264. – MHSZ Repülőklub

Idősebbek is elkezdhetik: az MHSZ volt a cucilista rendszerben az a szervezet, amelyik felkészítette a fiatalokat a katonaság előtt. Már amennyire. Általában akkor került vele a fiatalember kapcsolatba, amikor jogsit akart szerezi. Választhatott, hogy vagy k*rva drágán az ATI-nál, vagy olcsón az MHSZ-nél, de akkor a Honvédség Néphadsereg számít rá. Szögyi barátunk viszont – kiskori megzakkanásból kifolyólag – a repülőklubbal került szorosabb kapcsolatba. No, meg egyúttal rákészült a katonaságra is…
 

Több szempontból szigorúbb volt az ottani élet, mint később a katonaságnál. Aki a reggel 06.00-os sorakozónál nem volt kint a reptéren, az aznap legfeljebb gépet tolhatott; felszállásra – na arra nem sok reménye volt. Aki meg 06.05 után érkezett, az kissé el lett hajtva, hogy reggel kezdjük repülést, akit meg már reggel felakasztottak, az eddigre már ki is hűlt. Rengeteg szabály létezett a repülésben, amelyeket viszont (a katonasággal ellentétben) többé kevésbé betartottunk, mert – ahogy mondani szokás – ezeket a törvényeket vérrel írták. Mindenesetre (mint minden repülős), én is eredetileg vadászpilótának készültem, és annak első lépcsőfoka a vitorlázóklubon keresztül vezetett, nekem ugyanúgy, mint Farkasbercinek, csak ő egy kicsit tovább csinálta…

Nyáron szerveztünk reptábort is, amikor kint is aludtunk a reptéren. Ébresztő fél hatkor, reggeli torna gyanánt gépek kipakolása a hangárból; amennyiben hatkor még nem volt a levegőben az első gép, akkor a startügyeletes (leánykori nevén habzószáj) bemutatta a manduláját a teljes jelenlévő repülőtársadalomnak. Repülés egész nap, este bepakolás, másnapi tervezés, egy kis vacsora, aztán ágybazuhanás, másnap kezdődik elölről, egy teljes hónapon keresztül.

Alighogy elkezdődött a tábor, rá pár napra megérkezett egy nagy csokor miskolci repülő, ugyanis az ottani reptér mellé beinstalláltak egy távvezetéket, emiatt le lett korlátozva, hogy csak bizonyos reptudás felett lehet ott szálldogálni. Ez akkoriban nem volt ritka eset; volt olyan időszak, amikor az első ejtőernyős ugrásra az egész országban csak az őcsényi reptér volt alkalmas. Persze mi repülősök voltunk, akik mélységesen lenézik a zsinórbohócokat, mert hát tudjuk: ép ember ép gépből ép ésszel ki nem ugrik!

Nos, a miskolciak vezették be (aztán lassacskán mi is átvettük), hogy leszállni nem csak a reptér szélére lehet, hanem a közepére is, mivel náluk a vezeték miatt a pálya első háromszáz méterét nem illett használni. Nekünk meg hiába volt kint a reptér szélén a plahé (leszállójel), mivel a rosszat könnyű eltanulni, illetve ha hosszúra jön az ember, az még mindig kisebb baj, mintha a kóbliból (reptér szélét jelző árok) kellene kihalászni, az első hét végefelé már köztünk is általános volt, hogy két három méter magasan siklottunk el a starthely mellett. Amikor pedig ott illett volna földet érni. Csóri oktató először csak a szemöldökét vonta fel, kis idő múlva már a fejét is csóválta, végül egy esetben hevesen konzultált a habzószájjal a következő felszállás előtt. Gép elröppen, növendék legyártja az iskolakört, süvölt el a starthely mellett három méteren, mi már ugrunk, hogy utolérjük, amikor ránksüvölt a startügy, hogy „svanckocsi marad!”.

Ez egy olyan kerekes kocsi, amibe a gép farokcsúszóját szoktuk volt beleemelni, és úgy jóval könnyebb tolni. No, hogy ebből vajon mi lesz, most miért minket szívatnak, de hát starton pofa súlyba, nyargalunk a gép után. Érdekes módon most mindenki elkerüli a gép farkát.

