368. – Kutyák, tavasz, tábornok…

Buksitizedesről tudjuk, hogy határőrnapjai jelentős része a négylábú bajtársak társaságában telt. Mai posztjában (ahogy egy korrekt, jó kollégához illik) meg is emlékezik róluk, de egy valódi országos parancsnok is felbukkan az emlékei között, no meg a tavasz – hiszen a természetről történő megemlékezés nélkül tán nem is létezik igazi határőr-történet…

Kutyás tisztesként kutyával ritkán mentem ki szolgálatba, pedig sűrűbben is megtehettem volna, mert nem csak akkor lehetett kivinni, ha „ki volt írva”. Ezt akkoriban azzal magyaráztam magamnak, hogy nem akarom, hogy nagyon kötődjek hozzájuk és nehéz legyen az elválás. Így utólag visszagondolva, már nagyon bánom. Természetesen Kinga állt hozzám a legközelebb. Szerettem vele szolgálatba járni, mert nagyon éber volt és ki lehetett szűrni a jelzéséből, hogy állatra vagy esetleg emberre „fókuszált”. Ez utóbbi esetben ugyanis mélyen morgott.

Volt egy másik kutya is, a már említett Vitár. Ő egy világos rajzos, öreg kan kutya volt. Szegénykémmel csak eggyel többen voltunk, mert az őrző-védő munkában nagyon gyenge volt. Hiába próbáltam „csibészként” a legfinomabb módszerekkel támadásra bírni, annyira menekült a szituációkból, hogy akár a felvezetője ellen is fordult, csak hogy elmenekülhessen. Valamelyik köcsög kutyavezető nagyon elverte állítólag, de még évekkel korábban. Kár, hogy nem került a kezem közé, szívesen eltörtem volna a hátán a lapátnyelet.

Vitárral is voltam kint szolgálatban. Egy téli hajnali portyán volt kiírva a járőrpárunk megerősítésére. Kocsival vittek ki minket a Fehér úti kapu szolgálati helyig, ott figyelés és gyalog be a rendszerúton. Sokat dobáltam neki a botot. Útközben a romos Trepper-tanya mellett haladtunk el. Járőrparancsnokom (aki akkor már leszerelő volt) mesélt a helyről: régebben egy öreg néni élt itt, akihez be-bejárogattak a járőrök megnézni, hogy hogy van, nincs-e szüksége valamire.

Deci egy öreg németjuhász szuka volt, Kinga gyűlölt ellensége. Kétszer kerültek összetűzésbe egymással, egyszer az egyiket, máskor a másikat kellett varrnia az állatorvosnak. Szegény nagyon be volt fordulva, mert ha kiengedtem néha, néhány perc után visszament és a kifutójában körbe-körbe rohangászott, mint ha be lett volna zárva.

Ott volt még Zanzibár is. Neki kiskutyái voltak, ezért amíg szoptatott, nem hordtuk ki szolgálatba. Nagyon apportos volt. Egyszer, amikor kiengedtem az udvarra, az avarból előhalászott egy üres sörös üveget és a szájában tartva rohangászott a zsákmányával.

Frici (hivatalos nevén Vicispán) egy nyolcéves bikolor kan kutya volt. Ő volt az őrs nyomkövető kutyája, bár ebbéli tudásának alkalmazására ottlétem alatt nem került sor. Jámbor, nyugodt jószág volt, de éltes kora ellenére keményen fogott, ha kellett.

És itt emlékszem még a többiekről is: Lady (avatási neve: Vásáros), Mokány, Zsámbék. Ez utóbbi kutya az akkori jugó határról érkezett. Valami nála sem stimmelhetett, mert nem tudott egyenesen menni, hanem szlalomozott az ember mellett.

Hamarosan eljött a tavasz és egy másik oldalát mutatta az erdő. Üdébb, zöldebb lett minden, hosszabbak lettek a nappalok. Márciusban határügyi eligazító vizsgát tettem Sopronban, így már határőrizeti ügyeletes (HÜGY) szolgálatot is adtam.

Alighogy elolvadt a hó, egy este a rendszerúton kellett az egyik lovásszal kimennünk a Sopron őrsi csatlakozásra, figyelő szolgálatba. A talaj felső néhány centije megolvadt, alatta tartotta magát még a fagy. Egy enyhe lejtős szakaszon mentünk ki, amit máskor egy óra alatt kényelmesen meg lehetett tenni. Most azonban úgy csúszkáltunk a sárban, hogy jó másfél óra alatt értünk csak ki a szolgálati helyre. Amikor vissza kellett indulnunk kértünk (és kaptunk is) útvonal-módosítást, így igaz, hogy kerülővel, de a műúton mentünk vissza a szolgálat végeztével. Nem is beszéltünk össze, de nagyon kiléptünk, mert egy cirka három kilométeres szakaszt (elég rendesen emelkedett Görbehalom és Brennbergbánya között) kb. tíz perc alatt tettünk meg. Amikor felértünk Brennbergbányára, a kultúrház előtt összeestünk. Jó negyed órát fújtattunk, majd hasonló tempóba tettük meg a még előttünk lévő újabb három kilométert az őrsig, de itt még komolyabb volt a szintkülönbség.

