A szorongás miatti álmatlanság a kopaszok egyik legmeghatározóbb ismérve, csak ezt kevesen merik utólag bevallani. Szerzőnk, Lajos ebből a szempontból (is) karakán gyerek: nem fél beismerni a dolgot, ráadásul extrabátor is, hiszen a poszt utolsó mondatával azt kockáztatja, hogy több, mint százezer magyar munkavállalót (és még legalább ennyi hozzátartozót) haragít magára…

’84 áprilisában sikeresen befejeződött a kiképzésünk: őrkatonának Aszalón. A specceseket Debrecenbe vitték, az összes többit alapkiképzésre. Az eskü után még visszamentünk Miskolcra (a Petőfibe), hogy másnap elhozzanak "anyaalakulatunkhoz", Cserépfaluba.

Mint ahogy ez lenni szokott, a vének már nagyon várták a friss húsokat, mivel a megcsappant létszám helyett ők adták ki a szolgálatokat. De nem csak a szolgálatok, hanem az eltávok, szabadságok miatt is. A 30 %-ot minden körülmények között be kellett tartani! Mi, a kis zöldfülűek alig vártuk, hogy megtudjuk: milyen is az "élet" a hegyen; akad-e egy-két öreg, aki majd egyengeti pályafutásunkat.

Este aztán beindult az élet. Jöttek a vének mustrára, a sok beszólás közepette ment a sika-mika. Ha jól emlékszem, Tirpák Laci volt az ÜTI. Csinált egy létszámellenőrzést, és szigorúan felhívta az öregek figyelmét: nem szeretné megtudni, hogy szórakoznak a kopaszokkal. (Utólag rádöbbentünk, hogy mindezt csak a mi megnyugtatásunkra mondta, mert bizony nem nézett ott ránk senki, hogy mit csináltatnak velünk. A Belszolgálat is csak asszisztált, hiszen surcitársaik toltak ki velünk.

Ekkor ismertem meg a bolond Bodnárt (mindenki csak így becézte, mert volt egy kis beütése). Ide-oda tették, míg végül malacos katona lett: "D. szd. pk." (D=disznó).

Odajött hozzánk és elkezdett mesélni: éjszaka ne aludjatok el, mert az öregek a surranóitokat a körlet mögötti őrtorony alá fogják vinni; ha pedig érte mentek, az őr azonnal lőni fog rátok (mivel őrkiképzést kaptunk, nevettünk rajta, mert tudtuk, hogy az őrnek megelőző intézkedéseket kell tennie fegyverhasználat előtt). Ő nevetve csak annyit mondott: itt minden másként van, mint ahogy le van írva!

Eljött az éjszaka fél három; mindenki elaludt, csak engem nyugtalanított a dolog. Egyszer csak nyílt halkan a körlet ajtó, valaki bejött, egyenesen az ágyam felé. A stokim alól kivette a surcimat és elment. Én halkan utána, be a mosdóba: elkezdtem hallgatózni.

Hallom, hogy az őr kiabál: Állj, ki vagy!? Hallottam a választ is: Bodnár vagyok, hoztam egy kopasz surranóját!

– No, húzzál el Öcsém, hát te nem tudod, hogy ki az ÜTI!!? (Ahogy látható, Tirpák Lacinak mindentől függetlenül nagy tekintélye volt). Így az én Bodnárom kénytelen-kelletlen visszaosont a surcimmal.

Míg katona voltam, sohasem említettem neki: tudom, hogy ezt megtette velem. Hanem egyszer (évek múlva) a vonaton találkoztunk. Megismert; ő kalauz lett, én meg visszamentem a kohászatba. Elmondtam neki, hogy én tudtam a surcis dologról. Ő akkor bocsánatot kért tőlem, jót nevettünk, majd… majd mennie kellett a jegyeket ellenőrizni…

Van abban egy kis igazság, hogy: rendőr, postás, vasutas…