286. – Békében háborúra…


Elvileg mindannyiunkat – akik átéltük a hadsereg intézményét – erre, mármint a háborúra készítettek fel (pláne a hivatásosnak jelentkezőket), de szerencsére nem nagyon kellett a „tudásunkat” alkalmazni. Szögyi azonban találkozott olyannal, akivel a sors éppen fordítva csinálta.
 

A szolnoki Kiliánon volt három vietnami szakasztársunk is, az akkori naaagy testvéri rendszer alapján itt tanulták meg az otthoni repcsik szervizelését, Közülük Hai volt a legidősebb, akkor már harminc fölött járt, már kiskora óta benne volt a harcokban. Gyerekként kezdte az usákok ellen, utána fejlődött, végül mire megtörtént a békekötés, addigra már ottani alhadnagyként századparancsnok volt. Mikor vége lett a háborúnak, akkor tisztázta, hogy rajta kívül a családjából egyedül az apja maradt életben, aki viszont akkorra már pizsamás volt.

A vietnami elvtársak egy év magyartanulás után kerültek hozzánk, elvileg ugyanolyan hallgatói állományba mint mi, de gyakorlatilag ki volt nyalva a seggük (egy-két tanár kivételével, no azoknak emelkedett is az ázsiójuk a szemünkben). Egyedül Hai volt az, aki nem játszott rá erre az állapotra; igaz, neki otthon már feleség, gyerek, szóval valamivel komolyabb ürge volt a többinél, no meg ő volt a parancsnokuk is. Egyértelműen másabb volt mindannyiunknál, egyszer-kétszer próbáltuk ugyan interjúvolni, hogy mégiscsak meséljen már mit is csináltak az usákok meg a déliek ellen, olyankor viszont még jobban elkomorodott. Jókedvű időszakában legfeljebb annyit volt hajlandó az ilyen kérésekre reagálni, hogy ti csak ne akarjátok megtudni, hogy mi is folyt ott, rosszabb napokon meg egyszerűen otthagyta a kérdezőt.

Egyik reggel, mikor éppen a rosszabbik hangulatában volt, harcászati foglalkozást tartottak nekünk. Kimentünk a kiserdő mögé, kilós elkezdi leadni az anyagot, harctéri mozgás meg egyéb hülyeségek, de Hai közben valamit nagyon csiripel a másik két vietkongnak (a maguk nyelvén). Kilós tűri tűri egy darabig, aztán csak elszakadt benne egy idő után a cérna, alig szelíden rászól hogy no-no. Erre Hai-ból  kirobbant valami, nekiállt csiripelni a tisztnek, mire a másik két honfitársa oltári röhögésben tört ki.  A srác is észreveszi, hogy ezt legfeljebb ők értik, magyarra fordít, és ekézi ezerrel a kilóst, hogy ekkora balf@sz (mert az ilyen jellegű szavakat addigra már akcentus nélkül mondták) az ő századában nemhogy százados, de még tizedes se lehetett volna, különben is ilyen pohos pocakkal egy félvak amerikai egy dióverő puskával is kilőtte volna az első öt percben a dzsungelben, neki itt ne ugasson egy olyan ürge, aki még csak fényképen látott háborút. Ha ők úgy mozogtak volna a harctéren, mint ahogy azt az előbbi öt percben oktatta, akkor a századából nemhogy megmaradt volna a fele a háború végére, hanem két nap alatt nyom nélkül leszedték volna mindet. Jobb lenne, ha a százados elvtárs nem beszélne hülyeségeket, mert hogyha tényleg úgy is gondolja, mint ahogy mondja a harcászatot, akkor dobja el a csillagjait, és legjobb lenne, ha előre kiásná magának a sírját, mert büntetés lenne, ha ekkora lyukat kellene ásni a társainak (na jó, tényleg jó húsban volt a kilós), de amint megvan a lyuk, akkor inkább azonnal lője főbe magát, mert akkor legalább lenne a többieknek esélye túlélni egy csatát, nem úgy, mint az ő vezényletével.

Pafff…

Röhögni nem mertünk, álltunk ott az oktatási alakzatban, mintha középre odaszart volna valaki és most várjuk hogy esetleg becsap valahova a villám, a kilós is csak pislogott, Hai meg éppen csak azt nem tette hozzá, hogy „Uff, beszéltem.”, de azért látszott rajta valamilyen mértékű megkönnyebbülés. No, akkor már hogy valamennyi meg is maradjon a tiszti becsületből, fel lett kérve Hai hallgató, hogy mutassa már meg a tényleges tananyagot. Srác nem is nagyon habozott, nem túl szabályosan, de hasravágta magát, úgy elkúszott a kiserdő sarkáig, mint egy giliszta (gyakorlatilag semmi köze nem volt az addig belénknevelt szabályos kúszáshoz, de úgy spurizott vele, hogy nézni elég volt), aztán azt láttuk, hogy felegyenesedik a szélső fa mellett, legközelebb meg az erdő  túlsó oldalán integetett nekünk.

