Csavarhúzós kolléga történetét olvasva csak arra tudok gondolni, hogy ennyi év elteltével akárki akármit is mond, a jó szakembereket előbb-utóbb még a Varsói Szerződés hadseregeiben is utolérte az elöljárók megbecsülése.

A nyolcvanas évek második felében voltam előfelvételis katona, honvéd rendfokozattal. A Magyar Néphadseregnél szokásos cifra módon az alakulatom nagykanizsai volt, de Táborfalvára volt vezényelve. Ott építkeztünk ugyanis, mert velünk – mint nem-építőszázaddal – ez olcsóbb volt.

Volt ott egy tiszti szálló nevű épület, ahol a mi tisztjeink és tiszthelyetteseink laktak (4-5 fő), mi meg sátraztunk a mínusz 18-ban is. Na, oda kerültem fel fűtőnek, és oda is költöztem. Néha jött egy-egy alakulat a lőtérre, ilyenkor a szálló kihasználtsága megugrott és a rendfokozatok átlaga is nőtt.

Második ilyen alkalommal valami – magát elitalakulatnak tartó – társaság érkezett (bajai vaskuti laktanya). A lakótárs-tiszt elvtársak meglepően barátságosak voltak; egyik este megemlítették, hogy vége a jó időknek, mert holnap jön a Rocky (R. J. akkor alezredes, azóta dandártábornokként nyugdíjazták, legalábbis a Google szerint), szóval vége az esti (szolid) borozgatásoknak, és ami azt illeti, szerencsésebb volna, ha az alakiságomat legalább elégséges szintre hoznám.

Az építkezés miatt nálunk tudniillik abszolút elfogadott volt a gyakorló alsó – melegítő felső kombó, illetve bármi, ami a honvédségi készletből összekombinálható volt.

Ha már ilyen kedvesen kértek, felvarrtam a hiányzó gombokat a zubbonyomra, kifényeztem a zsírt régen látott surranót, még a katonai etikett olyan régen használt szófordulatait is átismételtem, mint pölö a "kérek engedélyt áthaladni".

Éppen a reggeli rutin kapcsán vittem ki a szemetet egy bádogvödörben, és – mint az az unalmas rutinok közben gyakran megesik – gondolataim messze jártak a rögvalótól; talán ennek tudható be, hogy igen vidáman tekintettem a végtelenbe. Valami azonban azt súgta, hogy szokatlan dolog történik; nem lehet véletlen, hogy a tőlem jobbra álló emberek folyamatosan végeznek relatív hátráló mozgásokat. Jobban szemügyre vettem a dolgot, és kiderült, hogy a tisztek állnak valamiért egymás mellett, én meg előttük haladok el. Sőt, a valószínű ok meg velem szemben: két százados között egy bajszos alezredes magasodott, ők jöttek szembe. Kitérő manőverrel igyekeztem szépíteni a helyzetet, de Rocky rám förmedt:

– Katona!! Miért nem a vastag derékszíj van magán?!
– Jelentem, ez is megtartja! (Ebben semmi lázadó él nem volt, utóbb tudtam meg, hogy van egy olyan szabály, hogy a vékony derékszíj csak a pufajka takarásában fogadható el, amúgy a vastag szíj használandó)
– Ugye, maga nem az MN47xx alakulatból való? (Nem volt hülye, rögtön látta, hogy neki nem lehet ilyen katonája).

Szóval ilyen bevezető után nem volt meglepő, hogy szóvá tette: mi az, hogy egy honvéd elfoglal egy szobát, a tisztjei (egy része) meg kint sátrazik a lőtéren?! Három napra rá az akarata lecsorgott a szolgálati úton, én meg parancsot kaptam a szoba kiürítésére. Kénytelen voltam kiköltözni a kazánházba, ami – valami rejtélyes okból – egy, a ház oldalához biggyesztett akvárium volt.

Jó, víz nem volt benne, de üvegből volt a fala, azaz ha nem lobogott a tűz a kazánban, akkor hideg volt.

Odatettem a szalmazsákokat a kazán mellé, de így is három óránként begörcsölt a vádlim a hidegtől; erre felébredtem, kimasszíroztam, majd megraktam a kazánt, jó alaposan. De előtte belerúgtam a keringetőszivattyúba, amitől az olyan hangot adott, mintha egy kalapáccsal ütögetnék a központi fűtés vascsövét. Ez tartott, amíg újra le nem feküdtem, akkor egy másik irányú rúgással üzemállapotot váltottam és elcsendesedett.

A fal túloldalán Rocky szobája volt, jó nagy radiátorral, szóval ő sem sokat aludhatott, mert reggel magához rendelt, de meggyőztem arról, hogy ez sajnos ilyen: ha meleg van, zörgés is van, nekem meg az a parancsom, hogy meleg legyen. Napközben én szerencsére valamelyest kipihentem magam, ő viszont rohangált a lőtéren.

Nem nagyon értek a katonai szakmához, mindenestere ambiciózus embernek tűnt (kevés ilyent láttam). Három nap után elment a szobámat addig elfoglaló tiszt, így visszaköltözhettem. Az addigiaktól kimerülten éjjel háromkor nem ébredtem fel a csörgőre, tehát nem mentem ki rakni a tűzre, ami így reggelre kialudt, és mivel igen gyenge hőszigetelés volt, így meglehetősen hideg (kb. 12 fok?) lett a szobában.

Arra ébredtem, hogy a folyosón morgolódnak egyesek, hogy "hát nem igaz, mi van ezzel a fűtéssel, befagy az emberbe a szar is!", így már aggódva léptem a folyosóra, ám velem egyidőben Rocky ajtaja is nyílt. Kipihenten és vidáman nyújtózkodott, csontjait ropogtatta, közben a lehellete ráfagyott a bajszára, majd hangosan így szólt:

– Na katona! Ma éjszaka jól fűtött!

Mire rögtön változott a közhangulat, megindultak a "hát igen, kell is az a kis frissesség reggel!" dörmögések.