421. – Elsők

Nem kell ahhoz katonának vagy obsitosnak lenni, hogy belássuk: az élet számtalan területén a meghatározó élmények az elsőhöz kapcsolódnak. Az első cigi sokkal emlékezetesebb, mint a tízezredik, az első éleslövészet, az első gránátdobás, az első csók, az első lerészegedés, az első szerelem, az első…, naszóval, műfajtól függetlenül az első roppant fontos és megmarad az emberben. Zweitakt barátunk sem akart lemaradni, s mai posztjában (a címnek megfelelően) az első katonaélményeiről mesél. És ha vannak kiemelkedő „első” élményeid, várjuk őket a kommentek közé! Persze csak ha tűrik a nyomdafestéket :-)

A most következőkben azokat a szösszenetnyi emlékeimet osztom meg veletek, amelyek mélyen beivódtak az emlékeimbe, mert – valamilyen szempontból – ELSŐK voltak…

Furamód az első őrszolgálatomra baromira nem emlékszem. Az első elalvásra a kettes toronyban se nagyon, mert átaludtam az elalvást, tehát csak az ébredésre emlékszem. Ott állt vigyorogva Beri (az őrpók) az ajtóban, épp nyitotta rám a bódét. Pilláim rögvest kipattantak.

– Jákkééé, Simpson! Nyertem rajtad egy lityi kólát! Meg a többieknek egy másikat! Hehe, elalszik a mintakatona? Hehe. No, pihenj, folytasd tovább! Illetve ne folytasd tovább! Nézzé’ kifele, ücsörögjé’! 

Ekkorra már magamhoz tértem, felálltam, ő épp lelépett a toronyplatóról és még visszaszólt:

– Ha unatkozol, tudod, hogy a felállított őrnek recskázni szabad, de a figyelést tilos megszakítani közben!

A többiek meg besírtak a röhögéstől. Erre már én is nevettem, mert addig kissé meg voltam szeppenve… Másnap a kantinban vettem két üveg kólát, egyet a körletpk-nak (ő volt az őrpók, a többi őr is mind a mi körletünkből volt), egyet a körletnek. És az ügy lovagiasan lezárult.

Az első felvezetői szolgálatra is emlékszem, de az nem túl érdekes. Hacsak nem az a momentum, amin utólag jót röhögtem (magamon). Csörög a piros CB76-os TBK, őrpók alszik, én felkapom a kagylót:

– 1-es őrség!

– Egységügyeletes!

Ültömből, kezemben a telefonnal felpattantam és vigyázzba vágtam magam, szék hátrarúg, boka csattan…

Jelentettem, rendben voltunk, letettük.

Utána gondolkodtam… Hülye vagy te, a telefonnak lapátolsz… Az őrpók is halkan felpillantott a zajra:

– Ne pattogjámá’, mint kecskeszar a deszkán, uccse látja, engem meg felversz… @&%**#đĐ!

Az első őrparancsnoki is emlékezetes marad, mert egyúttal az első lesittelés is megesett. No, nem engem csaptak a jerglibe, hanem én írtam a fogdajegyet…

Ez akkor volt, amikor az öregek elmentek civilért. Visszajövet egyenruhában kellett (volna) jönniük, szatyorban dobozolva/zsákolva/becsomagolva hozni a civilruhát, amit a belszolgálatnál le kellett (volna) adni. Természetesen „hadrafogható” állapotban… Na, ebből – gondolom – sejtitek már, hogy nem mindenkinek sikerült az adott kereteken belül tartani magát s egyidejűleg a kis VUK-ot is.

Én örültem, hogy épp szoliban leszek, amikor az öregek visszajönnek, mert akadt egy-két fura alak, aki ha ivott, eléggé megnehezítette a békés egymás mellett élést. No, ne gondoljatok semmi rosszra, csak a duhaj nótázás üvöltözés (“máhá-hoz egy héhét-ree máár nehem lehesze-kittt…“), a csendre intő felebaráti anyázás és a viszontanyázással élés jelentette zéró alvás volt valószínű, meg esetleg a VUK és egyéb „nyomozati cselekmények” eltüntetése is kopaszfeladat lenne… De arra nem számítottam, ami történt.

