457. – Éleslövészet 2.0

Zweitakt kolléga ma ott folytatja a püspökszilágyi éleslövészet történetét, ahol a múltkor abbahagyta. Nem akarom fájdítani a szívét, csak annyit mondok, hogy (szerintem) az első igazi sorozatlövés által biztosított élmény és adrenalinlöket bizony semmi máshoz nem hasonlítható…

Másnap felmásztunk a GAZ66-okra, irány Püspökszilágy. Addigra kiderült az idő, szépen sütött a Nap, modhatni ideális kirándulóidő volt. Szóltak is a biztosítóknak, hogy jól figyeljenek, nehogy a gombászok hülyébbjei betévedjenek a lőtérre csiperkézni… Itt is eseménytelen lett volna az egész, ha a technika ördöge közbe nem szól. Ugyanis nagy izgatottan betáraztam a 30 db. lőszert, amit a sorozatlövésre kaptunk, két tárba, 10-20 arányban. Naná, hogy fekve lőttem, száraz fűben úgy jobban lehet célozni. A molinó alsó, meg a mikádó külső-belső puha, kényelmes fekvést biztosított.

Mindegyikünk mellett ott volt egy tiszt is a lőállásban, nekem pont a századpéká jutott. Izgatott voltam, nagyon vágytam már arra, hogy lődözhessek egy kicsit: lesz itt ratata, érezni akarom, milyen, amikor sorozatban rúg a fegyver. A stukker meg aztat szólta, hogy szabotázs! Bu-bumm. Két lövedék kiment, a második hüvely bent maradt a töltényűrben, AMD leáll.

Elcsodálkoztam, aztán fektemben nem mozdulva, jó hangosan jelentettem:

– Akadááály!

– Húzza csőre újra!

[kjuklax]

– Tűz!

Bu-bumm! Második hüvely a töltényűrben, AMD leáll.

– Akadááály!

– Húzza csőre! Tűz!  

A pk. kissé ingerült. A többi lőállásból csak az hallatszik, hogy ratatatatata-tatatata!

Bu-bumm, majd leáll. Kezdtem ideges és csalódott lenni: b+, nemá, hogy ilyen szarság legyen…

– Ürítsen! Vizsgára!

Tár kiszed, ürítem a csövet, megtartom, mutatom.

– Rendben! Tárazza át fektében!

A többiek közben lelőtték a maguk porcíóját, nálam még áll a cél, az első 10 lőszert sem lőttem még el. Háttérből hangfoszlányok jutnak el hozzám: elbaszta…. mit bénázik… miafranc… csúszik a program…

– Törögetjük a rugót a tárban, hogy könnyű legyen kitárazni??? Oszt ilyenkor meg nem megy a cucc! B+!

Én ugyan nem törögettem, de most adott egy tippet… Merthogy a kulcskarikámon volt egy 1 x 1 x 3 cm-es lécdarab, én azzal szórtam őrség után a lőszert a sapecba, mert másik lőszerrel nem mertem, hátha sikeredik belecsapni a csappantyúba vele. Na, majd akkor így is gyorsítunk a dolgon…

Végigvizsgálta az öt táramat, megnyomkodta, és amelyikben a legerősebb volt a rugó, azt még szét is kapta. A rugót kissé megnyújtotta, abba idegesen, sietve, de tőlem telhetően betáraztam a sapkámból a maradék lőszert. Nem is baj – gondoltam –, most egyben kieresztem ezt a maradék huszonegynéhányat, vagy max két sorozatban.

– Tölts! Cél… Tűz!

Erősen vállhoz szorítottam a karabélyt, céloztam, levegő bennmarad. és belekapaszkodtam az elsütőbillentyűbe. Lesz ami lesz, akarom érezni, milyen az, amikor úgy igazán felugat ez a szar.

Ta-ta! Fuccs.

– Magának a fegyvere szar! Ürítsen. Vizsgára! Fel!

Felálltunk, elkérte a tele tárat. Piros zászló lehúz, fehér fel, jobbra át, és levonultunk a színről. Majd szépen odairányítottak egy flottillás törzsörmhöz, a Darázsi fegyvermesterhez. Jelentettem neki, mi történt. Innét tegeződve folytatta a beszélgetést.

