Ha nem tudnátok, a teleport egy közlekedési eszköz, vagy inkább módszer, és nem feltétlenül a Star Trek kiváltsága. Nem a katonaságnál találták fel, de alkalmazása nagymértékben köthető a katonai szolgálathoz. Szögyi alábbi története a teleport kivitelezésének iskolapéldája, és – naná! – még repülőgép is van benne.
Alaphelyzet: a kimaradásról/eltávról visszatérő harcos – az 
ilyenkor kötelező becsületsüllyesztő vendéglátóipari alegység látogatása közepette – ráébred, hogy az azóta elfogyasztott különféle minőségű, de általában nagymennyiségű tudatmódosító szerek (az én időszakomban ez még inkább csak alkoholt jelentett) hatása miatt már egyáltalán nem képes elvergődni az elhelyezési körletéig.
Megoldás?
Teleport!
Iszol még egy pohárral/üveggel (és fogd rá a nyuszira!); ennek hatására a robotpilóta bekapcsol, 
és másnap reggel az ágyadban ébredsz, a belszolgálat harsány üvöltésétől kísértve.
Leghosszabb teleportom viszont csak áttételesen kapcsolódott a hétvégi eltávhoz. Az esztergomi „fellépésünk”, aminek folyamán beestünk Szentendrére is, az alkohol elleni kemény küzdelem jegyében telt el, minek folyományaképpen vasárnap estére böcsületesen elázott állapotban értünk vissza a busz fedélzetén Szolnokra. Számomra még súlyosbítva volt azzal a helyzet, hogy mivel erre az alkalomra eljött velünk az otthoni barátnőm is, így amíg a többiekkel a busz szépen beslattyogott a főiskolára, nekem még ki kellett mennem vele a vasútállomásra hazajuttatni szegényt.
Valami oltári szerencsével, ahogy kiértünk, negyedóra múlva volt egy vonata hazafelé, hajnali fél 1-kor ott álltam a MÁV-állomáson, már csak ki kellett jutnom a reptérre. Taxi ilyenkor már egy szál se, busz meg naná, szóval nyomás, egy – már lassan egyéves – katonának az a hat-nyolc kilométer szinte semmit nem jelent. Annyi probléma azért felmerült, hogy civilben voltam, mivel elfelejtettem, hogy az egyenruhámat melyik albisban raktam le, no meg amúgy sem volt hozzá kulcsom.
Albis: a szolnoki főiskolán intézményesítve volt a városban hat-nyolc albérlet, ahol a főiskolások tárolták a civil ruhájukat, egy ilyen helyen általában tíz-tizenöt ürge állt össze. Elég hamar beérdeklődtem, hogy miként lehet bekerülni egy ilyenbe, de az orromra lett koppintva, hogy egy elsőéves mi a jó nyavalyát nem képzel már magáról?
Tipikusan kertes házak udvarán lévő valamikori nyárikonyhák lettek ilyen célra átalakítva; a berendezés jellemzően egy asztal, pár szék, két vagy három szekrény, és egy ÁGY volt, szóval ezek a helyiségek nem csak átöltözési célra voltak használhatók…
A belszolgálat kaján vigyorral nyugtázta megjelenésemet (a kapunál tiszthelyettes hallgatók voltak, azok nem mertek nekünk visszaugatni), és örömmel közölte, hogy a többiek befutása után, 00 óra 01 perckor már 
jelentette is az ÜTI-nek, hogy nem tértem vissza a kimaradásról, és már mehetek is futólépésben a fogdára. Erre visszakontráztam neki hogy leszophat egy talicska aprómajmot (mert abból több fér egy talicskára), ugyanis nekem előrelátásból 2-ig volt írva a könyvem. Hiába, volt ott jónéhány ember, aki nem bírta a stílusomat.
Megpróbáltam a hátralévő három és fél órában bepótolni a hétvégén összegyűlt alvásdeficitemet, de elég gyenge eredménnyel. 0530-kor elsuttogta magát a belgenya, hogy „Ébresztő!”, ami a harmadik emeletre is 130 decibellel ért fel, mi meg az elsőn voltunk.
Összevakarom hát magam. Szerencsére akkor már úgy volt, hogy századszinten blicceltük el a reggeli tornát (ami azért nem volt szokásban), így az arra szánt idő alatt le tudtam küzdeni a körlet és a mosdó közötti, jelentősnek bizonyult távolságot. Feltűnt, hogy hozzám hasonlóan előttem is halad valaki a folyosó falának támaszkodva. Ez valószínűleg Laci barátom lesz, aki szintén velünk volt a hétvégén, csak neki van öt méter előnye, mert egy körlettel arrábbról indult. Azért a folyosó végéig az hátrányomból jelentősen lefaragtam, de utolérni… nos, azt sajnos nem nagyon sikerült.
A mosdóban a hidegvíz valamelyest magunkhoz térített. 
Annyit mindenesetre konstatáltunk, hogy az egész hétvégés borostánk nagyon túlesik azon a határon amit még esetleg tolerálhatnak az elöljáróink, így megejtettük az emlékezetessé vált borotválkozást. Talán a hatodik parancsolatban van, hogy „Ne csinálj magadnak faragott képet”, mindenesetre ezt nagyon nem tartottuk be. A hamarosan körénk gyűlt nézőközönség egyik része már disznóöléshez viszonyította a látványt, mások amellett szavaztak, hogy inkább fejezzük be. Ekkor
született meg a hét vicce, de hogy melyikünk volt, arról megoszlanak a vélemények: „Nyugi, a bőr már lejött, már csak a szőr van hátra!”.