Azóta dagasztottam és dagasztom így sarat később, a polgári életben is, amikor a saját kutyámat képeztem ki nyomkövetésre, illetve munkakutya teljesítménybíróként versenyeken, vizsgákon talpalok a szántóföldeken. Ilyenkor mindig eszembe jut ez a „sáros” történet.

Egyszer egy tavaszi zápor után mentem ki szolgálatba és vittem Kingát is. Még arra is emlékszem, hogy a Fehér úti tónál jártunk és az út telistele volt békával. Előtte se és azóta sem láttam ennyit. Az én kiskutyám (mert tényleg egy alacsony kutya volt) azzal szórakozott, hogy szájkosárral agyonnyomta szerencsétlen kétéltűeket.

Úgy március végén meglátogatta őrsünket az akkori országos parancsnok, Nováky Balázs vezérőrnagy úr. Egy soproni alezredessel jött ki hozzánk. Az őrsellátó őrmesterünk volt bent mint hivatásos, és engem gyorsan kinevezett HÜGY-nek. Ha jön a tábornok, majd én adom neki a jelentést. Meg is jöttek annak rendje és módja szerint. Az őrsügyeletes a beléptetés szabályainak alkalmazásával beengedte őket, majd bejöttek. Ekkor előléptem az eligazító helységből és jelentkeztem a tábornokunknál. Hát ezt is megértem.

Amikor április 15-én átálltunk a nyári viseletre és leadtuk a tukó csizmákat én egy vadiúj, null kilométeres surranót kaptam. Annak rendje és módja szerint délután egy hatórás portyán próbáltam ki: kb. tizenöt kilométer… Talán mondanom sem kell: szanaszét törte a lábamat. Menet közben többször megálltam, levettem a bakancsot. Szerencsére megvolt még a régi, így visszavételeztem és a leszerelésig az volt a szolgálati lábbelim.

Ahogy zöldültek ki a fák, úgy lett egyre sötétebb az erdő éjszakánként. Annyira sűrű volt ugyanis a fák lombozata, hogy amikor gyalog kellett a műúton menni, az ember inkább „emlékezetből” ment, mert szinte semmit nem lehetett látni.

18 hozzászólás

 1. szkv — 2012-09-06 16:02 

Buksitizedes, Téged is olvasói dicséretben részesitelek.
Nekünk is volt egy Kinga nevű kutyánk. Igen jámbor volt, mert még a tányér sapkára sem morgott. A löketre is csak akkor morgott ha előtte a “bűvös” jelszót megkapta, vagyis a fülébe súgták. “LÖKET”. Na innen már feltúrbózta magát és nem számított hogy a löketben ki volt kint.
Volt egy másik kutyánk aki TAVASZ névre hallgatott és az I. számú vezetője “Báró” volt. Hogy ki volt a “Báró” ? Akik olvasták Hushegyi ales könyvét azok tudják, akik nem olvasták és szeretnék tudni, azoknak meg aszt tanácsolom hogy vegyék meg, a könyvet.
Tavasz egyszer a szolgálati szabályokat “felrúgva” elhagyta a szolgálati helyét és nem volt hajlandó bevonulni az őrsre. Másnap az őrsellátó fogta be hasonló módon mint, Hushegyi ales. Megtudható a könyvből.
Sajnos egy esetben egyik kutyustól végleg elkellet válni, mivel gyógyíthatatlan beteg volt. Ha jók az emlékeim akkor Kelempájsz hozta ki az utódját..

FELHÍVÁS: SZEPTEMBER 16-ÁN SOPRONKÖVESDEN A HATÁRŐR HAGYOMÁNY ŐRZŐK KUTYÁS BEMUTATÓT TARTANAK, A VOLT ŐRS TERÜLETÉN, MELYRE MEGHÍVÁST KAPOTT HUSHEGYI ALES IS.
Részletes információ a következő héten várható.
Szkv Bucsu.