Nem voltunk egy túl beszari társaság, de ez volt az az esemény, amikor rekordidő alatt rekordmélységben magába szállt a banda. Mi itt sírunk, mint a fürdőskurva, hogy ilyenekkel szívatnak minket, erre az egyik társunk megmutatja, hogy hogyan is kell ezt istenigazából, és ezt ő nem ilyen tinglitangli okításon tanulta meg, hanem fütyörésző golyók között…

A tanár is kaphatott magában egy sakk-mattot, mert utána azt vezényelte, hogy akkor menjünk be a kiserdőbe, ott pihenj, lehet rágyújtani elvtársak, aztán mikor lejárt a foglalkozás ideje, akkor vonuljunk be a körletbe…

32 hozzászólás

 1. nedecz — 2011-08-29 09:21 

Siklóson volt egy fiatal HDGY ,aki a sírba tett mindenkit harcászaton.(Ha lőttek volna akkor szó szerint is,amúgy csak átvitten.)
Mindig csesztetett minket,hogy vonalba igazodva kússzunk az ellenség felé…
Hmm…Lehet,a kilós volt a tanára?

 2. Bigjoe(HUN) — 2011-08-29 10:44 

Nagyon csípem amikor az elméleti emberek “osztják az észt”, és egy gyakorlatias ember helyre teszi a koponyákat.

Egy tanárom jut eszembe akinek volt 5 dr-ja, 3 phd-je meg kitudja még milyen be nem vallott fokozata, meg igazságügyi szakértő mellékesen,ez a következőket mondta párszemközt(4-nél több szemközt):
-A következőre jöttem rá:
Minél többet tanulok annál hülyébb vagyok, annál kevesebbet tudok, és aki ezt nem ismeri be az a legnagyobb marha!
Másik megállapítása:
– Ha nem tudod kiszerkeszteni/kiszámolni a szerszám geometriáját/szögeit, akkor keresd meg a műhely legöregebb szakmunkását adj a kezébe nyersanyagot és az rajz nélkül megcsinálja neked, és biztosan jó lesz a szerszám.

Szerintem az elméleti tudás gyakorlati háttér nélkül – sok esetben- nokedli.

 3. ZöPö_ — 2011-08-29 12:15 

Sajnos, attól tartok ez a történet a Magyar Néphadsereg emblémája lehetett volna. Egy-két legendás kivétel akadt (pl. a blogban többször emlegetett Furkó Kálmán úr és az ő katonái), de ők csak a szabályt erősítették. Tiszta szerencse, hogy soha nem kerültünk senkivel “harcérintkezésbe”.

 4. ZöPö_ — 2011-08-29 12:29 

Ja, igen, “milyen volt Vietnam”.

Hal G. Moore ezredes egyszer egy interjúban keményen kifakadt, hogy “elmegy ám az egész Hollywood a p*csába, egyetlen, de egyetlen filmet nem voltak még képesek összehozni arról, hogy milyen volt Vietnam VALÓJÁBAN.” (Pedig kiosztottak már pár tucat Oscart meg egyéb díját pár ünnepelt és egekbe magasztalt mozinak.) Valakinek eszébe jutott, hogy akkor nosza, ezredes úr, írja meg a maga moziját. Ez lett a “Katonák voltunk”:
http://www.imdb.com/title/tt0609852/
Ha van kedvük a blogtársaknak, egyszer megnézhetjük együtt. Nem egy “könnyű darab”, annyit mondhatok.

 5. ZöPö_ — 2011-08-29 12:32 

@ZöPö (inda): Naná, hogy elb*szom a linket… :-(((

Katonák voltunk:
http://www.imdb.com/title/tt0277434/

 6. Kopfrkingl — 2011-08-29 12:32 

@Bigjoe(HUN):
Kicsit off:

“Minél többet tanulok annál hülyébb vagyok, annál kevesebbet tudok, és aki ezt nem ismeri be az a legnagyobb marha!”
Ez pontosan így van. Olvastam erről egy hasonlatot, melyszerint a nagy feketében a fehér pötty az ember megszerzett tudása. Minél nagyobb tudása van, annál nagyobb a fehér pötty. A pötty kerülete az, amiről a delikvens tudja, de legalább sejti, hogy létezik, de nem ismeri, mert a sötéten van. Nyilván minél nagyobb a fehér pötty, annál több dologról tudja, hogy nem ismeri, azaz a tudásszintjét egyre kisebbnek érzi.
Más megfogalmazásban, akinek egy órája van, mindig tudja, mennyi az idő, akinek kettő, sosem biztos benne.