Reggeli után az tűnt fel, hogy a többiek tépik le magukról a társasági öltözetet, szerelnek át gyakorlóba. Beérdeklődtem hogy mi is történik itt, erre mondják, hogy tereptant tartunk. Ezt én nagyon zokon vettem, mert ez már az utolsó hét volt a tanévből, ilyenkor legfeljebb utóvizsgák vannak. Ami engem illet, egésznapos döglést terveztem erre a hétfőre (ugyan 
előzőleg nem voltam benne biztos, de számítottam rá, hogy ilyen állapotban leszek), viszont a tanév folyamán valami rendkívüli esemény miatt elmaradt egy tereptan gyakorlatunk, s ezt kellett most bepótolni.
No, jöjjön aminek jönnie kell: felmászunk a tgk-ra, Lacival beszunyálunk a sarokban. Mikor felébredünk/megállunk, már csak hárman vagyunk a platón, valahol a nagy magyar alföld kellős közepén. Zöldszilváni őrnagy vezényli, hogy akkor innen kell visszamenni a főiskolára, mondtam, hogy semmi akadálya, nagyon szívesen elücsörgök itt hátul a visszaúton is.
Nade nem ám, hogy kocsival, hanem gyalog!
Nanemá, egyáltalán hol vagyunk? Nos, ezért hívják ezt a szívatást tereptan gyakorlatnak, hogy derítsük ki, és ebédre várnak minket a főiskolán, majd útközben kell találnunk pár táblát, rajta számokkal. Nos, azzal együtt várnak (mármint az infóval, nem magukkal a táblákkal – pontosított, mert az őrnagy ismerte a stílusomat), oszt’ elporzott a Csepel.
Mondjuk a táblákkal nem volt probléma, azok a szakaszok, amelyek nem úszták meg tanév közben ezt a gyakorlatot, leadták a drótot. Fel is merült az emlékek között a piros 8-as, zöld 3-as, fekete 15-ös (vagy valami hasonló), szóval a feladat ezen része már helyből megoldva, de menjünk már be!
Szerencsére a harmadik srác (a Feri) jó állapotban volt, de kétszemélyes vakvezetésre nem mert vállalkozni. Alaposabban körülnéztem, s 
konstatáltam, hogy itt vagyunk egy földúton, amelyet párszáz méterrel arrébb keresztez egy vasútvonal. No, először legalább addig menjünk el, ott okosabbak leszünk.
A vasútvonal kétvágányú volt, ez akkor azt jelenti, hogy a 
Budapest-Szolnok-Debrecen-Záhony vasút mellé értünk ki, mert arrafelé más kétvágányú vasút nem volt. Kicsit arrábbmenve találtunk egy vasúti kilométerkövet is (aki nem tudná, a vasútvonalak mellett is vannak százméterenként), ez valami 130-at mutatott. Mivel Szolnok a 100-asnál van, tehát Törökszentmiklóson túlra kerültünk.
Megkukkoltam, hol áll a nap, s ennek alapján be lehetett lőni, hogy a délkeleti irányhoz viszonyítva sacc/kb milyen irányba kell elindulni ahhoz, hogy a megfelelő irányba álljunk. Ekkor szólt Feri, hogy azért tájolónk meg térképünk is van, na – mondom – fasza, akkor most mi a fenének hagytál egy ennyire dehidratált aggyal ilyen keményen gondolkozni… Akkor büntetésből most először keresünk egy kocsmát, vagy valami egyéb italmérő helyet, mert akkoriban még ugyan nem kávéztam, de valamivel el kellett indítani a napot :-) Erre majdnem kitört a parasztlázadás, de kiderült hogy a cigink is fogytán, szóval tényleg valami civilizált helyre van szükségünk.
Az igaz, hogy a legközelebbi ilyen hely pont az ellenkező irányba volt, mint amerre mennünk kellett, de hát valahogy majd csak behozzuk a lemaradást. Így kocogtunk be – mint utólag kiderült 
– Surjányba. A falu szélén bekopogtunk az egyik szélső házba, valószínűleg már ismerték ott a katonákat, mert kérés nélkül kaptunk egy-két-sok pohár pálinkát, utána meg megkerestük a kocsmát, gyógysör meg dohányáru vételezés céljából. Nos, itt volt nálam az, amikor elszakadt a filmszalag (kb. a harmadik sör után), legközelebb másnap reggel a körletben tértem magamhoz.
A továbbiakat aztán másnap derítettem ki, szóval most Feri barátom elbeszélése alapján folytatom.
Csendes kocsmázásunk közepett dörgött át a falu fölött egy kukacbombázó, aminek hatására úgy, ahogy voltam (csúzli 
háton, tártatyó, szimatszatyor) kirohantam – volna – a kocsma elé, ha sikerült volna, csak éppen sikeresen eltaknyoltam a helyiség közepén. Bajtársaim eléggé irgalmas ember módjára viselkedtek: összeszedték roncsaimat, leporoltak, de ha már egyszer sikerült felállni, akkor lassacskán menjünk is, mert be kellene érni a fősulira legalább még a tanév vége előtt. Aztán addig erősködtem hogy keressük meg az anbélát, míg végül a kocsmáros elárulta hogy a tábori repülőtér itt van a falu végén, úgyis arra kellett menni, egy kis kunkorral benéztünk oda is.