Reptéri szótár Morava oktató elvtárs előadásában:

Farkad az neked van, édes fiam, de csak addig, amíg még egyszer ezt nem merészeled mondani, mert akkor letépem! A gépnek svanca van!

– Amikor irányváltás van: kanyarodni a drága jó idesanyád kanyarodik! Az! A sarkon! A repülőgép FORDUL!!!

– Kifutó?? KIFUTÓ???!!!! A kifutón a r*banc nővéred grasszál, amikor kelleti magát. Reptéren FUTÓPÁLYA van!

– A golyó (a műszerfalon) azt jelzi, hogy merre csúszik éppen a gép. Nálatok majd akkor lesz középen, amikor egyik oldalról megy át a másikra, de ez rajtam kívül senkit ne zavarjon, épp elég, ha nekem keveredik össze a taknyom-nyálam mögöttetek.

Az oktató az éppen kikászálódó növendéknek mutatja, hogy oda, hátulra, na akkor azt most te fogod. Gép boldogabbik vége a srác hóna alá, megvan vagy harminc-negyven kiló, mi meg a szárnyaknál megtoljuk ezerrel; mire beértünk a starthelyre, a pilótajelöltről szakadt a víz. Aztán amikor ebből rendszer lett csinálva, nem telt bele két nap, olyan precízen tettük le a gépet a starttal egy vonalba, hogy azt öröm volt nézni…

Nem csak repültünk ott, hadtápszolgálat is volt, amire lassacskán én is sorra kerültem, ráadásul pont a születésnapomon. Azt a napot amúgy is vártam, mert az egyedülrepülés egyik feltétele volt a betöltött 17. életév, szóval hiába csináltam meg az összes kiképzési feladatot három nappal előtte, törvényileg nem engedhettek el. Faterék kérdezték, hogy csináljunk-e valami hepajt ebből az alkalomból, de összvissz annyi kérésem volt, hogy dobjanak ki egy láda sört, majd mi este elszopogatjuk. Meg is történt, csak annyi módosítással, hogy vagy négy üveggel beraktak előtte a fagyasztóba, hogy gyorsan lehűljön, az meg olyan gyorsra sikeredett, hogy jéggé fagyott, szóval nem tudtuk este meginni az egész ládával. Reggel csellóba, kipakolás helyett elmentünk kajáért pont egy laktanyába, feltálalunk, a startról három részletben bejönnek reggelizni…

Ennek megvolt az az előnye, hogy közben folyamatos tudott maradni a repülés, a hátránya meg az, hogy mire rendet tettünk az étkezőben a reggeli után, már lehetett is menni az ebédért.

Az ebédet egybe tálaltuk, mivel délre már kialakult a jó repidő, és akkor csak felszóltunk rádión a fent lévőknek, hogy fiúk maradjatok még fent egy órácskát, elmentünk ebédelni. Ebéd is lezajlik, mosogatást megejtem, nah, fasza egy születésnap, de mindegy, mostmár menjünk ki a startra, a vacsora már a következő csellista feladata lesz. Azért előtte még felmentem a szobánkba, a tegnap esti jéggé fagyott sör mára már kiolvadt, és még kellemesen hűvös volt, no, hátakkor isten éltessen szögyi, koccintottam magammal, megittam egy üveggel. Aztán még eggyel. Aztán rájöttem, hogy estére mire bejövünk, a másik két üveg is már pisimeleg lesz, ne kelljen már úgy meginni, magambatömtem azokat is. Augusztus, kánikula, s mire kisétáltam a startra, kellemesen bepityókásodtam. Na mondom, akkor most békésen elszunyálok, fene se fogja a gépeket tologatni, voltunk kint vagy harmincan, akad rá elég jelentkező.

