363. – Riasztások

Olvasóink tudják, hogy a katonatörténetek egyik leghálásabb témája az őrszolgálat. Ezen nincs is semmi csodálkoznivaló, hiszen a békeidőben szolgáló katonának meglehetősen kevés alkalma nyílik arra, hogy lőtéren kívüli helyzetben éles lőszerrel ellátva teljesítsen szolgálati feladatot (a határőrizet persze egészen más tészta). Mai posztjában BigJoe két riasztásáról számol be. Biztos vagyok abban, hogy a történetek hatására bennetek is felelevenednek a saját, hasonló sztorik.

Helyszín: X1

Egy szép napon élem a nemkopasz őrök életét (vagyis mindannyian olvasunk az őrszobában), amikor csörög a TBK. Rutin beindul: surranó fel, hol a csúzlim, futás ki az ajtón.

Őrpók (rutinosan):

– Atis: fegyverszoba visszazár; Habi: takaríts gyorsan, legalább egy picit, csak lássanak valamit. Atis: azt csinálsz, amit akarsz, pihenős vagy.

A második csörgés vége előtt (ahogy illik):

– X1 őrszoba, YX tizedes jelentkezem!

– Nyugi, nem löket, én vagyok a portáról. Tizedes, küldj mán le valakit, lehetőleg fegyverrel, mert itt áll egy kocsi, oszt nem megy el.

Az ojjektum előtt hatóságilag nem volt szabad állni, KRESZ-tábla is tiltotta.

Őrpéká kijön a szobából, utánam kiabál:

– Gyere vissza, semmi gáz, a portásnak van valami kínja…

J. megnyugszik, laza séta a portára.

–    Igen..?

–    Na, zavard el a kocsit kintről, mert én hiába mondtam, nem ment innen, és parancs van rá, hogy itt jármű nem állhat a falak előtt.

–    És én most mit csináljak? – nem tudtam eldönteni, hogy mint őr, mi a nyavalya közöm van a KRESZ betartatásához. Az igaz hogy a BM alkalmaz, de zöld a vállap!

Fel lettem homályolva, hogy ez most parancs, mert ő egy …rangú valaki, és most azonnal hajtsam végre a parancsot. Hát jó, én is ismerem a mondást: a parancsot meg*ni nem lehet, mert szaporodik.

Volt a falnál egy emelvény – egy betonterasz –, ahová felmásztam, majd lenéztem. Jé, tényleg ott egy verda, benne egy csóka, a moci meg nem dohog, merthogy a verda csendben ácsorog.

–    Legyenszíves! – kiabáltam le.

Pasi kinéz az ablakon, majd fej kidug:

–    He?!

–    El kell állnia innen, ez egy katonai objektum!

–    Jó, majd elmegyek! – jött a válasz, majd vissza akarta húzni a fejét, mintegy mondván: én civil vagyok, ne csiripelj bele. De különben meg nem történt semmi.

–    Nem majd, MOST! – dörrentem rá, majd felemeltem az AK-t a fal felé, megmutattam neki.

–    Jó, oké, rendben, már megyek is! – és ezerrel eltűzött.

Riasztások 2.

Egy másik alkalommal, ugyanezen ojjektumon, ismét csörög a TBK.

Portás:

–    Két őr fegyverrel azonnal jöjjön a központi épülethez, mert jelez a riasztó!

Már kezdtem őrülni a jutszabinak a várható elfogásért; versenyben kaptuk össze magunkat Atissal. Csak az AK-t vittük, futás közben nyomtuk bele a tárat.

A tárakról és a lőszerekről:

A 3. őrben szokás volt, hogy a zizikből kiszedték a lőport. Hogy miért?  Hát az unalom! Meg így a csempébe bele lehetett égetni az aktuális időt, vagy esetleg az „ÁJ LÁV JUH MARISKA” örökérvényű birkapásztor-szlogent.

