Szögyitől eddig jobbára szolnoki és pécsi történeteket olvashattunk. Mai posztja a lángoktól ölelt egy újabb szegletébe, Nyíregyházára kalauzolja el azokat, akik arra kíváncsiak, hogy hogy lett egy szépreményű repülős hallgatóból hazai pályán játszó mezei nyúl – vagy valami ilyesmi.

Szép nyári nap, végzünk a pécsi bútorgyárban, öregcsepel megérkezik értünk, be az áper munkásszállásra – pardon, az laktanya volt –, ebéd, utána mikor megyünk fel átöltözni a körletbe, azzal fogadnak, hogy én már ne is menjek ki a városba, mert holnap áthelyeznek Nyíregyházára. Akkor ez azt jelenti, hogy a fater otthoni kieges ismerősei jól dolgoztak, de én itt akarok maradniiiiiiii!!!!!!

Tudjuk, mit számított ez a katonaságnál… Egyből kitört a parasztlázadás a maradók között, mert velem együtt már két bútorgyári hely is megürült; az írnoknak a társaság egyik fele annyi piát ígért, hogyha azt mind megkapja, leszerelésig se józanodik ki, a másik fele meg annyi verést (ha nem őt teszi be a kontingensbe), hogy a gyengélkedőről mentőautóval szerel. Ez akkor már legyen az ő gondja.

Másnap (ezúttal konzervatívan) vonattal mentem. Hazaérek – azért nenemá hogy egyből behúzzak a laktanyába (azt se tudtam, melyikbe kell) – biztos ami biztos: hazatelefonálok az állomási telefonfülkéből (hol volt még akkor mobil… vezetékesre is éveket kellett várni). Öreglány felveszi, elújságolom neki, hogy áthelyeztek Nyíregyházára, mostmár otthon fogok szolgálni, öröm, bódogság, jaj de jó lesz, megyek hazafelé. Rákérdez, hogy akkor most hogy készüljön, hol vagyok és kb. mikorra érek haza, mondom hogy itt vagyok az állomáson és ha kilépek, akkor öt perc, ha sétálok, akkor tíz; hát akkor az apád f*val szórakozzál itt, ne a telefonnal, toljad csak idefelé a segged!

Mindenesetre hazaballagtam, örül-örül, fater meg pláne, hogy pont jókor helyeztek haza, mert mostanában indul a dohányszezon, milyen jó lesz már neki, ha kimenő alatt segítek a dohányföldön. Ahhha…. Szegény drága nagyanyám kipótolta a hármasmetró fúrópajzsát, úgy pörgött a sírjában, amilyen lendülettel emlegettem magamban, inkább azt mondtam a faternak, hogy derítse ki a kieges ismerősével, hogy melyik laktanyában van az az MN-akármennyi, ahova áthelyeztek, mert a városban kettő is van. Aztán kiderült, hogy négy; hoppáááá… ismerd meg városod!

Hazajön a katonafiú, mit főzzek édes fiam, hát pályinkát idesanyám, de azért kicsit szolidabb örömöt abszolválok, hiszen nemsokára bekerülök a tényleges katonaéletbe. Két éve hordom az ilyen-olyan egyenruhát, de eddig főiskolai hallgatóként (azért az néha vicces volt a tényleges szolgálathoz képest), utána meg a törzsosztályon no meg Pécsett is, egymás között voltunk, most meg odavetnek az oroszlánok elé, a tényleges sorállományba. Más, rendes ember ilyenkorra már a leszerelési buli után is kijózanodik, én meg mostanában szándékozom megkezdeni az igazi szolgálatot (amiből józan számítás szerint még hátravan 12 hónap).

Azért estefelé fater csak elvitt az új helyemre, enyhe szalonspiccel bekolbászolok a kapun, hogy helló-belló, engem ide küldtek. Kapus csak kakukkol egy sort, nem tud semmit, erre előjön a hátsó ajtón egy főtörzs, ÜTIh karszalaggal, nocsak mondom, itt a kapu mellett van az ÜTI-szoba? Ugyanis Szolnokon a parancsnoki épületben volt, a körletek meg a guruló között, inkább a pályához közelebb; Pécsett az áperben ugyan láttam, hogy ott  így van, de azt hittem, ez csak a helyi folklór része. No meg amúgy is, hogy néz az ki, hogy tiszthelyettes ÜTI-karszalagot kap? Azt szoktam meg a főiskolán, hogy ezüstöst kapuügyeletesi, meg őrparancsnoki karszalaggal látok (Pécsről nem tudok nyilatkozni, hiába voltam ott fél évet), az ÜTIh az hadnagytól kilósig szokik lenni, meg különben is, mit pampog itt nekem egy tiszthelyettes?

Gyárilag lenéztük az ezüstösöket, mert láttuk, hogy milyen agyi színvonalú ürgék kerültek be oda. Mivel alapkiképzésen gyűrtem egy teljes szakasz tts-hallgatót, fel tudtam mérni, hogy az ilyen fajták már nemigen fejlődnek, no meg az is belejátszott, mikor láttam hogy a KET (Katonai Előkészítő Tanfolyam, azaz gyorstalpaló érettségi) bukott emberei is oda kerülnek átosztályozásra, és akkor még azt nem is mondtam, hogy a repülősöknél ezekből még az értelmesebbik fajta volt.