Pont a földön volt a gép, mert tankolták, erre elkezdtem dumálni a pilcsivel, mivel előzőleg már három éve benne voltam az mg-repülésben. Elég hamar kiderítettünk pár közös ismerőst is, közte az én régi reptérpékámat (Csaszi bácsit), 
aki pont ezen a tájékon teljesítette a tízezredik fel (és le)szállását (még tizenpár év elteltével is emlegették azt a bulit, amit utána csaptak). Addig-meddig, míg az lett a vége a nagy haverságnak, hogy szépen meg lett dumálva a pilóta, ugyanmár repüljön már el velünk Szolnokra. Na azért annyira nem, hogy a katonai reptéren szálljon le, elég volt nekünk a szandai sportrepülőtér is, de azért onnan is volt még vagy két kilométer a befutóig.
Az eset slusszpoénja az, hogy Zöldszilváni őrnagy elvtárs még a Netovább-ban múlatta az időt, amikor mi – rekordot döntve – lejelentkeztünk a kapunál.
40 hozzászólás
1. bigfoot74 — 2010-12-03 08:12
Ez nagyon ott volt.
2. Rókakígyó — 2010-12-03 08:18
A hatodik parancsolat: ne paráználkodj. Ezt nem a templomból tudom, hanemhogy egyszer egy kedves ismerős tájékoztatott a szex szó eredetéről. Nem is tudom, hogy került elő.:)
3. vén betyár — 2010-12-03 09:27
Már megint / még mindig / a nők meg a pia… :))) Uncsi!:D:D:D
4. proletair — 2010-12-03 10:05
Én itt púposkodtam eddig, hogy stop, meg teherautó, meg vonat mint gyaloglást kiváltó eszköz, és erre tessék: repülő. Hát ezt nehezen fogja bárki is űberelni:)
Király volt:)
Ja, és az Ancsát le „Anbélázni”…..:)
5. szögyi — 2010-12-03 10:16
@proletair: Ancsának szokták hívni (különsen a seregben) a 26-ost is.
Amúgy meg a másik beceneve a „repülő stelázsi” volt, mint ahogy a 26-osnak „ordító egér” ;)
6. Nisoria — 2010-12-03 10:57
Azon a vasúti „kilométerkövön” egészen biztosan eggyel több szám volt, mert ott a százmétereket jelzik. Egyszer úgy alakult, hogy kényszerből nekem is vezetnem kellett az egyik expresszt, természetesen rltávon, kimenő ruhában. Még annyi rémült arcot… Lehet, hogy be is kommentelem.
7. sirdavegd — 2010-12-03 11:50
Repülővel, na az stílusos :)
@Nisoria: komment! komment!
Nagy klasszikus „teleport sms”-ek:
„Utolsó képem a tegnap estéből hogy bemegyek egy boltba piát venni…reggel
140 rugóval a zsebemben ébredtem! Segítsetek! Lehet hogy köröznek?”
„Te emlékszel miért vittük föl a 10.-re a tuját és a két téglát?”
8. Adani — 2010-12-03 13:14
Netovább! kocsma még ma is megvan Szandán. Vanank ott rokonok, anno volt még ott egy jobb mint otthon nevű italmérés is.
A teleport funkció egyébként nálam mindig nagyon jól működött, csak párszor volt probléma mikor a molekulák nem úgy álltak össze, ahogy kellett volna, de akkor biciklivel voltam és sikerült sztem árkot fognom, mert zúzódások a lábamon a bicikli kormánya meg el volt ferdülve. Volt mikor a fősulin a szembe szobába vitt a robotpilóta konkrétan beestem a nyitott ajtón és ott maradtam a földön fekve, felállni nem sikerült az iránymutatás után az alkohol ködén át konstatáltam,h szemben van az enyém ezért, négykézláb odakúsztam az ajtóhoz az évfolyamtársak előzékenyen a kezem beadták a már korábban kiejtett szobakulcsot, majd miután 1 perc után se sikerült beletalálni a zárba kinyitották és a szobatársam legnagyobb örömére harsány takaroggyámábefelé’ kiáltással lökdöstek be a szobába. Ezután ő mesélte mi volt: felkúsztam az ágyra majd, de előtte még levettem a cipőt, nadrágot, pólót amit random módszerrel dobáltam szerte szana, szemüveg viszont percízen az éjjeli szekrény közepére került és utána se kép se hang egész másnap 10-11 óráig.
Szakest után meg mikor már a diploma előszobájában voltunk viszotn tényleg csak halvány köd. Ment a buli folyt patakokban minden a betűs (asör, abor, apálinka:) következő képkocka, h a koliban vagyok a szobában. 5 km-t vitt a robotpilóta.
9. Krux — 2010-12-03 17:58
@Adani: Egy percig se hidd azt, hogy csak az asztal „kevésbéfiókos” oldalán működnek ezek a dolgok. A tanszékemen a kezdő tanársegédek egyik kiemelt feladata a tanszéki krónikási feladatok maradéktalan ellátása. Ez azt jelenti, hogy „aznap” a gondunkat viseli, nem enged semmi hülyeséget csinálni, „másnap” meg mindenről részletesen beszámol, hogy miket csináltunk, mert az ember nem emlékezhet mindig, mindenre…
10. Adani — 2010-12-03 20:58
@Krux:
Fősulin volt olyan tanárunk ,aki lejárt a bulikba és részegebb volt mint sok diák. másnap meg kölcsönösen megegyeztünk, h nem visszük a tanulást túlzásba, mert aznaposak vagyunk nem is másnaposak.