A technológia a következő volt:

Az acélmagot beillesztjük a cső végébe, ezután óvatos, körkörös mozgatás, majd a hüvelyből kihúzzuk a magot. Ahogy rutinosabb lettem, ránézésre tudtam, melyek zizi van kiherélve. Mindig úgy táraztam, hogy összeválogattam az egyik tárba a jó lőszereket, hátha kell…

Nos, tehát futás közben beakaszt, kibiztosít, de nem húztam rá; a felső pedig vak volt. A központi épületnél ott a ht., aki vezényel:

– Álljanak oldalra, amíg nyitok.

Pötyögött egy darabig, mert számkombináció + kulcs volt a megoldás.

Ajtó kinyílt.

– Menjenek előre!

Félős gumirambó – gondoltam –, minek neki pisztoly, ha a kölyköket küldi előre..?

Atissal be az ajtón, pásztáz jobbra–balra, de semmi.

– Menjenek fel a lépcsőn! – jött az újabb parancs. A ht. kint az ajtó előtt; csak bepislog, de a lépcső aljánál már utolért.

Miután háborús filmeken nevelkedtünk, az Atissal egészen szépen fedeztük egymást. Persze senki nem lőtt ránk, nem voltunk veszélyben. Ahogy illett: saroktól sarokig, ajtótól ajtóig. Egymás lővonalát viszont biztosan kereszteztük, de hát igazából ezt nem tanították a kiképzésen. Azt hiszem ez már majdnem éles helyzet volt; legalábbis nekünk, sorkatonáknak biztosan az.

A felső szintet teljesen bejártuk; igaz, csak a folyosót, mert minden ajtón számzár, így csak viszonylag kis részét tudtuk ellenőriztük az ojjektumnak. Kérdeztem a ht.-t, hogy nem megyünk tovább valamelyik ajtón?

A válasza:

– Nekem eddig van jogosultságom. Vissza a boxotokba, és köszi!

Mondhatják a kedves szaktársak, hogy az őrnek az őrpéká és a felvez parancsol, más senki. De eszembe jutott, hogy az ojjektumok diszpécsereinek az utasításait is végre kellett hajtanunk, legalábbis így oktatták.

Ellenben rájöttünk, hogy a töltött kalasnyikov több önbizalmat ad, mint a PA.

27 hozzászólás

 1. nagyviky — 2012-07-03 10:01 

„Egymás lővonalát viszont biztosan kereszteztük, de hát igazából ezt nem tanították a kiképzésen.”
Ez azért durva…

 2. buksitizedes — 2012-07-03 10:20 

Sok Rambo filmet néztek a fiúk… :-)

 3. Bigjoe(HUN) — 2012-07-03 12:53 

Soha senki nem mondta, hogy hogyan kell egy „ojjektumot” átvizsgálni.
Talán a „bunkerharc” erre irányult volna, de egy tisztes okossága miatt más maradt meg belőle.

Későbbi riasztások miatt a szabadban is „bóklásztunk”, még „kutyus” is volt a dologban.
Mindegy piszkosul élveztük!!!!!

 4. buksitizedes — 2012-07-03 10:19 

Azért nem volt unalmas a Ti szolgálatotok sem… :-)

 5. kelempajszmadar1 — 2012-07-03 11:45 

Kedves Buksitizedes!
Bizonyára ismerős lesz neked a következő, ámbár lehet, hogy ti már kimaradtatok a jóból. Dunakeszin van egy reptér, nem messze a lóversenypályától. A hangár riasztója a kutyás iskola őrszobájára volt bekötve, ha valaki be akart törni, akkor a pihenős őrség ugrott megnézni, mi a szitu.
Egyszer, egy viharos éjszakán (november végén, vagy december elején történt, hó még nem volt, de szél annál inkább) bejelzett a riasztó. Ugrottunk, fegyvert a kézbe (Keszin 90 db éles lőszerrel) és nyomás ki a hangárhoz! Mint kiderült, a szél megrázta a hangár kapuját, emiatt kellett a bandának pattannia. De mint később kiderült, az ilyen eset ritkaságszámba ment. A határon sokkal sűrűbben ugráltunk és sokkal nagyobbak voltak a távolságok. Üdv: Kelempájsz tizedes, Hörmannforrás

