388. – Morzsák

A mai poszt buksitizedes barátunk tollából származik, aki összeszedett pár apró olyan történetet (vagy inkább emlékmorzsákat), amelyek egy-egy különálló posztot önmagukban nem töltenének ki, de elsikkadni hagyni sem akarta őket, hiszen mindenki katonaemlékei tele vannak ilyen szösszenetekkel, amelyek alkalomadtán nem többek, mint egy-egy futó íz, árnyalat, hangulat, érzés…

Eljött a május. Május1-jén – a hagyomány szerint – Brennbergbányán kinyitott a Tóbüfé. Ezen a napon mi is csináltunk egy szerény kis majálist az őrsön: bográcsban gulyást főztünk és az őrsparancsnok a leszerelőket kiengedte kimaradásra Brennbergbe, akik a fenti létesítményt meg is látogatták. Az egyikük különösképpen lerészegedett, de úgy, hogy a főhadnagynak azt mondta: őrmester úr… Gyorsan lefektették. Nem sokkal később bementem a körletbe és láttam, hogy ez a szegény ördög hanyatt fekve hányt! Gyorsan kirángattam az ágyból, levetkőztettük és beállítottuk a hideg zuhany alá. A mai napig magam előtt láttam az üveges tekintetét a srácnak, ahogy állt a zuhany alatt miközben zubogott fejére a csont hideg víz, mialatt artikulátlan hangon üvöltött.

Másnap nem emlékezett az egészre.

Aznap este nekem is szolgálatba kellett mennem, szokás szerint EJ-be. A leszerelő járőrparancsnokkal erőltetett menetben meg se álltunk a Tóbüféig (na, nem ide volt szervezve a szolgálat). Akkor láttam meg, hogy miért az a neve ennek a vendéglátó ipari egységnek: volt előtte egy kb. tíz négyzetméternyi felületű „tó”. Megálltunk előtte, a helyiek már invitáltak is:

– Gyertek be nyugodtan!

Bementünk, megkínáltak sörrel, amit az elején nem nagyon akartunk elfogadni (mondván, hogy szolgálatban vagyunk), de aztán „megenyhültünk”. A végén már csak annyira emlékeztem, hogy tele volt az asztalunk sörrel. Amikor elindultunk visszafelé, hát bizony olyan részegek voltunk, hogy a rendszerút teljes szélességében mozogtunk, úgy kerestük a határsértőket :-) A határőrök védőszentje pedig velünk volt ezen az estén is, mert bukás nélkül megúsztuk a dolgot.

Ha már a határőrök védőszentjét (Árpádházi Szent Lászlót) emlegettem: júniusban egy hétre beköltöztem Sopronba, azon belül pedig a Sopron őrsre, mert készültünk a határőrnapi (vagyis a László-napi) kutyabemutatóra. Itt megtapasztaltam, mi is az a „nagyüzemi határőrizet”. Az őrs létszáma kb. 120 fő volt, állandó jövésmenéssel. Éjszaka nem is lehetett normálisan aludni. Napközben lent voltunk a kutyáknál, készültünk a bemutatóra. Én a Talpas nevű, tizenkét éves nyomkövető kutyával dolgoztam. Már alig volt foga, ezért ha kint nyomkövetés közben elfogott valakit, akkor ráugrott és felborította. Szellemileg nagyon friss volt a kutya, szemében égett a tűz, de a fizikai teljesítő képességét illetően már nem volt annyira fitt, ezért gyakran kellett pihenőt tartanunk.

Itt megint találkoztam a korábban már emlegetett Sátánnal. Az akkori kutyavezetője egy amolyan falu bikája volt, aki mellesleg kézzel elhúzta a nehézpótkocsit. Ez a srác olyan kapcsolatba került a kutyával, hogy Sátán a gazdája szájából gyengéden vette ki a párizsit!

A bemutató végeztével visszamentem Hermesre. Már nagyon hiányzott az ottani nyugis élet.

Közeledett a leszerelés és nem volt még elfogásom. De ami késik, nem múlik…

Volt egy srác (Pisti), akivel annó együtt vonultam. Sofőrként szolgált Hermesen, s neki is bökte a csőrét, hogy mindjárt leszerel és nem volt elfogása. Minden lehetőséget megkapott szegény, hogy bizonyíthasson, de a szerencse (és a határsértők) elkerülték. Már én is odaadtam neki Kingát, hogy vigye ki szoliba.

