253. – Elfeledett laktanyák

Elektro barátunkat ugyancsak megcsapta a nosztalgia, s – roppant dicséretes módon – úgy gondolta, hogy a Milstoryblog közönségével is megosztja keserédes emlékei, valamint fényképei egy részét.

Valami azt súgja, hogy számos régi olvasóban/szerzőben fog ez a poszt érzelmeket kelteni…

Optika kolléga Zalaegerszegről szóló írásán felbuzdulva előkerestem egy tavaly őszi útibeszámolómat, amelyet makettegyesületem honlapján publikáltam. Kicsit átfogalmaztam és most megosztom veletek.

1986. február 27., csütörtök, reggel nyolc óra. Budapest, XIV. kerület, Angol u. 65., Danuvia Művelődési Ház, gyönyörű napsütéses idő. Ekkor még nem tudtam, mit jelent az, hogy bedeszkázzák az eget.

Itt kellett jelentkeznem a bevonulási parancsommal, majd egy kiérdemesült Csepellel felvittek Budakeszire, a Ságvári Endre Laktanyába. A szokásos procedúrák után oszlopos tagja lettem az MN 2983 alakulatnak. Az alapkiképzés/eskü után 3 hónap német nyelvi kiképzés következett, melynek végén bekerült a katonakönyvembe a RÁF (rádiófelderítő) távírász képesítés. Ennek következményeként kezdődött bolyongásom az országban.

Elsőre ’86 júliusában átvezényeltek Kőszeg-Keresztkútra, majd augusztusban tovább, Sopron-Muckra. Itt egy hónappal később – éppen a RIM (rádióiránymérő) készülékkezelői vizsgáim előtt – jöttek rá Keszin a „nagyok”, hogy az első időszakban kapott 10 nap fogdám miatt „politikailag megbízhatatlan” vagyok, s mint ilyen, mit keresek a nyugati határon. Visszarántottak tehát a Ságváriba. Októberben, az akkori frissen esküdt újoncokkal továbbvezényeltek Mátészalka-Ópályiba, végül 1987 augusztusában innen szereltem le.

A fentiek miatt egy eltáv alkalmával értetlenül forgatta a debreceni vasútállomáson a VÁP a katonakönyvem; nem értették, hogy miként lehet ÚJONC-KIKÉPZENDŐ-HŐR-HONVÉD egy lapon.

Szép volt, jó volt, elmúlt.

Néhány éve ötlött fel bennem, hogy meg kéne látogatni a régi szolgálati helyeimet. Ennek első állomása tavaly ősszel sikerült is, mivel egy makettező egyesület alelnökeként Kőszegen jártam egy makettversenyből kifolyólag.

E kis intermezzo után lássuk, mi is történt.
Amire emlékeztem, hogy Kőszegtől nyugatra, a hegyen lévő erdőben volt az őrs, ahol szolgáltam. Az évek folyamán egyre többet tudtam meg róla, végül (hála egy helyi makettes ismerősnek, továbbá a Google Earth és a GPS segítségének), ennyi idő után is sikerült megtalálni.
A betáplált koordináták alapján a helymeghatározó kivezetett minket az erdőbe. Itt emlékeztem rá, hogy a D-344 aszfaltozott úton csühögött velünk felfelé. Az út ma is tökéletes, elindultunk hát az emelkedőn a fák közt. A látvány ugyanolyan csodálatos, mint 24 éve. Szerencsére az időjárás kegyes volt hozzánk, és szikrázóan sütött a nap. Ebben a megvilágításban az őszi erdő, a lehullott levelek, a fák közt átsejlő napfény… nem lehet elmondani, milyen. Egyszerűen látni kell!
Menet közben a GPS jelezte, hogy a célhoz értünk, ám valójában semmit nem láttunk.

Tüzetesebben megnézve az utat, alig észrevehető leágazást találtam, benőve kétoldalt gazzal. Aki nem tudja, hogy itt lehet valami, az észrevétlenül elmegy mellette. Ráhajtottam az útra, és (egy meredekebb emelkedőn felfelé látottaktól) egyszer csak előjöttek az emlékek.

