355. – Dunakeszin

Buksitizedes barátunk ott hagyta abba múltkori posztjában a történetét, hogy a Brennbergbányához tartozó Hermes-őrsről (ahol a határőr-alapkiképzést kapta) felkerekedik és elindul a Dunakeszin található (és a Belügyminisztériumhoz tartozó) kutyás kiképzőközpontba.

Lássuk, hogyan folytatódik az ebes sztori.

Amikor megérkeztünk Dunakeszire, papírforma szerint be is következett, amire számítottunk: jóformán még meg sem állt az IFA, de már üvöltöttek is velünk a „szeretett” tiszteseink:

– Pattanjon már le onnan, sorakozó!

A kutyákat elvittük a bokszokba, de futólépésben, mert leendő kiképzőink fennhangon „biztattak” minket (ugye értitek, mire gondolok), majd megkaptuk a gyakorlóruhát. A málhazsákot ki kellett borítani, minden személyes tárgyat elvettek! A nap hátralévő részében a körlet- és szekrényrend kialakítása, bestokizás a szekrénybe, kötelező levélírás haza.

Másnap reggel pontban hatkor ébresztő: 8 (azaz nyolc!) perc állt rendelkezésünkre arra, hogy felkeljünk, megmosakodjunk, felöltözzünk, megborotválkozzunk (!) és beágyazzunk ágyvégdeszkával (!). Ez egy olyan deszka, aminek pont akkora a mérete, mint az ágy szivacsának keresztmetszete. Erre kellett megfelelő technikával ráhajtogatni a lepedő végét olyan szorosra, hogy ne lehessen belecsípni. Ha bele lehetett csípni, repült az ágy…

Mondanom sem kell, hogy ezen a reggelen senki nem tudott nyolc perc alatt elkészülni, ezért

TAKARODÓ!

Vissza kellett vetkőzni pizsamára, be az ágyba és kezdeni az egészet elölről, de most már csak 6 perc alatt, mert nem kellett borotválkozni. Milyen humánusak voltak, nem?… :-).

Néhány hétig még gyakoroltuk a reggeli ébresztőt, de aztán belejöttünk. Könnyíteni nem lehetett, mert nem engedték, hogy például szabadidőben borotválkozzunk vagy ruhástól aludjunk. Azt sem tolerálták, ha valaki korábban kelt fel. Tehát kemény volt. És természetesen az alakiasságot (a Szolgálati Szabályzat szigorú alkalmazásával) betartatták! Mindenre engedélyt kellett kérni (kérek engedélyt elhaladni, stb.). Ebből kifolyólag az első időben rengetet alakiztunk, természetesen délutánonként, a szabadidőnk terhére. Ráadásul nekünk (határőröknek) kellett az iskola külső körletét is rendben tartani, illetve mi adtuk az iskola belszolgálatát is (őrség, kutyaőr, telefonügyeletes, GM, stb.). Mivel késő ősz volt, ezért rengeteg falevelet szedtünk össze az iskola huszonnégy (!) hektárjáról. De azért napközben a foglalkozások már a kutyákról szóltak és ez velem nagymértékben feledtette a szivatásokat.

Kicsit meg voltam lepődve Kinga kutyám viselkedésén az első őrző-védő foglalkozáson, mert amikor körbe felálltunk az ún. „csoportos harci játék”-hoz és a segéd elkezdte hergelni a kutyákat, az én ebem elég passzív volt, sőt: behúzódott a lábaim közé. Ezt észrevette az éles szemű segéd (aki egyébként hivatásos rendőr volt és szakoktató). Elővett egy rongyot és az alapoktól kezdve kezdtük el nála fejleszteni a zsákmányszerző és az aktív védekezési ösztönt. A tanfolyam végére pedig el is értük a kívánt szintet. De ugyanilyen tájékozatlan volt az engedelmességi gyakorlatokban is (nem tudott például pórázon közlekedni, parancsra ülni, feküdni, állni, helyben maradni).

A választ csak Sopronba visszatérve kaptam meg a zászlósunktól: ez egy ún. cserekutyavolt, tudniillik az „igazi” eb szolgálat közben megszökött és egy hivatásos felajánlotta a saját kutyáját, hogy ne legyen balhé az ügyből.

Gyakran kijártunk az iskola melletti erdőbe foglalkozásokra. Itt is ment a tortúra, ugyanis le kellett mozgatni a kutyákat. Ez abból állt, hogy körbe-körbe futnunk kellett velük. Eközben a tisztesek mondták, hogy ki előzzön meg kit. Ha megelőzte, akkor kiállhatott, ha nem akkor az „üldözött” állhatott ki.

