JoeP mai sztorija egy egynapos kopasz és egy ÜTI-szerepben fellépő főtörzs egymásra találásának, valamint egy becenév születésének története, ami nem rossz teljesítmény egy – a szerzőtől szokatlanul rövid -, mindössze 450 szavas elbeszéléstől.

Alapkiképzés. Rögtön az elején. Gyakorlatilag közvetlenül az érkezésünk után, este, álldogáltunk az EÜ épület előtt. Ott kapta meg mindenki a felszerelését meg a beosztását. Ideális táptalaj a pletykáknak, ravaszul megszerzett tizedinformációk burjánoztak buja esőerdőkké.

– Hallottad? – sustorgás.
– Állítólag van egy nagyon durva faszi, valami Kovács főtörzs.
– Hajjaj. Én is hallottam. A Kokó.
– Azt mondják, fegyverbuzi.
– És mesterlövész.
– Azt is mondják, reggelire előfelvételist eszik.
– Nyersen.
– Ő lesz az egyik kiképző szakasznak a parancsnoka.
– Hallottam. Azoknak állítólag már a ma esti EÜ vizsgálatnál fel is adják az utolsó kenetet.
– A DDT seggbepumpálása előtt, vagy utána?
– Hülye. Az már megszűnt.

De azért odabent igyekezett mindenki falhoz szorulva mozogni.

Én éppen örvendtem – 45-ös lábam lévén nem tudtak új surranót adni, így egy puha, már jócskán betört példányt kaptam -, emiatt elsőre nem is esett le, melyik szakaszba kerültem. Naná, a Kokóhoz.

– Ennek is két füle van, valahogy majd csak elboldogulok vele – vontam meg a vállam. Balsorsom olyan középiskolai körülmenyek közé vitt, hogy ahhoz képest a sereg bizonyos területeken határozottan még jobbnak is tűnt.

Felvonultunk a körletbe. Ekkor már jócskán kurva későn volt, a belógó villanykörték alig világították be a hatalmas hodályt. Fáradtak voltunk, ingerlékenyek… és veszélyesen civilek. Éppen pakolásztunk, amikor berongyolt valami baka, elordította magát, hogy „Szakasz, vigyázz!”… majd besétált egy vörös karszalagos tisztszerűség. Kokó főtörzs volt, éppen, mint ÜTI. Nem bízta a véletlenre, rögtön kibaszta a töltött pisztolyát az asztalra.

– Katona, mi ez? – dörrent rá a legközelebbi pacákra.
– Stukker – válaszolta az illető ijedten. Még jó, hogy nem slukkert mondott.
– Stukker??!! – ordított fel dühösen a fegyverbuzi főtörzs.

Ekkor mászott ki Gábor a szekrényéből, ahol eddig pakolászgatott.

– Ki a fasz ez a tábornok, aki így ordít? – sétált elő az ágyak közül.

Az Aegüh elsápadt. Ilyen a laktanya történetében még nem fordult elő, hogy a legvadabb tiszthelyettest, amikor éppen ÜTI is, egy egynapos kopasz flegmán letábornokozza.

Az ordítást még a paksi szeizmológiai laborban is regisztrálták.

– Tábornok???!!!
– Jól van na, még nem ismerem a rangjelzéseket – vonta meg a vállát Gábor.

Kokót a guta kerülgette. Nem elég, hogy tönkretették a hatásosnak szánt belépőjét, de még a respektje is kockán forgott.

– Katona, hasra! – ordított rá.

Gábor lefeküdt.

– Száz fekvőtámasz! Most!

Aztán Gábor lendületesen lenyomta a száz fekvőtámaszt, majd felállt.

Meglepő dolog történt. A vaddisznó főtörzs elmosolyodott.

– Tábornokom, ember vagy – dicsérte meg Gábort.

Majd immár lenyugodva tartott egy lelkesítő szózatot, hogy ő és mi, és milyen jó lesz nekünk együtt. Nos, annyira nem lett jó, de utólag is azt mondom, nem jártunk rosszul sem vele. A durva külső korrekt embert takart.

Gábor pedig egész életére megnyerte a Tábornok becenevet.