Megismertem a felhajtót a betonozott visszafordítóval, ami után az őrs gépkocsibejárója volt. Ráfordultam a kapura, és elszomorodtam; amit láttam ugyanis, az maga az enyészet.
Emlékeimben máig tisztán él az eredeti épület, a zsalugáteres ablakaival, faborítású tűzfalaival, palával a tetőn, emeleti részén fából készült erkélyekkel. Az udvaron rend, tisztaság, virágok. A garázsok meszelt betonfala, a tetején fabarakk körlet. Nekem, mint nagyvárosinak, akkor ez maga volt a paradicsom, annak ellenére, hogy nem önszántamból kerültem oda. Igaz, akik ismernek, tudják, hogy én szerettem katona lenni. Öten kerültünk akkor oda, és dacára a késő esti érkezésnek, a már ottlévők igencsak nagy ovációval fogadtak. Kis létszámú őrs lévén, nem volt szokás a klasszikus értelemben vett szívatás. Itt mindenki rá volt utalva a másikra. Ennyi év távlatából is jó emlékekkel tértem vissza.

Valamikor ilyen volt Keresztkút. Ma viszont pusztulás mindenfelé.
A főépület ablakai betörve, amit lehetett leszereltek, széthordtak. A lyukas tetőn keresztül beázás mindenfelé, ettől a plafonról pereg a vakolat. A parketta felhullámosodott a nedvességtől. A kazánházban néhány maradék cső. A vizesblokkok szétverve. A körletek ablakai leszaggatva, kitörve, a burkolatok szétmállva. A padláson felhajigált matracok; lehet, köztük van még az is, amin annak idején én feküdtem. A garázsok ajtói leszakítva, lerohadva. A szerelőaknában olajjal, szeméttel kevert víz. A valaha a garázstetőn lévő barakknak csak az alapjai maradtak meg. Helyén fenyők nőnek. Innen akkoriban egész Rattersdorfot be lehetett látni a fák fölött. A gaz lassanként elural mindent, a természet visszaveszi azt, ami az övé. Az udvaron, a fal mellett pad, kitört lábbal, félig eldőlve… Valamikor sokat ültem rajta…

Miközben családommal bejártuk a romokat, meséltem nekik a múltról. Itt hegesztettem a Barkas alját, itt állt a DAC, itt a gumilánctalpas hójáró, itt volt valahol az ágyam, ide ültünk ki nézegetni a tájat szabadidőnkben, itt „centriztük” a krumplit (volt, hogy mogyorónyira…), itt… nehéz folytatni. Fájó szívvel, de búcsút kellett mondani a helynek; lehet: örökre.

Újabb koordináták betáplálása következett: keressük meg az antennát, amit annak idején üzemeltünk. Vissza az erdei útra, és tovább felfelé a hegyen. Kicsit odébb, a régi tiszti házak felújításával turistaszálló épült. A szerpentin egyes részein a völgyre is csodálatos kilátás nyílik. Egy komolyabb hajtűkanyar után végre megláttuk a célt. Mint láttam, az objektum máig is üzemel. Igaz, a fából készült Mafi-torony már nincs meg, de az épületek ugyanazok. Ide – őrzött terület lévén – nem tudtunk bemenni, így csak egy-két fotó, és indulás tovább. Lefelé a hegytetőről nagyon szépen lehetett látni az erdőkkel körülvett völgyet, valamint az út egy szakaszán rálátás van a széthulló őrs épületére is.

A visszaút folyamán végre megnézhettem egy másik laktanyát is.

Még mikor Keresztkúton szolgáltam, a közeli Hétforrásnál lévő határőr-őrsnek adtunk segítséget határzárás esetén. Mivel mi fedett honvédekként voltunk a határon, ezért nem érintkezhettünk velük. Így csak tudtuk, hogy valahol ők is ott vannak, de semmi több. Rögtön adta magát, hogy akkor keressük fel ezt a helyet is. Némi gyalogtúra után megpillantottuk az őrsöt. Pontosabban, ami maradt belőle. Az elmúlt évtizedek történései, no meg az idő vasfoga itt is megtette hatását. Sajnálatos és érthetetlen, hogy annak idején, mikor a sorkatonaság megszűnt, valamint a vasfüggöny megnyílt, ezeket az objektumokat nem nyilvánították védetté. Turisztikai szempontból szerintem nagy lehetőség lett volna bennük. Állapotára a Keresztkútnál már leírtak teljesen ráillenek.

