223. – Szellemidézés


A katonaságnál az ember gyakran olyasmit is kipróbál, amit józanul (már úgy értem: civilben) esze ágában sem lenne megtenni. Ilyen kihívást jelentett Dogoo barátunknak a szellemidézés. Első benyomásait egy ilyen szeánszról az alábbiakban olvashatjátok.
 

A történet 1990 telén játszódik.

Előrebocsájtom, hogy nem nagyon hiszek a földöntúli dolgokban, mégis furcsa és szokatlan dolgoknak lettem tanúja, átélője. De lehet, hogy van egyszerűbb és logikus magyarázat is mint a szellemek, és a földöntúli erők. Ha valaki mesélné nekem ezeket a sztorikat, valószínűleg kiröhögném.

Az egész egy kósza ötletből indult útjára.

Valaki felvetette, hogy idézhetnénk szellemet, táncoltassunk asztalt, vagy valami hasonló. Az ötlet akkor nem került megvalósításra, de valahogy mégis beindult a gépezet.
Egy este éppen pihengettem a körletben az ágyon, félig már aludtam is, mikor rám rúgták barátságosan az ajtót, hogy jöjjek mert számítanak a közreműködésemre az asztaltáncoltatásnál.

Nosza az álom rögtön elillant, az automata átvette a vezérlést, s indultam, nehogy kimaradjak ebből a dologból, ami kis időre megbontja az egyhangúságot. Hamar híre ment az esti programnak; szép számmal voltak már a körletben, hívők és kételkedők egyaránt.

Heten ültünk az asztal körül, mint a gonoszok, a kezünk tenyérrel lefelé, hüvelykujj összeér, a kisujjak a szomszédéhoz érintve. Igazából nem nagyon tudtuk, mit kell tennünk; az egyik srác volt a szeánsz vezetője. Ő mondta, hogy mit és hogyan kell csinálni. A körlet már teljesen megtelt emberekkel, tele voltak az ágyak.

Elkezdődött a buli.

A srác körbejárt bennünket, motyogott valamit, kinyitotta az ablakot, kántált magában, felszólított bennünket, hogy csukjuk be a szemünket, és tovább kántált.

– Gyere szellemtestvér!
– Gyere szellemtestvér, várunk rád!
– Adj valami jelet, ha itt vagy. Adj jelet!
– Megidézlek szellem, mutasd magad.

Persze semmi nem ugrott elő az ágy alól. A nyitott ablak előtt a függöny folyamatosan mozgott, és egy pisszenés sem hallatszott a szobában a kántáláson kívül.

Ez így ment egy darabig, kezdett hideg lenni a körletben, a kinti köd megpróbált betolakodni. Furcsa érzés kezdett rajtunk elhatalmasodni, mintha az asztal meg-megremegne. A sámánunk még mindig körülöttünk motoszkált, és motyogott magában.

Az asztal mintha megint remegne!

Egyszer csak azt vettük észre, hogy az asztal két lábon áll!

Eléggé meglepődtünk. Kételkedő moraj futott végig a szobán. Mivel a villany le volt oltva, az öngyújtókat kattintgatták az emberek. Volt, aki az asztal alá is bemászott, hogy megnézze, ki emelgeti a bútort.

Semmit sem találtak, ez teljesen összezavarta a bandát. Volt olyan, aki egyszerűen megijedt, más meg most kezdett igazán érdeklődni. Mikor elcsendesült a zsibongás és mindenki megnyugodott egy kicsit, folytatódott a műsor.

Kérdéseket lehetett feltenni az asztalnak. Egy bólintás nem, kettő igen. Mindenféle banális kérdést tettünk fel neki, az meg szorgalmasan bólogatott és adta a válaszokat. A poén az, hogy eléggé eltalálta a válaszokat. Mondjuk nem voltak valami nagy kérdések:  Hány testvérem van? Van-e kutyám?….stb. Kicsit vásári mutatvány-íze volt a dolognak.

Ez így ment egy darabig míg valaki feltette a következő kérdést:

– Ember voltál?
– Igen.
– Gonosz voltál?
– Igen.
– Öltél embert?
– Igen.
– Egyet?
– Nem.
– Többet?
– Igen.
– 10-nél többet?
– Igen.
– 100-nál többet?
– Igen.
– Régen éltél?
– Igen.
– A középkorban?
– Igen.
– Van itt olyan, akihez közöd van?
– Igen.
– Kedveled?
– Igen
– Rokon?
– Igen.
– Megmutatod?
– Igen.

