282. – Kalandok eskü előtt 2.0

BigJoe folytatja visszaemlékezéseit az ezerszer áldott (és olykor átkozott), majd pár éve tokostól-vonóstól megszüntetett Határőrség sorállományában töltött időszakáról.

Napsugaras augusztus, alakizás, takarítás, AK-47, határrendészeti ismeretek, meg egy csomó dolog, amire nem emlékszem.

Egy rendkívül agresszív hegyoldalt kellett rohamozni, amikoris hőn szeretett elől(felül)járóink közölték, hogy az addig jól bevált HURRÁ! nem jó – mert oroszos. Rohamozáshoz tehát – egy határőrnek minek rohamozni… –  ne üvöltsük a hurrát. Csak azt lehet, hogy roham…

Aztán volt bunkerharc – a hegyoldalban a föld alatt „V” alakú járatok voltak, ebben kellett rohangálni az AK-val. Egyik végén be – itt volt egy kevés fény –, majd spuri  a járaton végig, kereszteződés, zsákutca, sötétség, a végén meg ki. Jó móka volt, egészen addig, amíg egy tisztes a járat egyik sötét részében elbújva ijesztgette, borogatta a srácokat. A kimenettől visszaszóltak, hogy a Tóbiás őrvezér ott áll a sötétben és szívózik.

Az egyik társam jelezte, hogy rendezi a dolgot.

Megfogta az AK-t a gázdugónál és a tus előtt, keresztben tartotta maga előtt és beugrott a lyukba. Pont elfért a járatban, a csúzlit végig maga előtt tartotta. Elég sokáig lent maradt, már mindenki azt figyelte, mikor jön fel. Jött is, de nem egyedül; maga előtt lökdöste az őrvezér. A csúzlival elrendezte a tisztes szemöldökét.

– Ha meglátszik, maga nem megy haza soha! – üvöltötte a tisztes.

A szakaszunk két napig ugyan azt a slágert énekelte, dúdolta, fütyülte:

Sebaj Tóbiás, sabadibidabba, tüptürp…

2. balhé

Szóval roham a hegyre fel, kúszás le, aztán fordítva. Lövészgödörásás (120 x 80 x 30??) a sziklás, gyökeres talajon. Repülő, szennyezett terepszakasz, roham, kúszás-anyázás. A kövektől rendesen kopott a bőrünk. Ugyanez gázálarcban (az egész fejet takarta), nyári dögmelegben, egész nap.

Mivel szemüveges vagyok – az őrvez. szerint „optika” –, így a gázálarcos feladatokat nem kellett volna megcsinálnom. Álljak ki szélre.

Na persze; optika lerak, maszk fel, aztán spuri. Majd belefúltam a saját izzadtságomba.

De sokat kaptunk, mert sokat adtunk. Törlesztettek a tisztesek.

Egy Arnold nevű srácnál a szakaszból elszakadt a cérna. Én is úgy éreztem, hogy kezdek kibukni, beledöglök. Csórikám felállt, és közölte, hogy ez az egész értelmetlen, ő nem csinálja tovább.

Persze az őrvezér leüvöltötte, hogy csinálja, mert… Arnold fogta az AK-t és egyszerűen hozzávágta (pontosan nem láttam, mert épp fuldokoltam a gázmaszkban). Mire a maszk lejött a hajammal együtt, no és a szemüveget is előszedtem, már javában ment a szájkarate.

Persze a kutyák tudják a sorrendet, csak az emberek nem. Az erősebb szokott szaporodni, a gyengébb meg örülhet, ha túléli.
Kezdődött a szokásos procedúra: az összes tisztes vért akart, az AEGÜH meg tömegsírokat. Én meg nyugtatót, nekik. Az szpk. közölte, hogy Arnoldot a fogdába, és kell két tanú is.

Az egyik pozíciót megnyertem. Érezték, hogy kit kell kiszúrni. Kaptunk tiszta gyakszit, egy öreg hadnagyot (állítólag hülyeség miatt Szolnokról tették ide, mert itt kevesebb bajt csinál), beraktak valami járműbe és irány a katonai szügyésség.