Az őrs előtt a völgyben találhatjuk a híres Hétforrást. Ezt 1896-ban egy bővizű forrás befogásával és hét kifolyónyílás kialakításával készítették. A hét kifolyás a honfoglaló hét vezér neveivel van ellátva. Mivel ez határsávban volt, a rendszerváltásig csak vezetővel, előzetes engedélyek lekérésével lehetett ide kirándulni. Mivel már jócskán benne jártunk a délutánban, felszedelőzködtünk, hogy még időben visszaérjünk Kőszegre.
Tervben van még a soproni és az ópályi őrsök becserkészése is. Előbbi ma már wellness-szállóként üzemel, utóbbi (a Google Earth 2010 augusztusi fotója alapján) még mindig antennás „ojjektum”. Sajnos a „Ságvári” máig honvédségi terület, így vélhetően oda sosem fogok bejutni.

További képanyagot a nosztalgia-kirándulásról ezen a két linken lelhettek:

Első link: Keresztkút

Második link: Hétforrás

14 hozzászólás

 1. nedecz — 2011-04-04 08:23 

Nagyon köszönöm a postot és a képeket,különösen a Hétforrásiakat.Én ’92-’93-ban szolgáltam Kőszegen,néhányszor már csak objektumőrségben voltam a hegyben.
Hétforrás rám is van tetoválva,lévén ott volt a “második szülinapom”…

 3. pagát — 2011-04-04 19:25 

Ezek bizony szomorú képek! Én a leszerelésem, vagyis 1984. óta nem jártam Mosonmagyaróváron, viszont a kislányom volt ott és készített is jó néhány felvételt az elhagyott, romos határőrlaktanyáról. Elképesztő a változás, a régóta őrzött emlékekhez képest! Talán majd összehozok én is egy posztot erről…

 4. matkó — 2011-04-04 20:06 

Dehogy szomorúak ezek a képek! Pusztuljon csak minden, ami laktanya, katonaság, határőrség. Velük együtt minden hivatásos katona. — Emberi természet, utólag mindenben a szépet keresni, és megcsalni saját emlékeinket. Én viszont soha nem bocsátom meg, amit a katonaság elrabolt tőlem, és soha nem bocsátom meg, amit adott.

 5. nedecz — 2011-04-05 06:56 

@matkó: Ne haragudj,de azt kell mondjam,hogy Te egy frusztrált ember vagy akinek valószínűleg az élete nem úgy alakult,ahogy azt szerette volna.

Szerződéses koromban találkoztam néhány ilyen gondolkodású emberrel.Meg kell mondjam,mindegyik a saját sorsát rontotta el.

Sajnállak,hogy nem tudod értékelni az életednek ezt a szakaszát kellőképpen.Nem tudom,mi történt Veled ott és akkor de hidd el,jó eséllyel Te okoztad Magadnak a bajt.Az ember katonaként sokmindent megtanult a fegyverforgatáson kívül,úgymint bajtársiasság,engedelmesség,feladatorientáltság.

Visszahozhatnák a sorkötelezettséget,ráférne a mai emós ifjakra…

 6. proletair — 2011-04-05 06:56 

A poszt elkondolkodtató volt, és én is megnézném mi lett azokkal a laktanyákkal ahol szolgáltam. Annak külön örülök, hogy a szerző is akárcsak szerénységem, makettfanatikus, nevedből ítélve kedves Elektro, mintha rémlenél a Makettinfóról:)

@matkó:
Én nem fogom azt a 6 évet sajnálni amit a seregben töltöttem, még akkor sem, ha a magadfajták és családtagjaik életét is meg kellett védenem ez idő alatt. De hogy valami azért pusztuljon, mert Neked nem jött be… Hát… Nem vagy kicsit önző?

 7. Bashar — 2011-04-05 10:02 

Urak – tudom bár rég nem szóltam hozzá a posztokhoz – (Hazitroll kollegától előre is elnézést :)) de ne etessük a trollokat. :) Had pukkadjon meg magába, jobb úgysem lesz neki.
@proletair: azért Szolnok és Debrecen nem sokat változhatott :)

 8. proletair — 2011-04-05 10:14 

@Bashar:
Szolnokon asszem a Bercsényi már rég a reptérre költözött (katonásan: diszlokált), így nem tudom, most mi lehet a régi laktanyában. Amúgy a Fürst laktanya ritka szép állapotban volt, még ha az épületeken érződött is a szoci neobarakk építési kultúra hányavetisége. Nagyon bejárnám ám, minden szegletét.