A kiképzésvezetőnk egy öreg határőr százados volt, Tóni bácsi. A kutyakiképzés terén még a régi kemény, porosz módszereket vallotta, de velünk alapjában véve rendes volt. Egyik kedvenc szórakozása az volt, hogy amikor vonultunk ki az erdőbe foglalkozásra és megláttunk egy magányos autót (gondolhatjátok, hogy miért állt ott…), akkor szép csendben megközelítettük kettes oszlopban, majd amikor közel értünk hozzá,, akkor futásba váltottunk és az autót két oldalról kikerülve elszaladtunk mellette, miközben bevigyorogtunk az ablakon. Szegény párocskák… Ezúton (kicsit megkésve) kérek tőlük elnézést :-)

Jött a karácsony, a szilveszter és minden lazább lett, de csak egy kicsit. Ennek azért ellentmond, hogy január 1-én, újév napján elkötöttük az iskoláról az egyik rendőrautót (!) és kimentünk vele a városba piáért. Mivel nagyon szomjas volt az állomány, ezért szirénázva mentünk. Életemben ekkor vezettem először (és feltehetően utoljára) rendőrautót. Bevásárlás után meg egy olyan srác ült a volán mögé, aki életében nem vezetett még, kicsit döcögősen, lassabban, de épségben visszaértünk. Tetézte a dolgot még az a tény, hogy velünk jött a szolgálatos őrparancsnok is, ráadásul matt részegen! Szerencsére bukás nélkül megúsztuk a dolgot. Így utólag visszagondolva, lehet, hogy a fogdáról szereltem le volna…

Másik alkalommal pedig éjszakai foglalkozásra mentünk ki a repülőtérre. Egy hideg, havas, derült estén került sor erre a gyakorlatra. Naplemente előtt értünk ki, majd az öreg felsorakoztatott minket. Ekkor észrevette, hogy az egyik srácnak nincs kesztyűje.

– Hol a kesztyűd? – kérdezte; egyébként tegezett minket.

– Bent hagytam a szekrényemben.

– Egységes viselet: akkor senki sem hord kesztyűt!

A … anyád! – gondoltuk magunkban.

És így csináltuk végig az előttünk álló dolgokat. A gyakorlat abból állt, hogy a kutyások felálltak egy vonal mentén egymástól 8-10 méternyi távolságra, majd fellőttek egy világítórakétát, majd a kutyának el kellett fognia a menekülő személyt. Ez a menekülő személy, azaz a „csibész” én voltam, mivel korábban már a civilként is kutyakiképzéssel foglalkoztam. Felvettem a védőfelszerelést, majd Tóni bácsi beküldött a mező közepére azzal az instrukcióval, hogy viselkedjek „feltűnően”, a kutyák figyelmét magamra vonva. Erre én rágyújtottam egy cigire és fütyörészve nekiálltam fel- és alá sétálgatni (akkoriban még dohányoztam és Dunakeszin nagyon szabályozták ezt a tevékenységet is; a nemdohányzók itt is előnyt élveztek). Valamelyik tisztes beugatott:

– Magának ki engedte meg, hogy rágyújtson?

–  Jelentem, a százados úr mondta, hogy viselkedjek feltűnően és vonjam magamra a kutyák figyelmét. Hát ezért gyújtottam rá, messziről megérzik a szagomat!

Erre szerencsére elkussolt :-)

Aztán hamarosan elkezdtük a gyakorlatot: fellőtték a rakétát, a kutyavezető elengedte a kutyát. Még láttam a kb. 50 méterről induló kutyát a rakéta fényében, de néhány másodperc után kialudt és már csak a felém száguldó sziluettet érzékeltem, amint bevágódott a védőkarra. Más alkalommal is én fogattam a kutyáinkat, így volt összehasonlítási alapom és biztosan állíthatom, hogy éjszaka sokkal keményebbek, mint nappal. Nagyobb lendülettel, erőteljesebb fogással küzdöttek.

Volt egy kutya, az istennek se akart karra fogni, hanem mint egy útszéli, gyáva, sunyi dög a hátam mögé kerülve lábra akart fogni. Hiába tettem le neki a kart fogásra, nem kellett neki csak a lábam.

– Kell a lábam? Nesze!

Szegényt muszáj volt fejberúgnom, mert sehogy sem tudtam leszerelni. De megnyugtatok mindenkit: finom voltam és – jogi kifejezéssel élve – csak az arányos védekezés korlátain belül cselekedtem.

Gyorsan elszállt ez a három hónap is. Levizsgáztunk (mi is és a kutyák is), majd előléptettek tizedessé. Irány vissza Sopron. A zászlósunk most már egy dobozos UAZ-zal jött értünk, így komfortosabb volt az utunk.