Egyik alkalommal, amikor így voltak kint az élesen, nekem kellett ellenőriznem őket. Már igencsak besötétedett. Mondtam is a járőrtársamnak, hogy vicceljük meg Pistiéket. Nem azon az úton közelítettük meg a járőrt, ahol voltak, hanem az azzal párhuzamosan futó másik ösvényen. Direkt máshogy mentem, mint ahogy szoktam (már amennyire az ember képes a „járását elváltoztatni”), hogy Kinga majd jelez. De hiába volt minden próbálkozásom, a kutyám eszén nem sikerült túljárnom. Messziről észrevett és farkcsóválva jelezte érkezésemet, tehát nem sikerült a tréfa. Szegény Pisti meg úgy szerelt le, hogy nem fogott határsértőt.

Ugyanebből a szolgálatból visszatérve pedig tudtuk, hogy egy olyan srác van kint őrsbakterban, aki fél a sötétben. Amikor megközelítettük az őrsöt, apró kavicsokat szedtünk össze. Dobótávolságon belül mentünk és elkezdtük dobálni az őrbódét. Ez a szerencsétlen pedig elkezdett kiabálni, hogy Állj! Ki vagy? Erre elszaladtunk, majd néhány perc múlva visszatértünk és újból kezdtük a dobálást. Erre a bakter csőre töltött! Na, akkor futottunk igazán, ő pedig becsöngetett az ügyésznek, hogy valaki dobálja az őrbódét.

13 hozzászólás

 1. szkv — 2012-11-29 09:41 

buksitizedes: Mit ne mondjak, (írjak) hát nagy mázlitok, szerencsétek volt hogy a bakter nem lőtt rátok.
Szolgálat közben való italozásért, Haynau elvtárs a saját derékszíjjal való felakasztás büntetést mért volna rátok.

 2. buksitizedes — 2012-11-30 18:28 

@szkv:
Most is úgy érzem, hogy Szent László királyunk vigyázott ránk, nemcsak akkor hanem az egész katonai szolgálatunk alatt.

 3. cattani — 2012-11-30 22:08 

Sziasztok bajtársak! Már régóta olvasója vagyok a blognak, de csak mostanában regisztráltam. Már írtam pár sztorit, még felhalmozok párat aztán elküldöm tiborunak. Sorkatona nem voltam, de hivatásos határőrként volt pár sztorim.

 4. szkv — 2012-12-01 11:47 

Buksitizedes: Az “öreg” akinek sikerült alaposan berúgni, valószínű hogy színtévesztő lett mivel az aranyszint (Sárgát) ezüstnek látta és így lett a főhadnagyból őrmester.
Egyszer nálunk is megtörtént (Kerületnél) hogy az őrnagyot, lefokozta hadnaggyá, az egyik szakasztársunk, pedig nem is ivott.
Az őrnagy két pofonnal és nagy ordítással helyre tette az emlékező képességeit.

 5. Estván — 2012-12-01 12:49 

A Talpas blöki nevéről, Isten bocsássa meg, de a 32. Őr- és Díszezred egykori parancsnoka, Talpas László ezredes ugrott be. Személyesen nem találkoztam vele, csak az akkoriban nála szolgált haverok emlegették, félelemmel vegyes tisztelettel :) Lehet hogy azért, mert volt akire ő is ráugrott és felborította? :)

Viszont a kiszolgált kutyussal ellentétben ezredes úr még fizikailag is fitt, hiszen az ősz folyamán kezdte meg tartalékos szolgálatát.

 6. krux — 2012-12-01 19:31 

@Estván:
Emlékeim szerint ez a Talpas akkor volt gyík hadnagy, amikor én ott szolgáltam.

 7. Estván — 2012-12-07 23:45 

@krux: Állítólag ő tartja (többek között) a “kinek lopták el a legtöbb motorját a tiszti lakótelepről” Guinness-rekordját is :)

Ha már Petőfi: múltkor arra vitt utam, és észrevettem, hogy a Budaörsi úti régi főbejárat elé le van rakva két cerka (civilek kedvéért: egyszemélyes fa őrbódé). Viszont nem számítottam rá, és kb. az ütő is megállt bennem, amikor megláttam, hogy ott állnak bennük a srácok is, posztóköpenyben, puskával.
Kérdés, hogy ennek mi az értelme? A laktanya valódi bejárata, ahol a közlekedés zajlik, oldalt van. A Budaörsin meg még gyalogos, turista, bámészkodó forgalom sincs (mint teszem azt, a Sándor-palotánál), szóval szerintem csak a szmogot szívják szegények. Egy autópálya bevezető szakasz szélén nem lehet reprezentálni.

