344. – A Hörmann-forrás legendája

Posted on 2012-04-17 by tiboru

Blogunk olvasóinak biztosan ismerős a címben szereplő forrás; több szerzőnk tett már említést róla, amikor sorkatonai (bocsánat: sorhatárőri!) emlékeik felelevenítése közben a Kőszegi-hegység turistalátványosságairól is szót ejtettek.

Ma régi bajtársunk, Kelempájsz kolléga döntött úgy, hogy egy kis kultúrtörténeti érdekességgel, valamint spontán idegenforgalmi kedvcsinálóval helyezi képbe olvasóinkat a Hörmann-forrás vonatkozásában. Nem klasszikus katonasztori ugyan, de nagy örömmel biztosítok neki helyet a blogon. Biztos vagyok abban, hogy ti is értékelni fogjátok.

Sokszor emlegettem már az egykori katonaélmények színhelyét, Hörmannforrást (így, egybeírva az egykori határőr-őrs neve volt). Most azonban magáról a forrásról szeretnék szólni néhány szót: ismerkedjünk meg hazánk egyik legszebb tájának nevezetességével.

A Dunántúl legmagasabb pontjának, az Írottkőnek a közelében, 713 méter tengerszint feletti magasságban, ott, ahol a bükkösök övezete a fenyvesekkel érintkezik, egy nagy kőből tör elő a Hörmann-forrás. Ez a Kőszegi-hegység legmagasabban elhelyezkedő forrása, egyben az egész Dunántúli-középhegységben is csúcstartó. Az országos listán is előkelő helyet foglal el, talán csak a Börzsönyben, a Csóványos és a Magosfa között, 800 méter magasan fakadó Rózsa-forrás előzi meg. Vize bőségesen ömlik még a száraz időszakokban is, és mindig friss, hideg, kellemesen csillapítja a szomjúságot. Ittam belőle eleget „kétévi vakációm” során, sőt, még fürödtem is a vizében: be volt vezetve a közelében álló határőr-őrsre is.

Napjainkban legegyszerűbben Velemből érhető el. Gyalogosan a Kék L jelzésen felkapaszkodunk a Szent Vid kápolnához, majd onnan a Kék O jelzést követve egészen a forrásig mehetünk. Ez volt régen a Kimaradás Útja. A táv körülbelül 4 km, a szintemelkedés miatt egy bő órát kell rászánni.

A forrás autóval is megközelíthető. A kápolnához vezető utat elhagyva, a Velemi Delta nevű elágazásnál jobbra kell fordulni, majd 1 km után elérjük a forrástól mintegy 300 méterre levő parkolót. Innen gyalog csak 2 percnyire van. A forrás közelében padok és kiépített pihenőhely található. Fontos csomópont, itt találkoznak a szélrózsa minden irányából összefutó turistautak.

A forrást régen Csarmas-kútjának, a belőle eredő patakot pedig Csarmas-pataknak hívták. Mai nevét a 18. században kapta Hörmann Mihályról, aki várnagy volt Kőszegen.

Nekünk annak idején a tisztjeink azt mondták, hogy Jurisics Miklós őt küldte ki 1532-ben egy felderítő csapat élén, de a törökök elfogták, és a róla elnevezett forrásnál elevenen megnyúzták.

Más monda szerint a török támadás idején Hörmann javaslata volt, hogy aki árulóvá lesz, azt nyúzzák meg elevenen. Az ostrom alatt azonban ő maga paktált le a törökökkel, ezért a forrás mellett végrehajtották rajta saját ítéletét. Ma is látható a kőszegi várban egy tőr, amelynek bőrtokján a következő felirat olvasható: „Ez az a tőrkés, mellyel miután megtalálták, megkapta árulása bérét, mert e forrás előtt elevenen megnyúzatott. A forrás pedig azóta is a Hermann nevet viseli.” A XIX. században még állítólagos bőrét is mutogatták a várban.

A Kőszegről szóló történeti leírások azonban hangsúlyozzák, hogy Jurisics idejéből nem ismeretes Hörmann nevű katona említése.