Megint recseg a CB76. Egységügyeletes:

– Van itt egy társa, le kéne zárni reggelig, már viszi is a tűzszerész ügyeletes… A fogolykísérő megérkezéséig egy pihenő őrt rendeljen mellé!

Közben be is fut a kicsiny peloton: ütihá, tüszügyes, no meg egy öreg. Beeresztem, ütihá lelép, innét rendben a dolog. Az öregnek cefreszaga volt, és nem kicsit: ha rálehelt valakire, az szódáért könyörgott, legott. Ő meg duhaj jókedvében van: talpig farmer, jampicipő, bőrjakó, mint Travolta a Grease-ben.

Nyelve folyamatosan (bár igen lassú, meg-megakadó tempóban) jár, nem talál mindig bele, de szerelem van a hangjában; még a tüszügyest is megöleli:

– Benkőfőtörzsteegyigazánfaszagyerekvagybazmeg, de téllegolyanrendes…

– Fogja már be, és álljon a falhoz! Hühhb@zmeg, hogy én fogtam ki ezt a napot…

– Neizéémá, mosnemvagyunkcimbik? Erreakisidőremármineka…

Erre Benkő főtörzs szépen a falnak támasztotta, mert elege lett abból, hogy a tag rátámaszkodott. Meg is állt a csávó szépen terpeszben, mert máshogy nem lett volna stabil. A falnak támaszkodott a kezeivel meg az arcával, és úgy kb. 30 fokos szöget zárt be a függőlegessel. Kis híján lefolyt a fogda előterének megszentelt metlachijára… Mi meg röhögtünk. Motozás.

Előkerült (úgy értem, hogy a kapuban már elkobzottakon túl):

– 1 liter Martini (a gatyakorcba állítva kupakkal lefelé), egy üveg bor (jakóujjban), két-két laposüveg vodka a zoknikból, egy személyi igazolvány (ezt ne írd be, titkosítsd! – mondta Benkő, és én elsüllyesztettem a zsebemben), cigi, (ezt se írd be, elszívjuk, kettőt azért hagyjál benne…), koton, ez-az, pornóújság (Öreg Katonák Magazinja – ez jó lesz nektek, hehe…). Azt a KAÜ se gondolta, hogy aki fennen lóbál egy üveg (erősen hiányos) szeszt, és úgy jön be, van annyira megátalkodott, hogy ezt csak figyelem-elterelésként koboztatja el…

Aztán szépen letettük a priccsre, kapott sok takarót, amit – az arcomba hajolva – hálásan meg is köszönt (ettől majdnem berúgtam), megjött közben a fogolykísérő, és mesélt a fenti helyzetről.

– Megy a muri, b@zmeg, alvás nincs, de semmi balhé, csak buli meg a kopaszbelgép kapaszkodik az asztalba…. De jó itt, a nyugiban…

Az éjszaka nyugisan telt, a delikvens szépen hortyogott, néha ránéztünk, hogy nincs-e baj, és reggel érte jött a századpók. A flekót meg délután a váltás után visszavittem neki. Meg a két szál cigit…

– Elszívtátok?!

– Ahogy kinéztél, ez volt a minimum.

– Jóvanna, nincs harag, egészségetekre! Úgyis fáj a fejem…

És az első bomba!

Ekkor is Benkő főtörzzsel hozott össze a sors. Bejött a riasztás, Pákozdon egy postakábel fektetése során találtak valami robbanószert. Szépen körülírták, milyen. Telefon a parancsnoknak, jött a válasz: azonnali!

Robbanószer-eltávolítási forgatókönyv háromféle van:

Azonnali, ha olyan helyen van, ahol nem lehet őrizni, vagy illetéktelenek hozzáférhetnek, vagy közüzemet veszélyeztet;

72 órás, ha olyan helyen van, amit őrizni lehet (pl. padláson, pincében, egyéb zárt magánterületen);

168 órás, ha jól őrzött helyen van (pl. laktanyában ásás közben találták, vagy egy b@lfaß bevitte a rendőrségre, éjjeliőrös tsz-területen, ami bekerített, stb…).