Másfél év alatt egyetlenegy említésre méltó momentumot produkált a teljes két évfolyamnyi tts-hallgató. Csajozás előfordulása alatt érdeklődött be az egyik „értelmes” hölgy, hogy mi a különbség az aranyszínű, meg az ezüstszínű sallangokkal feldíszített egyenruha között (mondjuk az a csaj is kezdő lehetett, mert a szolnoki nők jobban ismerték az egyenruhán lévő információkat, mint egy frissen felesküdött kopasz; harmadéves/zászlós alatt nem nagyon álltak szóba velünk). Nos, az említett ezüsthallgató azt a frappáns választ adta az érdeklődő nőneműnek, hogy az aranysassal ugyan tényleg a repülősöket jelölik, DE az ezüstösök, azokból űrhajósok lesznek (farkasberci után voltunk pár évvel), azért az ezüst szín, mert az űrhajónak van ilyen színe. Ez az egy olyan eset volt, amire azt mondtuk, hogy nu, ennek az ürgének mozog valami a sapkája alatt…

Mert pampogni azt pampogott bőven, hogy mit akarok én itt? Há – mondom – engem reggel azzal zavartak el Pécsről, hogy jelentkezzek itt a mai napon, akkor meg miért nem jöttem korábban? Miért-miért, mert késett a csatlakozásom – a negyedik pohár pálinka csatlakozása a harmadikhoz –, de most már megjöttem b*meg (egyre inkább izélte a csőrömet, hogy egy tts-sel kell az ő szintjén kommunikálnom). Utána meg elkezdi fixírozni a cuccomat (egy papírzsákba hajigáltam be, ami kevés felszerelést hagytak meg nekünk Pécsett, mint sokadrendű, még csak nem is csillagharcosoknak), hogy ez szabálytalan, hogy jöhettem én keresztül az egész országon olyan csomaggal, amit a szolgszab nem engedélyez, hogyhogy nem fogott meg a VÁP, meg különben is részeg vagyok (a fater szilvapálinkájának illatát már a vegyi fegyverek betiltásáról szóló egyezmény is nevesítetten kezeli). Ja, meg a repülős fegyvernemi jelzésem ellen is kifogásai voltak, amivel viszont nagyon gyorsan és nagyon messzire elhajította nálam a kalapácsnyelet.

Ekkorra már bennem is felhorgadt az, aminek nem kellett volna: visszapofáztam az ürgének, hogy ha én nem kellek ide, meg amúgy sem felelek meg az ő magas színvonalú követelményeinek, akkor nagyon gyorsan rendezze el, hogy sztornó az áthelyezésem, hadd menjek csak vissza Pécsre, mert ott jól éreztem magam, no meg a fater dohányföldje is sokkal messzebb van onnan. Ekkor tűnt el a környékről az addig ott tébláboló komplett kapuszolgálat, mert ők már látták, hogy M. főtörzsben a túlnyomás már kezdi emelgetni a fedőt.

Indult volna ugyan a robbanás; kezdte is, hogy egyből fogdára vág, de mondtam neki, hogy ha nem fogadja a jelentkezésemet, akkor vagy adja ki a parancsot hogy hátra arc, de akkor ő fog felelni a leltárhiányért (-1 fő a Magyar Néphadseregben, ezért valószínűleg hadbíróság jár!), vagy kezdje meg az elhelyezésemet és az állománybavételemet, aztán utána beszélhetünk a fogdáról és egyéb nyalánkságokról, tekintve, hogy a jelenlegi köztes állapotomban nemigen hiszem, hogy jogköre lenne fenyítést kiszabni, mivel jelenleg még csak nem is felettesem. Az lett a nóta vége, hogy akkor menjek be oda a körletépületbe, az emeleten keressek egy ágyat, aztán majd holnap valaki fog velem foglalkozni.

Néztek nagyot a századszinten is, ágyat egy kis idő múlva tudtam szerválni, akkor ismerkedjünk, hova kerültem. Először engem kádereznek, hogy kopasz-gumi-öreg? mondom múmia bazmeg; ha taknyos leszek, akkor nekem nem is a gyengélkedőről kell az orvos, hanem a múzeumból a régész, amúgy meg voltam-e már őrségben? Hááát, volni voltam, talán háromszor is már, az nem baj, itt hetente leszek háromszor, és azon kívül mit csináltok? semmit, na, akkor erre én is benevezek.

Reggel elcsattogunk reggelizni; a kaja (laktanyai szinten) elviselhető, utána tájékozatlanságom áldozataként belecsöppentem a reggeli sorakozóba. Akkor még nem tudtam, hogy okos ember reggeli után az étkezde hátsó ajtaján keresztül tűnik el a balfenéken. Alakulótéren összeverődik vagy harminc negyven ember, tegnap esti haverom kiáll, rendezgeti azt a csürhét (legalábbis pattog mindenféle igazodási meg takarási szempontokat, de általában oda se b@szik senki), feltűnik egy ales, erre elkezd üvölteni, mint akinek nagyon fáj valami, hogy „Ezred vigyázz!”.

Nem tehettem róla, de hangosan elkezdtem röhögni. Ahogy elkezdtem fejben számolni (ugyan a gyalogsági felépítésben nem vagyok teljesen biztos), egy raj az talán nyolc ember, egy szakasz az három raj, egy század az három szakasz, egy ezred akkor vélhetően legalább megint három század, azaz alsó hangon minimum kétszáz ember, itt meg ha vagyunk ötvenen, az már bőven felül lett becsülve. Még csak nagyon el sem tudtam bújni a sor közibe (mert sor az egy szál se), M. főtörzs úgy néz rám, hogyha tekintettel ölni lehetne, akkor már tele lenne velem a temető. Valaki mellettem meg is jegyezte, hogy szerencséd, hogy az első emeleten találtál magadnak ágyat, mert a fatörzs a másodikon szakaszparancsnok.

Akkor isten hozott Nyíregyházán…