A vegyvédelmi gyakorlatok mindenkiben mély nyomokat hagytak; gondoljunk csak vissza a hányásszagú gázálarcokra, a kánikulában (esetleg a kopogós fagyban) felrántott gumiszerkóra, a taknyunknyálunkegybefolyik helyzetekre, a harákoló köhögésekre és köpésekre… Nos, Zweitakt kolléga sem úszta meg, aminek (szigorúan a blog szempontjából) őszintén örülünk! 

Én az 1. Honvéd Tűzszerész és Aknakutató Zászlóalj (Kispetkó, Újpest) sorállományába tartoztam a ’94-’95 szezonban. Tudom-tudom, tejfelesszájú kölök… Hozzátartozik a sztorihoz, hogy minden haveri italozgatás során, megfelelő bevitelt követően kötelező jelleggel elő kell adnom az "1994 márciusának idusán felszállék a BKV 56-os elektromos vontatású, kötött pályás viszonylatára, amellyel az Akadémia megállóig közlekedtem…" kezdetű opuszt, ami arról szól, hogy én biza önként vonultam be sorállománynak…

Ez egy másik történet; most csak annyit ebből, hogy a KaÜ nemhogy felpillantott (fektében a KaÜpihenőben) a KaÜhá szavára, hanem maga is kikerekedett szemmel jól megnézett magának ("Miafasztakarszbevonulni?!?!"), majd kiküldte a kapu elé a KaÜhát körülnézni, hogy nem kényszerít-e valaki, vagy nem csak brahi-e az egész önkéntes bevonulnék dolog… Ezt majd a legközelebbi berúgáskor felveszem, mert emlékezetből nem megy olyan jól, és megírom!

No, a jelen sztori:

Sok más laktanyától eltérően a tisztek többsége tök normális volt, kivéve néhány tipikus harcsabajszos, kispöcsű kövér (fő(törzs))őrmestert…

Minden délután volt “foglalkozás”. Hol alaki kiképzés, hol akadálypálya, hol elméleti gyakorlat (bizony, a II. vilháb. robbanószereiről belénk vert elméleti tudást a modelleken kellett gyakorlatban bemutatva igazolni!), hol felkészülés eltávra, helybetopira… És azok a szép szerda délutánok, amikor a vegyvédelmi gyakorlatot vezette Szabó László törzsőrmester.

Megjegyzem, jó fej és fasza gyerek volt, de kőkemény katona: volt egy barátnője, aki lefitymálta katonai hivatását; erre ő berakta a csajt a kocsiba, behozta a laktanyába, és végigkergette az akadálypályán, és mehetett a kiscsaj a fenébe… láttuk, röhögtünk…

No, ilyen szerda délutánokon az örült a legjobban, aki szoliba ment, vagy onnét jött, mert az kimaradt a jóból. Én általában 24/24-ben nyomtam az őrparancsnoki szolgálatot, de ekkor valahogy egy 48 órás szünetet kaptam, hát én is részt vehettem az általános könnyed testmozgásban… Aki ezeken részt vett, az általában igen csendesen, és úgy tért vissza, mint a vert hadsereg; mint akit slaggal locsoltak, úgy megizzadt mindenki. No, a megafon beszólt, hogy: pihenő állomány, épület előtt sorakozó! Kötelező felszerelés: ÖFNI (magyarul: teljes vegyó), hordtáska, rohamsisak. Ezután szépen irány a szerraktár, felkapta mindenki a behegesztett csúzlit, fatáras tártáskát, oszt’ irány a sportpálya, és ott a következő hangzott el:

– Kétsoros oktatási alakzatban sorakozó! Sebesültek – sebesültvivők!

Aki volt katona, most ugorjon.

(egymással szemben két sor, kábé 5 m kihagyva közte)

– Gázkészültség!

Ja, itt elmondanám, hogy teljes vegyvédelmi felszerelés rajtunk. A legviccesebb része az esőköpenyszerű, csigabigának becézett cucc volt, amit a hátunkon hordtunk, szépen feltekerve egész a nyakunknál. Előre jött a derékszíjig két hózentróger belőle, ez tartotta hátul-fent, hátra egy szimpla szíjjal volt a derékszíj alá befűzött gatyamazzagnak (nem gatyamadzagnak!) nevezett bűrövhöz csatolva.