De a legdurább történet, amit hallottam egy egyetemről az volt mikor a diák, a buli után szokatlan helyen ébredt, fehér ágy fehér lepedők,zöld falak. Húbazzeg, kórház akkor pedig egyensúly visszaállító (detox). Kicsit magához tért és mellette feküdt az egyik prof, akiről tudták, h nem veti meg a mértékkel és tartózkodóan piálás művészetét (mérték=vödör, tartózkodás=asztal alatt). Egymásra néztek:
-Jó szerencsét professzor úr.
-Jó szerencsét!
-Mejünk?
-Hmm ,menjünk.
Azzal
felöltöztek és beballagtak az előadásra.
11. Szekuriti Blogger — 2010-12-03 22:02
@Adani: Nekem haverom az egyik ELTE koliban ivott be rendesen, és teleportált fel a szobájába.
Vagyis csak azt hitte, mert reggel arra ébredt, hogy egy srác üvölt a képébe. Kiderült ugyanis, hogy a haverom egy lányszoba negyedik, üres ágyába feküdt bele éjjel, s reggel a lányok sikítozva hívták a szomszéd srácokat. Jah, haverom emellett még össze is hugyozta magát, szóval vidám ébredése lehetett :)
12. tiboru — 2010-12-04 00:40
Az én robotpilótám egyszer elromlott (vagy részeg volt).
Nagy (nagyon nagy…) ivászat után egy totál ismeretlen helyen ébredtem: elég sivár szoba, három ágy, az ágyakban tökismeretlen arcok horkolnak, én a földön fekszem, egy rongyszőnyeggel letakarva.
(Tudni kell, hogy én nem voltam koleszes, mert a szülővárosomban jártam egyetemre, de gyakran lógtam együtt a műegyetemista kollégistákkal (is) – akkoriban a mezőgépészeti fakultással birkóztam harmadik éve.)
Noszóval a műegyetem minden kollégiumi szobáját ismertem ugyan, de ez egyikre sem hasonlított.
Nem szaporítom a szót: az állatorvosi kar kollégiumában ébredtem, ahol életemben EGYSZER jártam, az eset előtt úgy két évvel.
Utólag mesélték az ottaniak, hogy hajnali háromkor bekopogtam az egyik szobába, beszélni nem nagyon tudtam, csak mosolyogtam. Mivel az egyikük ismert valami színjátszókörből, nem rúgtak ki, hanem (miután elvették az öngyújtót, amivel lángra akartam lobbantani a függönyt),lefektettek a földre, majd betakartak a szőnyeggel (pokróc nem volt feleslegben, viszont a szobában 10 fok volt, mert nem fűtöttek: 1985, Románia).
Megismétlem: egyik ottani gyerek sem volt a bulin, én abban a koleszban két évvel azelőtt összesen egyszer jártam, kábé száz ismerőshöz mehettem volna aludni a környéken, amúgy meg nem is laktam olyan messze a buli helyszínétől – de a teleport valami miatt pont oda vitt, ahova…
Ez életem egyik nagy rejtélye amúgy.
13. Vérnűsző Barom (törölt) — 2010-12-04 01:25
@tiboru: Egyszer (hm…) véletlenül én is berugtm egy kicsit. nem katonasztori, nem is posztolom, a lényeg, hogy a robotpilóta nagyon eltévedt. Úgy tíz évet. Ehhez képest az a párszáz km nem is vészes…
Délelőtt arra kellett ébrednem lakótelepi szöszi virágmintás tapétáját nézve, hogy nincs bor. Se cigi. Le kellett mennem az ijesztően ismeretlen, sivár környéken a boltba, de a mellette levő kiskocsma kirakott teraszán összeakadtam egy régi ismerőssel, aztán befutott egy másik, majd egy harmadik, és felbukkant egy szülinapi összejövetel lehetősége Szentendrén, amiből máig sem értem hogyan Esztergom lett, ami nem baj, de ott elfogyott a sör, és abszolut logikus módon átmentünk Párkányba az utolsó komppal. Kisteheren redvák alatt csempészve, útlevél, mifene nélkül, ahogy azt a működő szocializmusban kell. Párkányban volt sör, de az ottani haver legendákat mesélt egy kocsmáról, ahol több szinten valami bő kétezer ember iszogat. A helység állítólag Pozsonyban Mamut néven létezett, de ebben sose leszek teljesen biztos, mert még senkivel sem találkoztam, aki ismerte volna (létezett? Ha igen, megvan még?). Mindegy, én maradok a pozsonyi Mamutnál.
Annyi biztos, hogy Komáromban (az északi oldalon) megpihentünk valami tótéknál, akikről senki se tudta, hogy kicsodák, de adtak enni, és jó pálinkájuk volt, amivel kicsit szét lehetett csapatni azt a kis sört, amit addig behabzsoltunk, a gazda meg volt olyan jó arc, hogy másnap továbbvitt minket Pozsonyba, ahol vagy az említett kocsmahivatalban, vagy valami másik rettentő méretű helyen találtuk magunkat recsegős tót beszédű ember, és rengeteg sör társaságában valami összetolt bádogasztaloknál.