Itt a kérdező szép lassan elkezdte mondani a nevünket sorban, ahogy az asztal körül voltunk. Az asztal nem mozdult sokáig. Nem is remegett.
Amikor az én nevem hangzott el, az asztal hirtelen megmozdult és kibólintotta az igent!

Hát mit ne mondjak: meglepődtem, és a mosolyom sem volt teljesen őszinte.

Kérdés az asztalhoz, ( rokonhoz).

– Akarsz valamit, vagy szeretnél valamit a leszármazottadtól?
– Igen
– Próbát akarsz tenni vele?
– Igen.
– Erőpróba?
– Igen.
Kicsit tanácstalan voltam, hogyan is kell megverekedni egy szellemmel, de rájöttünk a megoldásra. Akkor sem voltam éppen kis darab, így mind a 95 kilómmal megpróbáltam lenyomni az asztalt a földre de az meg sem mozdult, stabilan állt a két lábán. Erőlködtem még egy kicsit, majd feladtam.

– Megfelelt a dolog?
– Igen.
– Van-e itt olyan, akit nem szeretsz?
– Igen.

Itt az asztal megindult a velem szemben ülő tizedes felé, ő felugrott és megpróbálta eltolni magától az asztalt, de az teljesen a szekrényhez szorította. Ijedten kiabált, hogy szedjük le róla.

Egyszer csak az asztal lábai szétcsúsztak, kitörtek, az asztallap pedig hangos csattanással földet ért.

Döbbenten állt mindenki a sötétben, a legtöbben falfehér arccal és ijedt szemekkel bámultak ránk. Majd hirtelen kiürült a szoba, csak páran maradtunk. Gyorsan, csendben eltakarítottuk a romokat, majd mindenki húzott aludni, egy hang nélkül.
 
UTÓIRAT:

Másnap reggel készülődtünk őrségbe és abban a körletben dumálgattunk, ahol az esti szeánsz volt. Hirtelen megfagyott a levegő. A falon lévő fogason halomban álltak a mikádók, meg a sapkák. Na most ez a csomó kabát mozgott. A fogas emberes kampós szegekkel volt a falba illesztve és most ez kijött a falból. Nem egyszerűen kifordult, hanem mintha valami húzná kifelé szép lassan. Mikor kijött, az egész mindenség egyszerűen leesett a földre. Álltunk és bámultunk. Volt köztünk egy vallásos gyerek, ő csendesen megjegyezte:

– Most ment el a haverotok. Majd imádkozom érte…

22 hozzászólás

 1. szögyi — 2010-12-08 09:57 

Huhh… Vérfagyasztó
Azért én csak úgy vagyok ezzel, mint az öreg székely a StarWars-rúl kifelé jövet, hogy azért ezt már én sem hiszem ;)

 2. Joe.UK — 2010-12-08 10:39 

En sem hittem az ilyenekben egeszen addig mig a seregben mi is ki nem probaltuk. A “szellem” a gondolatban (tehat hangosan ki sem mondott) kerdesekre is valaszolt meghozza pontosan. En meg akartam “szivatni” es nem eldontendo kerdest “gondoltam” hanem olyat amit betuznie kellett (egy kopp = A, ket kopp = B, stb).

Pontos valaszt kaptam.

 3. hazitroll — 2010-12-08 10:40 

Az a baj ezzel, hogy viccelődésnek túl komoly, komolynak meg túl hihetetlen. Nem mondom, hogy nem volt igaz, de a kísérlet az a megismételhető kísérlet. Nem próbáltátok meg még egyszer?

 4. Rókakígyó — 2010-12-08 11:03 

MI is próbáltunk ilyet nem a hadseregben. Tudni kell, hogy nem vagyok vallásos és már az ufokban is kevéssé hiszek, de valóban két lábra állt az asztal, hasonló technikákkal válaszolgatott. Én pedig ellenálltam…. Nem fizikálisan, hanem fejben. Az asztaltáncotlatásnál lényeges a ráhangolódás, ezért csodálkozom, hogy ilyen nézősereg gyűlhetett össze a sztoriban, illetve hogy ezért tartott sokáig, hogy megjelent a válaszoló “szellem”. A ráhangolódáson múlik minden, a mi táncotlatásunknál először én is együttműködő voltam aztán már nem, de ezt a szeánszvezető azonnal kiszúrta. Így ismét együtt kellett működnöm. Tiszta NER:)

