Ratesz kolléga – aki totál új hús a szerzői névsorban és innen is üdvözöljük! – néhány rövid szentesi kalandot gyűjtött csokorba nekünk, amelyek az ottani búvárszázadnál eltöltött katonaideje alatt keletkeztek, illetve történtek meg.

Ahogyan azt valószínűleg sokan tudjátok, Szentesen egy műszaki-technikai ezred működött. Az ország minden részéből érkeztek ide kiképzésre a honvédek. Hatalmas gépszörnyeket kezeltek, utakat és hidakat építettek, lövészárkot ástak, különböző ellátási feladatokat láttak el. Na, ide ékelődött be egy századnyi felderítő. Pontosabban műszaki felderítő. Még pontosabban – a századpéká elmondása szerint – speciális műszaki felderítő. Egyszerűen és közérthetően: a búvárok.

Mivel a búvárok egy sor olyan kiváltsággal rendelkeztek, amivel a többi katonatárs nem, így nem is örvendtünk túl nagy népszerűségnek. A merülésért veszélyességi pótlék járt, élelmezésben 2-es norma szerinti adagok, mint a repülősöknek. A tisztek szolgálati ideje pedig duplán számított. Gondolhatjátok, hogy más századok tisztjei keresték a lehetőséget, hogy kicsit belerúgjanak a búvárokba. Ebben az időben Szentes egy nagyon zsúfolt laktanya volt: 4 támaszpontot vontak össze és az összes tiszt itt menetelt. A századparancsnokunk egy őrnagy volt, a helyettese százados.

A század soros katonái öregtől kopaszig egész jól kijöttek egymással. A kopaszokat öt helyszínről vezényelték ide kiképzésre: Szentesen kívül Győr, Baja, Ercsi, Szeged és a flottilla.

Na, de nézzük a kalandokat!

Természetesen a század gondozása alá tartozott a búvárbázis fenntartása is. Itt volt egy kisebb melegvizes medence és egy 8 méter mély tartály is; ezekben zajlott a téli kiképzés. Hamar felfedeztük, hogy a gépészeti berendezések mellett nyílik egy szervizajtó, amelyen keresztül remekül be lehet lógni a a bázisra. Nem kevés éjszakai bulit csaptunk itt. Egészen addig, amíg századunk néhány óvatlanabb tagja túl nagy patáliát nem csapott és a lármára felfigyelt egy túlbuzgó üti is. Barátom elmondása szerint igazi filmekbe illő jelenet lehetett, amikor – a víz alól felbukkanva – egy pár, méretes surranóval nézett farkasszemet, majd feljebb emelve tekintetét őrnagyi rangjelzést és szigorú tekintetett látott. Ez hétvégén történt, így viszonylag kevés katona volt a laktanyában, de akkor is nagy feltűnést keltett, amikor a fürdőgatyás „sportszakasz” menetelt a fogda felé.

Volt a századunkban két vagány (de ugyanakkor elég balek) arc is. Rettenetesen jó srácok voltak, minden disznóságot megcsináltak, de majd az összessel meg is buktak. Nevezzük őket Torzmannak és Recskának. Ráadásul állandóan közösen buktak meg. Dobbantottak például, de perceken belül elkapták őket, mert a lestoppolt autót egy helyi tiszt vezette. Piát próbáltak behozni, de a rosszul záródó dugó miatt a kapuban leszedték őket. Megléptek éjszaka bulizni, csajozni. A kiszemelt hölgynek egész éjjel hordták az italt, egész jól elbeszélgettek, de csak annyiba maradtak, hogy másnap folytatják. Folytatták is, mert annyira hülyék voltak, hogy nem ismerték fel civil ruhában Csilla őrmestert, aki tulajdonképpen a konyhafőnök volt. Nyertek pár nap feketemosót, de csak a poén kedvéért.

Addig-addig folyt a megbukások hosszú sora, hogy a laktanya parancsnoka megunta és a század részére tartott egy szigorú eligazítást. Mindenkinek állnia kellett és így hallgatni a tanteremben elhangzó dörgedelmeket. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az ezredes igen bunkó ember volt. Amikor a két alak viselt dolgaira tért ki, igen gusztustalan módon a családi hátterüket kezdte feszegetni. A nem megfelelő szülői nevelés, rossz családi körülmények, stb…

– Torzman, a maga apja hol dolgozik?

– Jelentem a Budapesti Baromfifeldolgozó Vállalatnál.

– Ott milyen munkát végez?

– Jelentem, vezérigazgató.

Nagy csend, a pukkadozó röhögés jelei már tapinthatók.

– Recska, és a maga apja?

– Jelentem, katona.

– Mi a beosztása?

– Laktanyaparancsnok.

Ami igaz is volt, de csak egy kisebb támaszpont irányítását végezte az öreg Recska. Na, ettől a ponttól rövid úton véget ért a fejmosás.

Recskához kapcsolódik egy másik történet is. Volt a században egy cigány srác, aki nem nagyon akart katona lenni. Állandóan kreált magának valamilyen betegséget, amivel huzamosabb időt tölthetett laktanyán kívül. Amikor már teljesen egészséges volt és kifogyott az ötletekből, azt találta ki, hogy eltöri a kezét. Valahogy nem volt ereje az önroncsoláshoz, ezért segítséget kért, de a körletben senki nem vállalta. Aztán hirtelen bejött a képbe Recska, aki történetesen erős skinhead nézeteket vallott. Szó szót követett és elég hamar nyélbe ütötték az üzletet. Megittak közösen fél liter pálinkát, majd Recska a vaságy egyik leszerelt alkatrészével ráhúzott a szimuláns roma karjára és reccsentett egy nagyot.

A századunk pk-helyettese Fekó százados volt. Igazi tökös katona. A mi leszerelésünk után részt vett a lerombolt mostari Öreg híd elemeinek kiemelésében. Fekó nem szerette a lusta, kummantós katonát. Sorakozót rendelt el és öt önkéntest kért hétvégi munkára a bázisra. Pont öt ember jelentkezett, köztük én is. Fekó annyira megmérgedt, hogy ötünket elzavart hosszú eltávra, az összes nem jelentkezőt pedig bázisanyag-karbantartásra a teljes hétvégére. Ilyen ember volt.