Igenám, de az időmérő bekiabál, hogy felszállásom van, jó, akkor most beülök a Góbéba, tekerek egy jó NOGY iskolakört (ami egyébként kör létére négy egyenesből meg négy fordulóból áll, de hát repülősöknél hagyományosan semmi sem az, aminek látszik), ugyanis az ilyen gyakorlásokat (amikor nincs konkrét feladat), az ember úgy karcolta be a startkönyvébe, hogy Növendék Oktatóval Gyakorol, szóval NOGY.

Kötél megpattog, leb@szok egy iskolakört ahogy illik, Csórioktató leszállás után mondja, hogy na, akkor még egyet! Oké, felőlem. Csörlés után rámszól magyarosan (azaz há-turul),  hogy akkor most balra megy a kör, jó, balra tekerek, nem vészes, lehuppanunk, szerinte oké a balhé, akkor elenged egyedül!!!!

Mi???? Most??? Félrészegen???? (na azért ezt csak magamban mondtam), de hát ha nekem Morava az okítóm, akkor az ellenőrző repülést másik oktatónak kell elvégezni, és csak arra az egy napra érvényes, akkor nézzük!

Adrenalin az egekben, mert én is mindjárt ott leszek, berakják Dzsóbácsit (a homokzsákot) a hátsó ülésre a súlypont miatt, meghúz az aligátor, bazmeg szögyi, egyedül repülsz (!!!!!), naná, hogy – mint mindenki – én is végigdumáltam, végigénekeltem azt a nyolc percet, amíg tartott. Leszállás megvan, öröm ezerrel, de az A-vizsgához két különböző irányba végrehajtott iskolakör kell, szóval nyomás újra, most a másik irányba. Na, akkor már elszemtelenedtem, mint Berija a kétszázadik kivégzés után, meghúztam a csörlést, hogy menjek fel vagy ötven méterrel feljebb (ugyan ez tilos, mert kötélszakadás lehet a vége, de a magasságért mindent), kifordulok, starton rakettya nincs, tehát a kötél leakadt.

Rakettya: miskolciak mesélték, hogy az ő repterükön keresztülhalad egy földút, amit természetesen repüzem alatt egy sorompó zár le. Ennek ellenére valahogy egy forró nyári nap sikerült bekolbászolnia egy lovaskocsinak. Az út a csörlés vonalában keresztbefut, tehát repülés leáll (igaz, nem volt nagy cucc, mert délfelé volt, amikor még egy féltégla is fentmarad) aligátoros ahogy illik, piros rakéta, erre már a starton is felfigyeltek.

TZK (honvédségi látcső, egyébként meg tankzörejkereső) elő, látják, hogy a paci baktat, paraszt meg alszik a bakon. Még egy piros rakéta, meg még egy, paraszt az istennek sem ébred fel, aztán már M. bácsi lövöldözi a szivárvány összes színét, eredmény semmi. Amikor már több volt a cucc kettőnél, a következő rakétát már a ló elé lőtte, no, erre már csak megállt a paci, mert ilyet még nemigen látott. Hogy megállt a szekér, a paraszt is felébredt a bakon, körülnéz, csodálkozik mint állat, hogy minek állt meg ez a hülye ló, hát nincsenek még otthon, erre jobbról még egy rakéta a ló elé. No, akkor ott lehet a rejtély megoldása, fej fel, elsvenkel jobbra, aztán megfagy egy pillanatra.

A látvány a következő: Vagy ötven méterre tőle egy traktor, aminek nincs kereke, a trakin áll egy jól megtermett, torzonborz és szakállas alak, aki ráfog egy pisztolyt. Ja, azt még nem mondtam, hogy a dögmelegben M. bácsi mindig meztelenül csőrölt. Ahogy a paraszt megához tért a sokkból, gyíííí paci, úgy az egyszem ló közibe csapott, hogy csak úgy szállingózott utána a szekér.