A kiszolgálás pocsék volt. Lassan ette elő a fene a pincért, lassan került elő a sörökkel, így nem is csoda, hogy tizenvalahány ember valahogy így adta fel a rendelést: Sört kérünk. 15? 20, Harminc! Á, inkább 50. 100! 200! Ok, legyen 300 korsó sör, meg valami ropi vagy ilyesmi.
A hőscicnér kinézetű, magyarul tökéletesen értő, de nem beszélő pincérnek szeme se rebbent, elballagott, majd nem kevés idővel később elindult egy csak filmekből ismert sor, tálcákkal, azokon sörökkel felszerelt, bánatosképű pincérek hada, libasorban építette a sörpiramist az asztalunkra, a sokat próbált helyiek döbbent csendjében, és szomorúan tudatták velünk, hogy sajna csak 260 lett. Nem volt bent több korsójuk…
Elfogyott. Sokt segített a szocialista tábor összefogása is, szóba se került semmiféle cseh-tót-magyar-német ellentét, vállvetve nekiláttunk a feladatnak, és megbirkóztunk vele. Pár foszlány maradt valamiféle utazás részleteiből, azaz valami teherautón lapítottunk, valamiféle egyenruhásokkal egyezkedünk, lépcsőkön tekergünk, de lehet, hogy mindezt még odafelé, vagy egy másik életben, dimenzióban.
Virágmintás tapétát bámulva ébredtem egy teljesen ismeretlen szöszinél arra, hogy nincs cigim. Tatabányán…
Tizenévvel később, egy csendes sörözgetés közben szóba került a legnagyobb addig látott sör. Elmeséltem a 260 korsót, majd eszembe jutott az évek óta kínzó, fura hiányérzet: a bor. Elfelejtettem a szöszinek felvinni a cigit és a bort… Azóta is várja szegény.
(utólag is bocs, ha olvasod)
14. Rókakígyó — 2010-12-04 06:26
@Vérnűsző Barom: Mindig tudtam, h Rejtő nem halt meg. Ez óriási.
15. arlequin — 2010-12-04 10:14
egyre jobban örvendek, hogy rátaláltam erre a blogra ;-)))
@Rókakígyó: reinkar-náció, vagy mifene. de hogy megint magyarnak gyütt… ;-)
16. Dogoo — 2010-12-04 10:24
Áldás Békesség!
Az alkohol, öl, butít és nyomorba dönt!
Fogjunk össze és pusztítsuk! :)
Nekem is van egykét halvány emlék ilyen nemű túrákról. Azért halvány mert általában mások elbeszéléseiből ismerem a történeteket.
Általában otthon ébredtem,de a hazavezető utat a jótékony homály fedi. De volt olyan is mikor teljesen ismeretlen helyen tértem magamhoz. Az egyik ilyen esetben Debrecenben a nagyerdőn a Békás tó partján egy bokorban hanyatt fekve eszméltem rá , hogy ragyognak a csillagok. ’90-ben pedig a szegedi Ifjúsági napokat sikerült úgy átbulizni, hogy csak annyit tudok az egészről, hogy ott voltam. A két hét múlva mikor az ott megismert csajok felkerestek , ők meséltek el egy két attrakciót.
Amúgy a lányokra sem emlékeztem.
Mikor Szolnokra kerültem szerdzsónak, összekovácsolódás céljából felkerestünk csoportosan egy helyi becsület rontót , majd még egyet és így tovább….. Én kicsit óvatos voltam így nekem sikerült a legjózanabbnak maradnom és ennek az eredménye az lett, hogy viszont a legrészegebb őrmester maradt mellettem a többiek rutinosan lepattantak valahová. Az örmi teljes önkívületi állapotban leledzett, megspékelve öngyilkossági rohamokkal. Mivel cipelni nem volt kedvem ő pedig magától menni nem volt hajlandó, kezdtem elveszíteni a türelmemet. Ott hagyni pedig nem akartam. Így csak a hagyományos meggyőzési módszer maradt.
Pár lendületes seggbe rúgással, és egy nyaklevessel indítottam el magam előtt, majd szabályosan vezényeltem neki.
-Őrmester, Vííígyáááázzzzzzz”””’!!!! Irány az egyenes! Lépééss induljjj!. Egykettőegy! A kapus előtt még a vigyázmenetet is leverettem vele a kopasz legnagyobb megdöbbenésére.
Másnap nem emlékezett semmire az őrmester. Viszont én mindenkinek elmeséltem!!
17. szögyi — 2010-12-04 12:32
@Dogoo: Na, a szolnoki kapu…. Mindjárt írom is a posztot tiborunak ;)
18. Vérnűsző Barom (törölt) — 2010-12-04 13:12
Az ivászatokkal kapcsolatos sztoriknak igazán külön egy blogot kéne nyitni…
A Nagykörúttal, mint fogalommal (Jászaitól a Borárosig minden megállónál a legközelebbi kocsmában egy sör, egy feles), még a katonaság előtt akadtam össze, de a teljesítése akkoriban is csak nehezen sikerült.
A Kéráról pár lokálpatrióta ifjú, és érdeklődő vidéki hadfi társaságában futottunk neki a teljesítésnek, de sajnos az egyik vállalkozót a Rákóczi tértől már kézipoggyászként kellett szállítanunk, ez sokat rontott a túra sportértékén.