No, akkor uzsgyi! Felültünk a kocsira, ami egy narancssárga, hosszított fülkés VW kisteher volt. Sziréna be, irány Pákozd. Bizseregtem az izgalomtól. Végre egy éles bevetés a sok tanulás után, most végre én is robbanthatok. Az meg se fordult a hülye fejemben, hogy ott is maradhatunk, mint ahogy arra a leszerelésem után kicsivel volt is példa… Szirénázó-villogó autóban sem ültem még soha, érdekes volt látni, ahogy a Váci úton húzódnak le a kocsik előlünk. Aztán az M7-esen száguldottunk, enyhén borongós, fátyolfelhős, néha napos időben kicsivel később a pákozdi rendőr-kapitányságnál álltunk le, onnan mentünk ki a helyszínre.

Kiszálltunk, s ekkor pillantottam meg a robbanótestet. Egy kábé egy méter mély frissen ásott árok mellett feküdt a földön, úgy 20-30 méterre a főúttól. Jó rozsdás volt, távolról úgy tűnt, mint egy darab dinoszauruszkaka. Közelebb léptünk, ott állt a sok melós, nézték, mi lesz.

– No, mi ez, szakszikám?

– Bomba.

– Jó, de milyen fajta? Tanultátok!

Gondoltam, most bevetem Vaskalap válaszát a Kelly hőseiből:

– Olyan fajta, ami robban!

– Neb@ßß….

Közelebbről már láttam a jellegzetes orrkiképzését, és a mérete is jobban megbecsülhető volt.

– Szerintem német 88-as páncéltörő, kilőtt. Veszélyes. Nem szállítható.

– És mennyire veszélyes?

– Háát izé… Hogyhogy mennyire? Kurvára! Hogy került ez ide?

Az egyik melós válaszolt:

– Ott vót az árokba’, a Józsi/Béla/Feri/Jani meg kidobta, ne legyen útba’!

Én kissé elsápadtam. Ezek a 88-asok igencsak veszélyes jószágok, csak akkor nem robbantak fel, ha célt tévesztve valahogy a lapjukra estek le. Ha ezt a csúcsára ejtik… A főtörzs is elsápadt, aztán vörös lett a méregtől, majd megszólalt elég halkan, de érthetően:

– Örüljenek inkább, hogy megúszták…

Elég komolyan hangzott, el is csendesedtek a szakik, majd szépen el is távolodtak.

– Szakszi! Odavisszük a kocsihoz, én fellépek, te feladod!

– Ööö… Ez nem szállítható…

– Ja, ha van kedved körbeárkolni, homokzsákot töltögetni napestig… De mondd csak el, hogyan működik!

Elmondtam.

– Jó. Akkor hogy tennéd fel, ha muszáj?

– Hát, félre eresztett gumik, homokágy, menetirányra merőleges tengely…

– És haladás gyökkettővel! Helyes! Rajta.

Így is tettünk. Feladtam a lövedéket, és még most is érzem a tarkóm táján azt a fura bizsergést, ami nem múlt el akkor sem, amikor az autóban ültünk. Mögöttem a bombatag, közte és köztem csak egy zsák homok, vékony páncéllemez, a kaszni, no meg az üléspárna. A főnök mögött legalább én is ott vagyok, meg még egy párna… Szépen kiporoszkáltunk egy elhagyott homokbányába, elöl egy rendőrautó, villogva, meg mi is. Néha szirénázva. Érdekes volt, ahogy a rendőrök előrementek, biztosítani egy keresztutat, amíg áthaladunk. Az autósok kiszálltak szétnézni, hogy mi történt. Amikor meglátták a lépésben közeledő villogó tűzszerészkocsit, valahogy mind gyorsan visszaültek. Egyet kivéve, mert az integetett. Leszerelt tűzszerész volt. Benkő vissza is intett:

– Szevasz XY!