Vizsgálgatta a vonókarmot, a töltényűrt, betárazott egy adag famagos lőszerutánzatot, húzogatta, kjuklex-kjuklex-kjuklex, szépen ment.

– Kettő kiment és rátöltött?

– Nem. Kettő kiment, és ott elakadt. Rá sem töltött, a hüvelyt nem vetette ki.

Megnézte a gázátvezető furatot, bőven méretes volt, nem volt eltömődve, még a méretpontosságot jelző rudacska is beesett rajta.

– Hm, ennek menni kéne…

Tűnődött egy darabig, megnézte a fegyverszámot (EA5043), majd a kezembe nyomta:

– KUKA!

Én megvártam a szdpékát.

– Na mi van?

– Jelentem, Darázsi törzsőrmester úr azt mondta: KUKA!

– Mi kuka?

– A fegyver kuka.

– Hm… Akkor jól jegyezze meg: JÓ eredményt lőtt…

– És azt nem lehetne, hogy másvalaki fegyverével…

– Nem. Mindenkinek a sajátjával kell lőnie.

Ezek után kissé csalódottan és idegesen vonultam át a kézigránát dobásra. Ott minden simán ment, azt az egyet leszámítva, hogy hülye fejjel. amikor jó messzire elhajítottam a granétot, úgy gondoltam, elég messze van az, megnézném már, milyet robban. A főtörzs meg lerántott a karomnál fogva az árokba.

– Baz+ öcsi, ne akard megnézni, hidd el, nem használ az…. BAMMM!… No, most nézd meg! – engedte el a karomat…

Felálltam. Megnéztem. Egy alak kidőlt a háromból. Talált.

– Ha nem nősz ilyen magosra, nem kellett volna, hogy lehúzzalak, de akkor nem is láttál volna ki rendesen… Nincs gond, ezt mindenki meg akarja nézni, kivéve, aki fosik, mert az lapul, meg remeg a keze. Azoktól meg én fosok, hogy ide ejti mellém… Na, állítsd vissza a célt, a biztosítószeget tedd el emlékbe, oszt’ szevasz.

Kiléptem, felállítottam, eltettem. De hogy azóta hová lett, azt már nem tudom…

Másnap a laktanyában azért még jelentettem a dolgot a rajpk-nak, a szakaszpk-nak, meg ismét a századpk-nak, akik megígérték, kapok új csúzlit. Nem kaptam, ezzel jártam őrségbe leszerelésig. Pedig csorgott a nyálam, amikor a kopaszoknak meghozták a vadiúj, zsírpapírba csomagolt, viaszolt és karcmentes stukkereket… De volt haszna annak is, hogy nekem maradt ez a szar: valami orbitális kummantást úsztam meg általa. Majd legközelebb erre is kitérek.

24 hozzászólás

 1. janicsar — 2013-11-19 08:44 

Hát igen, a sorozatlövésből kimaradni tényleg kár. Ahogy annak idején írtam, egyszer előfordult, hogy muszáj volt megszabadulni minden lőszertől, s mivel dugig voltunk, s nem volt elég cél, a végén maradt egy csomó, úgyhogy akkor egy komplett tárat lőttem ki (persze mások is). Ehhez elég húsz másodperc. Utána aztán néhány percig nemigen hall az ember semmit.
Kézigránát: az arcot valóban védeni kell, de támadásnál nem lehetett harchoz menve várakozni a robbanásra, hanem fejet lehajtva tovább kellett menni előre. Az egy év alatt egy balesetre emlékszem, egy srác kapott repeszt a combjába. Szerencsére nem volt vészes, egy hét múlva vissza is jött. Igaz, kórházba menet a katonai mentő állítólag lerobbant. Vélhetően nem volt szokva a sietséghez.
Kitárazás: nálunk az volt a divat, hogy a táron lévő füllel, ami a tárat a karabélyba rögzítette, toltuk ki a másik tárból a lőszert. Hivatalosan tilos volt, de nagyjából senkit sem érdekelt.

