Szögyi sokszor jelezte, hogy Nyíregyházán is katonáskodott, s ott a szolgálata utolsó hat hónapjában őrkatonaként nézett farkasszemet az ellennel. Most ezekről az időkről mesél ezt-azt:

Szóval ahogy kinézett az a nyíregyházi őrség, no meg az egész laktanya… Elől a kapu meg a parancsnoki épület, beljebb a legénységi szállás, de még előtte a katonai kollégium. Ahhoz képes, hogy ott egyszem laza drótkerítés volt, amin átugrani nem nagy kunszt… A katkol kapuja meg éjjel-nappal nyitva volt.

A legénységi épület mögött volt az őrszoba, a maga három őrével. Kijöttünk, az őrszoba mögött volt a töltő/ürítő hely, amit a fél év alatt néha használtunk. Nem kell hozzá mind a két kezem, hogy meg tudjam számolni… 

Aztán jött az egyes őrhely, ami egy őrtorony lábánál volt. Hogy miért? Mert! Lehet, hogy elvileg valamikor a telephelyet őrizték onnan, mert afelé nyúlt be a torony, de akkor és ott nem azt. Hogy mit? Nem tudom… Onnan látszott a dobbantóhely, de legfeljebb segítettünk a ki- vagy bemászó társaknak, meg az egész sportpálya, meg… meg még más nem. De az ORIFON az a torony lábánál lévő ceruzában volt, az alvási lehetőség meg a toronyban. Tehát amíg nappal volt és jó idő, addig a ceruza mellett döglöttünk a fűben, amikor meg éjszaka és/vagy rossz idő, akkor meg a toronyban nyitott ajtónál (ami természetesen szigorúan tilos).

Egy október végi hajnalon arra ébredek a toronyban, hogy az orifon csörög, mint akire rájött. Felpatt, ki az ajtón, nagydobbantás, széles terpesz és suttty, le a korláton. Szép és jó, csak éppen ez a torony magasabb, mint az átlag, a talapzata sem az a megszokott betonalap, hanem külön magas csövön van (lengett is szélben, mint a rosseb), de ez amúgy nem zavaró. Csak a lépcsőn van a félúton egy kis vízszintes szakasz, és az most jön. A lejtőből pihenőbe átmenet még csak-csak, van még combizom, de a vízszintesből az újabb lejtőbe… laza kis parabolaív, de a hátamon a csúzli akkorát vágott a vesémre, hogy a szemem szikrát hányt. Pedig mióta akartam már valami módszert kidolgozni ennek a megelőzésre, csak hát ha valaki lusta…

Leérek a földre, orifon még mindig csörgőkígyót játszik, bevágódok a ceruzába, lenyomom, egyperegyes felállított őr jelentkezem… Valami általam ismeretlen hang úgy ledorongol, hogy kezd belezsibbadni a pofám, hogy hol kódorogtam, biztos aludtam valahol… közben kezd gyanús lenni, hogy ez Z. őrnagy lesz, aki most éppen ÜTI, amúgy meg valami hadműveleti tiszt. Szó se róla, tetőtől talpig katona, ha az lenne a szolgszabban hogy az ÜTI-nek minden reggel fél hatkor seggbe kell rúgnia az őrparancsnokot, akkor 05.35-kor automatikusan jöhetne a gyenguszról a felcser kioperálni Z. őrnagy surranóját az aktuális áldozatból.

Mire végigmondja a lebarmolást, szerencsére felébredek, jelentem, hogy mivel a lapos részen köd terjeng, így kénytelen voltam járőrözéssel biztosítani a teljes ellenőrzést a számomra kiadott kerítésszakaszon. A vonal másik végén csönd… ezt ugyan megnyertem, de akkor a másik két őrrel baxxtam ki, akik fent döglenek a helyükön, pedig ha köd van, akkor nekik is…

A kettes őr a laktanya sarkán volt (még mindig megvan), ami a kedvenc hely nevet érdemelte ki. Őrtorony, lehetett kikukucskálni a külvilágba… Igaz, nem látta be a laktanya kerítését csak az első lezárt teherkapuig, ott meg nem volt beléptető rendszer, de hát nem az én dolgom megkritizálni a felsőbb utasítást, tudjuk, akinek isten hivatalt adott, annak észt is. Ha az egyes őr tényleg járőrözött és elment az útvonala végéig, akkor előfordulhatott, hogy látták egymást a kettessel. De nem biztos… Ahhoz az is kellett volna, hogy a kettes ne aludjon el automatikusan ;)

Volt olyan eset, amikor egy túlbuzgó ÜTI éjszaka elsétált az őrszobáig, és a kettes őrt nem sikerült bejelentkeztetni. Na, akkor rongyolás kifelé, mivel én voltam a felvezető, nem tudtam kimaradni belőle. Pedig szerettem volna. Megállunk a torony lábánál, idelent is hallatszik, ahogy csörög-csörög az orifon, mozgás semmi. Tanakodás, hogy ki menjen fel, a legtöbbször elhangzó szófordulat, hogy menj fel te… végül talán akkor az egyszer parancsot adtam a készenlétből kirángatott őrnek, hogy nyomás… Szerencsére jó volt az őr alvókája, még arra is csak felpislogott, ahogy kinyitotta a srác az őrtorony ajtaját. A jelentésbe pedig az a szófordulat került, hogy „A felállított őr erősen figyelt kifelé”. De azért vagy két hétig nem ment haza.

