Mikes Kelemen kolléga után Optika barátunk is megírta a maga levelét. Igaz, nem éppen a napokban, hiszen sok-sok évvel a papírravetés után került újra a kezébe az itt alul publikált episztola, amelynek címzettjére már maga a szerző sem emlékszik, de vele együtt reméljük, hogy talán ő is olvassa… Most nem tördelek hozzá képeket, elvégre a levél legyen olyan, amilyennek szánták: csak a betűk beszéljenek!

Köszi szépen a leveled! Kérdezted, milyen a sereg? Hát közel sem olyan borzasztó, mint hittem. A harcászkodás, a lövészet, vagyis a konkrét katonai dolgok maximum 2 hónapba belefértek volna. A legnagyobb ellenségünk amúgy az idő. A francnak sem akar olyan gyorsan fogyni, ahogy szeretnénk. Persze már nem 350, hanem csak 63 nap van hátra. Leírom egy átlagos napomat. Pont így sosem zajlottak az események, de ettől még jellemző.

– Jó reggelt elvtársak! Ébresztő föl! Reggeli torna öltözete nadrág, trikó!

Inkább bent maradunk. Kockázatos, de néha sikerül. Úgy tudjuk, a rigó G. Pista a ZNTI (zászlóalj-napostiszt). A körletparancsnokunk szabin van. A helyettese pedig a gyenguszon. Tehát a szunyálást ütemesen folytasd tovább. De berobban az AEGÜH és felkapcsolja a villanyt.

– Keljetek már, basszátok meg, Péter hadnagy a ZNTI!

Erre nincs mit tenni.

– Második század figyelem! Reggeli tornához sorakozó!

Kibotorkálunk. A francba, a kettes rajtszámot nem rám aggatja a belgeci? Vagyis én vezethetem fel a századot a reggeli tornán.

Kurva hideg van, de rohangáljon az, akinek két anyja van! A zene üvölt, majd a kápó hangja szól a magnóról, milyen gyakorlatot végzünk éppen. Érdekes, az egész reggeli torna alatt csak egyszer kerültük meg az alakuló teret? Kopaszként hogy tudtuk ennyi idő alatt többször is körbe futni, meg egy csomót gimnasztikázni?

Visszaérve a századszintre mosakodás, borotválkozás. És persze káromkodás. Egyrészt nincs melegvíz. Másrészt nincs elég idő.

–  Második század figyelem! Takarítást megkezdeni!

Hogy miért pont a mi körletünkbe nem jutott egy fia kopasz sem? Így meg mindig gyötörjük egymást. Hiába vágjuk a táposcentit, takarítani kell.

– Második század figyelem! Reggelihez sorakozó!

Na, mit adnak reggelire? Tea, mint mindig. Nem brómos, de azért elég szar, de már szinte megszerettük. Szalonna, ami a kanálgép késével elvághatatlan, fonnyadt hagyma, egy darab kockasajt (tízórai gyanánt) és szikkadt kenyér. Még nem végeztünk, de az AEGÜ (alegységügyeletes) felbődül:

– Második század kivonul!

Erre fel is hangzik a válasz szinte kórusban: „Anyád!”. Néhányan kicsit bővebben kifejtik: „Kurva anyád!„

– Ki volt az?

Az előző választ megismételtük és a vörösödő fején jót derültünk.

Megreggeliztünk. Majd a sorakozónál meghallgatunk némi dorgálást, hogy mit képzelünk magunkról, hogy így beszélünk egy rajparancsnokkal, aki most ráadásul karszalagot is visel.

– Tényleg karszalag? Azt hittem, vérzik a karod!

A hülyéje! Egyszerre húztunk surcit. Nekünk 63, neki meg vagy 1000, ugyanis másfél évre vonult. Néhány elfojtott káromkodás meg fenyegetőzés.

Visszaérve meg is kezdődik a századkihallgatás, ahol nem kell megjelennem. Ma nem állok szolgálatba, kimaradást nem kérek, szabit meg hiába is kérnék.