 6. buksitizedes — 2012-07-03 12:04 

Hát ez teljesen új dolog, amit most írtál, Bajtársam. A mi időnkben semmi ilyen dolog nem volt, csak az iskola őrzése.
De az ember mindíg tanul… :-)

 7. szunditj — 2012-07-03 17:57 

Ez a riasztós dolog nekem is új, amikor én repülőztem Dunakeszin a ’80-as évek első felében, akkor ilyen mintha már nem lett volna. A repülőtérre autóval egy úton lehet bejutni, ez ott megy el a kutyaiskola és az egykori „Mechlabor” vállalat épülete mellett. A reptér bejáratánál volt egy lakóház, ott lakott a gondnok. Ő otthonról mindent belátott a reptéren.
Nekem DK-ról/honvédségről az aug. 20.-i légiparádé felkészítőtáborai jutnak eszembe. Arról a reptérről felszállva Dunakeszi – Fót – Göd – Szentendre légterében aug. 10.-től naponta 4X1 órás repüléssel gyakorolták az MHSZ repülői a kötelékezést, ahogy a Duna fölött a parádén elvonultak. Az ugyan tiltott dolog, de napi rutin volt, hogy a kétüléses Góbé repülőkbe egy-egy körre mi földi kisegítők is beültünk „hiénázni”. A fóti dombok egyikén akkoriban volt egy légvédelmi-rakéta üteg. A repülés útvonala pont fölötte vezetett. Szegény katonák minden nap többször is átrendezték. Amit gurítani lehetett az minden repülés után máshol volt, mindenhol álcahálók voltak, stb. Nyílván nagyon örültek nekünk. Akkoriban mi kisegítők még mindannyian középiskolások voltunk, még messze a katonaságtól, de jókat nevettünk a sereg paranoiáján, ahogy a sportrepülőkben elrejtett kémektől próbálták óvni a haza titkait.

 8. Estván — 2012-07-03 20:04 

A lérak bázis csak nem Vácegres? Jártam ott néhány éve. Gondolom fölösleges is mondanom: enyészet, pusztulás.

 9. szunditj — 2012-07-03 22:58 

Nem, ez Fóttól kicsit északra volt. Anno a ’80-as években két telepített légvédelmi-rakéta gyűrű épült ki Magyarországon, egy Budapest és egy Paks körül. A rendszerváltás után mindkettőt felszámolták, manapság már csak romjaik láthatóak. A Guglin lehet látni őket, rengeteg fényképpel, amiket az egykor ott szolgálók készítettek. Ég a bőr a képemről, de nem tudom hogy a Gugliról hogyan lehet ide képet feltenni. Úgyhogy aki nem hiszi, az járjon utána saját maga.
Bár, talán így:
http://maps.google.com/maps?ll=47.639579,19.195769&z=15&t=h&hl=hu
Itt egy másik a Pilisből:
http://maps.google.com/maps?ll=47.753363,19.008595&z=16&t=h&hl=hu
És egy harmadik, Pilisszentkereszt mellől:
http://maps.google.com/maps?ll=47.689551,18.873713&z=15&t=h&hl=hu

 10. glac — 2012-07-18 10:03 

Inkább azt mondanám mindkettő igaz :) A fóti bázisra a vácegresiek költöztek át azt hiszem a 80-as években. ’81-ben még biztosan Vácegresen voltak :)

 11. szunditj — 2012-07-03 18:18 

Az egyik évben ebben a táborban volt köztünk egy srác, akit felvettek a Kiliánra helikopter-pilótának és már várta a szeptemberi behívóját. Az MHSZ jelen levő vezetői ki is nevezték a kisegítők főnökének, hogy gyakorolja egy kicsit az irányítást. Jó fej volt, de kicsit nagyon komolyan vette a dolgát. A vége felé már nagy verés lett beígérve neki, mert minden nap fél hatkor keltünk, ő pedig ötkor végigjárta a szobákat és mindenhová beszólt hogy készüljünk, mert nemsokára ébresztő.