 5. arlequin — 2010-12-08 11:33 

nem jó dolog az ilyennel piszkálódni bakák…
ezt a profikra kell bízni. azoknak meg több eszük van, hogy ilyennel játszadozzanak…
hogy elhiszem-e a fentieket?: igen
hogy érdekel-e, ha valaki nem hiszi?: nemigen
hogy érdekel-e mást, mit hiszek: nem hiszem ;-)

 6. Vérnűsző Barom (törölt) — 2010-12-08 17:10 

Egy időben a lakásomat átjárónak használta egy szellem. Érti a fene szerencsétlent, mert a falon simán átment, de a szekrényajtó zavarta, mindig kinyitotta, a lépcsőre se volt szüksége, de a galéria recsegett alatta. Fura jószágok ezek a szellemek.

Hanem egyszer meghallotta a takanéne ezt a szellemjárósdit. Onnantól kezdve nem volt hajlandó egyedül teregetni a galérián, leginkább a lakásba se bírt egyedül megmaradni, annyira félt a szellemkétől.

Egy régi ismerős, aki egészen különösen csúf, viszont legalább nagy darab, még az Aladin dzsinjére hasonlít talán a legjobban, de annál kicsit csúfabb, nálam ragadt éjszakára, persze a galérián aludt.

Felébredt a motozásra, és kinézett, mi a fene történik már?
Takanéne meglátta, sikítás, menekülés, soha többe nem láttam, kereshettem másik takanénit.

Fura, de azóta a szellem se járt felém.

 7. Dogoo — 2010-12-08 17:11 

Áldás Békesség!
@hazitroll: A kérdésre válaszolva, : volt még próbálkozás nem is egy de mind kudarcba fulladt.
Egyébként a történetnek van folytatása és ha tiboru lesz oly nagylekű akkor a közeljövőben olvashatjátok is itt ezen a szent helyen!

 8. nedecz — 2010-12-08 18:48 

Nekem is vannak ilyen élményeim sorkatona koromból…
Volt néhány igen durva szeánsz is(törött asztal,leszakadt lambéria),de a többsége csak átlagos kérdezősködős volt.
Meséltem viccet Benny Hill-nek,”beszélgettem” öngyilkos katonával…
A kétkedőknek:én sem hittem el a dolgokat míg nem láttam a saját négy szememmel…Meggyőző tud lenni…
Nem is kicsit.

 9. Zsírfeka — 2010-12-08 21:09 

mi csak simán berúgtunk

 10. yeti-ufo hibrid — 2010-12-08 21:09 

Aham.
A katonákkal tényleg gyakran megesnek effélék.
Ugyanis legfeljebb percekre józanodnak ki, a kis fehér egér pedig nyilván unalmas egy idő után.

 11. triumphator — 2010-12-08 21:29 

ilyen szeánsz nálunk is volt letenyén. sose hittem benne, de az első alkalommal azért keményen odabaszott a dolog. a slusszpoén pedig az, hogy az őrs közvetlen szomszédságában van a temető. volt is fosás rendesen a kapusszolgálat alatt. :D

 12. szenon — 2010-12-08 23:01 

Mi is csináltunk egy ilyet, bár nem hittem benne, mókának tartottam! Nyíregyen voltunk katonák 91-ben és egy este mi is összeültünk egy ilyen “szeánszra”. A lényeg, hogy az egyik srác azt kérdezte, hogy mondja meg a “szellem”, hogy mennyi a valós kilométer és a menetlevélen feltüntetett szám különbözete? Ezt csak ő maga tudja, senki más. Koppant 13-at. Erre ő felpattant és kirohant. Mondta utólag, hogy megijedt, mert tényleg annyi az összeg. Nem hittem volna el, ha nem vagyok ott. Mindenesetre érdekes volt.

 13. vén betyár — 2010-12-09 10:25 

@Vérnűsző Barom: Feléd nem, de azóta kísértet járja be európát.@Dogoo: Szellemes!Remegve várjuk a folytatást!:)

 14. Vérnűsző Barom (törölt) — 2010-12-09 10:43 

@vén betyár: Volt is remek ugatás katonakoromban ebből a híres első sorból.
Politikai oktatás keretén belül említettem meg egy „kedves” elöljárómnak, hogy csak a holtak szoktak kísérteni, úgyhogy ez a kommunizmusosdi elég halva született ötletnek tűnik…
Nem kedvelt meg érte.

