Hiripiri kolléga belépőjét olvashatjátok, amely pont 23 évvel ezelőtt, egy „baráti” ország hadseregében történt apró kis momentumot elevenít fel. Ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy ugye katonaként mindannyian álmodtunk arról, hogy valamelyik vadbarom akkor kezd el velünk okoskodni, amikor őrszolgálatban vagyunk, lehetőleg minimum 30 éleslőszerrel..?
 

A történet idején (1988 márciusában) már esküt letett igazi kopasz voltam. Szombat van, pihenőnap… azon kevés alkalmak egyike, amikor nincs kiképzés; mindenki valami normális dologgal foglalkozott, ugyanis a századpéká benn tartózkodott a laktanyában. Valami nagyon fontos ügyben először a századirodán ette a fene, ami minden renitens és szabályzatellenes megmozdulást lehetetlenné tett, mert csak kidugja az orrát és be is esett a körletbe…

Zárójelben megjegyzem, hogy az öregek az ezredpékától nem rettegtek úgy, mint tőle!

Egy szó mint száz, mindenki olyan volt, mint aki ott sincs: csend és fegyelem uralkodott.

Valami ok folytán pont ott téblábolok az irodája előtt, amikor is ajtó nyílik, megjelenik a pk. feje, majd berendel az irodába. Kopasz (én) megretten, majd bevonul, lejelentkezik és várja a parancsot. A századpéká fennen meg is szólal:

– Katona, kerítse elő nekem az alegységügyeletest, s rögtön perdüljenek ide, az irodába!

Pár perc múlva a két fenn nevezett egyén jelentkezik, s közben azt számolgatja magában, hogy mely disznóságára derült fény. A parancs elhangzik, a góré ránéz az aegü-re és rámmutat:

– Ennek a katonának kiadja a fegyverét egy tárral, majd jelentkeznek itt!

Azt tudni kell, hogy nálunk a fegyver a fegyverszekrényben pihent, lakat s pecsét alatt.

A kapott parancs szerint fegyveresen megjelenek az öregnél, szombaton délben… Tár a helyén, közben magamban szinte leszámolok az életemmel: ilyen még nem történt, még az öregbakák sem tudtak ilyesmiről… Mindenki zavart és tanácstalan: mi lesz most? Mindenki próbálja kitalálni és kifürkészni, hogy mi a következő történés; persze álcázva, úgy, hogy ne látszódjon – elvégre utászok vagyunk, vagy mi a fene…

Eszméletlen nagy vigyorgás közepette a következő épületes látvány tárul eléjük: a kopasz (fegyverrel a vállán, jóformán ki sem látszik a térképek és a különféle, szigorúan titkos iratok alól, amiket cipel) battyog kifele az irodából, utána a századpéká, s vonulunk súlyosan elfele… Még hallótávon belül parancsba kapom, hogy ma egész nap őrszolgálatot teljesítek, s ezt jelentsem az ütinek.

Elbattyogunk a laktanya törzsépületének folyosójából nyíló kis beugróig, ahol is egy ajtón tábla hirdeti, hogy szigorúan titkos anyagok. Benyitunk, térkép meg minden lerak, majd a benn levő ales parancsba adja a következőt: parancsvisszavonásig az ajtót őrzöm, oda a benn jelenlévőkön kívül senki nem léphet be, még a folyosón sem tartózkodhat senki!

Állok az ajtó előtt s őrködöm… Unalmasan telnek az órák, s egyszercsak – mit ad isten! – megjelenik a folyosón kedvenc sanyargatóm, az egyik öreg szakaszvezető. Magából kikelve rámtámad, hogy mit keres itt, kopasz? Mi az a fegyver, s egyáltalán: azonnal mars a körletbe, az úton pedig kétméterenként ellenséges repülőgépek felbukkanása várható!

A pár órával korábban kapott parancs biztos tudatában a képébe vigyorgok, s kedélyesen közlöm vele, hogy tűnjön el, mer’ baj lesz! Ekkor már hadonászik (akkora volt, mint egy medve), tovább szid, mint a bokrot.

Mivel nincs kedvem pofozkodni (értsd: kapni az apróagyútól egy sallert), lekapom az AKM-et és teszem, amit tennem kell: gyors egymásutánban kétszer felszólítom, hogy távozzon, de a borsóagyú közeledik. Nincs mit tennem: kibiztosítok, csőretöltök, célzok…

Azt ugye nem kell említenem, hogy a parittya tök üres, de ezt ő nincs honnan tudja. Apró agyában mintha fény csillanna (láttam a szemén), majd hanyatt-homlok megfordul és menekülni kezd :-)

Hogy örömöm teljes legyen, még a sarkon innen akkorát taknyolt, hogy öröm volt nézni…

Utórezgések:

Másnap fenn nevezett borsóagy megkérdezte, hogy tényleg lelőttem volna?

Válasz: szerinted mi jár parancsmegtagadásért?

Reakció nem volt a részéről; otthagyott, viszont teljes két hétig, amíg a többieket szívatta, engem mindig kiállított a sorból, nehogy legközelebb előbb lőjek és csak utána nyomjam a felszólítást :-)