Megszólít a zászlóalj politikai tisztje, akinek néha van egy-egy barátságos szava. Most először a hétre tervezett műveltségi vetélkedőről kérdez. A következő kérdése:

– Na és mit fognak ma csinálni?

– Fogalmam sincs, főhadnagy elvtárs!

– Hát nincs kint a hirdetőtáblán a kiképzési terv?

Most mondjam azt, hogy a tisztek is nagy ívben leszarják, hogy mi van ráírva? Olyan mint a vasúti menetrend: úgysem pontos sohasem.

A kihallgatásnak vége. Sorakozó. Századparancsnokunk újból leteremt minket. Hogy micsoda trehányak vagyunk, mintha disznóólban lennénk, a feladatokat csak ímmel-ámmal végezzük…. Mindebben nagyjából igaza is van. És fenyeget is, hogy nem enged szabadságra senkit. OK, ez zavar minket, de már akkor is látjuk azt a bizonyos fényt az alagút végén.

A dörgedelmek után irány a CSMO. Hát persze a heti politikai tájékoztató, hogy a katonák tudják, mi van a nagyvilágban az imperialista NATO és a békeszerető Varsói Szerződés házatáján. Ha megnyúzol sem tudom, miről volt szó. Még az alapkiképzés alatt megtanultam nyitott szemmel aludni. Nyitva a szemem, közben az eszem egész máshol jár, majdhogynem álmodom. A legszebb képzelődésből ébreszt föl a „Föl! Viszontlátásra!” kiáltás.

Visszatérve a századszintre megtudjuk, hogy tornaóra lesz. Először is futás a pályára. A  feladat akadálypálya lesz,  rövidesen az egészet egybe – nem ám az akadályokat darabonként – kell legyűrnünk és szintidőre!!! A mára rendelt állomások: föld alatti betoncsövön átkúszni – ez hagyján, és a fal. Na, ezt már ijesztőbb. Kb. 2 és fél méter magasba egy kötélen fel kell kapaszkodni. Egy ablakon keresztül mászni, végigszaladni egy gerendán, a végén egy kicsit arrébb lévő dobogóra leugrani, és onnan pedig a földön landolni. Ha-ha, ahogy ezt Móricka elképzelni. Senki sem akar első lenni, de második és harmadik sem. Húzódunk hátrébb és hátrébb, aztán valahogy rám kerül sor. A szemüvegem le kell tenni. Na szóval, akkor a tériszony nem elég, de még látni sem fogok. Fasza! Még valahogy felküzdöm magam az ablakba, átmászok rajta és a gerendán vagyok. „Futás!” Üvöltenek rám. Remeg a lábam, semmit sem látok és be vagyok szarva. Iszonyat lassan elaraszolgatok a gerenda végéig. Hogy én nem ugrok át a dobogóra, az kurva élet. Már az összes tiszt és tiszthelyettes engem biztat. A többiek érdeklődve nézik és örülnek, hogy nem velük történik mindez. Hát csak nem lehetek itt egész nap! Leguggolok, kicsit csimpaszkodok, majd a földre huppanok.

A századparancsnok a szemével ölni tudna. Visszanyargalunk a századszintre. Kiadja, hogy a körletekben a körletparancsnokok vezetésével beszéljük meg a reggeli tájékoztató tanulságait. Ujjé!!! Nálunk se körletpk, se helyettese. A tanulságok megbeszélése pedig az ágyon fekve történik meg. A háborús nemzetközi helyzetet  az Edda néhány katonás dalával (Keselyű, Torony, Ítélet) szemléltetjük. Majd betesz egy srác valami humoros kazettát. Zene ütemére birkák bégetnek és még ki tudja milyen állat hangja szól. A végén nagyokat röhögünk és bégetünk. Az idillbe betoppan a zászlóalj-törzsfőnök. Most persze éktelen üvöltözés veszi kezdetét, hogy mi ez az állatkert. A bégetős osztaghoz csatlakoznak a kártyások, akik az előadás tanulságait stratégiai kártyajáték (ulti és pénzre !!!) szemléltető segítségével beszélték meg. És irány a budi. Takarítás.