(- …)

– Egy 88-as!

És vidáman integetett.

Én nem voltam ennyire felszabadult. Kissé izgultam. Hogyan is lesz ez..? Gondolatban újra lefuttattam magamban a tanultakat, majd újra meg újra, hogyan lesz szabályos, de legfőképp biztonságos ez az egész. Szépen bedöcögtünk a robbantótérre. Igen csendesen voltam, hiába gondoltam, hogy ha elcsattan, úgyis mindegy, fájni nem fog, azért csak hideg volt a kezem és forró az arcom. Főleg, amikor a földúton dülöngélt a kocsi…

Kiszállás után Benkő kijelölte a helyet: itt áss egy félszer félszer fél méteres gödröt!

Nekiláttam. A homok nedves volt, nem volt nehéz ásni, szépen el is készült hamar. No meg volt fasza utászlapátunk. A rendőrök elmentek biztosítani az utat, a főtörzs leadta nekem a lövedéket, átvettem, leugrott, visszavette, elvitte a gödörig. Ott letette a földkupacra, belépett a gödörbe. Betette a 88-ast, rátette a TNT-préstestet, aztán leteszteltük a bekötött gyutacsot. Nincs szakadás a vezetékben. Gyutacs a préstestbe. Gödör betakar, óvatosan letapos. Rendőrök arra, én lépek 150-et amarra, a kocsi emerre, a főtörzs meg ottan biztosít. Elfoglaltuk a helyeket, szirénahang, ordítok a pusztaságba:

-Vigyázzrobbantáááás! Vigyázzrobbantáááás! Vigyázzrobbantáááás!

És figyelek.

BUMM!

A föld felszállt kb. 10 métert, de lehet, hogy csak 4-et; a fene se tudja, akkor nagynak tűnt, de ugye, a körülmények befolyásolják a saccimetriát. Jól nézett ki, na, mint a filmekben.

Ropopopotty-potty-potty – hullott vissza a sok kis göröngy. Aztán csend. Aztán szirénahang röviden. Mehetek vissza. Nagyjából egyszerre értünk oda a gödörhöz:

– No, ásd fel!

Ellenőriztük, megsemmisült-e teljesen. Én áskálódtam még egy darabig, hátha találok repeszt emlékbe. Sajnos nem találtam, a főtörzs is sürgetett, eljárt már az idő, haza szeretne érni váltásra, oszt uzsgyi! Azóta is sajnálom, hogy nekem nincs repeszdarabom… De emlékem – hála Istennek – van.

21 hozzászólás

 1. pilotax — 2013-04-25 09:53 

Üdv a posztolónak!

Azt mondják, hogy az ejtőernyőzés a bátrak sportja. Szerintem meg a tűzszerészséghez sokkal több bátorság kell, mert sokkal nagyobbak a bizonytalansági tényezők. Szóval vállalok inkább 10 éjszaki szerelvényes ugrást, mint egy ilyen lőszar megsemmisítést, pedig mi is kaptunk műszaki kiképzést. Elég sokat robbantgattunk, de azok az eszközök újak voltak, nem volt benne ócska, bizonytalan, meg nem is régi eszközök megsemmisítése volt a célja a dolognak.

 2. kelempajszmadar1 — 2013-04-25 10:04 

Bravó, kedves Zweitakt Bajtárs! Ez igazán jól megírt, életszagú történet, nagyon tetszett, köszönet érte. Szinte ott voltam magam is, remek bepillantás a fegyvernem életébe. A tűzszerészek mindig is egy kicsit különlegesnek tűntek a magamfajta laikusok szemében.
Ilyen atom részegeskedések nálunk is előfordultak. Volt egy Hoki nevű bajtársunk, aki pocsolyarészegen jött vissza eltávról. Nehogy összerókázza a körletet, esőgallérba tekertük és kitettük a szárítóhelyiségbe a csizmák közé. Ott tért magához órák múlva, igen nehezen jött rá, hogy hol is van tulajdonképpen, persze több szólamú kórusban röhögött rajta a banda.
Maradok továbbra is határőr kézszorítással:
Kelempájsz tizedes, Hörmannforrás
P. S.: ezért a remek posztért hálából kiszedem a mérges gombákat a kosaradból!