17 hozzászólás

 1. nedecz — 2012-05-25 09:12 

Ez is tetszett! Remélem sok van még. :)

 2. buksitizedes — 2012-05-25 11:06 

Örülök neki. Szerintem egy vagy két rész van még hátra (attól függ, hogy tiboru “gazdánk”, hogy tördeli a storit, mert annak idején egyben küldtem át).

 3. kelempajszmadar1 — 2012-05-25 11:06 

Köszönöm, Kolléga úr, remek beszámoló!
A mi időnkben ilyen fölösleges szívatások nem történtek, úgy látszik, Keszin nagyon kicserélődött a banda. Nem mondom, sokat futottunk mi is, de az nem szívatás volt, hanem a kutyakiképzéssel együtt járt. Voltak csoportos fegyelmező gyakorlatok (kiskör-nagykör), nyomfektetések és üldözések árkon-bokron keresztül. Tóni bácsi akkor még zászlós volt.
A kaja is jó volt Keszin, nem panaszkodhatom, főleg a babgulyást tudták igen jól elkészíteni. A konyhán rendszeresen nekünk adták a levesben főtt csontokat, amiket egy bárddal szétcsaptunk, és rengeteg velőt ettünk kenyérrel. Ebbe a rendőrök is beszálltak.
Nem mondom, hogy nem volt fárasztó a kiképzés, de hát mindenhol az volt. Estefelé, miután megetettük a kutyákat és rendbe tettük a boxokat, nyugi volt. Lehetett TV-t nézni, kantinba menni, meg amit akart az ember szabadidejében. A kantinban még utoljára az én időmben volt sör meg forralt bor (utóbbi nagyon jól esett télvíz idején), mert a rendőröknek szabad volt szeszt inniuk, így a határőrök kiszolgálása felett is szemet hunytak. Mégsem lehetett két külön kantint üzemeltetni, egyet a rendőröknek, egyet a határőröknek. Úgy hallottam a nálam fiatalabb kutyás tisztesektől, hogy a szeszesitalt később megtiltották, a rendőrök se kaphattak már.
Várva a folytatást, maradok bajtársi és kollegiális üdvözlettel:
Kelempájsz tizedes, Hörmannforrás

 4. buksitizedes — 2012-05-25 11:24 

Hát igen, a régi szép idők. Nálunk már nem lehetett piát kapni, de amint láttad azért nem szomjaztunk. Sajnos elég hiányos volt a kiképzésünk, mert például a szájkosaras őrző-védő munkát nem tanították nekünk, pedig elég komoly felkészültséget igényel a segédtől, hogy megtanítsa a kutyát fogás nélkül is harcolni. A másik amiért tanítani kellett volna: sokkal nagyobb valószínűséggel kell a kutyát kosárban alkalmazni, mint nélküle (a szájkosár nélküli alkalmazás már fegyverhasználatnak minősül).

 5. kelempajszmadar1 — 2012-05-25 11:52 

Éles szoliban nem szoktuk a szájkosarat rájuk adni, mert ha valami történik, nincs idő leszedni róluk. Csak Hétforráson volt egy őrült kutya, Détár volt a neve, ezen volt szájkosár szolgálatban, mert még engem is megtámadott egyszer az őrhelyen. Szájkosár nélkül kivinni a határra olyan, mintha lőszer nélkül mentünk volna ki.
Jó hétvégét kívánva üdv: Kelempájsz tizedes

 6. buksitizedes — 2012-05-25 12:26 

Nálunk már más szelek fújtak a határon. A fegyvert és a kutyát szájkosár nélkül már csak akkor lehetett használni, ha a járőr élete volt veszélyben.

 7. Bigjoe(HUN) — 2012-05-25 11:53 

Ez szép volt, köszi.
Végig bántam, hogy nem lettem bolhás, bár azért voltak olyan esetek amiből a bolhások kimaradtak, a sima HŐR-k meg nem.
A rendőr szekér megkülönböztető jelzéssel az “érdekes” dolog, szerintem egy párhónap a sitten kijárt volna érte.
Lada volt? Vagy valami opel? Remélem ütöttétek a vasat!
Ha lúd legyen jó kövér…
Ja, a kosárral a kutya csak kényszerítő int. ezt nekem is megtanították, a mi kutyáink használták is.

Volt egy szuka, nem tom a nevét, amikor vártuk az IFA-t mindenkit lábközön bökött a kosárral. Bár a bökése inkább fejelés volt, ha talált akkor volt átkozódás.
Az egyik bolhás még rá is játszott, hátulról közelített, majd letelepedett az áldozata mögé, a blöki nem bírta sokáig, az előtte álló HŐR-t a megbökte.

Valszeg a szájkosara nem volt kényelmes a jószágnak, le akarta szedni, valaki alfelén.

 8. buksitizedes — 2012-05-25 12:21 

Az ominózus rendőrautó egy kocka LADA volt, rendszáma (ha jól emléxem): BIT 195. A Janzának volt egy Passátja talán, de az garázsban volt. Ezt is kihozták a fiúk, de aztán visszavitték.