 9. Elektrolakatos — 2011-04-05 10:18 

@proletair: öööö…izé….hát…lebuktam, a Makettinfo Online Klub Egyesület alelnöke vagyok, Elektrolakatos nickkel. A posztok olvasása közben, nekem is feltünt, az ismerős nicked.
A móvári versenyen ha jössz, megtalálhatsz!

 10. proletair — 2011-04-05 10:25 

@lktro:
A Makettinfón én Trooper néven szoktam volt néha kommentelni, igaz ritkán, ám maga az oldal állandóan meg van nyitva.
Sajnos a móvári versenyre nem tudok elmenni. Ha elmennék, tuti sokkot kapnék, főleg a börzén fellelhető ritkaságok miatt:) De az biztos, hogy fogunk még találkozni!

 11. Kelempájsz — 2011-04-05 12:46 

@matkó: Nem így látom a dolgot. Én sem rajongtam a katonásdiért, de mit lehet tenni? A világ már csak ilyen. Utálnom kellene Hunyadi Jánost, Dobó Istvánt, Bornemissza Gergőt, Bem apót, az aradi 13 tábornokot, mert a katonaságot utálom? Mit tegyen egy ország, ha rátámadnak? Mert a katonásdi erről is szól, nem csak politikáról. Üdv: Kelempájsz

 12. KATZE — 2011-04-05 21:57 

@matkó: Pusztuljál te! Mit képzelsz magadról? Kikérem magamnak minden más hivatásos és szerződéses kollégával együtt!
Nem tudom, hogy mit vétettek fenenagy önérzetes nagyságod ellen a feletteseid, de lehet hogy kevés volt… Ezt a pacifista, libsi mocskot, amivel gyalázod a Honvédséget, volt Határőrséget, szerintem vidd valahova máshova!

OFF: elnézést mindenki mástól is, aki a kommentemet olvassa, de mélységesen felháborítónak találom a “kollega” hozzászólását.

 13. Optika — 2011-04-06 10:47 

Három dologról akarok írni.

1. Örülök, hogy a Zalaegerszegről szóló írásom mást is hasonló poszt közzétételére inspirált.

2. Végtelenül elszomorító, hogy mennyi érték megy veszendőbe. Ha már az akkori formában egy laktanyára már nincs szükség, akkor is ott vannak az épületek, amelyek mai áron számolva rengeteget érnek. És minél több idő telik el, annál több megy veszendőbe. Zalaegerszegen is elszomorító volt látni néhány rohadó épületet – remélem még egyszer használják valamire, de ugyanolyan jó volt látni, a felújított, megszépült részeket is.

3. Matkó kolléga hozzászólásához
Az emlékek megszépülnek, de azért világosan emlékszem mennyire rüheltem ott lenni, félig meddig börtönbüntetésnek fogtam fel, pedig nem követtem el semmi bűnt és mennyire vártam a végét. Jó pár dolog, ami mégis pozitív hozadéka volt annak az egy évnek, jóval később vált világossá számomra.
Úgy érzem ami pozitív hozadéka volt a dolognak, azért megérta az az egy év (pontosabban 11 és fél hónap).
Aki úgy gondolkodik a katonaságról, mint Matkó mi a francnak néz be egy katonasztorizós blogba??? Joga van mindenkinek azt gondolni, amit gondol,nem kétlem. De ahhoz nincs joga, hogy elrontsa mások szórakozását.

 14. Kismy — 2011-04-08 20:38 

tavaly jártam Kőszeg környékén, bringával, gps-szel. többségében az általad említett helyeken is. bennem is felmerült, hogy ezek az épületek simán lehetnének szállók, kulcsosházak. pazarlunk…

én ugyan nem voltam katona, a történelem és a szemem így hozta, de élvezettel olvasom a posztokat. fenntartva, hogy mindenki másképp vélekedik. ennek értelmében kedves @KATZE én a “libsi mocskot” kérem ki magamnak.

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.