 3. daneel — 2013-04-25 13:00 

Az én első történetem igen banális, az első reggeli tornáról szól, de azért leírom!
Az előzményekhez tartozik, hogy bevonulás előtt pusztán csak hobbiból rendszeresen futottam naponta 10-12 kilométert, számomra kellemes tempóban, vagy biciklire pattanva letekertem 50 kilométert.
Így hát az első reggeli tornának is úgy indultam neki, hogy nem én leszek aki megfullad néhány perc után mert nem kap levegőt. Az elsők közt futottam a kézilabda?, kosár? pálya felé, amit körülvett egy kisebb fűvel borított árok. Én peckesen át akartam libbenni az árok felett, de a fű alatt épp ahová léptem egy gödör volt, és azonnal kibicsaklott a lábam. Nagy nehezen feltápászkodtam, senki sem törődött velem, mindenki loholt tovább. A rajparancsnoknak tűnt fel a sántikálásom, és amikor meglátta, hogy a bokám már kétszer olyan vastag mint a másik, beküldött a körletbe. Mire beértem, az egész lábfejem, még a talpam is színtiszta lila volt. Elküldtek a gyengélkedőre, ahol az orvos 3 nap ( azaz három ) pihenőt rendelt el. A tünet mint később megtudtam, egyértelműen teljes külső bokaszalag szakadást jelentett, amit civilizált helyeken megműtenek, majd jön a 2-3 hónap járógipsz! Én ehelyett kaptam 3 nap pihenőt, és egy surranót, gipsz helyett! Emlékeim szerint legalább 3 hónapig fájt a lábam, főleg este felé.
Furcsa fintora az életnek, hogy tökéletesen begyógyult, a mai napig semmi problémám nincs vele!

 4. daneel — 2013-04-25 13:04 

@daneel:
Most látom csak újra olvasva, hogy lilát írtam kék helyett!
Természetesen a szalagszakadás bevérzést okozott, ami kék színű! Bár akkor én lilát is láttam! :)

 5. cattani — 2013-04-25 13:10 

Nagyon jó a poszt, az eleje vicces a vége izgalmas. Volt még ezután hasonló eseted?

 6. szogyi — 2013-04-25 13:31 

Hogy legyen a műszakiaknak valami repülős közük is….
Az egyik hazai vadászreptéren (szóval ez akkor volt, amikor több is volt belőle) a gengszter- és lépésváltás időszakában az addig számmal ellátott századoknak kerestek nevet. A vadászrepülőknek elég egyszerű volt, megvoltak a hagyományok, a lokátorosoknál viszont már komolyan felmerült “Vak Bottyán” neve. De a csúcs az egészben a műszaki század volt… ezek azok, akik szoktak robbantani? Igen? Akkor legyenek csak “Matuska Szilveszter” ;)
Amúgy nem az lett…..

 7. Estván — 2013-04-25 13:32 

Hm. Ha Pákozdon találták azt a robbanótestet, akkor lehet, hogy az a homokbánya Székesfehérvár környékén (kb. északra) volt? Gyakran láttunk szirénázó rendőr- és tűzszerészautó párost…

A részeg emberkét ábrázoló szobor csak szerintem hasonlít kísértetiesen Lagzi Lajcsira? :)

 8. daneel — 2013-04-25 16:16 

Bocsánatot kérek, elfelejtettem az előző hozzászólásomban megköszönni a történeteidet!
Újra olvasva, eszembe jutott egy nálunk megtörtént első történet. Nem velem, a szomszéd század egyik újoncával történt, hogy az egymást követő első három eltávjáról visszatérve, minden esetben a fogdán kötött ki. A magyarázat: „Alkoholos állapotban tért vissza az eltávozásáról.” De a katona váltig tagadta, hogy akar csak egy csepp alkoholt ivott volna. A három alkalom arra volt elég, hogy az őrszázad megismerje a katonát, mivel ő egyszerűen alapban úgy nézett ki mint aki részeg! :D