Végigballagok az első rövidfalon, jön a második forduló, no, akkor most bevágom kantliba a gépet, nincs aki rámszólna hátulról, meg amúgy sem szeretem a katolikus fordulót (t.i. hogy el lehet alatta mondani egy Miatyánkot), perdül a gép ahogy kell, megy ez nekem. Hosszú falon egy perc nyugalom, elengedem a botkormányt, leveszem a pedálról a lábamat, jó kis gép ez, repül magától, ha nem piszkálok bele állandóan. Harmadik forduló megint túldöntve, második rövidfalon kicsit kijjebbsunnyogok, aztán ráfordulok a leszálláshoz. Ahogy azt egymás között megbeszéltük, a fordulóból kijövet azonnal teljes féklapnyitás, mert az igazán profi úgy tudja „felépíteni” az iskolakört, hogy a leszálláshoz elég ez az egy féklapnyitás. Beszúrom a gép orrát a kóbliba, felnyomom 110-re a sebességet, beleremeg a gép, rohan felém a föld, na és?

Amikor már a normális énem sikoltva menekül, hogy mostmár kellene csinálni valamit, mert belemegyünk a földbe, na, akkor várunk még pár másodpercet, és csak akkor veszem fel egy határozott ívben a gépet, aminek a végén pont fél méter magasan fogok kikötni. Fel is veszem, de hoppácska: hallom, ahogy csapkodja a fű a gép alját; egy pillanatra belémfagy a sz@r is, mert ez azt jelenti, hogy legfeljebb 15-20 centire van tőlem a föld. Különben is, most még a kóbli mellett vagyok, itt nem szokták nyírni a füvet, szóval magasabb.

A fűnyírás, mint a legtöbb reptéren, itt is bioüzemanyagal működött, azaz birkanyáj. Nem itt, a későbbiekben egy másik reptéren fordult elő egyszer, hogy az a birka pásztor beterelte a nyájat pont egy leszálló anbéla elé. A pilóta nem szaggatta szét az istrángot, no meg a fékrendszert, hogy megálljon előtte, szóval az üzemi konyha egy hétig birkagulyást, meg birkapörköltet főzött…

Beljebbsunnyogva a csapkodás is elhal. Amikor odáig kopik a sebesség, hogy már innen nincs tovább, lehuppanok, kimászok; jön Morava (az oktatóm), jelentek neki egy felszállást, vigyorog mint akit b@szni visznek, aztán megjegyzi, hogy azért a felvételt megkezdhettem volna egy kicsit korábban, és akkor még a többit akár ne is emlegesse ;)

Este repüzem végén bepakolás, utána sorakozó, jelentésbeadás (mindez a civil életben!), repvez jelenti a klubtitkárnak hogy repesemény nem történt, klubtitkár vigyorogva, hogy éééés, vizsgásunk van? Kilépek, jelentkezem hogy yesss, no akkor törzshajlítás, bokafogás. Először a klubtitkár, repvez, oktató hármas zsibbaszt; ha jó a technika, akkor utána már csak egy-két bikaerős van, akit meg tudsz különböztetni egymástól, de azért hagyomány, hogy a vizsgás avatás után állva vacsorázik, és hason alszik.

Másnap megcsinálom a B-vizsgát is, este újfent… Viszont volt két szerencsétlen, akik aznap mentek el egyedül, tehát mivel az üthet, aki már túlvan rajta, mikor megkapom a magam 40-valahány p*csánb@szását, no, akkor most én ütök kettőt!!! Hát, ne tudjátok meg… NEKIFUTOTTAM!!

A reptábor utolsó vasárnapján délelőtt megjelenik két NŐ a reptéren! Felbolydulás ezerrel, kiderül, hogy Csóri oktató valamilyen ismerősei, akiknek megígérte, hogy megrepteti őket. Igenám, csak sajnos 10-től reptilalmunk van, mert a nagy testvér debreceni madárkái szeretnék errefelé is tiszteletüket tenni.