A történelmi adatok szerint később élt. A kőszegi vár úrnője, Széchyné Forgách Margit 1620-ban Bethlen Gábor oldalára állt. Megparancsolta várnagyának, hogy nyissa ki a kaput Bethlen csapatai előtt. Hörmann Mihály végrehajtotta a parancsot és beengedte a felkelőket. 1621-ben Rainbolt Collalto, a császári seregek vezére hatalmas túlerővel megtámadta a várat. Hörmann Mihály a megmaradt 5 tonnányi lőport a császáriak szeme láttára robbantotta fel, majd elmenekült a várból. Az üldözők 1621 május 27-én Csarmas-kútjánál elfogták, és elevenen megnyúzták.

Nem tudni bizonyosan, hogy így történt-e a dolog, de Hörmann Mihály valóban létező történelmi személyiség volt. Az utókor a Habsburg-ellenes függetlenségi harcok hőseként tartja számon, emlékére állították 1972-ben a vár körüli parkban a Hörmann-követ (Kiss Nagy András alkotása).

A forráshoz a fentebb említett komor történetek mellett egy bájos legenda is fűződik. Így szól: Hörmann Mihály hadba vonult, és elbúcsúzott 7 éves lánykájától. Amikor három év távollét után visszatért, felesége sírva mondta neki, hogy a lánykát elrabolta egy gonosz boszorka. Mihály elindult, hogy megkeresse a gyermeket. Három napig vándorolt, amikor egy kunyhót talált az erdőben. Itt lakott egy öreg nénike. Mihály bekopogott hozzá, illedelmesen köszönt, és megkérdezte az anyókát, nem tudja-e, hol találja a boszorkát és a lányt.

– De tudom! – szólt a néni – Menj tovább hét mérföldet, ott találsz egy hatalmas fát, annak a tetején van a kulcs, amivel kinyithatod a boszorkány kunyhóját, ott majd megleled a lányodat.

Mihály követte a tanácsot, megtalálta a fát, a kulcsot, és a kunyhót is. A boszorka nem volt otthon. Mihály gyorsan kézen fogta a lányát, felgyújtotta a kunyhót, és menekülésre fogta a dolgot. Még hallotta, amint a hazatérő boszorka utána kiáltott:

– Átok sújtson, Mihály! Hetven nap múlva megfizetsz ezért!

Mihály szerencsésen hazatért a lányával, de ismét háborúba kellett mennie. Mikor már hetven napja nem hallottak róla, a lány utánament, és ételt vitt neki. De mire megtalálta az apját, az már akkor haldoklott. A lány ottmaradt vele, remélte, hogy apja jobban lesz. Elment vízért a közeli patakhoz, de amikor visszatért, Mihály már halott volt. A lány sírni kezdett, könnyeiből pedig édesvizű forrás fakadt: ez lett a Hörmann-forrás.

Így szólnak a legendák. Hogy mi az igazság, azt ma már aligha lehet kibogozni. Annyi azonban bizonyos, hogy a Hörmann-kő és a tőr megtekinthető Kőszegen, a forrás pedig ugyanott fakad, ahol annak idején.

Jómagam semmit sem hallottam róla, mindaddig, amíg egy szép napon a Határőrség szerető keblére nem ölelt, olyan szorosan, hogy két évig el sem engedett. Azóta sokszor eszembe jut a kérdés, hogy vajon jobb lett volna-e, ha nem ott kinn, a vadonban lettem volna katona, hanem valami városban. De akármennyit is törtem rajta a fejemet, mindig az lett a végeredmény, hogy nem bánom: azokban az élményekben csakis ott lehetett részem. Manapság is eljutok néha arrafelé. Ilyenkor megállok a forrásnál, és eszembe jutnak a nagy kalandok, meg a régi bajtársak, akikkel éjjel-nappal együtt őriztem a határt, és akikkel annyiszor voltam kinn a járőrcsapásokon. A mai fiatalok már el sem tudják képzelni mindezt. Kényelmesebb az életük, de úgy érzem, én vagyok a gazdagabb.

Maradok továbbra is bajtársi üdvözlettel:

Kelempájsz tizedes, Hörmannforrás

46 hozzászólás

1. nedecz — 2012-04-17 07:29

De mennyivel gazdagabb!

46 hozzászólás

Szólj hozzá