403. – Leszerelés

Szorgalmas és hűséges olvasóink tudják, hogy ezeken az oldalakon az elmúlt években számos milstory-szerző megemlékezett a leszerelés napjáról. Ezt a blogot zömében kérgesszívű aktív katonák és obsitosok látogatják, akik nem arról híresek, hogy mindenféle piszlicsáré emléken csak úgy elérzékenyülnének, de sokak szeme sarkába az egyenruhában eltöltött utolsó órák felidézése bizony még évtizedek után is egy kis, khm, ráadás-nedvességet csal. Buksitizedes barátunk sincs ezzel másként.

Hát igen, eljött ez a nap is: az utolsó szolgálaté. Érdekes, erre már nem emlékszem annyira, mint az előző posztjaimban leírtakra, csak azt tudom, hogy szándékosan kutya nélkül vágtam neki az utolsó szolgálatnak. 22–04-ben voltunk kint. Egy ponyvás IFA-val vittek ki bennünket zárásba. A szolgálat végén fegyveranyag az ebédlőben, leadtuk fegyvert, a ruhát, megkaptuk a civilt. Még egyszer utoljára lementem a kutyákhoz, hogy elbúcsúzzam tőlük. Kinga annak ellenére sem akart „megölni”, hogy civilben voltam, hanem farkcsóválva úgy üdvözölt, mint máskor. Még ezelőtt elbeszélgettem róla a zászlósunkkal, és kértem, hogy adja oda egy hivatásosnak, mert nagyon értelmes kutya volt. Remélem, hogy jó sorsa volt neki is (no meg a többieknek is), miután eljöttem. Még most is elszorul a szívem, ha visszagondolok ezekre a pillanatokra. Tudtam, hogy egy olyan korszaka zárul most le az életemnek, ami soha nem tér vissza, bármerre is visz a sorsom.

Ünnepi reggeli a hivatásosokkal, ahol is összetegeződtünk. Megkaptuk a személyi igazolványt, majd búcsú a többiektől és irány az IFA.

Ahogy leértünk Brennbergbányára, megállítottuk az autót, hogy felrohanhassunk egy közeli dombra, ahol egy harangláb van és meghúztuk a harangot. Közbe meg üvöltöttünk, hogy „Gyertek haza!” Miután kiharangoztuk magunkat, visszaszálltunk a kocsira és már csak Sopronban szálltunk le a vasútállomáson, ott ahol 351 nappal korábban ez az egész történet elkezdődött.

Összegzés

Nem bántam meg, hogy valóra váltottam ezt az álmomat. Ez az egy év nem volt elpocsékolt idő az életemből. Hogy nem lettem hivatásos határőr, azt azért bánom. Azt szoktam mondani, hogy én később születtem, mint amikor élni szerettem volna. Mivel nagyon szeretem a magyar rockzenét, kár, hogy nem láttam olyan embereket élőben játszani, mint Radics Béla vagy a P. Mobil Bencsik Sándorral. Szívesen kipróbáltam volna magamat a „vasfüggönyös” határőrizetben akár úgy is, hogy hosszabb időt kellett volna katonáskodnom.

Amikor a Határőrséget integrálták a Rendőrségbe, bizony én is elszomorodtam. Átéreztem a testület tagjainak szomorúságát. Akkor viszont nem bántam, hogy nem voltam hivatásos határőr, mert nehezen éltem volna meg, hogy át kell vedlenem rendőrnek. No nem mintha bármi bajom is lenne ezzel a testülettel, de én akkor is HATÁRŐR akartam lenni.