Nyár elején még úgy volt megoldva az ilyen kérdés, hogy a Budapest 100 (így lehetett csak emlegetni a légtérelosztó központot) benyögte, hogy 1000 m-ig szállhatunk, mert afölött Szerjózsáék vannak. Arról viszont nem volt tudomásunk, hogy ez az észláda nem hagyott semleges zónát, így aztán mi nyugodtan megsértettük fölfelé vagy kétszáz méterrel, Szerjózsa meg lefelé kétszáz méterrel. Ebből addig nem is volt baj, míg nem egyszer a Pirát alatt elsettenkedett egy JAK-28-as.
A settenkedés mondjuk kicsit túlzás, két hajtómű fullgázon + utánégető (lehet, hogy prüszkölt egyet előzőleg a hajtómű, mert igencsak kotort felfelé a nagygép, mint aki menekül a földtől), szegény Jenő ha nem fogja a botkormányt, a turbulenciában kiesett volna a gépből. Azt nem tudta megmondani, hogy miként tudta elkerülni a kísérőgépet, sőt azt se nagyon, hogy hogy szedte össze a sajátját, valahogy lekecmergett, de még három hét múlva is dadogott.

Szóval onnantól, ha jött a nagytestvér, akkor nekünk kuss volt.

Mivel pont egy hidegfrontbetörés kellős közepén voltunk, egyrészt repülőidő semmi, csak a kezdőzés ment, mi – akik már túl voltunk ezen – majdnem fellázadtunk, hogy miafenének baxxuk itt a rezet, ha nem repülhetünk, akkor pakoljunk össze oszt’ menjünk haza, másrészt meg kellemetlen szeles idő volt. Mikor tisztázták, hogy a felszállásra várni kell, amíg feloldják a légtérzárat, a két csaj Csóri javaslatára beült a starton álló Góbéba, még a kabindekket is rájukhajtottuk, mert akkor odabent gyorsan felmelegszik a levegő.

Klasszikus „vicc” volt, amikor a nyári melegben távra ment valaki (mivel azért 2000 méter fölött még nyáron is le tudott csökkenni 10 fokig a levegő hőmérséklete, a vitorlázó kabinjában meg hely nem nagyon), olyankor a pilóta még a földön beöltözött téli dzsekibe, szőrös kabátba, stb., s mindez negyven fokban! Istenien nézett ki a sok fürdőgatyás ürge között.

Beül a gépbe, dekk rázár, ééés… na akkor vártunk vagy öt percet a csörléssel. Ha annak a fele megfogant volna, amit olyankor ránkhordtak… De a következő alkalommal meg az előző áldozat elégedetlenkedett legjobban, hogy túl hamar engedtük el a gépet.

Szóval döglünk a starton, gépben a két csaj. Morava odamegy beszélgetni Csórihoz, aztán jön hozzánk, hogy: fiúk, a csajok nem védettek! Oké, megbeszélni sem nagyon kellett, szépen egyesével átszivárogtunk a gép háta mögé, s mikor már vagy nyolcan tízen ott vagyunk, két ember behelyezkedik a svanchoz, egy a leborított szárny végével egyvonalba, a többiek meg a fesztáv mentén egyenletesen. Hangtalan beszámolás, három-kettő-egy-most!, elkezdünk futni, a kulcsember felemeli a szárnyvéget, a két svancfelelős megemelinti a svancot, mi meg akkora érünk oda a szárnyhoz, elkezdtük tolni inunkszakadtából. Toltuk vagy ötven métert, aztán leraktuk, de addigra a két csaj odabent már túl volt a halálfélelem összes fázisán. Ami visítást levágtak ott, még nekünk kívül is soknak bizonyult, el lehet képzelni milyen hangerőt produkáltak a zárt kabinban…

Azért vártunk még vagy öt percet, egyrészt kiröhögni magunkat, másrészt meg hátha addigra lecsillapodnak a tyúkok; végül egy bátor ember odament a dekkhez, benyúlt és kioldotta a zárat (megjegyzem, a zár a kabinon belül van, és eléggé feltűnő helyen). Ahogy kipattantak a csajok, mi ahányan voltunk, a szélrózsa minden irányába szétspricceltünk, biztos ami biztos alapon, így sikerült megúszni hogy bármelyikünk is agyon legyen verve. Aztán valahogy nem nagyon akarták megvárni a nők, hogy elmúljon a légtérzár, és végre felrepülhessenek, fene se érti ezt…

Annyi érdekesség még volt ebben az egészben, hogy a két csaj mindegyike a hátsó ülésből pattant ki. Egyszerűen nem értettük, hogy miként fordulhatott ez elő. hiszen szabályosan előre-hátra ültek be. Mikor elmúlt a vész, akkor a két legvékonyabb srác ült be, és megpróbálta reprodukálni az esetet. Hát ne tudjátok meg, milyen homorítás, meg egyéb légtornászmutatványok kellettek ahhoz, hogy előidézzük a szituációt, amit a csajok abban az óriási p*nákban, akarom mondani pánikban pár másodperc alatt abszolváltak.