Beindult a magyar JAG, fontos kérdéseikkel: honnan látta, ha nem látta. És miért maga, ha nem látta.

Mindent az elöljárókra fogtam: mondtam, hogy a kiképzést a bosszú motiválta, engem meg a surranótársam iránti szolidaritás. Erre közölték, hogy a hamis tanúzást a katonai törvénykönyv nem tolerálja. Ja, és hogy ne hallgassak el semmit.

Hát mit mondjak, persze csakis az igazat. Elmondtam mindent, amit tudtam. Ez nem lehetett sok, mert a tárgyalásra nem kaptam meghívót. A másik tanú viszont igen; tőle tudom, hogy az Arnold ücsörgött egy darabig.

Sokáig gondolkoztam, hogy mit kellett volna tennem…? Hazudjak..? Az nem fér össze az értékrendemmel, Arnold pedig a barátom volt.

Sajnos csak volt, többet nem találkoztunk.

Visszavittek a századhoz, majd rövidesen jött az eskü. Következett még néhány hét a kiképző századnál. És a hőn áhított cél: a sittes század. Ahol aztán beindult a MÓKA.

 

13 hozzászólás

 1. ZöPö_ — 2011-08-19 10:53 

Ööö… Nem ér abbahagyni pont ott, amikor kezdenek beindulni a dolgok! :-)

 2. Leadfoot — 2011-08-19 13:52 

“Sebaj Tóbiás, sabadibidabba, tüptürp…”

:-))

 3. Optika — 2011-08-23 09:53 

A rohamnál az üvöltözést baromira rüheltem. Nem mondták meg mit üvöltsünk, csak üvöltés legyen, hogy az ellenség beszarjon a félelemtől milyen elszánt katonák jönnek és már ettől hanyatt homlok menetüljenek.

De az a hülye állás, amit el kellett foglalni a dombocska tetején volt, tehát felfele kellett rohamozni. Oxigén viszonylag korlátozottan állt rendelkezésre, erre még üvöltsek is.

És a rohamozást többször el kellett ismételni.

Néha néha a támadás gyakorlásakor egy embert vak töltényekkel durogtatott a rohamozók felé. Hogy szokják. Egyszer én voltam a durrogtató.

 4. Kelempájsz — 2011-08-23 12:06 

@Optika: A legjobb volt mindezt gázálarcban csinálni. A szűrőbetéten át nem akart jönni a levegő. A haverjaim kitanítottak, hogy ezen hogyan lehet segíteni. Volt a szimatszatyorban belül egy kis zseb, amiben olyan kis átlátszó korongok voltak, amit rá kellett tenni az álarc szemüvegére, belülről, hogy ne párásodjon be. Ezt a zsebet be lehetett gombolni. Biztosan még sokan emlékeznek rá.
Szóval a gázálarc tömlőjének végére nem tekertem rá a szűrőbetétet, hanem a szabad tömlővéget beledugtam a szóban forgő kis zsebbe, és begomboltam. A tömlő soha nem csúszott ki, aki látta, azt hitte, hogy a szűrőbetéten van a vége, benn a szimatszatyorban. Csak akkor tekertem rá a betétre, amikor gázkamrába vittek minket (no nem abba, hanem csak ide, Szombathelyre).
A recept tökéletesen bevált, mert roham közben csak sima füstölőket égettek, amit ki lehetett bírni. A levegő sokkal könnyebben jött. Soha nem buktam le.
Bajtársi üdv: Kelempájsz 10-edes

 5. Jani2 — 2011-08-23 12:29 

Én Cserépfalun ismertem meg a dombfoglalást, de az inkább hegy volt és kb. 45 fokos emelkedővel. A gázálarc még nem izzadt rám annyira, mint akkor. Legalább könnyű volt levenni. A tetőn egy erdei út volt, a tisztjeink kocsival érkeztek. Csak a két kiképző főtörzs volt velünk. Persze gázállarc nélkül, hogy tudjanak üvöltözni. Egyébként két rendes alak volt.