Vert seregként, ismeretlen módon jutottunk vissza a laktanyába, meséltük el kalandjainkat a többieknek, akik – állapotuk szerint – értően bólogattak, illetve meredten nézve ki a fejükből próbálták túlélni egyéb helyeken beszerzett alkoholmérgezésüket, de az egyik sofőrgyerek, nem is különösebben nagyivós, érdeklődve figyelt.
Egy-két héttel később egy ritkajófajta taxis parkolt le a századépület előtt (bent a laktanyában, ahogy kell, átjutva a megértő polgári őrségen), felzavarva a békésen semmittevő állományt, és kérte, szedjük már ki az utasát, egyben talán a számlát is rendezzük, ha már begyűjtötte és leszállította sofőrünket.
Mint kiderült, a legény annyira fellelkesült, a nagykörúti alkoholtúra ötletétől, hogy kipróbálta. Csak sajna nem figyelt, és a Moszkva térről indult, végigitta magát a Borárosig, ott megpihent egy kicsit, majd vasakarattal folytatta a Móriczig, ahol annyira megfáradt már, hogy kellett innia még egy utolsó sört. Ott, a sarki Don-kanyar sokat próbált törzsgárdája mentette meg a már kissé zilált vitéz urat, aki érthetetlen módon kimenőben teljesítette a túrát.
Nekem csak évekkel később sikerült ez a hosszabbik változat (általában elakadtunk a Borároson, és a felesekkel is spóroltam), olyan emberről, aki teljesen körbejutott a Moszkva térig csak egyről hallottam. Állítólag túlélte.
19. Vérnűsző Barom (törölt) — 2010-12-04 13:17
A legnagyobb sör egyébként nem a pozsonyi Mamutban omlott ránk.
Szerdai sportnap keretében szervezett társadalmi munkába jártunk ki a Kőbányai Sörgyárba. Aviával.
Hamar kiderült, hogy a helyi munkaerő kissé unja már a sörfogyasztást, szereti a változatosságot, és a pálinkát.
Egy targoncás szaki sajátságos módját választotta a katonaifjak támogatásának: megrakta az Aviát pár raklap sörrel.
20. Vérnűsző Barom (törölt) — 2010-12-04 13:34
Elkezdtem egy hallomásból ismert reptéri sztorit nagysörrel, dobival, stoppal. Kommentnek hosszú, fenyeget az ebéd is, majd megírom posztnak, oszt egyszer vagy bekerül, vagy nem.
21. szögyi — 2010-12-04 13:34
@Vérnűsző Barom: Húú, ez a nagykörút nem semmi.
Dunántúli koromban én a badacsonyi rablóvágásnak (a vasútállomás melletti borozósor) szaladtam neki vagy kétszer… Nem sikerült. Azt sem sikerült pontosan megállapítanom, hogy ott vajon mi az istenlófaxákat adnak vajon bor gyanánt???
Szóval legközelebb ezt a módszert legfeljebb rabvallatásra ajánlom.
22. Optika — 2010-12-04 18:36
A Teleport másik szép példája a hetvenes évek vége felé történt meg. Egy menő magyar rockzenekar Sopronba ment koncertezni egy mikrobusszal (benne a híres zenészek) és egy teherautóval (rajta a felszerelés). Utóbbi csak félig volt.
Budapestről kiérve láttak egy fickót árokban fekve mellette a biciklije. A fickó szépen aludt. Nosza rajta a zenész urak fogták a fickót és feltették a platóra a biciklivel együtt. Valahol Sopron környékén egy hasonló árokparton elhelyezték a fickót, aki még mindig aludt, a biciklivel együtt. És ott hagyták.
Szegény mikor magához tért eléggé elcsodálkozhatott, hogy mi módon teleportálódott el Budapesttől több száz kilométerre.
23. Vérnűsző Barom (törölt) — 2010-12-04 20:18
@Optika: Höhö. Szegény…
Ugyanezt apám is mesélte, még a hatvanas évek elejéről, de valahonnan Dunaújváros környékéről indítva. Igaz, ő is valahova Győr és Sopron közé tette a sztori végét.
Akár így, kár úgy, valahol, valamikor megesett vlami ilyesmi. És annak, ahogy rácsodákozott a világra, valahogy nem lehetett annyira jó…
24. Vérnűsző Barom (törölt) — 2010-12-04 20:19
Belegondolva… Tulképp sok a részeg biciglis. Árok is akad. Megeshetett ez többször, többekel is.
25. Krux — 2010-12-04 20:26
Az ilyen berúgásoknak egészen sajátos következményei is lehetnek. Volt egy katona cimborám, F. Árpi, nógrádi palóc gyerek, aki egy baranyai sváb lányt vett el feleségül, még a bevonulása előtt. Amikor rákérdeztem, hogy hogyan jött össze egy, az ország másik szegletében élő lánnyal, elmesélte a megismerkedésük történetét. Árpi – valamilyen ismerőse révén – valahogy lekeveredett abba a bizonyos baranyai faluba, ahol éppen búcsú/szüreti bál/márnemtudommi volt. Ennek okán sikerült olyan fokban kiütnie magát, hogy eszméletlenül terült el az árokban. A következő információ, ami az ébredés után az agyáig eljutott, az az volt, hogy egy parasztház tisztaszobájában fekszik, egy teljesen idegen helyen. Felkászálódott, kiment, köszönt illendően, bemutatkozott, majd megkérdezte a háziaktól, hogy ő mit keres itt? Ők elmondták, hogy a lányuk meg a barátnője talált rá az árokban, látták rajta, hogy atom, meg azt is, hogy nem falubeli, de nehogy valami baja történjen, és esetleg rossz hírét vigye a falunak, hazacipelték és ágyba fektették. Árpi annyira elérzékenyült azon, hogy még vannak ilyen segítőkész, jólélek emberek, hogy megkérte a megmentője kezét. 21 éves volt, amikor megnősült.