 2. komojtalan — 2013-11-19 11:21 

Egyértelműen azzal a pöcökkel kellett kitárazni, mi is úgy csináltuk. Soha nem volt belőle gond, pedig naponta kb. 100 tár lett így kitárazva. Nem tudom máshol hogy volt a lőszer nyilvántartva, nálunk volt személyenként egy 10×30 centis deszka 90 lyukkal. Ha minden lyukban volt lőszer, akkor rendben volt. Még egy említésre méltó jutott eszembe, ami csak kissé kapcsolódik a lövészethez. Volt egy elég alakias tiszthelyettesünk, aki néha kérdezett őrségváltáskor, ha valaki ravaszt mondott azt kijavította: Ravasz a törzsőrmester úr, ez elsütő billentyű. Másik kedvenc mondása: Golyó az a lábad között van, a tárban lőszer van :-).

 3. daneel — 2013-11-19 11:59 

@janicsar: Hát én nem voltam ilyen „Rambo típus”!
Próbáltam minél kevesebbet lövöldözni. Nem is a lövés miatt, hisz Lelovicz Gyuribácsival ( Nyugodjék Békében ! ) – Lásd. Gyöngyvirágtól lombhullásig c. természetfilm.- gyerekkoromba az Ő dupla-csövű Winchesterével lőttük a varjakat. Az előzmények vették el a kedvemet, mivel nálunk az volt a szokás, hogy az első 3 hónapban hetente legalább 2-3 alkalommal volt fegyverkarbantartás. Akinek nem voltak elégedettek a csúzlijával, vagy nem mehetett haza, vagy őt találták meg ha egy „önkéntes munkára” nem volt jelentkező. Nálunk a dugattyú tisztasága volt a vörös posztó. Ide, olyan mocskosul be tudott égni a lőpor, hogy mi egy öregektől megörökölt módszert alkalmaztunk a „kipolírozására” . Amikor nem látta a minket felügyelő krumplivirágos, egy előkészített 20 filléres bordázott élével csiszoltuk meg a felületet. Minél újabb volt a 20-as, annál hatékonyabb volt a tisztítás. Van egy „igazi mintakatona” történetem is, a rohamról jutott eszembe. Ha Tiboru kezd kifogyni a történetekből, majd azt is elküldöm.
Üdv. Daneel

 4. kelempajszmadar1 — 2013-11-19 14:36 

Mi is a a másik táron levő kis füllel táraztuk ki a lőszert, már ha néha ki kellett. Ez csak tisztítás, vagy rovancs idején történt, mert nálunk a skulók betárazva, tártáskában egy szekrényben voltak elhelyezve. Riadónál az ügyeletes az egészet egy halomba szórta ki a folyosóra, mindenki felkapott egy tártáskát, aztán spuri kifelé. Ilyenkor nem néztük, hogy melyik kié, csak futottunk vele. A tárban levő lőszer mennyiségét úgy ellenőrizték (volna, de nem csinálták), hogy egy megfelelő hosszúságó, ívelt fadarabot nyomtak a tárba. Ekkor a tár hátoldalán, a felénél lejjebb levő kis furatban kellett látszani a töltény peremének.
A gázdugattyúról a kormot elvileg a maróolajjal kellett lepucolni, de gyorsabb volt, ha néhányszor belenyomtam a virágágyásnál a földbe és megforgattam. Elég jól levitte. A 20 filléres módszert nem ismertem.
Fegyvertisztítás minden nap volt. Ha esős idő volt, muszáj volt pucolni, de ha hideg volt, akkor is. Amikor bejöttünk a hidegről, a zárkeret meg a cső gyorsan beharmatosodott, sőt, ha kinn mínuszok röpködtek, akkor még be is deresedett a zárkeret, még benn, a jó melegben is. Le kellett puceválni, mert különben rozsdásodott volna. Fegyverszemle minden héten legalább egyszer volt, erre nagyon odafigyeltek. Ilyenkor az alsó-felső faágyat is leszedtük a géppisztolyról, és a csövet olyan forró vízzel, amit még éppen elbírt a kezünk, lemostuk alaposan. Eközben a cső is átmelegedett, így, miután letörültük, a forró acélon még itt-ott megmaradt víz gyorsan elpárolgott, nem volt ideje rozsdásítani. Ezért nem volt jó a hideg víz.
Köszönet Zweitakt Bajtársnak! Mialatt erről írok, elfog a nosztalgia…
Határőr üdvözlettel: Kelempájsz tizedes, Hörmannforrás