14 hozzászólás

 1. szkv — 2013-02-14 14:42 

Megható, szép történet. Buksitizedes barátom gratulálok.
Számomra emlékezetes a leszerelés napja. Utolsó szolgálatom délutáni nyomos szolival telt. Az “öreg” HATÁRŐRÖKNEK mindig úgy szervezték a szolgálatot hogy legkésőbb éjfélre beérjenek az őrsre. Leszerelés előtti napon a fegyver és egy öltözet gyakorló ruha kivételével, mindent leadtunk. Leszerelés napján reggel átöltöztünk civilbe. 10 órakor megérkezett az az autó, amelyet minden leszerelő nagyon várt. Oktatási négyszögbe felsorakoztunk, szembe álltak velünk a váltásunkra érkezett újonc HATÁRŐRÖK. Bármennyire furcsának tűnik, de HATÁRŐRÖK kétszer voltak újoncok. Egyszer mikor bevonultak, majd mikor a kiképzés után kikerültek az őrsökre.
Hivatásos állomány üdvözölte az újoncokat, majd egy rövid ünnepi beszéd után következett, amelyben megköszönték a helytállást. Elköszöntünk felszálltunk az autóra és elindult velünk Szombathelyre. Fegyverünk még velünk volt, azt a kerületnél adtuk le. Szombathelyen a kerület nevében szintén elköszöntek és megköszönték a helytállásunkat.
Számomra úgy telt az a két esztendő, hogy szívesen emlékszem vissza az ott töltött idő bármelyik napjára. Voltak nehéz napok, de kibírtuk.
Igaz hogy nem saját elhatározásból kerültem HATÁRŐRSÉGHEZ, de már nem bánom, mert egy életre szóló barátság kötődött.
A közös élmények, a szolgálatban, szabadidőben, kimaradások alkalmával együtt eltöltött idő nem múlik el nyomtalanul. Az egykori hivatásos állomány számtalan tagjával ma is tartom a kapcsolatot. Most már nincsenek rendfokozati megszólítások, mert a barátok vagyunk.
Bennem is volt olyan gondolat, hogy hivatásos leszek, de a vasút világa jobban vonzott. A mai világban és a mostani körülmények között, már nehezebb lenne a döntés.
SZKV BUCSU.

 2. nedecz — 2013-02-14 16:22 

Keserédes érzés volt nekem is ez…
A mai napig nem tudnám megfogalmazni azokat az dolgokat,melyek akkor-aznap bennem kavarogtak.
Egy biztos,nem ünnepeltem egészen őszintén…
Neked,mint kutyásnak ez sokkal nehezebb is lehetett.(Bár egy blökivel én is nagyon jóban lettem ott.Szerencsére tőle el tudtam köszöni az utolsó objektum szolgálatban Hörmannon.Mintha érezte volna…Tudta…Mindig játékos fiatal német juhász keverék volt,úgy adták be Kőszegre civilek.Akkor egész nap a nyakamon lógott és nagyon komoly volt.Játszani sem akart…)

Utólag,a Határőrség integrálásakor már annyira nem bántam,hogy nem lettem hivatásos…De addig sokszor és nagyon.

 3. Bigjoe(HUN) — 2013-02-14 17:22 

Ez úgytünik sorHŐR “betegség”.
Ha belegondolok hogy ha 94/95-ben van még hely Sztendrén a Hőr szakon…
Közvetlenül leszereléselőtt fűzött a szolgvez, hogy maradjak (nem Boró, mert akkor talán ott ragadok), de nem.
Jó volt.

 4. szogyi — 2013-02-14 20:36 

Részemről nem HÖR-ként, csak MN-ből, de éppen ezen a szép napon szereltem le, február 14-én. Akkor még nem Valentin-nap volt (már a vízcsapot sem merem kinyitni, mert félek hogy abból is az folyik) hanem Bálint. És mit gondoltok, hogy hívták azt az őrnagyot, aki kicsinált engem Szolnokon a hallgatói állományból sorállományba? Naná, hogy Bálintnak…. nem hittem volna hogy egyszer még megünneplem a nevenapját.

