Szolgálati közlemény: 1968-as dokufilm!

1968Kedves kollégák,

egy forgatócsoport dokumentumfilmet készít Csehszlovákia 1968-as katonai megszállásáról. Azzal kerestek meg engem, hogy ha vannak olyan olvasóink, akik a jelzett eseménysorozatról személyes emlékekkel, élményekkel rendelkeznek, jelentkezzenek, mert lehetőséget szeretnének biztosítani nekik a megszólalásra.

Például Csapos kolléga:

391. – Leszerelés

Ha gondoljátok, hogy lenne mondanivalótok, írjatok nekik erre a címre és hivatkozzatok rám:

megszallas68[kukac]freemail[pont]hu

Kellemes nyarat mindenkinek!

530. – Hírműhely 1.0

híradó1A most következő poszt (melynek elkövetője Pici kolléga) egy kicsit talán kilóg a sorból, mert inkább műszaki területet érint (a technikai érdeklődésű olvasóink máris dörzsölhetik a kezüket), de mivel katonai telefonműszerészünk eddig még úgyse volt, úgy gondoltam, hogy belefér a katonasztorik sorába.

Folytatás

529. – Nyíregyházi őrség

nyírcímSzögyi sokszor jelezte, hogy Nyíregyházán is katonáskodott, s ott a szolgálata utolsó hat hónapjában őrkatonaként nézett farkasszemet az ellennel. Most ezekről az időkről mesél ezt-azt:

Szóval ahogy kinézett az a nyíregyházi őrség, no meg az egész laktanya… Elől a kapu meg a parancsnoki épület, beljebb a legénységi szállás, de még előtte a katonai kollégium. Ahhoz képes, hogy ott egyszem laza drótkerítés volt, amin átugrani nem nagy kunszt… A katkol kapuja meg éjjel-nappal nyitva volt.

Folytatás

528. – Unalom

uncsi2Aki volt őr, az tudja, hogy előbb-utóbb bekövetkezik ez az igen rossz, sőt: néha nagyon veszélyes állapot. Aki teheti, tesz ellene: volt, aki könyvet vitt magával, s volt, aki ágyneműt – kezdi BigJoe barátunk a mai posztját, ami a mindenkori katona talán legnagyobb ellenségéről, az unalomról szól.

Folytatás

527. – Pici kiképzése

szombathelyEz a három hónap kegyetlenül embert próbáló, nehéz időszak volt. Nem akarok oldalakat írni arról, hogy kiképzőink milyen bunkók voltak, az biztos, hogy mindent elkövettek azért, hogy a kötelező szabadfoglalkozáson kívül egy percünk se maradjon törni a fejünket azon, miért is vagyunk itt – írja Pici kolléga, majd folytatja:

Megtanultuk viselni és rendben tartani az egyenruhát, a fegyvert, a hírtechnikai eszközöket, az ágyunkat, a katonaládánkat, no és persze a körletet. Voltak szívatások is, de ezek többsége kollektív dresszírozásban merült ki, nem hagytak bennem mély nyomot, viszont két eset, melyek személy szerint csak nekem szóltak, az megmaradt az emlékezetemben.

Folytatás

526. – Drbumburnyák színre lép!

mildoc1Drbumburnyák kolléga az eddigi aktivitásával (kommentjeivel) már felhívta magára az olvasók figyelmét, s a hozzászólásaiban bemutatottak alapján joggal előzte meg komoly várakozás a posztjait. Itt az első.