 7. zweitakt — 2011-08-29 13:35 

@ZöPö (inda):
Ja, nem rossz film, ehhez mérhető még az “Apokalipszis most”….

Engem szemeltek ki, mutassam be a lapos kúszást a kopaszoknak. Megmutattam, hogyan LEHET királydinnyében kúszni, erre jól leb@sztak, hogy nem úgy KELL. Azt is be kellett mutassam, a szabályosat, aztán elég hamar azt láttam, hogy valahogy máshogy kúsznak a kopaszok, mint ahogy KELL..;-)) A királydinnye igazán király oktató. Azon gyorsan túl akar kúszni az ember…

 8. Libero — 2011-08-29 14:03 

Volt Debrecenben kiképzéskor egy Horváth Csaba nevű surranótársam, később nagy barátok is lettünk.Ő mesélte, h egy földije, aki előbb volt katona (valahol), nem akarta rohamozás (harcászat) közben kiabálni, h “hurrrrrááááá!!!”.Kiszúrta a századpékája, és odahívta magához. – Maga mér’ nem üvölti, h “hurrrrá”?!!! – Hát…izé (a f@sz fog nektek üvöltözni). – Mi a kedvenc étele? – Jelentem a bableves. – Na, a következő rohamozásnál maga azt fogja üvölteni max hangerővel, h “bableveeeees!!!”;lépjen vissza a helyére! Mikor kimentünk harcászkodni az én barátom mit kiabált roham közben?
Igen, “bableveeeees!” Az egész század nyerítve röhögő csürhévé változott.Persze a főnökeink nem értették, mitől.

 9. proletair — 2011-08-29 15:16 

@ZöPö (inda):
Nono! Furesz a vége felé már nagyon nem volt tisztában a modern kor alapvető harcászati fogásaival…

 10. Szalacsi_Dezső — 2011-08-29 15:38 

@Kopfrkingl: Kölcsey irta ezt meg költőien a Parainesis-ben.

BTW. Ezek után tényleg nem akarom megtudni, milyen volt Vietnámban.
Ahogy a nóta mondja:
Csak az jöjjön katonának,
Aki ilyet szeret.

 11. michaelk — 2011-08-29 21:05 

Nekem az angolaiakhoz volt szerencsém. Azok se voltak semmik. Volt amelyik 10 év háború után jött tanulni….
Sérelmezték, hogy nem lehet náluk a karabély, éjszakai harcászatra nem voltak hajlandók kijönni, mert éjszaka ők nem harcolnak, akkor meg minek?! Ha nem tanultak (és általában nem tették) hirtelen csak a saját törzsi nyelvölet ismerték. Azon meg nehezen kommunikáltak a tanárok.
Szóval lazák voltak nagyon

 12. ZöPö_ — 2011-08-29 22:22 

@zweitakt: Az “Apokalipszis most” mesefilm, bár kétségtelenül érdekes, de a valósághoz köze nincs.

 13. ZöPö_ — 2011-08-29 22:26 

@proletair: OK, “a vége felé”. De amikor engem majmoltak meg az emberei (megírtam itt), akár a torkom is elvághatták volna. :-)

 14. proletair — 2011-08-29 22:36 

@ZöPö (inda):
Sajna a Katonák voltunk nekem nem tetszett. Volt benne néhány kurvára hatásvadász (=életszerűtlen) jelenet és azok a borzalmas CGI F-100-asok… jajjanyám.
Amúgy ha már vietnami háborús film: 1. Hamburger Hill, 2. Intruderek támadása.

 16. tiboru — 2011-08-30 09:12 

@nedecz:

Ja :-(

A levegőben veszthette el az eszméletét (talán beverte a fejét a gép elhagyásakor..?), s emiatt nem tudta irányítani az ernyőt.

A legutolsó komplex orvosi vizsgálatának eredményét azért megnézném, különös tekintettel a szív- és érrendszeri leletekre…

Nyugodjék békében!

 17. proletair — 2011-08-30 10:59 

@tiboru:
Én nem nagyon értem, hogyan került a 4-es út fölé. Mert ez esetben nagyon félre dobták. Ugyanis, ha a szél a 4-es felől a reptér felé fúj, kizárt, hogy ráessen az útra. HA fordítva fúj, akkor a reptér túlvégén már kihajítják, és a reptéren ér földet. Érthetetlen.