 2. kelempajszmadar1 — 2012-09-07 07:58 

Üdv, kedves Buksitizedes Bajtárs és Kolléga!
A posztodat olvasva bennem is felderengtek a kutyás emlékek. Nálunk, Hörmannon nyolc kutya volt. Ott is volt olyan, amelyik nem merte a csibészt megtámadni. Az öreg Nambóról (a kedvencemről) már írtam a Téli portya kapcsán.
Való igaz, hogy egyszer vittünk ki kutyát Bucsuba, ahogy Szkv Bajtárs írja.
Nálunk is volt egy kutya, akit el kellett altatni. Szuka volt, Osztyen volt a neve, de mi csak Oszinak hívtuk. Emlőrákja volt, én hívtam ki az állatorvost, hogy nézze meg. Azt mondta, hogy sajnos, nem tudnak segíteni rajta. Szerencsére nem az őrsön altatták el, hanem az állatkórházban, mi nem voltunk ott.
Továbbra is maradok bajtársi üdvözlettel:
Kelempájsz tizedes, Hörmannforrás

 3. Bigjoe(HUN) — 2012-09-07 10:17 

Buksikám!
Nagyon pontosan emlékszel a blökik neveire, sajnos a mi szolg.ebeinkre én csak kettőre emlékszem, igaz kevesebb dolgom volt a kutyákkal mint Neked.

A sárdagasztásról nekem is van egy történetem, bár ez nem a Hőr-ben esett meg velem/ünk.
szóval akkor OFF:

Azért érdekes:
Egy szép nyári napon felpakoltam a családot, megtömtük a Vitót és elindultunk egy hétre a Tisza felső szakaszához-Jándra.
A szekérben minden volt ami egy 4 fős csapatnak az 1 hetes pecázáshoz szükséges lehetett. (mobil WC, inverter, TV,antenna, csónak, sátor, 25l-s kannák, mentőmellény, 10-20db horg.bot, 6személyes kert asztal, kerti székek, grillező, toronyóra lánccal, Barbi babák, homokozó, stb.)
Szóval a nejem meg a lányok minden “szükségest” elhoztak.
A Tv az nekem kellet valami Eb, vagy Vb miatt. De egy a lényeg, a szekér ki volt tömve gazdagon.
Elindultunk, megérkeztünk.
A partot már gyalog közelítettük meg, mert a Tisza korábban ment vissza a rendes medrébe, és az agyag+iszap amit kint hagyott még nagyon lágy volt.
A gyerekeim is térdig süllyedtek benne.
A Vityát kint hagytam egy keményebb folton – ahonnan reméltem, hogy el is tudok majd menni vele. Majd besétáltunk a kedvenc táborozó helyünkre (üresen is 30perc volt, és cirka 1 km).
A sétálás nagyon erőltető volt, a gumicsizmáinkat folyton fogni kellett mert igen marasztalta a Tiszai sár/agyag.
Mi nem adtuk fel, felpakoltunk a hátamra(!), kezembe, nyakamra, a csajok is amit bírtak felkaptak majd “séta”.
Az első pár métert csizmában, majd csak úgy mezítlábasan. A sár megnyerte a harcot.
Az első kanyar végére, kezdtünk csúnyán kinézni, de nem adtuk fel.
Csináltuk ezt 11-ig, ekkor a nejem leült és közölte, hogy kezd hőgutát kapni, kész van, a lányok szintén.
Mentő ötletem támad, elő a gucsó, majd abba belerakodok, aztán megrakottan felúszok vele a táborig.
Így is lett, 4 kanyar árral szemben, a kirakodásnál volt “némi” bajság, mert a part szélén a matéria térd felett ért.
Nagyon emlékszem arra amikor a 25l-s teli vizeskannákkal próbáltam kimászni. Ha valaki látta a Hamburger Hill c.filmet, abban volt egy olyan rész amikor támadták a dombtetejét esőben, és mindig vissza csúsztak.
Nos nekem is hasonló volt, mert fel kellet volna kaptatni a part meredek részén, itt az anyag már csak térd közelében volt.
Mire mindennel végeztünk este lett, már nem akartam horgászni.
Egy vágyunk volt, megszabadulni a sár-agyag kombótól.

Ja, a parton senki nem volt, csak mi. (meg néhány milliárd szúnyog)
A vízitúrások sem kötöttek ki ezen a szakaszon………..

 4. sirdavegd — 2012-09-07 11:12 

@Bigjoe(HUN):
Anyámmal minden nyáron végigsétálunk Dömöstől a Rámszakadékon át Dobogókőre már több, mint 10 éve. Idén valami kivételes oknál fogva pont volt egy kiadós vihar az indulás előtti éjszaka, de a szakadékban ez nagyon nem tűnt fel. Hanem aztán egyszer csak vége lett a kőnek és ott állt előttünk a meredek agyagos hegyoldal. Benne “lépcsők”. Hát, volt ott esés-kelés és 4lábmeghajtás rendesen, jónéhány túrázó kollégával közösen (összegyűltünk egy páran idővel :D).

