Janicsár kollégának tökéletesen igaza van abban, hogy a katonaélet nem bővelkedik szellemi, elmebéli élményekben. Valljuk be: bármennyire is intellektuális alkat lenne az ember, a seregben töltött évei/hónapjai nem igazán az elmecsiszolásról szólnak. Ennek ellenére azok a katonák, akik izomkoordinációjuk, lőkészségük vagy parancsvégrehajtási és alkalmazkodási képességeik finomításán túl is szeretnék továbbfejleszteni személyiségüket, mindig megtalálták erre a megfelelő alkalmat, még egyenruhában is. Lássuk, hogy csinálták ezt az MN 3715-ben a táposok.
A tápos háttér tudvalevőleg inkább hátrány; ha meg előny, akkor meglehetősen sajátos módon az. Egy alkalommal – még a legelején – a szolgálatvezető azzal nyitott be a körletbe, hogy jelentkezzen, aki ötös volt matekból. Többen is föltettük a kezünket – mondom, még az elején volt –, mindenesetre rám esett választása. A feladat kétjegyű számok összeadásából állt. Ennél több szellemi kapacitásra vagy annak művelésére nem volt szükség (de hozzá kell tenni, lehetőség sem nagyon). Két okból sem. Egyrészt nem volt rá idő, sem a gyakorlatokon (hol és mit olvassunk?), sem a laktanyában.
A kevés szabadidőt többen is igyekeztünk persze a CSMO-ban tölteni, leginkább azért, mert a századszinten állandó munkaveszélyben forogtunk, de ez nem volt sok. Hétvégén pedig rendszerint belépett a második ok, ami miatt nem könyvekkel foglalkoztunk: ez pedig az alvás, amiből állandó restanciában voltunk. Azóta sem aludtam olyan jóízűeket vasárnap délutánonként. Mindenki ismerte az ökölszabályt: hétköznap a körletben azért nem szabad még csak leülni sem, mert ha a katona leül, akkor le is fekszik; ha lefekszik, akkor el is alszik; ha elalszik, akkor már otthon van; márpedig engedély nélkül senki nem mehet haza… Értelemszerűen bármikor, bárhol el tudtunk aludni, ideértve a BMP-t is, sőt: minél jobban hintáztatott és rángatott, s verte a sisakunkat jobbra-balra, annál jobban elálmosodtunk; az elalvás ellen pedig K. honvéddal olykor csak úgy tudtunk védekezni, hogy torkunkszakadtából énekeltünk…
Egy szó mint száz, október-november tájékán már feltűnt, hogy közel állok egy agyilag vegetatív állapothoz, s ez egyre növekvő nyugtalansággal töltött el. Persze másokat is, lévén, hogy elvileg egyetemre készültünk. Aggódni kezdtünk, hogy az eltompulásból képesek leszünk-e valaha is kikászálódni s megfelelni majd a követelményeknek. A holtidőszakban többen is megpróbálkoztunk egy kis angol meg német nyelvtanulással, illetve ismétléssel (volt egy srác, aki Ausztráliából települt Magyarországra, nem tudom már, hogyan és miként, ő csinált egy magántanfolyamot), de ennek is hamar vége lett. S hogy mégsem merültünk el teljesen az elmefásultságban, arról a Barkochba gondoskodott, amelyet azonban sajátos módon játszottunk. Ezt a verziót másutt nem találtam leírva; lehet, hogy a mi évfolyamunkkal és századunkkal született és hunyt el, ezért talán érdemes megörökíteni. Úgy is hívtuk, hogy Tápos Barkochba.
Csak személyre lehetett gondolni. A kérdezőnek azonban csak akkor volt joga kérdezni, ha előbb az, aki a kitalálandó személyt gondolta, nem tudott válaszolni a kérdezőnek arra a kérdésére, amely egy másik személyre vonatkozott.
Lássuk egy példán!
Tegyük föl, hogy Napóleonra gondoltam. A kérdező föltesz egy kérdést: „Nem a magyar válogatott szövetségi kapitánya?”. Ha tudom, hogy Mezey Györgyről van szó, akkor a kérdező nem kérdezhet tovább („Nem, nem Mezey György!”). Ha nem tudom, akkor fölteheti azt a kérdését, amely közelebb visz Napóleonhoz. A következő kérdező persze már olyan személyre igyekszik a saját kérdésében utalni, aki a már ismert információk alapján (pl. már tudja, hogy történelmi személyről van szó) nagyobb valószínűséggel találja el az általam gondolt személyt, azaz Napóleont.
A játék azért bizonyult jobbnak a klasszikus Barkochbánál, mert minden szereplőt folyamatos és kétirányú gondolkodásra késztetett, vagyis mindenki mindkét szerepet folyamatosan gyakorolhatta. A legmegfelelőbb alkalmak és helyszínek tapasztalataim szerint a következők voltak: a hosszú vonatozások, a Csepel platója, a fegyverkarbantartás, valamint a cselló, például a zöldségpucolás.
Azt nem állítom, hogy ezzel sikerült minden szellemi igényünket kielégíteni, de a tápos esprit de corps-nak föltétlenül jót tett.
21 hozzászólás
1. Bigjoe(HUN) — 2013-06-13 08:31
A leules, elalvas…..otthon van,nagyon komoly.
Okos jatek volt. Mi az orszobaban tanultunk, mar aki.
2. szogyi — 2013-06-13 09:23
„Jelentkezzen aki ötös volt matekból…” vidéki tantestületben történt meg, amikor odalöktek a matekos elé egy hasonlóan bonyolult feladatot (lehet hogy voltak benne háromjegyű számok is), hogy te vagy a matekos, add már össze. Delikvens felméri az igazgatóhelyettest, aztán ötlet, te meg bioszos vagy, fogd már meg azt a legyet, mert engem nagyon idegesít. Egy-egy…
Hmvhely, 1979 ősze, tápos század, nemtápos rajpákéja, bevezényli a stokizást. Fizikus szakra előfelvett hallgatójelölt, felméri a helyzetet, hmmmm. úgy látom a szekrényem entrópiája kezd súlyos méreteket ölteni. Tizedes pislog, mint béka a miskolci kocsonyában, érteni nem érti, de bevallani na azt azért nem, félóra múlva bekukk, hogy na? Tizedes elvtárs jelentem a szekrényem entrópiája azóta nőtt! Aha, szóval akkor kész van?
3. Bigjoe(HUN) — 2013-06-13 10:25
@szogyi: Boritotta a tizedes, vagy benyelte?
4. pilotax — 2013-06-13 10:49
A sereg tényleg nem arról volt nevezetes, hogy komoly szellemi kihívások elé állította volna az erre áhítozó sorkatonát. Amikor már nem volt újonc az ember fia (vagyis nem ugráltatták akár indokolt volt akár nem) akkor azért aki nagyon akart találhatott magának – no nem túl magas színvonalú, de többé kevésbé kielégítő szellemi elfoglaltságot, talán a legegyszerűbb a könyvtár volt, már ha volt könyvtár – .
„A jelentkezzen aki…” típusú feladatról nekem is eszembe jutott egy gyerekkori barátom, gimnáziumi osztálytársam esete aki az alábbiakat mesélte el az első érettségi találkozónkon. Elöljáróban a barátom igen jó fej volt, kiváló matematikus, nagyszerű zenész, kitűnő futballista. Nagy karriert csinált, most pl. egy amerikai csúcstechnológiában működő (űr és repüléstechnika) cég magyarországi vezérképviselője, doktorátussal rendelkezik, Phd-ja van stb.
Közvetlenül az érettségi után egy hónappal be is hívták mint előfelvételist D.-be egy lövészezredhez. Két három hetes újoncként zargatták őket néhány elemit végzett tisztesek, meg esetleg 8 osztályt végzett „értelmiségi” őrmesterek. Az egyik század sorakozón elhangzik az egyik értelmes őrmestertől. Ki tud itt zenélni? Többen is jelentkeznek, nem tud választani. Újabb kérdés: Ki tud zongorázni? No erre már csak ketten jelentkeznek. Mivel a barátom mint írtam sportos fiú volt így ő lett a kiválasztott. Tudniillik egy rendezvény miatt fel kellett a páncéltőkés zongorát cipelni a negyedik emeletre.
5. krux — 2013-06-13 12:24
Ma reggel hajnali 8,00-tól folyamatosan vizsgáztattam, és hallgattam a nagyobbnál nagyobb sületlenségeket, és erre meg, amikor felüdülés gyanánt megnyitom a milsztorit, a szellemi leépülésről kell olvasnom… Na ne b@sszatok már ki velem! :-)
Pilotax: ez érdekes dolog, már én is megfigyeltem több ízben, hogy a matematikusok között sok a jó zenész. Lehet itt valami komoly okozati összefüggés is?
6. szogyi — 2013-06-13 12:38
@Bigjoe(HUN):
Mivel a honvédok tisztában voltak az entrópia fogalmával (mármint középiskolás szinten) a felharsanó röhögésből a tizedes rájött hogy hülye kérdése volt. A fizikusjelölt (nem csak) ezzel elnyert 11 hónap folyamatos szívatást.
7. szogyi — 2013-06-13 13:00
@krux:
Vizsgaátlag 1.00? Volt olyan mechatanárom, akinél még ez alá is tudott menni ez a szám, mert csak úgy osztogatta az átlőtt nullákat. Az volt a szavajárása, hogy az ELÉGTELEN még az is ÉRDEMJEGY, és ha valaki még azt sem érdemli ki….
Ja, kollokviumra volt olyan „jó” szokása, hogy nem adott ki tételsort, hanem visszaélt azzal, hogy ő tartotta a gyakorlatot is. Egész évben minden gyakorlat elején egy-két példa egy füzetbe, azt félév végén egybe leosztályozta, az volt a gyakjegy, kollokviumon meg elővette a füzetet, átlapozta, aztán kérdezett. Naná hogy nem azt, amiből év közben repesztett a hallgató.
A matek/zene összefüggés valószínűleg onnan ered, hogy mindkét „tevékenység” az emberi agy elvont területeivel, absztrahálóképességével van szoros korrelációban. Mondhatni, hogy az aki valami hasznos dolog helyett csak számokkal, vagy csak hangokkal foglalkozik, az minden más galádságra képes.
8. krux — 2013-06-13 13:26
@szogyi: Ma szokatlanul jók voltak, 2,2 a vizsgaátlag. Ritkán megy 2.0 fölé. A múltkori egyik hasonló alkalommal lelkendeztem a rektorhelyettesnek, hogy milyen jók voltak, mert vagy hárman átmentek, legyintett rám, hogy „Már Te sem vagy a régi…”
A zenével kapcsolatban: az viszont tényleg matematikai feladat, amikor a kottához képest mondjuk egy fél hanggal alacsonyabban kell játszani mindent, mert az énekes nem tudja azon a napon kiénekelni azt, amit egyébként ki kellene.
9. Bigjoe(HUN) — 2013-06-13 14:31
@szogyi:
Szelid 0,1 s volt, mert a szekreny nem borult.
A 11honap cumi persze gaz…
10. orvezeto — 2013-06-13 14:49
Én is voltam tápos, de – megvallom – az entrópiának utána kellett néznem. ( Mentségem, hogy úgy túnik, ez valami természettudományos dolog, én meg messze járok ettől.)
Nekem is volt olyan osztálytársam, mint pilotax PhD-s iskolatársa. Ő is nagy matekos volt, viszont nem szerette az orosz nyelvet, de azért minden évben átengedték belőle. Később a laktanyában összefutottunk és látom, hogy egy orosz nyelvkönyv van a kezében. Hitetlenkedő kérdésemre előadta, hogy úgy hallotta, ha van belőle középfokú nyelv vizsgája, az egyetemen nem kell többet oroszul tanulni, itt a katonaságnál meg úgy is van idő.
Mire leszereltünk, letette a nyelv vizsgát, mi meg csak néztünk és irigykedtünk.
11. pilotax — 2013-06-13 14:52
@krux: Szerintem nemcsak te látod azt a szoros korrelációt ami a kettő között van. Biztosan van rá valamilyen értelmes magyarázat csak a pszichológia még adós vele. Bár én erősen cáfolom ezt a szoros korrelációt, mert matekból azért egy mérnök szintjén jó vagyok, de a fülem az olyan bot, hogy sétálni lehetne vele.
12. krux — 2013-06-13 16:31
@pilotax: Nagy újdonságot nem árulok el, amikor azt írom, hogy Benkó Sándor, vagy a komplett régi Omega, mind-mind mérnökök, de folytathatnám a sort az itteni kollégákkal is, akik közül szintén többen, magas szinten művelik a zenét, és – horribile dictu – képesek kivonni ötből hatot, amit, ugye nem lehet.