A hármas őrhely meg elvileg a telephely másik irányból történő megfigyelésére, illetve az M-zárolt raktárak őrzésére szolgált. Mondjuk amikor én ott voltam, akkor a fák már klasszul eltakarták az M-zárolt raktárakat, tehát ez kihúzva. A telephelyre pedig be sem lehetett látni onnan. Egyedül annyi szerepe volt ennek az őrhelynek, hogy a toronyban lévő harcost lehetett látni az ÜTI-szoba elől, így az ÜTI egy lépéssel kilépve a fészkéből tudta ellenőrizni az őrség ellátását. Legalábbis nappal.

Mígnem tél elején nagy munkálatok kezdődtek a laktanyában, a kettes és hármas őrhely közötti dzsuvás területet nagyon gyorsan két szkréper feltépte és elrohant vele, aztán daruskocsik, rengeteg sóder, betonlapok, építettek oda egy jó nagy betonplaccot. Akkor vége lett a hármas őr aranyéletének, torony tiltva, lent kellett járőrözni és vigyázni hogy az illetéktelen civil építőmunkások semmi hadititkot ne tudjanak ellesni. Most ez komoly? Az őrült módjára rallizó tizensok tonnás dögök között? Örült a felállított őr, ha el tudott ugrani előlük. Nagyon nem úgy nézett ki, mintha órabérben fizetnék őket, a lefektetett betonplacc is olyan lett, hogy azon simán lehetett oktatni a Kárpát-medence hegy- és vízrajzát.

Egy hétköznap ebéd előtti időpontban pont én őrködtem ott. Frászt őrködtem, ültem az egyik fa tövében, csúzli mellettem, cigi a számban… Egyszercsak feltűnt a perifériális látómezőmben valami mozgás, odakukkolok, a laktanyaparancsnok az, megáll és erőteljesen fixírozza a rohangáló teherautókat. Jó, akkor cigi elnyom, fegyver magamhozszólít, odaballagtam hozzá. Tudomásulvette, hogy megjelentem mellette, akkor már ketten néztük, aztán kis idő múlva beszédbe is elegyedtünk, hogy én ugyan nem vagyok se műszaki tiszt, se kőmíves, de nagyon úgy néz ki, ez ami itt folyik, egy eléggé trágyamunka. Mondta az ales, hogy ő is látja, de két héten belül át kell ide hozni egy csomó teherautót, mert a másik laktanyában, ami a Guszev-lakótelep (helyismerettel nem rendelkezők számára a cigánytelep) mellett van, nagyon rákaptak a szomszédok a lopásra… Mit mondjak, meglepetésemben majd kiestem a sapkám alól, hogy egy laktanyába, ahol elvileg van őrség, a többségbe kerülő kisebbség bemászik és leszerel ezt-azt a teherautókról? Igen, ez így történik….. Jobbnak láttam, ha inkább nem szólok semmit, csak úgy magamban fortyogtam, hogy az ottani laktanyában katonák, vagy angolkisasszonyok adják az őrséget? És emiatt kellett nekünk lejönni a kényelmes toronyból és talpast adni…

Aztán a placcra beállt sok-sok URAL meg KRAZ meg még jópár fajta teherautó, életemben akkor láttam először olyat, hogy két három katonai teherautónál több volt egyszerre mozgásképes. A legalább ötvenből sokat mondok, ha hármat húztak, a többi az mind a saját lábán jött be.

A katonai szellem viszont tovább tombolt, innentől kezdve az egyes őrt is ide tették, úgy nézett ki, hogy a teherautók egyik oldalán az egyes, a másikon a hármas, a sarkon meg a kettes. Ügyes, tekintve hogy kábé az első hétvégéig tartott ez a felállás, utána az addigra odáig meghosszabbított egyes orifon vezetéke tovább lett kendácsolva és az egyes meg a hármas okosan becsücsült középen egy KRAZ-ba. Éppen akkor jött a tél, akkor meg a fene fog talpasként fagyoskodni, pláne amikor egy kanálgéppel ki lehetett nyitni az autót. Azért tüzet éppen nem raktunk a vezetőfülkében, de rádió, kártya… Ezek után aztán tényleg elengedhetetlenné vált, hogy őrségváltáskor kiszóljon az őrparancsnok, mert különben a váltás soha nem találta volna meg a felállított őrt.

Ja, hogy az őrségnek az is feladata volt, hogy megakadályozza az illetéktelen behatolást? Ááááááá, kéremszépen, innentől kezdve a laktanya külvilággal határos részének maximum 20 %-át látta be valamelyik őr (addig is csak jóindulattal és a kapus bevonásával szavaztuk meg az 50 %-ot), márpedig ami nincs, arról nincs mit beszélni…