 12. Bigjoe(HUN) — 2012-07-03 18:29 

Volt egy Hőr társam, bizonyos Dányi Sz. szkv aki egy hasonlóan kedves embernek ígérte:
– Még a mentőben is ütni foglak!
Végül is ott már nem ütötte…….csak ácsorgott a nyakán.

 13. buksitizedes — 2012-07-03 20:29 

Ezt kifejtenéd bővebben, Bajtársam?

 14. Bigjoe(HUN) — 2012-07-04 07:39 

Levél ment a cégesre!
Abból megérted, meg dobtam mellé egy KAF-s képet.

 15. Bigjoe(HUN) — 2012-07-03 12:49 

A posztban az uccsó sor:
„Ellenben rájöttünk, hogy a töltött kalas több önbizalmat ad, mint a PA.”
helyesen: „Ellenben rájöttünk, hogy a töltött kalasnyikov több önbizalmat ad, mint a PA.”

Ez ojjektum egy NBH-s akármi volt.
Érdekes ojjektum volt, mert a csónaktól a vízibicikliig igen szép jármű parkkal rendelkezett. Kívülről olyan volt, mint egy nagyobbacska családi ház, egy szerelőcsarnokkal vagy valami hasonlóval, tele verdákkal, sok fával, és egy kis csobogóval a közepén (de én ott nem jártam, mert tilos volt- ez persze nem igaz).
A ház többszintes, a fala terméskővel volt kirakva az első emeltig, konkrétan az erkélyig.
A portás egy HT. civilben – egy PA-val 24/48-at adott és mindnek volt valamilyen rangja (egyről tudtam, hogy zls.), persze magasabb mint nekünk.
Jó viszonyban voltunk velük, muszáj volt, mert a löket csak a kapun át jöhetett be, tehát ha a portás nem szólt…….

Volt egy ifjabb portás, aki nagyon kedvelte a csapatot, esténként nála nézte a TV/videot a szolgálat, az őrszobán csak egy ember maradt, mert a TBK-t nem tudtuk levinni a portára-pedig próbáltuk.

Amikor lelkiismeretesen kijártam (őrködni) akkor rácsodálkoztam a a város fényeire, tetszett ahogy elcsendesedik, majd ahogy a nap fel kelt úgy ébredt a város is.
Aztán egy nap Rőzse komám közölte, hogy kizár az őrszobáról ha nem megyek be kártyázni.
Hát mit tehetem….meghajoltam az erőszak előtt.

 16. bezdedi — 2012-07-03 17:26 

A boldogult békeidőkben Kecskeméten szolgáltam a reptéri hangárban. Néhányszor mi is adtunk őrszolgálatot a bundzsik helyett, nékik is illett eltávot kapni. Kapuügyeletes lettem pár hónapos katonaként, amikor Isten nyugosztalja Decsov alezredes úr, a laktanyaparancsnok földhözverte magát Bazsika százados úrral egy UTI-val. No akkor volt riadó ezerrel. Annyi pizsamás embert nem nagyon láttam még egyszerre. Legendásan rossz arcmemóriámat csak névmemóriám múlta alul. Persze, hogy elmondták az ügyeleti felkészítőn mire számíthatunk, de a neveket, rangokat meg sem tudtam jegyezni, az arcokat meg honnan ismertem volna. Egy adta frász voltam, s nagyon nagyon boldog, amikor letelt a szolgálat. Később mi vittük a temetésen a koszorúkat. Hihetetlen mennyiségű takarta be a két sírt. Meg persze az ilyenkor illő katonai gyászpompa. Én személyesen egyik pilótát sem ismertem, de a többiek szerint nagyon jó emberek voltak. Szóval mélységesen együttéreztünk a családdal, meg az árvákkal. Azt hiszem öt gyermek maradt apa nélkül a két családban. Ennek pár hónap múlva már 30 esztendeje lesz…

 17. tiboru — 2012-07-03 19:30 

Nyugodjanak békében…

 18. szogyi — 2012-07-06 14:21 

Egészen a közelmúltig nyilvánvaló volt, hogy sugárhajtású vadászgépen – különösen ha szovjet/orosz – repülni abszolút nem egy életbiztosítás. Magába a 21-esbe is már annyiféle pompázsgátlót tettek, mint egy kisebbfajta arzenál, de ha leállt a hajtómű, akkor legfeljebb térdre imához…