26. Krux — 2010-12-04 20:34
@Vérnűsző Barom: Az ilyen esetek szoktak egyeseket annyira sokkolni, hogy hirtelen vallásosak lesznek, különféle fogadalmakat tesznek, stb. Mindegy! Az biztos, hogy a részegeknek védőszentjük van, és ez a védőszent komolyan veszi a munkáját. Tartsa meg az Isten még nagyon sokáig Szent Maligán áldott jó szokását!
27. Vérnűsző Barom (törölt) — 2010-12-05 00:09
@Krux: Sanszos, hogy az egyik legtöbbet foglalkoztatott szent lehet. Mit össze melózhat, miközben a többi unatkozik, és sehol egy nyugodt hétvége, amikor pihenésképp ihatna egy sört.
Persze, van aki megteheti:
http://www.youtube.com/watch?v=YtVvairtgy4
28. Adani — 2010-12-05 11:53
@Krux:
Ez igen. Azt mondják a részegekre vigyáz a jóisten és aki már volt nem egyszer atom módon bebaszva az meg is tudja mondani,h tényleg. Nekem is sikerült már 10-20 km-t is teleportálni. Emlékkép havernál szilveszter Békéscsabán azon belül is Jaminában és elég messze a buszpályaudvartól. Következő vágókép: otthon vagyok. Vagyis sikerült eljutni a buszhoz felszállni rá ráadásul olyanra, ami jó irányba ment és utána még haza is érni.
A szüreti sztoriról meg eszembe jut egy másik. Egy kis faluba történt szüreti mulatság ilyenkor meg ugye józan ember alig van a környéke. Egy nem falubelinek meg sikerült az átlagnál is jobban megismerkedni Borbálával vagyis atom részegen feküdt. Felpakolták , ne legyen útban (az út közepén adta elő) betették egy közeli csűrbe, ami az egyik ismerőséé volt, aki lehívta, volt ott egy ágy, oda lefektették a sötétítőt elhúzták, aztán majdcsak kijózanodik. Igaz később el is feledkeztek róla a agy ivászatban. Emberünk felébred a csűrben szétnéz mellette boroshordó merőkanállal. Merített egyet egy bögrébe, lehúzta és aludt tovább. Elvolt így vagy 2 napig, addig ki se józanodott. Aztán vagy elfogyott a bor vagy kicsit jobba kijózanodott és sikerült a bebootolni az agyat és leesett, h basszus neki dolgoznia kell hétfőtől ezért úgy ahogy volt spuri a vasútra az első vonattal spuri haza majd kb. reggel 9-re be is ért a munkahelyre ahol a főnök rögtön le is cseszte, h hol voltál te 3 napig te szerencsétlen.
Akkor jött rá, kicsit elhúzódott a buli.
@tiboru:
Egyik haverom beadta azt is Bp-n, h reggel egy Merci hátsó ülésén ébredt fel és fingja nem volt ezt meg hogy. Csak a koleszkulcsa volt nála semmi más.
29. tiboru — 2010-12-05 12:37
@Vérnűsző Barom:
Én is rendeltem már többször (hajdanában) egy négyzetméter sört. Persze nem egyedül ittam meg, hanem általában voltunk rá nyolcan-tízen.
Ha ki szeretnétek próbálni: ez olyan régi, békebeli korsókból 64 darab, üvegesből már egy kicsit húzósabb; ha jól emlékszem, 144.
Egész délutános elfoglaltság, a jó hangulat garantált.
30. tiboru — 2010-12-05 12:38
@Adani:
Mennyivel ütősebb sztori lett volna, ha a koleszban ébred és nincs nála semmi más, csak egy Merci kulcsa :-)
31. Vérnűsző Barom (törölt) — 2010-12-05 18:03
@tiboru: Sose voltam olyan igazán nagyivós fajta. Egyszer lecsúszott tizenöt korsó sör í8precízen striguláztuk, nehogy többet kelljen fizetni), de hamar leszoktam róla. Valahogy nem ment, áttértem a pohár, illetve kisüveges csehre.
Ebből régebben ketten elrágcsáltunk egy kockát (ami befért a hűtő polcára), néha szomorúan belekezdve a következőbe.
Ez úgy nézett ki, hogy délután leültünk kerthelységben, besötétetedett, felkelt a Hold, aztán megunta, majd pirkadt, felkelt a Nap – jobb dolga nem lévén -, és amikor már nagyon sütött ránk elballagtunk valami kalandot keresni. Általában sikerrel…
32. Chuikov — 2010-12-06 10:20
Nagyon jó poszt!
