A laktanyákban lebonyolított egészségügyi vizsgálatok külön fejezetet alkothatnak a katonasztorik amúgy is elég terjedelmes csoportjában. Jani2 elég diszkrét ahhoz, hogy a részletektől megkíméljen bennünket, s ezért nem lehetünk elég hálásak neki, de a kommentelők között biztosan akad majd szókimondóbb kolléga, aki beszámol majd élete talán első urológiai vizsgálatáról…
Ki hinné, hogy egy olyan katona, mint Jani2 (akiről tudjuk, hogy mozigépészként futott be szép karrierívet) a fogdaőri szolgálatot is felpróbálta..? Erről az időszakról osztja meg velünk emlékei egy részét.
Jani2 sem úszta meg a géppisztolyos (oké, legyen gépkarabélyos) éleslövészetet, ami ha semmi mást nem is, de azt megmutatja, hogy katonáéknál nem elég mozigépésznek lenni, annak is kell látszani!
Nem kell ahhoz katonának lenni, hogy az élet egyik alaptörvényének igazságtartalmával tisztában legyünk: ha menni kell, hát menni kell. És most nem az elmúlásra gondolok.
Jani2 is átélte, milyen az, ha az ember emésztőrendszere kérlelhetetlenül követeli a magáét. És persze kíváncsian várjuk a kommentekben az izgalmasabbnál izgalmasabb beszámolókat olvasóink hasonló helyzetekben tanúsított lélekjelenlétéről.
Az egyik múltkori posztban megismerkedhettünk Jani2 sanyarú mozigépészi katonaéletével. Most arról írt nekünk, hogy milyen volt, amikor a rakétalövészetre készülő katonák búcsúztatását kellett megörökítenie a mezőkövesdi repülőtéren.
Mai történetünket, amelyben a Magyar Néphadsereg további nemzetközi kapcsolatairól hull le a jótékony fátyol, Jani2 kollégának köszönhetjük, aki bebizonyítja, hogy egy jól képzett mozigépész honvéd már a Kádár-korszakban sem ismert lehetetlent. Pedig – legalábbis a poszt tanúsága szerint – egy kortyot sem ivott bevetés közben.