Mellesleg – ahogy hallom – a századpk azt mondja, hogy egy AEGÜH nem lehet ennyire kopasz. Egy érkező elöljárónak esélyt sem szabad adni, hogy leintse az embert. Üvölteni kell, amint felbukkan a lépcsőfordulóban, mint a sakál. Azt mondja, hogy vegyen példát Optikáról. Ha ő az AEGÜH, mellette nincs ilyen bukás.

– Második század ebédhez sorakozó!

Mára az ’A’ menü kivételesen elég jónak ígérkezik: brassói, ami elég jó szokott lenni.  A ’B’ menü valami genyafőzelék patkánypörkölttel. A rohadt életbe: hát nem előttem fogy el a brassói? Most már mindkét ablaknál a genyafőzeléket adják. Szólunk páran a kopasz AEGÜH-nak, hogy megyünk a kantinba. Kicsit vergődik, hogy nehogy már! Morgunk egy kicsit, hogy mi kopasz AEGÜH-ként nem mertünk volna egy másodidőszakosnak beszólni. Azért elmentünk a kantinba és pótoltuk a kalóriákat.

A századszintre érve észrevesszük, hogy megjöttek a levelek, de az AEGÜH nem hajlandó sutyiban odaadni. Még egy ilyen aggódós barmot! Pár perces sziesztát (tilos lenne lefeküdni, de ki nem szarja le) követően rövidesen ismét sorakozó, a századparancsnok ismét lehord mindenkit a sárga földig. Szóba kerül az én gyászos teljesítményem is a sportpályán. Közli velem, hogy ugrott a mai kimaradásom. Ez összekever valakivel, vagy részeg, vagy mindkettő, mert nem is kértem kimaradást.

Következik a  fegyvertakarítás kb. délután 4-ig. Vagyis tisztító felszereléssel, stokival kiülünk a folyosóra. Húsz percnyi takarítás után teszek egy kísérletet. Az örminél minden fegyver átmegy a vizsgán, de mikor én jönnék telefonhoz hívják és a fegyveremet a századpk nézi meg. Természetesen nem fogadja el. Tessék-lássék csinálok is valamit ezután, meg nem is. Tudom, hogy 4-kor megy haza, előtte szinte ellenőrzés nélkül úgyis minden fegyver a helyére kerül. Egy utolsó sorakozó, amikor megtörténik a levélosztás.

Mindegyik tiszt hazament, kivéve a ZNTI. Én meg elmegyek a könyvtárba. A könyvtáros egy hölgy, aki már közeledik az ötvenhez. Iszonyatosan jó nő lehetett valamikor, de még most sem csúnya és jó nagy mellei vannak. A katonákhoz kedves.

Mikor visszaértem, kiderült, hogy a többiek focizni indulnak. És én nemcsak az akadálypályán, de a focipályán sem remeklek. A kapuba viszont totál megfelelek. A másik kapus is inkább elugrik a labda elől, de legalább egyenlőek a feltételek. Nyerünk végül 13-10-re, vagy  kikapunk 12-8-ra. Ebben némi vita támad.

A meccs után gyors zuhany a hideg vízben és gyors körletrend-kialakítás. Aztán vacsora. Az étlap nem kecsegtet sok jóval, ezért inkább az elraktározott gyíkhúsból eszek. Mi lesz a TV-ben? Valami amerikai krimi, de csak este 10-kor ér véget. Mondtuk az AEGÜ-nek, hogy kérjen takarodó hosszabbítást, amit csodák csodájára meg is kapunk. Este 10 óra, takarodó, de a napnak még nincs vége, mert két tápos is visszatér szabiról. A belgenya be is szól, hogy kussoljunk már. Na jó igaza van annyiban, hogy nem kell az egész körletnek kiüvölteni a nyitott ablakon, hogy VILMA meg ETEL! Itt az ideje álomra hajtani a fejünket. Eltelt egy újabb nap; ennyivel is közelebb értünk a célhoz.