347. – Egy szomorú eltáv

Az eltávozásokról általában mindenkinek jó, szép és kedves emlékei vannak. Találkozunk a családdal, levetjük az egyenruhát, iszunk egy-egy sört a cimborákkal anélkül, hogy figyelő tekintetünk szüntelenül a környezetet pásztázná a VÁP felbukkanásától tartva, s nem azon agyalunk, hogy mit teszünk, ha valamelyik vadászkopó-szaglású őrmester megérzi rajtunk a feleseket… BigJoe mindezekkel szemben egy olyan kivételes eltávról mesél ma, amely nem a kellemes emlékeket ébreszti fel benne.

Még a kiképzőszázadban töltött időmben történt. Nem vágok az események elé, leírok mindent szép sorjában.

A Nyugatiból hazamentem Debrecenbe; a család örült, meséltem az okosságokat, nevettük meg minden. Amikor közeledett az visszaindulás – nem nagyon várt – ideje, felpakoltam, majd cél a Nagyállomás. Mivel nem siettem vissza, ezért a keresztfaternál még el akartam tölteni pár órát, vagyis a szokottnál kicsit korábbi vonatra ültem. Pontosabban az eggyel korábbira, mint amelyikkel utazni szoktam..

Az eggyel korábbi vonatot véletlenül értem el, mert a debreceni tömegközlekedésben sikerült úgy lavírozni, hogy mind a busz, mind a villamos vezetője segített, mert a szőke hugim szívhezszólóan előadta, hogy a csóri határőr el talál késni. Ez hatott. A segítség abból állt, hogy nyomták a gázt, mint süket a csengőt. A villamos pilótája meg olyan helyen nyitott nekem ajtót, ahol ez máskülönben tilos volt, így – egy kis futás árán – elértem a korábbi vonatot.

A Nyugatiig olvasgattam, elvoltam. A keresztfater az V. kerületben lakott; odamentem hozzá, beszélgettünk. Volt kábé egy-két órám szabadon. Majd megcsörrent a telefon, keresztfater felvette, majd gyorsan odahívott:

– Gyere, mert anyád akar veled beszélni. Szedd a lábad, sürgős!

Átvettem a kagylót, a kereszt meg közben bekapcsolta a TV-t. Valami nagy baj volt, mert szinte rátapadt a katódcsőre.

– Tessék! – mondtam nyugodtan.

– Csak a hangodat akartam hallani – mondja zokogva anyám –, mert Szajolnál vonatbaleset történt, sokan meghaltak, és nem tudtam, melyik vonattal mentél vissza.

Megnyugtattam, hogy eggyel korábban indultam vissza: minden rendben, nyugodj meg, ne sírjál. Aztán letettük a kagylót és elkezdtem nézni a TV-t. Mint megtudtam, kisiklott egy vonat, tele utassal. Napirendre tértem a dolog fölött, s nyugtáztam, hogy az őrangyalom (az enyém vagy a határőröké…) tette a dolgát; jelzem, kevés szabadideje lehetett… Amikor eljött az idő, visszamentem a laktanyába, be a körletbe. Mivel minden eltávosnak egyformán 22 óráig volt könyve, ezért estefelé szépen elkezdtek szállingózni a srácok, de egy jászsági srác nem jött 22.00 után sem. Kezdtünk aggódni, a szakszi jelezte a laktanyásnak a hiányát, aztán – igaz, kicsit nyugtalanul – szunya.

Reggel megjött a Nemoda  HŐR. Persze rögtön körbeálltuk és kifaggattuk:

– Na mi van?

– Majdnem kinyúltam – mesélte –, rajta voltam a szajoli vonaton. Elveszett  mindenem, csak az ingem meg a nadrágom maradt meg, no és persze a cipőm. Sokáig pakoltam a romokat, sok halott volt. A nyulak is mentettek (nekünk mindenki, akinek barna vállapja volt, az nyuszi volt), hagyjatok pihenni.

Nem kellett foglalkozásra jönnie; pótolták a felszerelését, katonakönyvét, egyszóval mindenét. Aznap nem volt szívatás, csak normális takarítás.

És örültünk, hogy – legalábbis nálunk – mindenki megvan… Az áldozatok pedig nyugodjanak békében!

6 hozzászólás

 1. buksitizedes — 2012-04-27 08:57 

Tényleg szomorú történet, de hál’istennek a végén azért volt egy kis happy end… köszönöm.