 5. Bigjoe(HUN) — 2013-11-19 17:10 

Mi egy zizivel táraztunk ki, a maggal jobbra-balra feszítettünk a tár ajkak között, a nem nyomott zizi kiesett simán a sapiba, onnan ment a “tárfába”.
Ez valamilyen szögletes bútorlap volt megfelelő számú furattal ,amibe a zizit maggal lefelé bele állítottuk.
Amikor leadtuk csak ránéztek, és ha tele volt lehetett iszkolni.
Ja, a fegyvert minden szoli után puceválni illett volna, ezt mi már az őrszobán megcsináltuk.
Rőzse Hőr (és sokan mások) még kint az őrhelyen a földön ülve a cerkában.
A denájnál is így járt el, az AK apróra szedve, amikor rutinból kilesett a cerka egyik résén, és lőn szerencséje, jött a löket.
Elmondása alapján az összeszereléssel rekordot döntött.
És, hogy miért nem tudott a löketről, mert az őrszobában maradt az egyik HT a másik meg kisétált a felvez+plebsz társaságában.
Huncut dolog volt…..

 6. janicsar — 2013-11-19 20:18 

Még egy emlék a tárazással kapcsolatban: ugye itt nem csak a ki-, hanem a betárazás is játszik, az utóbbihoz fűződik az egyetlen személyes harcászati jellegű sikerem is. Valamikor tavasz végén, nyár legelején rendeztek egy századszintű olimpiát, amelyen olyan izgalmas számok szerepeltek, mint járműreszállás, harchozmenés, fegyver szétkapása, összerakása (kalasnyikov és amd külön persze), valamint betárazás: ezekre amúgy is voltak normaidők. No meg rekordok is. A harchozmenésére emlékszem: ez olyan hét másodperc körül volt, inkább alatta. Ez alatt a következő műveleteket kellett végrehajtani: földrevetődés, a fegyver támasza kinyit, a tárat elővesz, behelyez, a fegyvert kibiztosít, csőretölt, visszabiztosít, irányzékot állít, célratart, s jelenti, hogy ’kész.’ A trükkjét majd elmesélem, itt csak annyit, hogy betárazásból messze a normaidőn belül teljesítettem, így ennek is köszönhetően a mi rajunk nyerte a versenyt. A jutalom igen komoly volt: a raj eldönthette, hogy hová kér kollektív kimaradást egy egész napra. Végül Badacsony mellett szavaztunk, egy kellemes júniusi szombaton a raj kilenc katonája szépen vonatra szállt, eldöcögött Tapolcáig, majd a badacsonyi strandig… Mire jó a tárazni tudás…

 7. whitebeard — 2013-11-19 22:03 

Mire jó egy ilyen blog olvasása ?? Beugrott a ’77-ben kapott fegyverem száma DF7822.
AMD volt a lelkem. Reziben lehelte ki a lelkét (már 78-ban) amikor én adtam meg a jelet a PSZH-knak a tüzelésre, vaklőszerrel. Cca 300 vaklőszer ellövése után az elsütőbillentyű-tengelye megadta magát (eltört).
Kaptam zsír új AMD-t. Előttem konzerválták ki. No ezt már csak műanyagzsákban vittem a PSZH-ba. Soha nem lőttem vele. Volt is nagy meglepetés amikor a Zpk. elkapott, hogy fegyvertisztítás helyett olvasok, és a válaszom kérdésére: “TISZTA A FEGYVEREM !” volt.
Látnotok kellett volna az arcát amint egy új pzs-vel kereste a koszt a gázdugattyútól a csőszájfékig!

 8. zolcsi67 — 2013-11-19 23:32 

@whitebeard: A mai napig tudom, álmomból felkeltve is: DY4013, a cső és a tár üres!

Azzal szórakoztunk hazafelé stoppolva, hogy “ki utazik a fegyverszámával?” 1989/90, még a két betű, négy szám rendszer volt a kocsirendszámoknál, a DT kivételével (az megmaradt a diplomatáknak) a D sorozatot akkoriban adták ki magánautóknak.

 9. hnzoli — 2013-11-19 23:49 

@daneel:
Bocs az OFF-ért..