Szóval Tata. És a jó öreg “kágyégéelldédé”, méghozzá a 25. A szabadszállási alapkiképzés után ide helyeztek – ahogy az akkori századpók mondta: “dobtak”, gondolom azért, mert ez mégiscsak katonásabban hangzott – át minket. Halvány lila fingom nem volt egyébként arról, hogy én ott mit is fogok majd csinálni (a kummantáson kívül, amit Szabadszálláson amúgy is tökélyre fejlesztettem), hiszen igazi antikatona lévén és meglehetős orvosköri ismeretségeimet kihasználva már idejekorán elkezdtem intézkedni, hogy engem lehetőleg ne vonultassanak be. Ebből “csak” annyi lett, hogy minden elképzelhető és elképzelhetetlen dologból felmentést kaptam: akkora “C” virított a papíromon “mint az a megkurvult újhold az égen“, hogy egy klasszikust, a szabadszállási szolgálatvezetőnket idézzem.

Folytatás

525. – Gasztró és tűzőrség

tűzőrségLuckye barátunk eddig beküldött visszaemlékezéseinek a végére érünk, ma az utolsó két egypercesét tesszük közzé. 

Több bejegyzés is szól a gasztronómiáról a blogon, én is meg kell, hogy említsem. Emlékeim szerint az átlagos kaja nagyjából ehető volt (nem finom, csak ehető :) ), nagyobb bajom inkább a higiéniával volt. Az első csellóm után nem is voltam hajlandó a katonai pohárból inni (nagy, három decis, sárga műanyagpohár), vittem sajátot, mint ahogy a tányérból is ugyanezt tettem. Ugyanis láttam, hogyan folyik a mosogatás… Az inkább a zsír szétkenése volt.

Folytatás

524. – Szüzesség elvesztése parancsra

18Az itteni katonasztorikat olvasgatva az ember többféle lelkiállapotba kerülhet: néha sajnálja a mesélőt (“szerencsétlen kolléga, jól kifogta!“), máskor rátromfol (“ez semmi ahhoz képest, ahogy én jártam!“), s akad, amikor kifejezetten irigykedik (“óbasszus, ha nekem ilyen sorom lett volna!“).

Mai történetünk olvastán úgy gondolom, a reakciók egyértelműen a harmadik kategóriába sorolhatók majd. Régi olvasónk, Szinkrontolmács barátunk most elmeséli, hogy azért a 30 évvel ezelőtti Magyar Néphadseregben akadtak emberséges századosok is, akik valóban szem előtt tartották alárendeltjeik szellemi és fizikai egészségét, komfortérzetét.
Folytatás

523. – A pizza

pizzanyitBigJoe kollégának még maradt másfél adagnyi konyhai története:

Az adyligeti szanatóriumban, az őrkonyhán reggelire esetenként pizzát adtak. Nem egy komoly dologra kell gondolni, de pizza volt. Egy szép napon Atissal együtt nem voltunk szoliban. Meglepő, de ilyen is volt. Unatkoztunk. Már túl voltunk a reggeli pizzán.

Jaj, egy fontos részlet kimaradt, a pizza feltétje mindig kopottas volt. Alig volt rajta valami. Az a valami is csak paradicsomszósz volt, szóval se komolyabb sajt, se hús.

Folytatás

522. – Pici mesél 2.0

kőszegPici kolléga folytatja:

A vacsora után beindult a beöltözési nagyüzem. Ebben a jóval éjfél utánig tartó procedúrában két emlékezetes epizód részese lehettem, akkor még nem is sejtve, hogy mindkettő az egész további szolgálati időmre is kihatással lesz. Az első az elhárítókkal kapcsolatos. A forgatókönyv szerint egymást követő eseménysor zajlott, orvosi vizsgálat, fodrász, civil ruha leadása, fürdés, kincstári ruha átvétele, beöltözés, én nem tudom mi és minden etapnál óhatatlanul kialakult egy sorban állás. Az szinte rögtön feltűnt, hogy a velünk rendeltetésszerűen foglalkozó hivatásos állományon kívül folyamatosan járt-kelt közöttünk néhány tiszti rendfokozatú fazon, akik kiszólítva egy-egy újoncot a sorból, félrevonultak a folyosó zugokba elhelyezett íróasztalukhoz és ott beszélgettek. Hát ők – mint később megtudtuk – elhárítótisztek voltak.