 9. zweitakt — 2013-04-25 16:41 

Mire gondolsz?
Részeg bajtárs lecsukására? Hajaj! Még egyszer ezt is leírom….
Elalvás a toronyban? no, ilyen nem volt…
Másik bombatag? Volt, de azok nem voltak kilőve, gyűjtőbe vittük, nem robbantottuk fel. Sajnos a sok őrpók szolgálat miatt én keveset lehettem tűzszerész járőrben. Volt is, hogy olyan hideg volt az őrszobán, hogy KK lett a vége, meg némi műtét…. Majd ezt is megírom…
Most jut eszembe! A részeg flottillásokat sosem hozzánk csukták be, vagy egyáltalán nem csukták be őket… Rájuk lehet, hogy a kikötőben vigyáztak… Talán tartottak attól a bizonyos fegyvernemi sovinizmustól???

 10. zweitakt — 2013-04-25 16:53 

@Estván:

Hej, Bajtárs! Oly régen volt ez, és olyannyira nem figyeltem az utat (sokkal inkább a záróizmokat…), hogy ha az életem múlna is rajta, akkor sem találnék oda…

 11. zweitakt — 2013-04-25 16:55 

@szogyi:
Vazze, Szögyi! Leköptem kávéval a klaviatúrát… Vak Bottyán légtérellenőrző dandár x-)

 12. zweitakt — 2013-04-25 17:04 

@szogyi:
Egyszer a kaposújlaki vitorlázóreptéren sátraztunk, és volt ott sok vadász, meg vadászbombázó pilóta. Egyik osztálytársunk bátyja volt Taszáron repszerelő. (1994)Pondró volt a beceneve. Sok érdekes sztorit meséltek…
Az egyik a légiirányításról szólt, egy éjjeli gyakorlaton. A torony és a MiG között volt az az állomás, ahol mindkettőt jól hallották, bár a torony és a MiG egymást alig…Elég szar állapotban voltak a rádiók, úgy mesélik…
MiG: Jelentem elértem a kitűzött kétezer méter magasságot.
Torony: Haladjon tovább, majd xy-nál ereszkedjen háromezer métert…
MiG:Értettem, átmegyek vakondba…
Hogy igaz-e, nemtom, de jót röhögtünk

 13. daneel — 2013-04-25 18:39 

@zweitakt:
A légi irányításról jutott eszembe, katonatársaim éjjeli szolgálatban, hogy el ne aludjanak, azzal szórakoztak, hogy a légtérben tartózkodó meterológiai lufikat “hintáztatták” a telex jelentésekben. Vagyis hol csökkentették hol növelték a magasságát a negyedórás jelentésekben. ( Ha nem változott az objektum helyzete, nem kellett róla infót adni ). Hamarosan jött is a válasz orosz nyelven! :) Itt tanultak meg több zaftos orosz kifejezést a katonatársaim, ezek még a szótárakban sem voltak benne! :)

 14. Bigjoe(HUN) — 2013-04-25 20:39 

Jó volt, köszi.
De azért az fájt, amikor vigyázba vágtad magad a telcsinél.
Köszi, köszi

 15. nedecz — 2013-04-26 09:36 

Hmmm…Nekem is megvan minden “első”. A bevonulás Zalaegerszegre…A másnapi vonatozás Siklósra…A ruhaosztás(bár ez nálunk méretre ment)…A fegyver…Az első gyaktér…Az eskü…Az áthelyezés Bajánsenyére…Az első objektumszolgálat ott…(Magyarszombatfán.)Az áthelyezés Kőszegre…Az első járőrszolgálat…(Csempészút 19:00-01:00)
És egy utolsó is:a leszerelő szolgálat.(Lőtéri út 18:00-22:00)

Meg ezer más dolog még.
De ezek nagyon élesen megvannak.