“Nem is a lövés miatt, hisz Lelovicz Gyuribácsival ( Nyugodjék Békében ! ) – Lásd. Gyöngyvirágtól lombhullásig c. természetfilm.- gyerekkoromba az Ő dupla-csövű Winchesterével lőttük a varjakat.”

Halkan, szerényen jegyezném meg: nagybátyám filmje…. :)

ON

Jó a történet. :)

 10. daneel — 2013-11-20 08:36 

@hnzoli: Akkor, én is OFF!
Milyen kicsi az ország!
Szerintem megérdemli Ő is, hogy kiírjuk a nevét.
Homoki Nagy István.
Az ilyen nagyszerű Embereknek, meg kell őrizni az emlékét, és amikor csak lehet, hívjuk fel a fiatalok figyelmét Rájuk. A film megnézhető az interneten is.
Üdv. Daneel

 11. krux — 2013-11-20 12:09 

@hnzoli: Ez esetben álljunk meg egy szóra! Homoki Nagy Pista – aki Királyréten volt erdész a hetvenes években – milyen fokú rokonod?

 12. 68nyara — 2013-11-20 14:18 

Na, most kiderül, hogy mindenki rokona mindenkinek :-) (Megjegyzem Királyréten gyerekkoromban sokat voltunk…..)

A történethez: Vácon, szintén még gyerek voltam, amikor lakott egy kissé dilinyós fickó. Cowboy cuccban mászkált, még pisztolytáska is lógott az oldalán, ja és lila csíkosra volt festve a háza…mindenféle lila árnylatokkal csíkosra… Na róla pl. köztudott volt, hogy a katonaság alatt kicsit balul sikerült egy kézigránát dobása. Állítólag róla már nem lehetett elmondani, hogy a golyói mind a helyén voltak.

Nem tudom él e még, de tényleg a színfoltja volt a városnak….ugyan nem ide tartozik, de egyszer épített egy tolókocsi felvonót a házában az emeleti lépcsőre az anyjának. Csak nem volt végállás kapcsoló benne…..viszont sebessége az volt felfelé.

 13. 68nyara — 2013-11-20 14:20 

Ja és Homoki Nagy István maximálisan megérdemli, hogy felvéssük a nevét ide a hírességek falára. Az a film gyerekkorom (meg apám gyerekkorának) nagy kedvence volt.

 14. daneel — 2013-11-20 16:29 

Jól „megOffoltuk” a posztot! De szerintem megérdemlik, hogy megemlékezzünk róluk!
Én is azért vagyok büszke, hogy kis barátjának tekintett a Lelovicz Gyuribá. Igaz, Ő a gyerekeket is magázta, ( úgy, mint Matula bácsi ) nem sokan jártunk hozzá, így büszke vagyok rá, hogy Ő tanított meg sok mindenre, ami az állatokkal kapcsolatos. Vadásztunk varjúra, rókára, ugyanakkor a bokorbor figyeltük fél órán át hogyan játszadoznak a kis rókák a kotorék előtt, vadásztunk görénnyel patkányra, reptettem sólymot, gyógyítottunk őzet, szarvast, sast, sólymot, vércsét, baglyot. Többször felmerül egy kérdés valamely állattal kapcsolatban, és mondok valami választ, de nem tudom hol tanultam. Valószínűleg Tőle hallhattam gyerekkoromban. Nagyon szeretett gyerekeknek magyarázni, otthon volt a magyar történelemben is. Sokan nem tudják Ő volt az utolsó olyan európai solymász, aki az ősi solymászatot űzte, akár csak elődeink. Ő volt a Holland Királynő Fősolymásza is. Az még egy szép emlék volt számomra, hogy rendelt egy Wincestert és Trabantal ki ment érte Angliába. Az elsők közt voltam aki „Volt egyszer egy vadnyugatist” játszhattam vele néhány percig. ( Bár, szerintem magát a filmet akkor még nem is láttam. )
Üdv. Daneel

 15. ycbcr — 2013-11-20 16:36 

Hátha sikerül még némi önfeledt nosztalgiát gerjesztenem, gondoltam rákeresek.
A film itt megtekinthető:
http://www.youtube.com/watch?v=eGV6vyuKEsw

 16. 75antikati77 — 2013-11-22 22:57 

“Pedig csorgott a nyálam, amikor a kopaszoknak meghozták a vadiúj, zsírpapírba csomagolt, viaszolt és karcmentes stukkereket…”