Hát igen, az ejtőernyőzés veszélyes sport.

 18. szögyi — 2011-08-30 13:59 

Annak ellenére hogy zsinórbohóc volt, legyen neki könnyű a föld.
Nem akarom mosdatni a társaságot, de ezért olyan veszett banda mindenki, aki nem földönfutó kakukkgyalog, mert bármelyik pillanatban történhet velük ilyen.

 19. Dogoo — 2011-08-31 01:06 

Üdv.

Szerintem a háború és a film két külön dolog.
A filmnek mindenek előtt látványosnak, szórakoztatónak kell lennie.
A harc nem az!
A dokumentum filmek közül is szerintem a legtöbb beállított felvétel.

Az a hadsereg amit könyvből akarnak tanitani arra, hogyan harcoljon, ráadásul olyanok akiknek nincs semmi tapasztalatuk, az csak ágyú töltelék lesz!

 20. Dogoo — 2011-08-31 01:13 

Van egy- két olyan ismerősöm aki szolgált az Idegen Légióban, meg a Jugó háborút csinálta végig.
Mindegyikük úgy került ezekre az üdülő telepekre, hogy itthon már volt katona, de azt mondták a túlélés záloga volt, hogy a tanultak nagy részét el kellett felejteni.

Ja és a kiképzőik veteránok voltak! Nem könyvekből tanítottak.

 21. Dogoo — 2011-08-31 01:45 

CLAUDIO TINIVELLA – Katonák

Mentek az utcákon
Névtelen egyenlőségben
Csontjaikban a nem kívánt
Fáradozások fáradtsága
Csendben mentek el
Mint ahogyan érkeztek
A Vörös Út mentén
A karjaik alatt
Jól összehajtogatott ejtőernyőikkel….

És a bátorság a szívben
a halál a szemekben
Látta őket másnap este
Wey Roski hegyein
Menetelni és mormolni
A harci dalokat…

„Visszajöttek a katonák
Visszajöttek nyugalommal
Sokan a hordágyon
Félig lezárt szemmel
De sokan ott maradtak
A csatamezőkön
A túlélők hangjai
A Nőket szólító Könnyed sóhajok Elszórják puskáikat.”

 22. Leadfoot — 2011-08-31 13:31 

A Katonák voltunk c. filmet nem nagyon szeretem.

De aki olvasni is szeret, annak tudom ajánlani Tim O’Brien könyveit (legalább egy megjelent magyarul is, én angolul olvastam kettőt).

 23. Optika — 2011-09-01 07:48 

Hát szerintem nálunk sem sok olyan tiszt, tiszthelyettes volt, aki adott helyzetben (igazi hadiállapot) tudta volna, hogy merre van az előre.
Nem is kell nagy stratégának lenni, hogy pl. egy jól belátható völgy mélyén (ahol még a fű sem nő) az ellenség állásainak megrohamozása előtt amikor mindenfelől lőnek ránk, nem kifejezetten ajánlatos laposkúszásba parancsolni a szakaszt és libasorban kúszatni nagyjából 10 méterrel az ellenséges lövészárok előttig, ott támadó alakzatba fejlődni és rohamozni. HURRRÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

 24. Kelempájsz — 2011-09-01 11:19 

Nálunk, Hörmannon az őrs védelmi körletei olyanok voltak, hogy erdő fedezete alatt meg lehetett közelíteni 20-30 méterre, vagyis kézigránátdobásnyi távolságra. Innen kezdve az épület és a környezete nyílt terepen feküdt. Szerintem a fák mögül egyenként le lehetett volna puffantani a katonákat, sőt, még néhány kézigránátot is közéjük lehetett volna dobni. Ráadásul sok lövészgödör terméskővel volt kirakva, amiről köztudott, hogy növeli a tűzhatást (nem a mienket, hanem az ellenségét, a lepattanó kőszilánkok miatt). Ennek belátásához se kellett nagy katonai tudás. Nem is tudom, mi maradt volna a bandából, ha éles támadás éri az őrsöt. Kelempájsz

 25. Bigjoe(HUN) — 2011-09-02 08:45 

Én őrködtem(?) olyan objektumban ahol az őr felállítási helye, útvonala nappali világosságban fürdött, míg a kerítés vonala és attól kifelé átláthatatlan sötétségben volt, tele fákkal, cserjékkel.
Igazából ha valaki ártani akart volna az őrnek, észrevétlenül a közelébe kerülhetett volna.
Teljesen hibás kialakítás volt.