Megrögzött absztinensként nekem többnyire a krónikás szerepe jutott. Ugyan nem honvédségi történet ami eszembe jutott de – még ha távolról is – kapcsolódik a katonasághoz. Általános iskolai osztályfőnököm rendezett először a Cserhátban található tanyája közelében hadijátékot. Ez nagyjából arról szólt, hogy egy csapat tiszta tekintetű ifjú fakardokkal csépelte egymást igen intenzíven. Nos már középiskolások voltunk és a nyár derekán fogtuk magunkat és kivonultunk a zöldbe. Dicső hadseregünk elhelyezési körlete említett osztályfőnök tanyáján volt, míg a gaz ellen megerősített állásait a közeli hegyen építette ki egy szimpatikus vár romjai alatt. Egy epikus méretű összecsapás után seregünk teljes létszámban (4 fő) bevonult a néhány kilométerre lévő faluba aholis a különítmény egynegyede rendkívül elázott másik negyede csak kicsit. A csak kicsit elázott hadfi D volt aki olyan 2 méter magas és közel 150 kiló. Az erőltetett menet hazafelé úgy nézett ki, hogy ketten cipelték a nagyon elázott harcost, míg szerénységem társzekérként funkcionálva a kardokat és pajzsokat szállította. Különösebb probléma nem volt a kellemes hegyi úton madárcsirip és zöld lombok közt baktatott hadunk a langy nyárestén. Aztán az alkohol, mely az elmúlt órákban minden erejét latba vetve küzdött D szervezetével győzedelmeskedett. D ellentétben a háborús filmekben látottakkal különösebb örökérvényű mondatok elhangzása nélkül eldőlt mint egy zsák krumpli. Na ekkor kezdtem én a susnyásban ágyazni magamnak, mert a másik srácot még csak-csak elcipeljük de a 150 kiló holt teher az biztos nem fog menni. Szerencsére fél óra múlva D összeszedte magát és továbbindultunk, bár később még egyszer eljátszotta ugyanezt. Végül visszajutottunk a táborba, elázott ifjút a tűzrakóhely mellé helyeztük és káromkodások közepette elvonultunk aludni.
33. Flankerr — 2010-12-06 10:38
@Chuikov: Ordas/Parasapuszta, Szandavár, Bercel?..:)
34. böme — 2010-12-08 01:44
@Vérnűsző Barom: 18 megálló… brrr… még a 18 feles menne, de a 18 sör mellé már nehezen :D De tuti egész napos program :)
Az ismeretlen helyekre való teleportálások oka általában nőnemű idegenek feltünése :)
35. Adani — 2010-12-08 09:23
@böme:
Gödöllőn a SZIE-n a gólyabáloknál szokás ezt játszani a Gödöllői HÉV-en. Elmegy a csapat az Őrsre és a feladat,h minden megállónál, ahol kocsma van a közelben (majdnem mindnél van) le kell szállni és tetszőleges piát be kell dobni, erről pedig igazolást kérni. Mire Gödöllőre érnek már mindenki részeg.
36. Kelempájsz — 2010-12-08 12:18
Azt szeretném tudni, hogyan lehet, hogy a katona valag részegen is szálegyenesen jelentkezik kimaradásról visszatérve az ügyeletesnél, és simán leadja a katonakönyvét. Utána a körletben összeesik, mint a vizes zokni, de az ÜTI előtt úgy áll, mint a cövek. Erre a rejtélyre még nem sikerült rájönnöm, de lehet, hogy Szent Maligán keze van a dologban…
37. safranek50 — 2010-12-08 13:35
@Kelempájsz:
És ezt pont te kérdezed? :)
Aki a 3. hónapot túlélte, mindent tud. Akár ezt is, innen már minden csak gyakorlat kérdése. :)
38. Adani — 2010-12-08 14:39
@Kelempájsz:
Egyesek ezt már középiskolásként megtanulják. Mármint leplezni a másnaposságot vagy az enyhe ittasságot a tanárok és a szülők előtt. Bezony mikor este hazaérsz a szülők előtt meg lehet játszani pár percig a dolgot, h igen megjöttem buli jó volt, de most fáradt vagyok alszom. Aztán be a fürdőbe esetleges rókát zuhanycsobogással fedezni, aztán a szobába zárkózva már lehet szenvedni. Másnaposan suliban meg órán még leplezni a majdmeghalok érzést, szünetekben literszámra inni a csapból a vizet, stikában pillepalackból órán vedelni.
39. Kelempájsz — 2010-12-09 09:10
@safranek50: „mindent tud” -hát én csak annyit tudok, hogy másnap megkérdeztem a többieket, mi volt velem az este, nem verekedtem-e (lásd: Svejk, mikor hazaviszi a tábori lelkészt Helmich főhadnagytól). Azt mondták, hogy minden rendben volt, csak a körletben dumáltam egy kis hülyeséget, aztán szunya.
@Adani: civilben ez valóban így működik, de odabenn más volt. Meglehet, hogy a katonában kialakult a reflex, vagy a „robotpilóta átvette a vezetést”.
40. Adani — 2010-12-09 10:22
@Kelempájsz:
Sztem sikerült annyira beleverni mindenkibe, h ilyenkor mit kell csinálni és hogyan kell. h bármikor még álmukból felkeltve is azonnal tudta és csinálta 1 mp gondolkodás nélkül. Ha gyakran kell valamit csinálni és sablonosan mindig ugyanúgy egy idő után beleég a ROM-ba és tényleg magától azonnal megy még akkor is ha alig keltél fel vagy annyira részeg vagy,h az agyad még nem bootolt be. Anno pl. belénkverték matekórán a másodfokú egyenlet megoldóképletét, informatikából meg 2 első 10 hatványát később márt az első huszat, bármikor elmondom még tökrészegen is, egy levegővel darálva.
RSS feed for comments on this post. TrackBack URL
Szólj hozzá
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.