 5. Estván — 2013-02-14 21:45 

Haha, a brennbergi harang nekünk is piszkálta a fantáziánkat. Csak 13 éves kiskölyökként, “vendégségben” végül mégse mertük :)

 6. szunditj — 2013-02-15 00:14 

’85 augusztus elején jöttünk haza vonaton Ukrajnából, már csak pár nap volt hátra az akkori öregeknek a leszerelésig. Mivel a MÁV már akkor sem a gyorsaságáról volt híres, mindegyikük azért idegeskedett, hogy még időben visszaérjünk Tatára és nehogy eltolódjon a nagy napjuk. Szerencséjük volt, 12.-én érkeztünk meg. Még éppen annyi idejük maradt, hogy lerakjuk a kocsikat, leadják a felszerelésüket és 14.-én hajnalban már mentek is haza.
Még Záhonynál álltunk, zsámolyokat cseréltek az orosz vagonok alatt, amikor a szomszéd vágányra Magyarország felől beállt egy másik katonavonat. Légvédelmi rakétások voltak, mentek ki a világ végére éleslövészetre. Én éppen őr voltam az egyik vagonon, végig tudtam nézni az egész szerelvényt. Minden szállító és indító járművet még a vonaton is leálcáztak, nehogy valaki megsejtse hogy miféle alakulat is ők (mellesleg ezt csak az abszolút laikusok nem látták). Több személykocsi is volt, az egyik a tiszteknek, a többi a sorállománynak. Ez utóbbiak ablakain nagyon elgyötört képű emberek bámultak kifelé. Mint mindenhol ahol katonák találkoztak, itt is vadul rázták a centit az öregek, ami csak még jobban elcsigázta őket. A vagonok oldalára krétával fel volt írva, hogy „még három nap”.

 7. szunditj — 2013-02-15 00:15 

Nekem ’86 augusztus 14.-én jött el a szabadság. Két nappal előtte Dobkőn a pk. rovancsot rendezett nekünk. Előszedtük a raktárból a motyóinkat, amik java részét már egy éve nem is láttuk, kipakoltuk az udvaron a földre és ahogy ő olvasta a leltárt, mi felmutattuk az éppen aktuális akármit. Mindenünk megvolt hiánytalanul, ami nem is csoda, hiszen akkor is volt rovancs amikor eljöttünk Tatáról, utána pedig szinte semmit nem használtunk az egészből, el volt zárva a raktárba. Fegyvert Dobkőn nem is láttam, csak a nevünkre írtak egyet, de azok is már évek óta el voltak zárva, még tisztítani sem vették elő őket soha. Engem akkor ért meglepetés amikor a csajkához értünk, felmutattam és gyanús lett hogy nehezebb mint kéne. Nos igen, még benne volt az utolsó tábori ebéd az egy évvel azelőtti ukrajnai gyaksziról, amit már a vonaton kaptunk és valamiért nem volt időm megenni. Slaggal, bottal, homokkal, hipóval meg minden vacakkal sikáltam ki nagy nehezen, több mint egy órám ment rá.

Aztán összepakoltunk és vártunk. Alig akart múlni az idő. Másnap reggel fogyott el a centi. Addig minden levágott darabját gondosan eltettük gyufásdobozokba, aznap reggel az egészet szétszórtuk a bázison, bele a murvába, fűbe, mindenhová. Akik maradtak nagyon örültek neki. Aztán irány Tata. Ott adtuk le minden holminkat a nyári kimenőt kivéve, mert még nem volt szabad átöltözni civilbe, előtte még rendeztek a leszerelőknek egy utolsó „hadosztály-dizsit”. Ez azt jelentette, hogy a laktanya minden alakulatától a teljes leszerelő állományt felsorakoztatták az alakulótéren és még utoljára az illetékes pk-k nyomták a sódert. Volt akit onnan vittek el a fogdára és az még ráhúzott néhány napot, de aki annyira hülye hogy még azt a pár órát ne bírja ki nyugton, az szerintem meg is érdemli.

Nekünk, akik a hadosztály-hírközponttól és a bázisokról szereltünk le, egy külön eligazítást tartottak, ahol a hírközpont parancsnoka párakat megdicsért, néhányat előléptetett, aztán megköszönte a szolgálatunkat és annyi. Mehettünk vissza a körletbe átöltözni civilbe. Csakhogy nekünk, akik a bázisokról jöttünk, nem volt se ágyunk, se szekrényünk, még körletünk sem. A zászlóalj épületét viszont nem hagyhattuk el. Utolsó éjszakán a klubszobában aludtunk a székeken, már amennyit tudtunk. És persze mentek a nagy traccspartik meg sztorizgatások, hiszen sokakkal azok közül akikkel együtt vonultunk be és szívtuk végig a kopaszkor első félévét, miután szétszórtak minket, egy évig nem találkoztunk, legfeljebb néha rádión pár szó erejéig.