 26. claidheamohmor — 2011-09-12 21:09 

Hajdúhadház, kettes őrség :P

 27. claidheamohmor — 2011-09-12 21:12 

… ja, és a tárban az első mindig vak. Őrségbe három tárral mentünk, mindháromban vak volt a legfelső. Ebből kettő a fegyverszobában landolt, mi meg kislattyogtunk a felállítási helyünkre üres tártáskával, meg 29 éleslőszerrel. Kanálgép nélkül, nehogy öngyilkosságot kíséreljünk meg vele… :)

 28. claidheamohmor — 2011-09-12 21:18 

… sokat tanultunk… Gázkészültség, gáz! Dombon géppuskafészek, roham! Hát lövészként nem sokan maradtunk volna, de tankosok voltunk, a kiképzőink arra gondolhattak talán, hogy ezeken úgyis páncél lesz, akkor meg minek a taktika…

 29. claidheamohmor — 2011-09-12 21:22 

…irány a Nagy Sándor emlékmű, azimut menet végrehajtása (azt sem tudtuk, azt eszik-e vagy isszák). Kinéztük, merre van, tájolót persze nem kaptunk, aztán usgyi, légvonalban tökön-paszulyon-vizesárkon-csatornán keresztül jó hákáshoz méltóan hamar megoldottuk. Jutalmul megkaptuk ugyanezt az utat visszafelé, laposkúszásban. Hiába, többet erővel, mint ésszel :)

 30. claidheamohmor — 2011-09-12 21:29 

Fene tudja. Ennek tizenöt éve. A mai napig szét tudnám szedni és össze tudnám rakni az AK-t bekötött szemmel, de háborúban azt hiszem, talán az első öt percben leszedne az ellenség, anélkül, hogy tudnám, honnan. Bocs az offért, üdv.

 31. Kelempájsz — 2011-09-13 07:53 

@Bigjoe(HUN): Egyik ismerősöm mesélte, hogy náluk reflektorokkal megvilágították a lőszerraktárat, és az őrnek ott kellett (volna) sétálnia a földhányás tetején, rivaldafényben. Persze ők se voltak hülyék, hogy egy távcsöves meg hangtompítós puskával bárki leszedhesse őket, ezért az árnyékba álltak be. Ilyen baromságot még én se hallottam: teljes kivilágításban álljon az őr? Nem inkább álcázni kellene?
@claidheamohmor: Azimutmenet nálunk is volt, tájolóval, szépen kimentünk Szombathelytől Söptéig, meg visszafelé egy nagy kanyart tettünk a laktanya körül. De a határszolgálatban saját fejünk után mentünk, tájolót nem vittünk magunkkal, pedig szép nagy erdő van arrafelé.
Ja, és amikor a laposkúszás közben valaki felemelte a fejét, azt mondta az őrvezető: “Ember! Hát felemeli a fejét? Hát lől az ellenség!” Ez hamar szállóige lett, mi mi is mindig úgy mondtuk, hogy “lől”. Üdv: Kelempájsz

 32. Bigjoe(HUN) — 2011-09-13 08:09 

@claidheamohmor:
Nagy Sándor emlékmű? Debrecen?
A Kossuth lakt. mögött a távolban?

Mi is (HŐR) 3 tárral mentünk ki, felül a vak.
Megerősített szoli esetén volt 5db teli tár, de akkor csak egynek a “hegyibe” volt vak.
Ja, járt mellé kgr.+ golyóálló.
Párosan voltak az őrök, vagy nem.
(eset függő).
Á, és volt egy egyéni komenikációs készülék. (régi rendőrségi URH, vagy szerencsétlen helyeken a háti kütyű)

Egy megerősítést Rőzse komám megnyert, hűvös volt (nov-dec)remegett a hidegtől, ezért tűzet rakott, az őrpk. meg az idegtől reszketett.
Az őrszobából annyit látott, hogy Rőzse bódéja felől füst száll fel.
TBK/URH-ra nem felelt, őrpk. bepánik.
Fegyverbe! Pár Brigantival kiszaladt megnézni, mi történt. (hiszen megerősítés volt- valamilyen bűncselekmény tárgyi bizonyítékait őrködték, a pletykák szerint egy “puderes merdzsót”)

Rohantak, megpakolva minden földi jóval. Talán egy kisebb (8kg-s) porral oltót is vittek, a füst miatt.

Amikor közel értek, meglátták Rőzsét a tűz körül, mit a MAKKÁSZ kuprogni, volt aki a röhögött, volt aki anyázott.
Az őrpk. elhűlve érdeklődött, az anyukája hogylétét illetően.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.