 9. buksitizedes — 2012-05-25 13:13 

Ha már kutya: hétvégén Halásztelken kerül megrendezésre a dobermann világbajnokság. Akit érdekel jöjjön ki.
További info itt:
http://www.idc2012.hu/

 10. Rókakígyó — 2012-05-30 16:45 

Kicsit más téma. Asszem “Az iskola a határon”-ban hangzik el (ami katonáknak alapmű, mindenki olvassa el, aki még nem tette), hogy a vonalzóval megszerkesztett szekrényrend, a szereplő későbbi életét alapjaiban határozta meg. A poszt képén jobb oldalt látható vállfán függő ruhadarabok vállfával érintkező részén lévő ívekért remélem kapott a rajzoló 1 hónap lafo-t, micsoda fegyelmezetlenség. A kép jól illusztrálja a kiképzés milyenségét, de a HŐR kiképzésnek keménynek kell lenni, hiszen hogy tudtátok volna másképp a szolgálatot kielégítően ellátni:)

 11. wildcard — 2012-05-31 14:27 

Egy ilyen kutya menny ideig marad használható? Gondolok itt az állandó gazdicserére. A másik meg, ha valakinek a kutyája lebetegedett, akkor másik kutyával látta el a szolgálatot?

 12. buksitizedes — 2012-05-31 15:28 

Teljesen normális életkort éltek meg a kutyák, úgy mint mások. Ami nekem feltűnt az néhány kutyánál a fásultság, ill. az agresszivitás. De ez nem jellemző.
Ami viszont feltűnő volt az a németjuhászok alkalmazhatóságának kora. Amint Kelempájsz bajtársam is megírta, náluk a Nambó nevű kutya 15 évesen még vidáman szolgálatot adott.
Egy ismerősömmel még évekkel ezelőtt beszélgettem erről a témáról (ő már ~30 éve foglalkozik németjuhász kutyákkal, tehát van rálátása a dologra), és megerősítheti a fent leírtakat. A kutyák már az én időmben is kevesebbet bírtak. Kezdő kutyás koromban olyan kemények voltak még a németjuhászok, hogy csak na, de manapság már olyanok sajnos mint a papírkutyák; a csípőizületi diszpláziáról még nem is beszéltem.

 13. wildcard — 2012-05-31 15:47 

Arra gondoltam konkrétan, hogy az állandó gazdiváltás mit okozhatott. Gondolom ebből ered a fásultság, illetve az agresszió. A mostani kvalitás meg talán a kissé beltenyészet populáció (hú, de szépen írtam) miatt lehet, vagy mert nincs pénz igazán értékes kutyák beszerzésére? Nem értek a kutyákhoz, van egy németjuhászom, rendőrségi alomból kaptam. Kicsinek tartották születés után. Szuka, 4 éves 63 kg színizom, a 2,20- as kerítést két lépés lendületvétel után viszi át. Ki is van képezve, de csibészelni nem jó vele, ignorálja az eléje tartott kart, felfele próbál támadni.

 14. buksitizedes — 2012-05-31 18:52 

Nem láttam rajtuk, hogy valakihez is jobban ragaszkodnának, de azért volt kivétel: a már korábban említett Sátán. Róla majd a következő posztban fogok megemlékezni.

 15. buksitizedes — 2012-05-31 18:57 

A kvalitásbeli különbséget pedig az is okozza, hogy a németjuhász populáció ketté szakadt: küllem vonalra (ebből van több) és a munkavonalra. A küllem kutyák munkaképessége elég gyatra (személyesen is tapasztaltam), viszont a munkavonalú kutyák alacsony populációja miatt a beltényeszet hátrányos tulajdonságai is jelentkeznek (diszplázia, auto immun betegségek stb.).

 16. kelempajszmadar1 — 2012-06-01 07:56 

Hörmannforráson nyolc kutya volt: Osztyen, Zeusz, Maci, Pisti, Nambó, Benca, Zékány, Zakk. Mindegyik kutyának két vezetője volt: a fiatal katona volt a második kutyavezető, az öreg pedig az első. Sokszor mentek együtt szoliba a kutyával, együtt etették és gondozták a blökkentyűt, így az hozzászokott a második vezetőhöz. Ez kb. fél évig tartott. Amikor az öreg leszerelt, a második kutyavezető előlépett első vezetővé, és a kiérkező újonc lett a második vezető, és így tovább. Nálunk soha nem volt a kutyáknak lelki problémájuk a gazdaváltással. Bajtársi üdvözlettel:
Kelempájsz tizedes, Hörmannforrás

 17. nagyviky — 2012-06-27 12:08 

“blökkentyűt” :)

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.