Aztán hajnal négykor szóltak hogy a pestieknek sorakozó és indulás a pályaudvarra. Persze a vonat késett rendesen, de végül eljutottunk Kelenföldre (rengeteg VÁP-os volt mindenhol), ahonnan busszal vittek be a belvárosba, valamilyen hadkieg irodába. Ott kaptuk vissza a személyit meg mindenféle szigorú intelmeket, hogy még három napig katonák, meg ilyesmi. Erre már senki sem figyelt, amikor azt mondták hogy mehetünk, egymást tapostuk az ajtóban, csak minél hamarabb kint legyünk. Annyira élénken emlékszem rá, ahogy a nyári melegben zsebrevágott kézzel, vállamon a táskámmal ráérősen sétáltam a Keleti felé, szinte nem is érte a lábam a földet, soha előtte még olyan szabadnak nem éreztem magam, annyira jól esett hogy végre vége van.

 8. cattani — 2013-02-15 17:13 

Nagyon jó a poszt, gratulálok. Ugye én egyből hivatásos határőr lettem, de mikor véget ért a két éves kiképzés Körmenden az hasonló volt, mint a sorállomány leszerelése. Elköszöntünk a társaktól, tanároktól, legtöbbjükkel soha nem találkozom újra. Megtörtént a kibocsájtó ünnepségünk is az esküvel és a díszmenettel. Hazafelé menet Dunaföldvár közelében lerobbant a kocsi amivel mentünk ( a szomszéd 3-as Golfja), így haza kellett minket vontatni Csongrád megyébe… Azóta minden megváltozott, már évek óta rendőrnek hívnak minket, soha nem lesz már olyan mint azelőtt. Kicsit elpityeregtem magam, miközben ezt a kommentet írtam, felidéződtek a régi emlékek…

 9. buksitizedes — 2013-02-15 19:27 

Köszönöm mindenkinek a hozzászólásait és azt is, hogy itt (is) felidézte a leszereléssel kapcsolatos emlékeit.
Ezek szerint nem voltam egyedül a leszereléskori “vegyes” érzésekkel… :-)

 10. Bigjoe(HUN) — 2013-02-17 12:51 

@buksitizedes:
Tényleg olyan volt a leszerelés, hogy az egyik szemem sírt a másik meg üveg (nevet).
Amikor az ÖregBig leadta a tarcsis holmiját, még akkor is elérzékenyült egy kicsit – most már tagadja, de én akkor és ott úgy láttam, hogy megérintette a dolog.

 11. szkv — 2013-05-07 07:13 

@buksitizedes:
Buksitizedes: Mi van veled hogy mostanában nem jelentkezel.
Remélem nem “szereltél le ” a katonatörténekből.

 12. buksitizedes — 2013-10-21 13:16 

Szolgálati közlemény!

Most érkezett egy e-mail Kelepmpájsz bajtársunktól, hogy a tavaly nyáron forgatott Nyomsáv c. fim 1. részét (amelynek olyan illusztris szereplői is vannak jómagamon kívül, mint Kelempájsz, Nedecz, Szkv bajtársak) most kedden este 22.45-kor vetíti az M1. A 2. rész 24-én 00.05-kor szintén az M1-en lesz!

Kérek engedélyt… :)

Buksitizedes:)

 13. Bigjoe(HUN) — 2013-10-21 17:10 

@buksitizedes:
osztottam

 14. barrett1911 — 2014-05-15 20:37 

@buksitizedes
Kérek engedélyt :)

Jelentem találtam egy videot a youtube-on… szerintem ez az A FILM :)

https://www.youtube.com/watch?v=LBRJzpOzaFE

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.