Volt egy kioldózsinór, amit ha megrántottunk, a csigabiga kigurult, és bele lehetett bújni az esőkabátba. Jó súlya volt, az embernek belekapta a golyóiba a nacit rendesen. Úgyhogy aki felvette, egész pofás muffot növeszteni látszott… A csigabigát mindig púderozni kellett, hogy ne ragadjon össze. Akit szerettek, annak titkon 5-6 marék, vagyis úgy fél kiló púdert is belecsomagoltak a csigájába. Ha legördült, köd lett…

Nos, gázkészültség! vezényszóra a szimatszatyrot a derékon körbekanyarított gurtnival kellett rögzíteni, a gázálarcra feltekerni a szénszűrőt, szatyor becsukására szolgáló hajtókát a táska mögé, a derekunkhoz tűrni.

– GÁZ! 5 sec, gázálarc fel, szörcsögést lehet megkezdeni!

– ÖFNI-t ruhaként fel!

Ekkor csigabiga ki, két gumiharisnya a lábra, és az egészet összepatentolni. Eredmény: befelé minden jött, kifelé semmi. Mindenki fürdött a levében, közben röfögött a gázmaszkban.

Ide ugorjon, aki átugrotta az előző részt.

Tehát jobb oldalt álltak a “sebesültek", bal oldalt a segítők. A segítő nyakába kapta a sebesültet, annak csúzliját, és futott (vagy inkább támolygott) vele egy kört a pályán; utána örült, ha élt.

No, volt egy 120 kilós kancigány srác, Farkas volt a neve, de mindenki csak Barkasznak hívta; jó gyerek volt, szerette a vaskos tréfákat, még akkor is, ha ő volt a szenvedő alany.

Barkasz tehát felkapta a kábé 40 kilós kopasz honvédet, aki neki jutott (harchelyzetben ugye minden előfordulhat!!), oszt’ lekocogta a magáét. Aki beért a célba, azt játszotta, hogy a társával cserélgették egymás szénszelencéjét az épp viselt maszkon ide-oda, amíg a többiek be nem futottak, vagy ott nem maradtak a pályán.

Aztán: CSERE!

Minden fáradt alak felugrott a társa vállára, és uzsgyi! Barkasz társának szemében akkor látszhatott a páni félelem igazán, amikor rájött, hogy Barkasz KOMOLYAN GONDOLJA a sebesültmentési gyakorlatot (naná! tudja meg a kopasz, mi az a háború!).

Nem kellett több, Barkasz (birodalmi lépegetőt megszégyenítő lassú léptekkel) odahaladt a 40 kilós kopaszhoz, ráfeküdt a hátára, és úgy is maradt. A srác gyakorlatilag kispárnának volt elég neki. Ez alatt mi a "mentéssel" voltunk elfoglalva, csak később vettük észre a HELYZETET! Csak azt láttuk, hogy a Szabó törzs a térdét csapkodva fuldoklik a röhögéstől.

Mi is odanéztünk s a következőket láttuk:

Barkasz a feje tetejére tolta a gázálarcot, kackiásan állt a halántékán a szűrő, homloka közepén a membrán alukupakja, és "fekvecigizett", karikákat fújt a füstből (gyönyörűeket tudott fújni, irigyeltük is tőle…), mialatt a hóna alatt vergődött a 40 kilós, aki kétségbeesve próbált szabadulni; kaparta a füvet, hisz a gázálarc alatt alig kapott levegőt, pláne, hogy Barkasz is rajta feküdt…

Szabó törzs (fuldokolva a röhögéstől):

– Mi a f@sz Barkasz?!?

Válasz:

– Amíg nem jön a rokibusz (az UAZ mentőt hívtuk így a menetgyakorlaton), gondoltam rágyújtok…

Itt az járt rosszul, akit vittek, mert az azonnal nyekkent a salakon… Volt, aki belehányt a gázálarcába a röhögéstől…

A szolgálatosok meg nem értették, miért ért véget aznap hamarabb a délutáni foglalkozás, pláne ilyen jó hangulatban.