Álljon itt emlékül a pilóták búcsúja:

Fiúk, ha megremeg kezemben
E dús nedűvel telt pohár
S a vén Kaszás gépem szárnyánál
Már végórámra vár,
Ne sírjatok, elrendelém már rég
A tort, mit értem üljetek,
S ha mégis elmennék közületek,
Fiúk!
Ne sírjatok. Repüljetek!

 19. whitebeard — 2012-07-04 22:52 

Az első storyhoz némileg hasonló.
1978 tavaszán történt az eset. Valamilyen gyakorlatról kolbászoltunk vissza „bocipulmann”-nal Kalocsa felé. Az ajtók nyitva, a nap süt, az előző állomás restijében a marmonkanna is feltöltődött.
Valahol Helvécia tájékán járhattunk, amikor észrevettük, hogy egy „nyugatnémet” BMW (elég szakadt 3-as, mai szemmel) haladt velünk párhuzamosan az úton, a vasúti sinek mellett. 30-40 km/h-val tötyöghettünk, és töprengtünk : Mi a sz@r lehet ilyen érdekes rajtunk?
„Gulyi tz.”-nek sem kellett több!
– Húzzátok be az ajtót ! – adta ki a parancsot „táposként” (mindenki az volt)
Lehasalt a vagon közepére, feltámasztva az RPD golyószórót.
– Nyissátok ki! -üvöltötte, meghúzván kulacsa tartalmát.

S, lőn ! Én még autót így gyorsulni nem láttam!!

A fiatalabbak kedvéért: Nem lehetett éles lőszer nálunk!! (hivatalosan)

 20. kszabo — 2012-07-05 10:00 

AMD verekedésre kiváló eszköz, mivel lövészeti használatra nem igazán volt senki kiképezve. Csőszájféket fogva vetekszik a fa testápolóval, hosszú szíjon meg egy kis lendülete belevíve vese-gerinc ápoló eszköz http://1.bp.blogspot.com/_rjmVebhLPbE/TUruNI_BFKI/AAAAAAAAO8E/lS1igTZzOkQ/s320/orosz+pps.jpg A töf bácsink két hét jutalomszabit adott a támlásnak egy ilyen gerinc masszírozásért. Pedig ő szenvedte el
De volt egy pár éjszaka, amikor 15-20 öreget felköltöttek, fegyver és éleslőszerosztás után terepbejárást tartottunk, mivel az őrök mozgást jeleztek. Nem kispályás vadorzók lehettek, volt olyan hogy járőrbajnok csapatunk kilométereken át üldözte őket. De olyan is volt, hogy egy jó fegyvercsapással ki lehetett volna fektetni a faszit, de csőre töltéssel nyert annyi időt, hogy egy fa mögül vigyorogjon: úgy sem találsz el:) Mivel érdemi kutyánk nem volt, így valós tettenérés sohasem sikerült. De lehet hogy utána következő napokban gumitalpújaink a környező kocsmákban rákérdeztek egy-két mesélőre.
A másik a kocsmajárőr volt. Nemzetes ünnepeken körbe kellett járni a falukat egy járőrnek. A kocsmákban rögtön csend lett, ha az ellenőrző lyukban a táron látszott a sárga pont. Ugyanott a konvoj kísérőinket máskor alig akarták kiszolgálni, pedig ugyanaz a fegyver volt.

 21. Bigjoe(HUN) — 2012-07-05 13:42 

Herr Kszabo.!
Egy poszt nem jönne ki ezekből az élményekből?
A HŐR történetek nagyon jók, de kellene néhány honvéd emlék is….
Légyszi…..