 16. szogyi — 2013-04-26 10:30 

@zweitakt:
Legendás rádióbenyögések:
Már a 29-es de még nem NATO korszakban átrepülés Lengyelországba éleslövészetre. Átlépik a határt, lengyel légiirányítás átveszi a gépet, majd átpasszolja a katonai irányítóknak. Ott viszont még mindig az orosz volt a közvetítő nyelv, amit a vezér nagyon nem szívlelt, de tudta hogy a géppárja jól beszéi Tolsztoj nyelvét. Emiatt mikor bejelentkezett a katonai légiirányítás, belesóhajtott a mikrofonba: Trafó, rigózz!
Trafó véletlenül az éleslövészeten “adta vissza”. A géppár befgja a célt, a pk bejelenti, hogy “bevágok oldalról”. Trafó gondolkodás nélkül rávágja: “oké, közben én fedezlek hátulról”. A toronyban a lengyelek nem értették, miért kezdtek el fuldokolni az ott jelenlévő magyarok…
Kaposújlak… Éppen a toronyban hédereltünk, amikor megjelenik Csaszi bácsi és odahívatja az összes “benti” pilótát. A téma a rádióforalmazás szabályossága, hogy tessék igenis a teljes lasjtromjellel bejelentkezni, szabályosan lebonyolítani a rádióforgalmazást, elvégre egy repülőtéren vagyunk, vagy nem? Hallgatják a pilcsik a letolást, hiszik is meg meg nem is hogy ezt Csaszi bácsi a saját elhatározásából teszi, de hát ő a főnök. Már a vége felé jár az áldás, amikor berecseg a rádió: “Szia toronyka, XY vagyok, belépek hozzátok, kész van már a kávém?” Csaszi bácsi megakad, aztán legyint egyet és otthagyja a bagázst;)

 17. Estván — 2013-04-26 11:27 

@szogyi: A rádióforgalmazásról egy régi vicc jut az eszembe:

– Alfa Tangó Charlie 751! Itt Bravo Oszkár 45 Lima! Felszólítom, hogy azonnal csökkentse sebességét! Vétel.
– Bravo Oszkár 45 Lima! Itt Alfa Tangó Charlie 751! Negatív! Felszólítom, hogy térjen ki! Vétel.
– Alfa Tangó Charlie 751! Ismétlem: Azonnal csökkentse sebességét! Vétel.
– Bravo Oszkár 45 Lima! Negatív! Ismétlem: negatív! Felszólítom, hogy térjen ki! Vétel.
– Alfa Tangó Charlie 751! Utasítom, hogy haladéktalanul, most rögtön csökkentse sebességét! Vétel.
– Bravo Oszkár 45 Lima! Ön nem tudja, kivel áll szemben! Itt az Egyesült Államok Haditengerészetének repülőgéphordozója! Saját érdekében térjen ki!
– Alfa Tangó Charlie 751! Itt pedig az Egyesült Államok Haditengerészetének kikötője…

 18. orvezeto — 2013-04-26 20:42 

daneel: hiába, jó katonaorvosnak nincs párja! Nem kell mindent megműteni. Tréfán kívül: nem túl régen az egyik orvos barátom hasonlóan járt mint Te. Azzal ment el a dokihoz, hogy műtétről szó sem lehet, sőt, azt kell elintézni, hogy két nap múlva olyan legyen az állapota, hogy egy 10 napos Dél-Afrikai útra – választási megfigyelőnek – el tudjon menni. A doki kicsit hüledezett, de aztán felírt ezt-azt, meg valami speciális zoknit és egy botot. Időbe telt, míg teljesen meggyógyult, de legalább nem volt problémája, amikor egy farsangi buliba jelmezbe kellett menni. Vitte a botot és ő volt Dr. House. ( Komoly dolog az ínszalag szakadás egyébként, és szerencse is kell, hogy műtét nélkül gyógyuljon.)