 5. Bömbi — 2012-09-08 22:50 

Üdvözlök mindenkit!
Nagyon jó érzés olvasni a visszaemlékezéseket. Azért itt szólok hozzá, mert köznapi nyelven szólva én is egy kutyabolond vagyok. Mint szkv barátom írja, a könyvemben is sokat foglalkozom kutyákkal. Van egy olvasóm, aki kimondottan kutyabarátoknak ajánlja a könyvemet.
Lehet, hogy kicsit elfogult vagyok, de szerintem a kutya a német juhásznál kezdődik és végződik. Jelenleg egy tizennégy éves német juhászom van. Aki ismeri a kutyákat, tudja, hogy a kutya nem akar hosszasan az ember szemébe nézni. Az én kutyám hosszasan néz a szemembe, ki fogtok nevetni, de így kommunikálunk.
Kijavítva szkv barátomat, sajnos csak szeptember 15.-én 15 órától leszek a sopronkövesdi rendezvényen, ahol ajánlom és a helyszínen dedikálom a könyvemet. 16.-án vasárnap egyéb program miatt nem tudok menni, de interneten nagyon szívesen válaszolok a kérdésekre.
Buksitizedes gratulálok az írásodhoz, nagyon kitűnik belőle az állatok /főleg a kutyák/ szeretete!

 6. buksitizedes — 2012-09-09 08:12 

@Bömbi:
Jelentkezem, Alezredes úr!
Köszönöm az elismerő szavakat. A kutyák miatt akartam annak idején határőr lenni és egyáltalán nem bántam.

 7. buksitizedes — 2012-09-09 08:25 

@szkv:

Kedves Szkv bajtárs!

Köszönöm a dicséretet.
Sajnos nem tudok részt venni a találkozón, ezért kérlek, hogy dokumentáld a bemutatót és küldd el nekem a képeket.
Előre is köszönöm! :-)

 8. buksitizedes — 2012-09-09 08:27 

 9. buksitizedes — 2012-09-09 13:49 

@kelempajszmadar1:

A Téli portya c. írásod annyira tetszik, hogy időről időre rendszeresen elolvasom… :-)

 10. szkv — 2012-09-09 19:15 

@buksitizedes:

Szevasz Buksitizedes.
Igyekszem ott lenni és minél több képet készíteni.
Nekem is van egy kérésem. A kis HATÁRŐR TALÁLKOZÓT tartsuk meg újra. Az időpontot ti határozzátok meg. (Kelempájsz, Nedecz, )

 11. pacika — 2012-09-09 20:36 

Szia Buksitizedes szívesen olvasom a történeteidet ,én is kutyás voltam és mindig szívesen emlékszem erre a momentumra .Talán egyszer megírom ezt a történetet is .Üdv:Pacika

 12. buksitizedes — 2012-09-09 21:19 

@pacika: Helyes, várom :-)

 13. depapa — 2012-09-10 16:39 

szkv! 16.-án lenne egy potyautas.Üdv. depapa Győr.

 14. szkv — 2012-09-10 19:30 

@szkv:
MÓDOSÍTÁS:
A SOPRONKÖVESDI RENDEZVÉNY DÁTUMÁT ELÍRTAM.
NEM 16-ÁN, HANEM 15-ÉN KERÜL MEGRENDEZÉSRE.

 15. szkv — 2012-09-10 19:32 

@depapa:
Szevasz depapa. Szombaton azaz 15-én gyere Sopronkövesdre.
Űdv. Szkv.

 16. buksitizedes — 2012-09-17 12:15 

T. Bajtársak!

A héten nem leszek elérhető, csak telefonon, mert az alábbi (természetesen kutyás) rendezvényen veszek részt vasárnap estig:

http://fci2012.hu/

Bajtársi üdvözlettel: Buksitizedes

 17. szkv — 2012-09-17 12:40 

@buksitizedes:
Szevasz Buksitizedes: Légy szíves írjad emailben a pontos címet ahol zajlik a rendezvény.
Tisztelettel: Szkv

 18. Bigjoe(HUN) — 2012-09-17 17:41 

@buksitizedes:
Buksi!
Akkor ez most igazolt távollét – mondjam eltáv(?), a könyvedet vasárnap estig megírták.:)

Kutya harapás mentes, kellemes nyomfektetést kívánok.
Ha nem lenne ilyen távol és nem lenne pgm. a hétvégén elgurulnék, de Zeg. az messze van.
Sebaj, jövőre hátha közelebb lesztek…….

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.