Jött hozzánk egy új szolgálatvezető, hozta persze a stukkerét is. Vadiúj, zsírpapír, hófehér szíj, meg minden. Gyanútlanul beraktuk a többi közé, vadiúj, mi a francnak nézegessük! Pár nap múlva én éppen belszolgálatban, jött a zászlóalj fegyvermestere ellenőrzésre. Mit ad isten pont azt az új AMD-t vette le az állványról. Felhúzta…Volna, ha tudta volna. Amikor levette a zárfedelet, lelki szemeim előtt megjelent a futkosó képe. Ha láttatok már rozsdától szétrohadt gépezetet… Vörös volt a rozsdától a szentem mint az Ézsau haja. Leselejtezték, én meg megúsztam, mert a hírszázadnál ahol voltam, kb. 10 százalékos volt a feltöltöttség. Ha lecsuknak, nincs aki üzemeltesse a technikát (II. vh-s R100 RH adók :-))), meg a század hírnevét is rongálta volna. Laktanyafogság, vazze! A két év alatt a kötelező szabadságon túl egyébként is csak kétszer voltam otthon, úgyhogy hatalmas bünti volt.

 17. hnzoli — 2013-11-22 23:15 

@daneel:

Elnézést, hogy csak most válaszolok, de el voltam kicsit havazva. :)

Köszönöm a méltatást! Jó érzés látni és tudni, hogy sokan vannak még, akik elismerik, tisztelik és szeretik Pista bácsi munkásságát! :)

 18. hnzoli — 2013-11-22 23:16 

@68nyara:

Neked is köszönöm! :)

 19. hnzoli — 2013-11-22 23:17 

@krux:

“Pistike” – ahogy a családban hívjuk :) – édesapám bátyjának – Homoki Nagy Istvánnak – a fia. Így, ha nagyot nem tévedek, unokatestvér. :)

 20. hnzoli — 2013-11-22 23:20 

@daneel:

Akkor OFF-oljunk még kicsit. :) Egy érdekességet had osszak meg Veletek.
A Gyöngyvirágtól lombullásig volt az első egész estés, színes természetfilm Magyarországon. A filmből készült a 60-as vagy 70-es években egy gyönyörű könyv is, tele sok-sok fényképpel, melyet nagybátyám készített. Az egyik képen édesapám látható, amint a búzamezőn, egy vadászpuskával a kezében céloz. A búza a derekáig ért. Olyan nagy volt. Valójában térdelt a földön. :))))

 21. hnzoli — 2013-11-22 23:22 

@ycbcr:

Köszönjük. :) Épp azt terveztem, hogy ma korán lefekszek aludni. Majd a film után. :)))

Egyébként a tv-kben hosszú ideig nem adták le a filmjeit a rendszerváltozás után. Az utóbbi években szerencsére minden évben műsorra tűzi valamelyik csatorna a Gyöngyvirágtól lombullásigot, meg időnként a Hegyen-völgyönt. Általában a Duna TV. De láttam már a retek klubon is régebben.

 22. daneel — 2013-11-23 12:13 

@hnzoli: Ez a poszt a hozzászólásokkal már úgy is szét lett robbantva!
Természetesen, ez nem csökkenti a Zweitakt Kolléga érdemeit!
Szerintem, nekünk „öregeknek” kötelességünk is felhívni a figyelmet azokra az Emberekre, akik letettek az asztalra valamit. Lehet az bármi!
Tudom, hogy ez aztán tényleg nem illik ide, de számomra annyira sok gondolatot ébresztett az alábbi videó, hátha másoknak is tetszik:

http://www.youtube.com/watch?v=JK_DOJa99oo

Középen: Robert Plant
Szerintem, így érdemes megöregedni!
Üdv. Daneel

 23. daneel — 2013-11-25 16:22 

Most olvastam a Konteó blogon, hogy visszafelé lejátszva, ez egy sátánista dal!……. Most kérek elnézést!!!! :-)

 24. zwumba — 2013-12-26 15:43 

Kedves Zweitakt!
Megtaláltam egy szolgálati és egy alaki szabályzatot,74-es kiadás,ha még érdekel!

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.