Aztán a srácok később ezt titokban továbbfejlesztették, begyakorolták a hangárban, és az utolsó őszi repülési napon be is mutatták. Felröppen a Góbé, csavart vagy húsz percet odafent, leszáll, mikor megáll a starttal egyvonalban, akkor a komplett start hülyén kezd el nézni, hogy b..meg, mikor felszálltak, akkor még Imre ült elül, most meg leszállásnál hátul ül, Géza meg hátulról előre került…

Az életképek végére pedig még annyit, hogy ebből a szereplőgárdából van olyan, akivel akkor együtt tologattam a gépeket, mostanra pedig a Magyar Légierő nyugdíjas vadászpilótája…

25 hozzászólás

 1. vén betyár — 2011-05-04 08:25 

Eddig csak a kávét kellett gyorsan meginni olvasás előtt.
Ezentúl pisilek is előtte!:D

 2. proletair — 2011-05-04 08:39 

Anyám, ennyi poént egy sztoriban!:) Hogy mennyit nevettem, jajj:)

Nadeám!

“Persze mi repülősök voltunk, akik mélységesen lenézik a zsinórbohócokat, mert hát tudjuk: ép ember ép gépből ép ésszel ki nem ugrik!”

ÁHÁ! A madár meg azé tud repülni egyenesen, mert nem ül benne pilóta!

 3. Rókakígyó — 2011-05-04 08:46 

@proletair: Dehát ez itt már régóta mondva van.

A sztorinak nem értettem minden részletét, főleg a technikai vonulatot.

 4. szögyi — 2011-05-04 08:52 

@proletair: Pilóták bosszantása a műszakiak részéről:
A csimpánzt is meg lehet tanítani biciklizni, na de láncot felrakni az SOHA!

 5. Libero — 2011-05-04 09:23 

@szögyi: Szeretem, mikor a hajózók, meg az ejések áztatják egymást… :)Én spec híres vagyok.

 6. GrG — 2011-05-04 10:33 

mennyi szép emlék. Én Határhegyen repültem és nyáron Szoboszlón volt a tábor. Ott volt az első egyedül repülésem. Eseménytelen volt a futómű-behúzását leszámítva, ami Góbén elég nagy dolog, mert gyárilag nem behúzható kivitelű. Volt is nagy röhögés este. A dologhoz hozzátartozik, hogy ártatlan voltam, mert messze határérték feletti szélben engedtek el, első egyedül repülésre, és leszállásnál a kilebegtetés közben a szembeszéllőkés felvágta a gép orrát. A svanc meg beakadt egy gödörbe, úgyhogy a ott helyben megszünt a vizszintes sebesség és a gép leb*szta az orrát a földbe. Mint tudjuk a leggyengébb szem enged és ez futósonka volt. Csúnyán recseg azt elmondhatom. Este hason alvás megvolt, másnap meg a B vizsga. Azokat már nagyon élveztem….
G

 7. GrG — 2011-05-04 10:44 

Egyébként jól mutatja, hogy mennyire nincs új a nap alatt. Gondolok itt arra, hogy az A-10-es, ami egy istentelenül szexi gép szintén úgy készült, hoyg előbb megvolt az fegyver aztán terveztek rá “szárnyakat”.

 8. Adani — 2011-05-04 11:46 

Birka vs repülő. Na ez nem semmi. Mondjuk olyat én is hallottam, h a reptérre kötött legelő tehenet sikerült a csörlőkötéllel kettővel osztani, a marhapörkölt is finom ugyebár. :)

Úgy tudom szokták még mondani a pilóták azt is mikor a civilek kerékről meg motorról beszélnek ,h a repülőnek nincs kereke csak futóműve, motorja se csak hajtóműve.