 8. tiboru — 2012-12-07 23:54 

@Estván:

Azt hallottam, hogy ez a miniszter személyes utasítása volt, és nem volt hajlandó meghallgatni az ellenérveket.

 9. krux — 2012-12-08 15:20 

@Estván: Azért az gáz, ha a bódéban állnak, gondolom, üres puskával. Gyakorlati haszna sincs, meg esztétikailag sem nyújt semmit. Olyan ez, mint a férfiaknak a mellbimbó. Apropó puska: az otkóber 23-i zászlófelvonáson már nem csak az SZKSZ-karabályokat lehetett látni, meg eltérő volt az egyes egységek parolija is. A díszmenetben is máshogy fogták a fegyvert. Egy kicsit a mi időnkbeli látványra hajazott, amikor szegezett szuronnyal mentek.

 10. Estván — 2012-12-09 12:43 

@krux: Hm, ha belegondolok, lehet hogy azoknak a díszőröknél se SzKSz van, mert annál hosszabbnak tűnt…
A parolikról: ugye egy ideje ki vannak találva a koronaőrök. Nekik piros paroli meg sípzsinór van, a szintén nem rég létező palotaőröknek pedig sötétzöld. Ezért lett a “sima” díszelgőknek újabban fehér, mert így együtt kiadják a nemzeti trikolórt.

 11. bbela — 2013-01-27 21:20 

@szkv:
Ez jó kis sztori tetszett . Üdv Bbéla

 12. Estván — 2013-01-28 02:55 

@krux: A megfejtés 1895M Mannlicher ismétlőkarabély. Ruszki helyett labanc, hát sokkal előrébb nem vagyunk :)))

 13. omega65 — 2013-11-29 17:46 

Erőt egészséget!
1986. májusig játszottam katonásdit a BM. Határőrségnél. Az őrsparancsnokot (Fater) nem nagyon kedveltük, cezaromániás dervis volt: azt hitte,attól katonás,ha üvölt. Gyakorolta is állandóan,mint akinek az Ollókezű Edward fogja a mogyoróit. Történt egyszer,hogy valami olyan dologért kaptam egy kemény és hangos “baromarcú” címkiosztást, amit nem én követtem el, így úri neveltetésem azt diktálta, sőt üvöltötte: REVANS ! Mivel hatalma kettőnk közül csak egyikőnknek volt (történetesen nem nekem) ezért némileg furfangosan kellett a visszavágót végrehajtani. Mivel hőn nem/szeretett és igen mélyen tisztelt (legyen most) Kárász őrnagyunk napok óta lábfájásban szenvedett, kifejezetten, hangosan és sokszor megparancsolta,hogy az őrs bejárata előtti rész csontszáraz legyen, óvakodva egy esetleges pereceléstől.
Miután velem közölte, hogy “…sexelje meg magát az a baromarcú,balfék…” valamint azt,hogy leszerelésig (3 hónap) nem kell vonatjegyre pénzt kiadni, szörnyű bosszút esküdtem: őrsügyeletesként 17.00-07.00.-ig, amikor is nem volt bent hivatásos, kiadtam egy kopasznak,hogy 30 percenként egy pohár langyos vizet “terítsen” el a bejárat előtt! Mivel a hőmérő a negatív tartományban 20 C-hoz közeli értéket mutatott, reggelre tükörjég fedte az őrs előtti szőnyeg nagyságú területet…amikor Kárász elvtárs őrnagyi egyenruhában,de a fájós lába miatt papucsban megjelent, majd hirtelen lefékezett a kapu előtt…annyit láttunk,hogy az a nagydarab ember,mint a rajzfilmekben…vízszintesen fekszik a levegőben cirka 3 másodpercig…majd hatalmas csattanás,melyet a többszörös baromarcú….nyomott el…írásom hőse földet ért. Három hónap múlva leszereltem…addig nem voltam otthon! :-)

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.