Folytatás

521. – Az utolsó hét

kilgyorSzögyi kolléga, blogunk legtermékenyebb szerzője nem hiszem, hogy különösebb bemutatásra szorulna. Mai posztjában a kiképzői időszakát zárja le, amúgy szögyisen.

Csodák csodája, elérkezett az alapkiképzés utolsó hete, bele nem pusztultam, bele se őrültem, a rajom is kezdett már egészen úgy viselkedni, mintha katonák lennének, istenbizony nem én tehettem róla. Ezen a héten már inkább csak az eskügyakorlás volt orrba-szájba, két „nagyobb” feladattal tarkítva: az egyik a harminckilométeres menetgyakorlat, a másik meg az éleslövészet.

Folytatás

520. – A század anyja

ncoTroppauer barátunk folytatja a mesélést ott, ahol a múltkor abbahagyta:

Ahogy végigolvastam a kollégák történeteit, szép lassan megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy talán nem mindenhol voltak annyira sötétek a tiszthelyettesek, mint nálunk Szegeden. Persze itt se mindegyik volt az, de azért akadt egy-két díszpéldány. Most egyikükről lesz szó, nevezetesen Bandi törzs elvtársról, a nevet megint nem írom ki. Nem tudom, most mivel foglalkozik az életben, de ne bántsuk, ha nem muszáj – bár rászolgált.

Folytatás

519. – Pici mesél 1.0

hőremblémaPici kolléga (isten hozta köreinkben!) meglepett egy ötven oldalas visszaemlékezés-sorozattal, ennek az első részét olvashatjátok az alábbiakban.

Bemutatkozásként csak annyit, hogy én 1964. november 25. – 1967. február 14. között őriztem a Magyar Népköztársaság államhatárát a Szombathelyi Kerületparancsnokság hírszázadának mondhatom oszlopos tagjaként, merthogy 187 cm magas vagyok, amiből aztán nem meglepő módon következik, hogy „Pici” néven váltam ismertté, nem csak a „Vörös Bika Szálló”-ban, hanem Kőszeg mindkét laktanyájában, a FEP-en és Undtól Szentpéterfáig a kerület mind a tizenhat őrsén.

Folytatás

518. – Bevonulás

VárpalotaEz nem egy történet, hanem kivonat a HATÁRŐRSÉGnél töltött 1 évemről. A nevek nagyrésze – sajnos – kiesett már fejemből. Amennyiben helyesírási, stilisztikai vagy egyéb hibát vétek, akkor már most elnézést kérek! – kezdi első, beköszönő posztját olajmag 01 kolléga, aki (ahogyan az a bevezető mondatból is látszik) a Milstoryblog (eddig se gyenge) határőr-szakágát erősíti. Üdvözöljük hát az új szerzőnket és lássuk, hogyan indult a 351 napig tartó periódus.

Folytatás

517. – Kinek az anyja?

anyaTroppauer kolléga új szerzőnk (innen is üdv!), róla annyit kell tudnunk, hogy Szegeden kezdte táposként 1980-1981-ben, majd később megjárta Ercsit és Fehérvárt is. De át is adom neki a szót:

Alapkiképzés alatt történt, még igen kopaszok voltunk, talán az első hetünket töltöttük. Kiképző rajparancsnokaink hallgató elvtársak voltak, de egy-két továbbszolgáló, „keményvállapos” is akadt köztük. Ezek közül kitűnt bunkóságával B. tizedes – neve maradjon a feledés jótékony homályában –, aki Rambo módjára, szájában gyufaszálat pörgetve osztotta az észt. Egy jellemző epizód például, mikor vonul a szakasz reggelizni: „Haladjunk emberek, haladjunk, nem érünk rá!” üvölti folyamatosan. Majd az éppen előtte elhaladó katonára förmed: „Maga meg hova siet!?”.