Mint a vasutasok, akik szerint piros csak a majom segge lehet a fénysorompó meg a vonat jelzője az vörös. Meg ugye kanyar sincs csak ív.

 9. Eaglewing — 2011-05-04 12:05 

Ohh régi szép repülős emlékek…a nős betolós sztorin könnyeztem.

Emlékszem Fahegyen egy ismerős hölgyet vitt fel valaki, és a csörlésnél a meredek felhúzás miatt a szél mellett egy érdekes éles hangot hallottunk (=sikoltott a leányzó a csőrlés alatt ezerrel), mi meg röhögtünk lent…

 10. szögyi — 2011-05-04 12:55 

@GrG: A lányom most IS-en okul, na ott az iskolakörnél mondja is, hogy mikor kell kiengedni a futót. Én eddig csak röhögtem rajta, hogy a Góbénak nem lehet behúzni, most viszont elgondolkodtattál.
Ja, és a szárnyat nem nyilaztad??? ;)

@Eaglewing: 21. századi eset, felszáll a vendéghölgy, a második forduló után gép befordul a reptér felé, féklap kivág, keresztbe leszáll. Dekk felvágódik, csaj sikoltozva kipatt belőle, és úgy elporzik, hogy legfeljebb a román vagy az ukrán határnál állítják meg. Kérdik a srácot aki felvitte, hogy mi történt?
Semmi különös, megdicsérte a gépet, hogy milyen halkan repül, egyáltalán nem lehet hallani a motorhangot. Kezitcsókolom, ez vitorlázógép, ebben nincs motor. Na akkor került szívinfarktusközeli állapotba a csaj…

 11. Turd Ferguson — 2011-05-04 13:33 

> … az MHSZ volt a cucilista
> rendszerben az a szervezet, amelyik
> felkészítette a fiatalokat a
> katonaság előtt. Már amennyire.

Már amire. :-)

 12. GrG — 2011-05-04 13:41 

@szögyi: nem szárnyat nem bántottam, de a többiek szerint a repülésvezetőt agyonvághattam volna… bár mondjuk az öreg Bunkóci (vagy Bunkóczy) kár lett volna bántani….
G

 13. sirdavegd — 2011-05-04 16:16 

Csodás poszt!

@szögyi: na Szögyi, gondoltam is Rád szombaton :D meg már kedden is.
Volt szerencsém repülni egy jót Dubrovnikba Bécsből oda-visza. Tudom, alföldi patkánynak minden vicc új, node:
Bécs, Boeing 373, ülésem ablak mellett, szárny mögött. Az egész repülő megtömve egy svájci nyugdíjas csoporttal, akiket előtte a derék sógorék alaposan átmotoztak, biztos nem akarják-e a protkóval megharapni a pilóta hátát. Szóval szakad az eső rendesen, sofőr ráadja a kraftot, víz a FUTÓPÁLYÁN szétiszkol, rock n roll! Mellettem ezek meg ugyanolyan pofával olvassák tovább az Allgemeninem Zeitungot…
Oké, visszafelé már pár nappal előtte látni lehetett a vidám kis gomolyfelhőket a helyek mögött. Felszállás után a pilóta szabadkozik, hogy hát, ööö, lesznek turbulenciák, meg ilyesmi. No, alighogy átváltottunk google earth nézetre, a doboz belekezdett ismerős mozgások és hangok produkálásába. Miután az elmúlt 9 évben roppantmód megszoktam az Orosháza-Szeged szuperexpresz kényelmét (különös tekintettel az Uzsgyik csekély rugózásának és a pálya egyenetlenségének összjátékára), a magam részéről kényelmes szunyókálásba kezdtem az ülésen (8000 méteren amúgy is tűz a nap, szemüveget meg eleve nem hoztam, szóval a madártej vizslatása helyett szundítás). Bő fél óra múlva megéreztem a közelítő csoki illatát, mikor is feltűnt: odafelé figyelemre méltóan kókadt utastársaim most kékülnek-zöldülnek, mert zavarja őket az ugra-bugra. Pedig Bécs fölött a végén tettünk még egy kanyart is, hogy belibbenjünk a reptér fölött parkoló karfiol hasa alá, jó meredek szögben.
Na szóval eddig utáltam a disznópörzsölős gépeket, mert nem biztosították számomra az utazás megszokott élményét – szemben mondjuk a turoproppal, aminek van rendes hangja, látod, hogy forog, érzed a remegését. De most kezdem megkedvelni ezt a hajtómű-típust is (felszállás rulez) :D :D :D

