Az itteni katonasztorikat olvasgatva az ember többféle lelkiállapotba kerülhet: néha sajnálja a mesélőt („szerencsétlen kolléga, jól kifogta!„), máskor rátromfol („ez semmi ahhoz képest, ahogy én jártam!„), s akad, amikor kifejezetten irigykedik („óbasszus, ha nekem ilyen sorom lett volna!„).

Mai történetünk olvastán úgy gondolom, a reakciók egyértelműen a harmadik kategóriába sorolhatók majd. Régi olvasónk, Szinkrontolmács barátunk most elmeséli, hogy azért a 30 évvel ezelőtti Magyar Néphadseregben akadtak emberséges századosok is, akik valóban szem előtt tartották alárendeltjeik szellemi és fizikai egészségét, komfortérzetét.
Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →