Kelempájsz kolléga mai posztjában erősen nosztalgikus (és bizony egy kicsit szentimentális) húrokat penget, de az vesse rá az első követ, aki nem tud olyan katonaemlékeket előkotorni a memóriájából, amelyek első körben nem az ideges borzongást, hanem a jólesően sajgó érzelmeket aktiválják…
A katonák és a laktanyai civilek közötti kapcsolat minősége kulcsfontosságú lehetett a sorállományú bakák számára. Egy-egy emberi szó, néhány barátságos gesztus legalább ideiglenesen képes volt feledtetni a kellemetlen élményeket. Optika egy hasonló esetről számol be mai posztjában.
Itt a tanévkezdés, percek múlva becsengetnek. Mi mással is tudnánk méltóbban megemlékezni erről a neves (bennünket, nemtanárokat általában már maximum csak hozzátartozóink okán érintő) eseményről, mint egy olyan poszttal, amelyben szervesen ötvöződik a pedagógusi mentalitás és az exkatona viselkedésmódja. Krux bebizonyítja, hogy az évek (évtizedek) telhetnek, de megfelelő környezetben és társaságban mindannyian visszaváltozunk ökörködő katonává.
És ez így van rendjén – szerintem.
Biztosan már bennetek is felmerült a kínzó kérdés: vajon hogyan tudott csajozni egy sorállományú határőr a nyolcvanas évek Magyarországának nyugati szélén? Nos, james megadja a választ, s egyúttal a segítségünket is kéri egy roppant jelentős, érzelmi töltetű kérdésben. Kiemelten számítunk az USA-ban élő olvasóink közreműködésére!
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Lajos egy eléggé szomorú húrt pendít meg mai posztjában; civileknek talán furcsa és kicsit érthetetlen lesz a katona elérzékenyülése, de ez talán meggyőzi az eddigi kételkedőket, hogy lám, az egyenruhás is emberből van.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
