparancsnokról. Szerettem ezeket a sztorikat, bár én ott és akkor erőteljesen megkérdőjeleztem az igazságtartalmukat, ha létezett volna a kifejezés “soldier legend”‘-nek minősítettem volna.
De azért néha helyenként tényleg megeshetett.

 15. guyu — 2011-03-31 16:26 

@Libero: Megsejthették, hogy egy beijedt kopasz + éles lőszer nem a legjobb kombó :)
Egyébként a főtörzs is akkor fagyott le, mikor igenlő választ kapott a “Maga újonc” kérdésére.
Mellesleg kiderült, hogy “kint felejtettek”, mert munkaidő kezdetével vissza kellett volna vonni.

 16. vén betyár — 2011-04-01 04:08 

@Szalacsi_Dezső: @Krux:
Micsoda titokzatos és izgalmas dologrol párbeszélgetnek az Urak!
De szivesen olvasnám, ha lejár a titkositása!:)

 17. Szkv — 2011-04-03 19:30 

Nagyon tetszik a bevezető blog.

Politikai tiszt “elvtárs” “hivatalos” látogatásra érkezett a nyugati határon lévő egyik őrsre. A kapun való beléptetés a szabályzat szerint megtörtént. Kapuban semmi “kukackodás” nem történt. Ami ezután történt, az már érdekes eseményeket hozott. Rafinált Gk vezető megáll az őrs udvarán, a riadós kutyus közelében. Tiszt “elvtárs” kiszáll a kocsiból, nem számolva azzal ami ezután történik. Derék jó kutyusunk, “tányér sapkát” meglátva, gyors mozdulattal a tiszt “elvtárs” eső gallérját lerántotta, és saját “fegyverét” ami az ő esetükben mindig “tüzkész” állapotban van, (fogait) kimutatva, megállásra “szólította” fel. A tiszt “elvtárs” egy életre megtanulta, hogy a HATÁRŐR kutyusokat tisztelni kell. HATÁRŐR BAJTÁRSAK tudják, hogy a HATÁRŐR kutyusok miért reagáltak így a tányér sapkára.

 18. Kelempájsz — 2011-04-04 10:58 

@Szkv: Igen, a kutyák nem szerették a tányérsapkát. Hörmannon én intéztem az ilyesmit. Sajnos, muszáj volt, mert a tiszti löket belekötött mindenbe, és akkor helybetopi következett. Pedig sok olyan hiányosságról mesélhetnék, amit a tisztek is elkövettek volna a mi helyünkben, a legnagyobb odafigyelés mellett is. Nincs olyan, hogy egy járőrt valamivel ne lehetne megszívatni. De amikor éjjel már 100 méterről is kiabáltak, hogy “ellenőrző járőr, fogja vissza a kutyát!”, akkor minden rendben volt. Üdv: Kelempájsz

 19. Libero — 2011-04-04 11:12 

@Kelempájsz: Én is hallottam hör barátaimtól, h a kutyákat mindenütt becsibészelték tányérsapkára.Ahogy Kohn bácsi mondaná: “ügyes…”.:)

 20. Kelempájsz — 2011-04-04 12:22 

@Libero: A kapunál volt kikötve az üldözőcsoport kutyája. A kimaradásról visszatérő katonák a hónuk alatt hozták a tányérsapkát. Én csibészeltem a blökiket Hörmannon. Ha kiderült volna a turpisság, lett volna haddelhadd.
Bölcs elöljáróink azt mondták mindig, hogy nem igaz, hogy nincs probléma a szolgálattal, az van, hogy az ellenőrző járőr nem fedi fel a hiányosságokat, tehát nem látja el rendesen a feladatát.

 21. Kendan — 2011-04-06 08:59 

Nagyon jó sztori, köszönöm! :D

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.