 14. sirdavegd — 2011-05-04 16:20 

@tiboru: jobbulást és kitartást! És persze sok meleg teát kell vele itatni, meg vizesen borogatni.
Viccet félretéve: eddigi sok-sok éves működésem során a Comodo (vagy épp Zonealarm) tűzfal és az Avast vírusirtó elegye mindig kellő védelmet adott. Ráadásul ingyenesek, az Avast pedig teljes mértékben önjáró.

 15. szögyi — 2011-05-04 16:43 

@sirdavegd: Én meg már mivel vénségemre földönfutó kakukkgyalog lettem, bármivel felszállok – budiajtóra szerelt légcsavar ? az is jó ;)
Vonaton meg nem éneklitek, hogy Uzsgyival szállni élvezet?

 16. Adani — 2011-05-04 17:26 

@sirdavegd:

Az Uzsgyi Orosháza-Csorvás között tud szépen alkotni meg Hódmező közelében, ahol nem csinálták meg már vagy 30 éve rendesen a pályát. Csorvás és Orosháza között úgy dobál, kirázza a lelket belőled.

http://www.youtube.com/watch?v=1Jof34Vcr_U

 17. tiboru — 2011-05-05 11:00 

@sirdavegd:

Nekem a viszonylag kevés jogtiszta szoftvereim egyike :-) a naponta többször frissülő NOD32, ráadásul az előfizetős verzió, nem az ingyenes – nem is volt problémám eddig.

De most aszongya a szagértő, hogy lehet, hogy nem is vírus, “csak” sima rendszerösszeomlás :-(

Nem tudom, meglátjuk…

 19. proletair — 2011-05-05 14:13 

@vén betyár:
Ismerős. Mármint a szerző.
(Nem vicc)

 20. szögyi — 2011-05-05 14:13 

@vén betyár: Nem b..meg, felismertek!

 21. vén betyár — 2011-05-05 14:18 

@proletair: @szögyi:
:D:D:D !!!

 22. csörömp — 2011-05-06 16:04 

@GrG: Csak nem Nyíregyen repültél, ott is volt Bunkóczi nevezetű. Ott nekem olyan sztorim volt, hogy az iskolaigazgatóm lett a klubtitkár. Kötelességének érezte, hogy Ő is letegye a “B” vizsgát, így amikor elment egyedül, én is suhinthattam az ülőfelületére.

 23. csörömp — 2011-05-06 16:09 

@Adani: Az apósom pályamester volt, én is cukkoltam, hogy néz ki az a “beton talpfa”. Kioktatott, hogy azt csak civil mondhatja, mert az a vasutasoknál beton alj.

 24. csörömp — 2011-05-06 16:22 

Ja, és az alapsztorihoz, hogy akikkel együtt repültünk, kiből “ki” lett. Alattam járt, meg utánam repült Talla Pista, aki a seregben a főhalljakend volt. Egy osztálytársamat meg orosz dolgozat helyett elcsábítottam reporvosira. A vége az lett, hogy Kecskeméten engem kiszórtak, Ő meg alkalmas lett. A helikopteresek fő kiképzőjeként ment nyugdíjba.

 25. Adani — 2011-05-06 16:43 

@csörömp:

Fősulin az egyik évfolyamtársam vasutas családból származott (arcképese is volt, amivel ingyen vonatozhatott) ő mondta nekem is, h az nem betontalpfa, hanem vasbeton keresztalj. Meg ugye,h a piros az vörös.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.