 15. vén betyár — 2010-12-09 10:56 

 16. Pacák — 2010-12-09 14:09 

Kicsit elromlott a kedvem, különösen a cikk utolsó mondata igaz.
http://www.jetfly.hu/rovatok/repules/katonai/legierok/gyaszol_a_magyar_legiero_kivontak_a_migeket/

 17. sirdavegd — 2010-12-09 18:41 

Jó sztori, a gyakorlatban a szellemtáncoltatás valahol félúton van a csoportos ásítás és a hipnózis esete között. Bábjátékos lenne persze a triviális megoldás, ámde megy anélkül is, ha a csoport kellően akarja/hisz benne. És miután vidám kis tudatunk nem éppen teljeskörűen uralja sem az agyunkat, sem a testünket – simán kikopogtathatunk olyan dolgokat, amelyek csak a fejünkben vannak (épp azért, mert bennevannak).

Ami igazából nehéz: kivonni magunkat a dolog hatása alól. Ilyenkor jönnek azok a történetek, amelyek szerint “nyomtam volna én az asztalt, csak nem sikerült” – más kérdés, hogy valóban el is jutott-e az utasítás X neurontól Y izomsejtig. Feynman anno úgy emlékezett meg a hipnózisról is: “a hipnózizőr azt mondta neki, hogy a széke felé haladván kerülje meg a termet. Miután felébresztették, csak azért is egyenesen akart a helyére menni. Ellenben valahogy nem érezte kényelmesen magát, így csak kénytelen volt irányt változtatni.” Pedig az öreg még a los alamosi atomtitkos széfeket is feltörte :)
A fenti eset és az asztaltáncoltatás között persze lényegi különbség, hogy az asztalos verziónál nincs tekintélyszemély, feltéve, hogy a “médiumot” nem tartjuk annak. Bár végül is közvetve ő veszi rá az asztalnál ülőket, hogy tudat alatt adatokat adjanak ki…

 18. Semper Fidelis — 2010-12-10 08:06 

Én egyáltalán nem hiszek a szellemekben, sem a szellemidézésben, sem egyéb hókuszpókuszban. Érdekes módon még senki nem tudott a világon megdönthetetlen bizonyítékot szolgáltatni szellemek létezésére. Végignéztem a jutúbon csillió videót, ahol valós szellemeket ígértek. Csupa gagyi trükk, vagy viccelődés. Akárkit kérdeztem, aki részt vett ilyen szeánszon, mindig csak a “jajaj jujuj ki ne próbáld, mert hűha, jajaj mi lesz” ezeket a szövegeket nyomatta.

Materialista vagyok a végelenségig, és bocs, hogy ezt kell írnom, de szerintem ez valami nagyon földi dolog lehetett ezen a szeánszon (házipálesz, csirkepálesz, joint).

p.s Ha még két lábon állt is az asztal, tuti, hogy valaki tartotta. Namost megnézném, hogy ha én nyomom azt az asztalt lefelé, akkor hogy állt volna ellen a kis trükkös :o)))

 19. Kelempájsz — 2010-12-10 08:18 

Delírium tremens

 20. eMM2 — 2010-12-12 23:08 

Mi nem csak csak ittunk hanem zsugáztunk is a kimenő raktárban de sose szelemmel.:)

 21. szivacs — 2013-02-01 18:12 

Nálunk is volt szellemidézés hasonló “tünetekkel”, csak mikor a legjobban táncolt az asztal, feltépte a körletajtót a századparancsnokunk és “namivanitturaimszeánsz?” ordítás kíséretében végett vetett a bulinak.
Óriási cirkusz lett belőle, másnap nagykutyák és pszichológusok jöttek a kerülettől. Egyenként kihallgattak minket és próbáltak a sátánista vonal felé tapogatózni. Teszteket töltettek, stb.

A végén komolytalan minősítést nyert a dolog, de akkor egy zabszemet nem lehetett volna ..

 22. Estván — 2013-02-01 23:40 

Középiskolás kollégiumban, ahol este 10 órakor központilag megszüntették a világítást, takarodó után gyertyával világítottunk (ami egyébként a házirend szerint nem volt szabad) ha még szükség volt fényre. Pár szobával arrébbról mesélték, hogy egy ilyen alkalommal benyitott hozzájuk az ügyeletes nevelő, a már nem szomjas igazgatóhelyettes. Lerogyott az ajtó melletti székre, ami a konnektor közelsége miatt a magnó helye is volt, bámulta-bámulta a gyertyalángot, majd megszólalt: a kollégiumban szigorúan tilos SZELLEMET IDÉZNI! Azzal felállt és távozott.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.