13. daneel — 2013-06-13 17:04
Kell hogy legyen valami összefüggés a zene és a matek közt! Jó példa erre Einstein. Én a századügyeletes szolgálatban olvastam egy „piros borítós” könyvet 1984-ben. Le volt fordítva az asztalon. Jött az őrmesterünk: Ez meg mi? – felkiáltással felfordította és elolvasta a címet. Relativitás és kozmonológia volt a címe. Látnotok kellett volna, milyen képet vágott az Őrmi! Biztosan sokan ismerik azt a bevonulós viccet (ami lehet hogy nem is vicc), hogy megkérdezi az őrmester a bevonulóktól: Maga mi civilben? Jelentem, tanár vagyok! És maga? Én is tanár vagyok! És maga? Jelentem én tanársegéd vagyok! Hát igazán összeszedhette volna magát! A többiek mind tanárok, maga meg csak egy tanársegéd!
@5. krux: A vizsgáztatáshoz egy kis segédlet :) : 1-est az kap aki nem tud semmit, 2-est az kap aki annyit tud mint én, 3-ast az kap aki annyit tud mint Einstein, 4-est az kap aki többet tud mint Einstein, 5-öst az kap aki csontot hoz a kutyámnak! – (Koltaitól szabadon..)
14. safranek50 — 2013-06-13 17:43
Azért hogy szalad az idő…. :)
Anno ugyanennél az MN 3715-nél (70-ben) nagyitóval kellet keresni az éretségizetteket, nemhogy tápost, pedig volt 3 egész zlalj nyúl…..meg a töltelék…… O:)
15. kismy — 2013-06-13 23:45
@krux: én idén mentem át berszerkerbe, amikor meguntam, hogy másodéves geográfusoknak gondot okoz a térképen kiválasztani az Amu-darja folyót. anyám kérdezte is, miért csuklik annyira
16. Rókakígyó — 2013-06-14 07:46
Nálunk mindenki panaszkodott az elbutulásról. Volt aki egyenesen azzal jött az egyetem vége felé, hogy agyban a legjobb az érettségi tájékán volt. Egyetértettem.
Közben megtanultuk legalább, hogy az agyi képességeket hogyan lehet egyéb dolgokkal helyettesíteni. Félreértések elkerülése végett: egyetemen viszonylag sokat sakkoztunk fejben.
17. pilotax — 2013-06-14 09:14
@krux: Vagy Latinovits Zoltán építészmérnök, és valóban sorolhatnánk azokat a kiemelkedő zenészeket, színészeket akik a reál területről autodidakta módon lettek profi zenészek, vagy írók (pl. Nagy László, vagy Dosztojevszkij stb.) művészek. Visszafelé mintha nem működne a dolog, legalábbis én még soha nem hallottam olyanról, hogy egy profi zenészből, esetleg festőből mondjuk kiváló mérnök, vagy orvos vagy atomfizikus lett volna.
18. pilotax — 2013-06-14 09:46
@daneel: Én ezt a következőképpen ismerem:
Ötösre nem tudja senki.
Négyesre tudja a Jóisten.
Hármasra tudja a Professzor úr.
Kettesre tudom én.
Ki lehet matekozni hányasra tudja az éppen kollokváló, vagy szigorlatozó.
19. zweitakt — 2013-06-14 10:47
@szogyi:
Apám mesélte1955-ből:
Valami ide-oda hordozgatós meló volt, ha jól emlékszem, szénát hordtak, a jó messze megállt csepzonra, sok gyaloglással, kézben a szénával. Az egyik srác megállt az őrmi előtt:
-Őrmester eftás, jelentem volna egy propozícióm a hatékonyság javítására !
-Beszéljen magyarul b+#&đĐ, mert fogadjunk, hogy én is tudok olyat mondani, amit maga nem ért!!!!
20. outatime — 2013-07-15 02:57
leirva nem ut de leirom:
-kopaszok, az itt a Bezart tajolo, azert bezart mert mind a 360 fok be – van -zarva ide…
a Csello azert csello mert romak mentek mindig tobbnyire? ” – Csellosok csellora!!! ” ez etkezesek elott 2oraval es utan 1 oraval hangzot el a szinten nalunk minidg. Ilyenkor megindultak a romak, ugy neztek ki tenyleg mint egy vegtelen szamu csellista ciganyzenekar :)
vagy miert csello?
21. orvezeto — 2013-07-15 08:34
@outatime:
CSapat ELLátÓ ( szolgálat)
RSS feed for comments on this post.
Szólj hozzá
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.