Rádióforgalmazás: én híradós voltam, napestig mesélhetném, hogy mennyire nem sikerült összeköttetést létesíteni olykor még a mellettünk álló rádióállomással sem, nem hogy valami nagyobb távolságot áthidalni.

zweitakt: jó volt a poszt és tudásról meg bátorságról is szólt. Én, sajnos nem tudnám elcserélni a tűzszerész szolgálatott – mint pilotax – az ejtőernyőzésre, sőt, voltaképpen semmire se, így hát csak tisztelegni tudok a tűzszerészek előtt.
őrszolgálat: élesben nem adtunk őrséget, de a kiképzésen mindig velem kiabáltak, hogy nem kiabálom elég hangosan, hogy: Állj, ki vagy?

szögyi: nálam nem volt kávé, de, ha lett volna, az én klaviatúrám is találatot kap. ( Vak Bottyán….)
őrvezető

 19. daneel — 2013-04-27 08:02 

@orvezeto:
Üdv. Örvezető!
Az az érdekes, hogy 22 évesen én előtte semmilyen orvost nem láttam, falun nőttem fel, fogalmam sem volt mit jelent a bokaszalag szakadás. Így hát egy hét múlva már ugyanúgy vertem a vigyázzmenetet, készülve az esküre, mint a többiek. Arra még emlékszem, hogy egy ronggyal tekertem be, úgy húztam fel a bakancsot, ami szerintem úgy működött mind a járógipsz. Több 10.000 évig sem műtötték a hasonló eseteket, gondolom ugyanúgy begyógyult legtöbb esetben mint nálam. Ha meg nem akkor jött a természetes kiválasztódás, és az oroszlán, tigris, farkas, hiéna, medve egy jót lakmározott! :)

 20. krux — 2013-04-27 10:52 

@daneel: Nálunk is volt egy rövid ideig egy barom orvos. Akkor lopta be magát a szívünkbe, amikor azt mondta, hogy a díszelgő katonának nem lába van, hanem patája. Na, ennek a dokinak volt az az álláspontja, hogy két fajta betegség létezik: az egyik magától elmúlik, a másikat ki kell vágni. Szerettük…

 21. szkv — 2013-04-28 10:39 

Zweitakt: Remek a poszt, amiért olvasói dicséretben részesítelek.
Szép dolog az “elsőnek” megtörtént eseményekre visszaemlékezni.
Sokszor eszembe jut a pol. tisztünk (kiképzés alatt G. hadnagy) mondása.
Fiuk egyszer minden emlék széppé válik, még a kellemetlen is. Az kellemetlen az már nem minden esetben szépül meg.
Számomra az első “élmény” mindig is meghatározó volt és ma is az.
Számtalan “elsőnek” nevezett élményem van.
Kezdem, amely nemigazán kellemes emlék, de megtörtént és már nem is olyan “fájdalmas” mint akkor.
Terep foglalkozáson voltunk a J 1. számú gyakorló téren. (Jáki úti).
Foglalkozás tárgya: Támadás harcárokból.
Kelempájsz barátom te ismered az ottani terepviszonyokat.
A harcárok után volt egy másik árok, amelyet nem harcászati célból építettek, de azon is átkellet kelni.
Számomra a “kellemetlen emlék” itt következett be.
Mivel az időjárás “felelős”, a terepfoglalkozás előtt, minden alkalommal esővel ajándékozott meg bennünket, ezért a roham alatt többször elcsuztunk.
Az árokba egy lendülettelés nagy ívben beestem.
Számomra a foglalkozás erre a napra itt véget ért, mivel a bokám megrándult, hogy nem tudtam lábra állni.
Foglalkozás végéig az erdő szélén üldögéltem és mikor visszaértünk a vörös bika szállóba, egyenesen vittek a gyenguzra. Megállapították hogy boka ficamom van ezért HÁROM NAPIG NEM KÖTELES CSIZMÁT HÚZNI.
Három nap után újra mentem a terep foglalkozásokra, függetlenül attól hogy a bokám továbbra is fájt.
Hát számomra ilyen volt az “kellemetlen” emlék, de itt még nem ért véget ez a fajta emlék mert még, követte kettő baleset, lóról való esés, kutyaharapás.
De mivel azt mondja a közmondás hogy HÁROM A MAGYAR IGAZSÁG.
De valahogy nem igazán élveztem ezt az igazságot.
SZKV BUCSU

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.