Hosszas töprengés után Rengeteg barátunk az eddigi read-only üzemmódból átváltott szerzői fokozatba, s a hadseregnek a szociális piacgazdaságban betöltött szerepéről, illetve ennek rövidtávú légvédelmi hatásairól küldött egy apró történetet.

A helyszín egy eldugott laktanya a Börzsönyben az ezredfordulón, ahol a sorállomány feladata az újonnan rendszeresített Mistral légvédelmi rakéták őrzése volt, bár a technika közelébe sohasem engedtek minket. Ekkortájt már nem a testvéri hadseregekkel való csencselés volt a kincstári készletek apadásának legfőbb oka, viszont a laktanya melletti falu lakosságának a fele – az akkor még sorállomány körében is újdonságnak számító –, úgynevezett bocimintás gyakorlóban flangált.

A helyzetet jól mutatja, hogy a raktáros tisztünknek, akinek a legszebb háza volt a faluban, néha besegítettünk raktárt rendezni (addig se kell gyalásóval kaszálni), míg egy ellenőrzés hírére egy addig fixnek vélt szekrényt odébb tolva rámutatott egy ajtóra, mondván: a mögötte lévő, zuhanyzó méretű helyiségből a felhalmozott privát készleteket most pedig azonnal és futólépésben áttelepítjük az erdőben megbúvó barakkok közül a legeldugottabba. Az így „mentett” felszerelés nemegyszer honvédségi furgonnal ment fel Pestre, pálinkával honorált sorállományú kísérettel.

Nem meglepő hát, hogy némely megtévedt baka is a maga – és sajnos honvédtársainak – felszerelésében látta a zsoldkiegészítés lehetőségét. Hősünk, M. honvéd sem volt rest (no és a kantinban is fizetni kell valamiből az esti lazítót), így hát a kiosztott két rend gyakorló ruházata helyett már csak azzal rendelkezett, amit viselt. Igen ám, de a soron következő harci feladat egy gázolajjal erősen szennyezett sitthalom felszámolása volt, és nemigen tudta magát kivonni belőle. Mit volt mit tenni, harcrakészség ide vagy oda, a mosásérett gyakorlót annak rendje és módja szerint beáztatta. Az esti étkezés előtti sorakozón viszont igencsak kirítt a kékvillám-öltözéke a bocifoltok közül, amit a konyhaügyeletes nem nézett jó szemmel.

– M. honvéd! Miért nem gyakorlóban van?

– Jelentem, kimostam!

– Miért nem vette fel a másikat? – hangzott a logikus kérdés, ezzel sarokba szorítva hősünket.

– Jelentem, azt is kimostam! – vágta ki magát (egy másodperces töprengés után)  M.

– Olyan nincs, ezt maga sem hiszi el! Addig nem megy a század enni, amíg meg nem jelenik formaszerű ruházatban!

Nem-vacsorázni egy dolog, de egy egész század haragját mégsem akarta kivívni, így M. megtörten elmasírozott a századszint irányába. A század álldogált vagy öt percig a nyári naplementében, míg a hirtelen terjedő kuncogás minden tekintetet a legénységi épület felé vonzott. A látvány leírhatatlan volt!
Mivel a századszinten senki nem maradt, akitől emberünk kölcsönruhát kérhetett volna, azonmód saját csuromvizes gyakorlójában próbálta menteni, ami menthető; minden lépésnél formás tócsát hagyva a betonon, közben szorgalmasan nyelve azt, ami a sapkájából a nyakába folyt!

Az első magyar légvédelmi könnyűbúvár színrelépése már tisztünk humorküszöbét is elérte; bajusza rándult, majd mosolyát nehezen elnyomva, bebocsátást nyertünk. A vacsora talán csak gyíkhús volt, hisz a konyhaügyeletnek is élni kell valamiből. Emberünk pedig végül megnyerte az étkezde esti felmosását, ha már úgyis hozott magával vizet…

A laktanya azóta bezárt, ami valószínűleg a pesti military boltok kínálatán is érződik.