 22. kszabo — 2012-07-06 08:10 

Írtam már egy pár sort. Egy békés szelet belőle: http://szkaresz.blog.hu/2011/09/07/a_kisherceg_es_az_orkatona Akik ettől többet írhatnának valószínű nincs kedvük, vagy sajnos már nem is élnek.
A határról is csak az ír, akinek jó dolga volt. A 60-70-es évek Jugóba készülő NDK, lengyel, csehszlovák fegyveres katonaszökevények ellen harcolók meg örülnek, hogy élnek. De a román határon is túl kegyetlen volt a valóság.

 23. kelempajszmadar1 — 2012-07-06 08:41 

Érdekelne minket ez a kegyetlen valóság. Örülnénk egy-két, erről szóló posztnak. Írhatnál róla kicsit bővebben is.
Fegyverrel nálunk is próbálkoztak, az osztrák határon. Volt egy tag, akit egy vasúti járőr bajtársam szedett le a vonatról. Egy tőr volt nála, azt mondta, hogy csak sört akart nyitni vele. Egy másik bajtársam szuronyos orosz katonát kapott el Szkv bajtársunk működési területén.
Egy harmadik bajtársat hasba lőtte a határsértő a jugó határon egy házilag barkácsolt fegyverrel.
Mindez az én időmben történt. A határon soha nincs béke, legfeljebb tűzszünet. Üdv: Kelempájsz

 24. szkv — 2012-07-05 11:38 

Egy „csendes” hétköznapon őrsügyeletes riadóra szólította az üldözőcsoportot. Gyors eligazítás: Lőtérerdő felől az Sz100-as irányába egy tehergépkocsi közeledik, kivizsgálni hogy kik és mit keresnek. Értettem. a helyszínre kiérve, honvédségi autóban egy százados volt, akit felszólítottunk hogy igazolja magát és hogy mit keresnek az Sz 100-as közelében.
Kezdetben nagyon hangosan és lenézően viselkedett, de amikor meg látta hogy a tárat rakjuk a fegyverbe és tapasztalta hogy a lőszerek élesek mindjárt más hangnemben jegyezte meg. Nem is tudtam hogy maguknál éles lőszer van. Miután kiderült hogy az övéitől elkóborolt katonáját keresik, besegítettünk a keresésbe. Szerencsére hamar meglett. A felállítási helyéről nem messze befeküdt egy árnyat adó bokor alá. Lövészet végett biztonsági őrségbe volt beosztva. A százados kérdésére hogy miért hagyta el az őr helyét. A válasz csak annyi volt hogy álmos voltam.
A százados tudomásul vette és nem csinált belőle ügyet. Megjegyzem egy építő alakulathoz tartoztak.

 25. kszabo — 2012-07-05 12:41 

A legjobb földgépesét nem fogja bezáratni:) Lőtér terület őrzés fárasztó munka:)
Volt, amikor a 20. órában szedtek fel minket. Addig ott dekkolni egy kulacs vízzel, tök ismeretlen helyen.

 26. szunditj — 2012-07-05 17:50 

Én ugyan ilyen őrséget –sem- adtam, de volt olyan, amikor ezt nem volt szabad félvállról venni. Dörögdön láttam olyat, hogy a szemledomb előtt felsorakoztak a szombathelyi lövészezred T55-ös tankjai éleslövészetre. El is kezdték, egyszer csak a lőteret keresztező úton megjelent a Volán távolságibusz. A kihelyezett őr vagy elaludt, vagy valami mással volt elfoglalva, de nem rajta múlott, hogy nem történt baleset. Mivel ez egy pár napos „felkészítő” gyakorlat volt az ukrajnai előtt, sok fejes is ott volt bámészkodni. Nem tudom az őrök mit kaphattak, de nagy üvöltözés lett belőle. (egyébként ott lőtték oldalba a parancsnoki rádiós BTR-t is egy zöldborsó konzervvel)

 27. nagyviky — 2012-07-06 11:45 

Mi Zirc felé indultunk el a sínek mentén Veszprémből, amikor a tisztásra kiérve kiderült, hogy itt hadgyakorlat van. Senki nem szólt semmit sem hozzánk, csak furcsán néztek a mindenféle zöld jószágokból a népek ránk, ahogy a vasúton mentek keresztül.

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.