Folytatás

516. – Alegységügyelet

aeguEstván kolléga újra színre lép minálunk:

Telt-múlt az idő, és egyszer csak megérkeztek az új kopaszok. El is kezdtek helyettünk járni konyhamalackodni, és ismerkedni a század többi tevékenységével. Ez persze csak rövid ideig tehermentesítette az én időszakomat, hiszen nemsokára leszereltek az előttünk vonultak, és át kellett vennünk a hagyományosan öregek (illetve tisztesek) által betöltött szolgálatokat is.

Folytatás

515. – A Nagy Kummantás

nyitKelempájsz kolléga felvezetője: a most következő kép némi disputa tárgyát képezte a közelmúltban, a Facebook „Szombathelyi Határőr Kerület” című oldalán. Buksitizedes arra tippelt, hogy a képen látható katona meghalt, én pedig arra, hogy csak be van b*szva. Aztán a kép tulajdonosa és készítője, Pöczön Attila bajtársunk felvilágosított bennünket, hogy szerencsére egyáltalán nem halott, és nincs is beb*szva, a kép beállított jelenetet ábrázol. Ő maga látható rajta éber szolgálatellátás közben. Nekem ez a kis jelenet nagyon megtetszett, ihletet merítettem belőle, annyira, hogy elkértem tőle a képet és engedélyt kértem arra is, hogy az alább következő történethez illusztrációként felhasználhassam. Ugyanis ez a kép akár rólam is készülhetett volna! Attila bajtárs pedig volt olyan kedves, hogy beleegyezett a kép felhasználásába. Ezért itt is kifejezem neki hálás köszönetemet. És ha már róla van szó, megemlítem, hogy számos elfogása volt, igen kiélezett helyzetben szolgált a határon, épp a délszláv háború idején. Érdemes lenne felkérni, hogy kalandjait foglalja írásba és ossza meg velünk.

Folytatás

Ajánló: a T-34/85

T_34Régi harcostársaink, a katpolos kollégák legújabb podcastje a híres T-34/85-öst járja körül, Szekeres József nyugállományú ezredessel, a magyar páncélos fegyvernem egyik veteránjával a közelmúltban készített interjú segítségével. Tudom, hogy vannak köztetek egykori harckocsizók is, de szerintem nem csak őket fogja érdekelni a dolog. Hétfőn (július 27-én) jön a folytatás, az ajánlót akkor majd ápdétoljuk a friss linkkel.

Itt a második rész!

Illetve megérkezett a harmadik is!

Valamint a negyedik, egyben utolsó rész.

Itt pedig az írott verzió első része.

Szolgálati közlemény – szünet!

00szolgközlKedves bajtársak,

nem tudom, olvasóként nektek mennyire tűnt fel, de adminként én bizony látom, hogy a Milstoryblog az elmúlt hetekben, hónapokban valahogy veszített a lendületéből. Egyre kevesebb a komment és a látogató (egészen konkrétan a szeptemberi mintegy felére esett vissza), s nem is tudom már, utoljára mikor kaptam új történeteket, s mikor jelentkezett új kolléga.

No, nem nyafogok itt tovább, hanem katonaemberhez illően férfiasan és egyenesen elkönyvelem az érdeklődés megcsappanását. Van ugyan még néhány poszt a listámon (ha jól látom, szögyi és BigJoe barátaink írásai közül néhány még nem jelent meg), de akkor most egy időre bezár a bazár. Biztosan ismeritek a mondást: amit erőltetni kell, azt nem kell erőltetni :-) Ti is pihenhettek, esetleg visszaolvashatjátok az eddigi többszáz poszt bármelyikét, én pedig foglalkozom a többi blogommal és az egyéb teendőimmel. Majd valamikor folytatjuk. És ha gondban lennétek, hogy mit vegyetek karácsonyi ajándékként, természetesen a Konteókönyveket tudom ajánlani (az első kötetről itt, a másodikról itt olvashattok).

Köszönöm az eddigieket, s egyúttal kellemes ünnepeket kívánok mindannyiótoknak.

tiboru