BigJoe kolléga édesapjáról (az öregBigről) már hallottunk egyet s mást, s azt is tudtuk, hogy annó a katonai búvárok között húzott le egy szép időszakot. Most egy hajdani búvárversenyéről olvashatunk visszaemlékezést, aminek számtalan (civil és katonai) tanulsága lehet, de ezek közül most csak egyet szeretnék kiemelni és hangsúlyozni: minden jel arra utal, hogy a víz alatt nem érvényes az a mondás, mely szerint lassan járj, tovább érsz!

A Mályi-tóban célbaúszást rendeztek, amire a szentesi búvárokat is benevezték. Az öregBig mellett két másik ember lett kijelölve, ők voltak a csapat. A kisFőnök előre szólt, hogy hozzanak búvárruhát meg kötelet, de a hármas kezdett trehányodni, ezért csak fürdőgatya volt. Meg persze palack, uszony, szemüveg, stb. Őszies időben rendezték a dolgot, a kisFőnök úgy rendelkezett, hogy az öregBig és társai sátorozni fognak, amíg ő lelép Miskolcra valami halaszhatatlan dolog miatt.

A három búvár így egyedül maradt. Éjjel eléggé fáztak, ezért kerítettek egy kis védőitalt, persze csak módjával, mert ha valaki, akkor ők nagyon jól tudták, hogy a víz az nem játék.

Másnap reggel kivonultak a civilek a helyszínre az akkor még létező MHSZ (fiataloknak: Magyar Honvédelmi Szövetség) megyei kirendeltségeiről, hogy megtartsák a verseny előtti általános eligazítást. Ezen hőseink végigfagyoskodtak és unatkoztak is gazdagon; csendben ücsörögtek a parton, úszógatyában.

Ekkor jött egy pizsamás ember.

A kisFőnők – olyan volt, mint Clarence a Daktariból, ha még emlékszik rá valaki – persze egyből mindenféle vezényszavak engedett ki magából, de ez a fázó apámat nem hatotta meg. Hogy szó szerint idézzem: „Azt hitte a hülyéje, hogy majd tisztelgek neki gatyában!”. A pizsisnek feltűnt a tiszteletadás elmaradása, de a civilek előtt nem rendezett jelenetet, azt viszont a leghatározottabban közölte, hogy a versenyt bizony meg kellene nyerni.

A verseny:

A víz alatt (természetesen kötelékben) a három búvár egyidőben megtalálja a víz alatti célokat, majd egyszerre beúszik a célba. A felszínre felmenni tilos. A kötelék idejét addig mérik, amíg mindhárom búvár be nem ér a célba, vagyis a legutolsó csapattag beérkezésekor állítják meg a stoppert. A búvárok hátára-derekukhoz kötöttek egy-egy bóját, ami arra szolgált, hogy a felszínen lévők lássák, éppen merre haladnak, hol tartanak az úszók. Minden kötelék kapott egy térképet és egy iránytűt, aztán tűz a víz alá. A vízen ott imbolygott néhány csónak is; ezekben voltak a bírák (és szerintem a mentősök, de ez utóbbit az öregBig a mai napig határozottan tagadja).

Indították tehát a csapatokat. A búvárok fegyelmezetten összekötötték magukat a derekuknál fogva, vagyis ment minden a maga útján.

Jöttek az Öregék (kötél nélkül, pont, mint a profik). A kötelék vezetője egy Beze nevű búvár volt, a kísérője jobbról az öregBig, míg balról T. Józsi. Beze kezelte az iránytűt és a térképet. Merülés előtt a válla felett ennyit vetett oda a másik kettőnek: Gyertek utánam!

És loccs, lemerült. A két kísérő persze utána.

Sajnos a Beze normál úszótempója gyorsabb volt, mint a két kísérő katonáé, akik (hogy le ne maradjanak végleg) erőből kezdtek úszni. Józsi azonban nem nagyon bírta tartani a tempót, ezért lemaradt, Beze csak a tájékozódásra figyelt, az öregBig meg küzdött keményen, hogy ne vesszen el. Minden célt sikeresen megtaláltak, majd beértek a célba.

– Te, hol a Józsi? – kérdezte Beze az öregemet, miközben körülnézett.

Mindketten körbekémeltek, aztán látták ám, hogy tőlük igen messzire köröz a víz felszínén a Józsi bójája. Persze közben az óra az nem állt meg (lásd még az ismertetett versenyfeltételt). Vártak még valamennyit, aztán kimásztak a vízből és szégyenlősen öltözködni kezdtek. A Jóska meg továbbra is körözött bent a vízben (a bóján szépen nyomon lehetett követni a harcot, amit az elemekkel vívott).

Közben engedték a következő három úszót, akik teljesítették a feladatot, majd azok is beértek. A mi Józsinkat ez szemmel láthatóan nem zavarta, mert továbbra is körözött, mint az éhes cápák a hajótöröttek körül.

Már minden csapat túl volt a versenyen, lassan szedelőzködtek. A csónakosok megszánták szegény Józsit, megrángatták a bójáját. Feljött – na itt állították meg a csapat idejét mérő órát – , majd útbaigazították és közölték vele:

– Ennyi volt a verseny, köszönjük a részvételt, de menni kéne haza, mert kezd igencsak hűvös lenni.

Amikor kimászott a partra, csapattársai szemrehányóan megkérdezték tőle:

– Te Józsi, mi a nyavalyát köröztél ott a vízben?
– Köröztem?! Hát titeket kerestelek…