 2. Wendiii — 2012-04-27 09:48 

Unokanővérem hasonlóan járt. Ő akkor éppen Törökszentmiklóson tanult, és Szajolon, Szolnokon keresztül jutott (volna haza). Nála annyival meredekebb volt a dolog, hogy azt a bizonyos vonatot lekéste, csak az utána következővel tudott menni, emiatt viszont a család lett “enyhén” ideges…

 3. Rókakígyó — 2012-04-27 19:19 

A szajoli balesetben 31-en haltak meg. Bővebben itt: http://hu.wikipedia.org/wiki/Szajoli_vas%C3%BAti_baleset

Valóban volt olyan, aki tévedéséből szállt erre a vonatra és meghalt. Őt sokáig nem tudták azonosítani.

Érdekes, hogy Szajolnál láttam először azt a táblát a vasúti átjáróban, miszerint: “10 percen túl is zárva tartható”.
Ez szerintem részben magyarázza a fejleményeket.

http://www.google.hu/imgres?hl=hu&sa=X&biw=1021&bih=650&tbm=isch&prmd=imvns&tbnid=tsPTGWdo-2v42M:&imgrefurl=http://www.panoramio.com/photo/22912339&docid=L3RBsi8KXqceaM&itg=1&imgurl=http://static.panoramio.com/photos/original/22912339.jpg&w=1600&h=1200&ei=_eKaT63IF8af-wbR7NT_Dg&zoom=1&iact=rc&dur=220&sig=110917737412357995397&page=1&tbnh=141&tbnw=225&start=0&ndsp=12&ved=1t:429,r:7,s:0,i:80&tx=153&ty=107

 4. adani — 2012-05-06 20:14 

Az a sorompó már nincs 15 évvel a baleset után az állomás fel lett újítva többek között a biztosító berendezés is modernizálva lett, így már nem fordulhatna elő mégegyszer ugyanez sokszoros emberi mulasztást is képes már kivédeni a rendszer.

A kézi működtetésű teljes szakállas sorompók helyére meg fény és félsorompók kerültek az állomás mind a két oldalán, így már nem kell 10 percnél tovább lezárni.

Ilyen sorompó van még Rákosrendezőn, ill. Szemeretelepnél, a rákosrendezői pályázhat a legtöbbet lezárva lévő sorompóra, sokszor akár 30-40 percre is lezárják a forgalom ott nagyon nagy sok személyvonat, tehervonatok, vagy éppen tolatgatások. A kereszteződésben amúgy autó nem sok jár, van felüljáró mindkét irányban, gyalogosok és biciklisek járnak inkább arrafelé, de őket nem zavarja a lezárt sorompó.

Amúgy tekerős sorompóknál ,ahol a bakter zárja le, utasítás szerint a vonat várható érkezése előtt 4 perccel kell lezárni, a modernebb fénysorompós átjáróknál meg a vonat zárja le automatikusan ha az érzékelőhöz ér, ezt pedig úgy helyezik el ,hogy a legnagyobb sebességgel haladó vonat (a pálya szabja meg mekkora lehet a max. sebesség) odaérkezése előtt 40 mp-cel váltson át pirosra, ott általában max. 1. perc ameddig lezárva van tartva az átjáró.

 5. Bigjoe(HUN) — 2012-04-28 05:44 

A szajoli balesethez- ha jók az infóim- a szolnoki ernyősöket is kivitték menteni.
Egy barátom sofőrként szolgált akkor, Ő vitte ki a srácokat. Elmondása szerint velük pakoltatták a holttesteket, és a törmeléket. Gondolom a Mentősöknek és a Tűzoltóknak volt elég tennivalója.
Elég durva meló lehetett.

 6. adani — 2012-05-06 19:53 

Azon a napon épp Szolnokra mentünk péntek délután volt másnap reggel disznóvágás, mentünk erősítésként. Már sötétedett, és már majdnem odaértünk, elhagytuk a szajoli felüljárót is (autóval mentünk), akkor láttuk ,hogy rengeteg szirénázó autó jön szembe, legalább 10 mentő, ugyanennyi rendőr és tűzoltó, már akkor tudtuk ,hogy valahol nagy baj történt, mire odaértünk Szolnokra már a tv-ben is ez ment.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.