 6. Kelempájsz — 2011-08-23 14:35 

“Elvtársak, inkább egy vödör veríték a gyakorlótéren, mint egy csepp vér a harctéren!”

 7. Bigjoe(HUN) — 2011-08-23 15:27 

@Kelempájsz:
A saját kezeimmel “heréltem ki” a maszkot, (pillangó szelepek kitépése) mégsem kaptam benne levegőt.
Az enyémen nem volt cső, szűrő sem jutott mindenkinek. A gáz sátras mókához úgy raktunk össze néhány használhatót.
Páramentesítő korongot soha nem láttam – a seregben.
Roham közben semmilyen pirotechnikai cucc nem lett bevetve.
Csak a szemünk szikrázott.
Hasonló “kellemes” nap volt mint ma, árnyék sehol. Viszont szennyezett terepszakasz fel/le a hegyre. (a szennyezett terepet törpejárásban, AK a fej felett, adtuk elő)

Ami nem pusztít el az erősebbé tesz.
Túl éltük ezt is, csak kényelmetlen volt.
Bár ilyen élményeket a PC előtt ülve nem talál az ember.

 8. Kelempájsz — 2011-08-24 07:39 

@Bigjoe(HUN): Roham közben imitálták az ellenséges tüzérségi tüzet is. A terepen meggyújtottak mindenféle füstgyertyát, amik csak sisteregtek, és baromi nagy füstöt csináltak, ebből volt fehér, piros és zöld is, de legtöbbször a fehéret gyújtották meg. Voltak aztán olyan kb. 2-3 cm átmérőjű, 20-25 cm hosszú rudak, amikből kanóc lógott ki. A rudak végén lógó kanócot is meggyújtották, a rudakat eldobálták, és azok pár másodpercig süvítő hangot adtak ki, majd durrantak egy nagyot a végén, éppúgy, mint a tüzérségi gránátok.
És voltak még olyanok is, mint a pogácsa, kb. 4-5 cm átmérőjű, ugyanolyan magas hengerek, azoknak a kanócát is meggyújtották, majd eldobták, ezek hatalmas nagyot szóltak. Persze eközben mi ádázul rohamoztunk, vaklőszerrel durrogtatva. Tiszta Sztálingrád, csak éppen mi is nyáron csináltuk, dögmelegben. Hát igen, ha az ember férfinak született, egy olyan korban, akkor volt ilyen “örömökben” része. De “csak egészség legyen, meg jó kártyajárás” -ahogy Mikszáth is már megmondta.
Bajtársi üdv: Kelempájsz

 9. szögyi — 2011-08-24 09:40 

@Kelempájsz: Ilyen pogácsás hanggránáthoz úgy volt szerencsénk, amikor a gyárilag kiásott, kibetonozott lövészárok mellett tartottunk éppen cigiszünetet és valamelyik okostóni meglepett vele minket az árokba bedobva. A durranásra csak beszartunk, de amikor a műanyagpogácsa egyik fele gellert kapva pont mellettünk süvített ki az árokból, na akkor már be is fostunk…

 10. Kelempájsz — 2011-08-24 10:13 

@szögyi: Egyik haveromnak meg a kezében durrant el, csúnyán összeba… összeszabta a tenyerét, varrni kellett. Elég nagy töltet volt benne, ahogy a maradványokból látni lehetett.

 11. Estván — 2012-09-16 00:10 

Megvolt a ma esti röhögés. Rájöttem, hogy a “két tanú” szövegnél mit akar az a két madár. Hát PELIKÁN, b@ssza meg :))))

 12. tiboru — 2012-09-16 13:14 

Akkor bejött :-)))

 13. Bigjoe(HUN) — 2012-09-16 11:14 

@Estván:
Hoppá, tényleg.
Ezt Tiborunak köszönhetjük.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.