Bár a következő rövidke történet nem velem esett meg, de személyesen a főhőstől (elszenvedőtől?) hallottam, ezért merem leírni. Talán nem haragszik az illető, hogy továbbadom a sztorit, sőt ha egész véletlenül olvassa, remélem, újra derül rajta egy jót – írja Estván a mai sztori felvezetőjében.
Julius Jacob von Haynau táborszernagy Magyarország történelmének legsötétebb figurája, és ámbár katona volt, a Milstory hasábjain nem találkoztam még vele. Most sem róla írok, csak a nevét kölcsönzöm. Az alábbiakban szereplő Haynau tehát már egy másik korszak szülötte, akivel nekem is volt személyes kapcsolatom – írja Kelempájsz tizedes. Lássuk tehát, ki is volt ez a baljós nevű figura.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Ki hinné, hogy egy olyan katona, mint Jani2 (akiről tudjuk, hogy mozigépészként futott be szép karrierívet) a fogdaőri szolgálatot is felpróbálta..? Erről az időszakról osztja meg velünk emlékei egy részét.
A katona több tekintetben is hasonlít az úttörőre kiscserkészre, és itt most elsősorban nem az antialkoholizmusra gondolok, hanem inkább arra, hogy ahol tud, segít. Proletair ma kivételesen nem hadgyakorlatról, túlélésről és ejtőernyőzésről mesél, hanem egy olyan mozzanatról, ami azt bizonyítja, hogy a felderítők sincsenek ám (mindig) híján minden emberi érzésnek…
A katonák és a laktanyai civilek közötti kapcsolat minősége kulcsfontosságú lehetett a sorállományú bakák számára. Egy-egy emberi szó, néhány barátságos gesztus legalább ideiglenesen képes volt feledtetni a kellemetlen élményeket. Optika egy hasonló esetről számol be mai posztjában.
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de szerintem a 48 órát meghaladó otthontartózkodás (legyen ez hosszú eltáv vagy szabadság) nem feltétlenül fenékig tejfel. Ilyenkor minden családtag, civil haver és többé-kevésbé állandó hölgyismerős is igényt tart ránk, s bizony nagyon nehéz egy minden igényt kielégítő preferenciasorrendet felállítani. Én szívem szerint bármikor becseréltem (volna) egy tíznapos szabit három rendes (48 órás) eltávra, s ahogy látom, Vérnűsző Baromnak se volt szerencséje az egyhetes betegszabijával.
Vajmaci újra lecsap. Mai két története egy tényleg korrekt parancsnokról szól, aki a kormányőrök (aktuálisan: köztársasági őrezredesek) nem túl változatos napi teendői közepette is emberként tudott viselkedni. Biztosak vagyunk abban, hogy odaát is ő szervezi a szolgálatot, és szabadidejében jókat sakkozik a kollégákkal. Nyugodjék békében!
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
JoeP mai sztorija egy egynapos kopasz és egy ÜTI-szerepben fellépő főtörzs egymásra találásának, valamint egy becenév születésének története, ami nem rossz teljesítmény egy – a szerzőtől szokatlanul rövid -, mindössze 450 szavas elbeszéléstől.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Droidfigyelő őrszolgálati alaptanfolyama az első rész után folytatódik, mégpedig egy különösen (majdnem azt írtam: kivételesen) emberséges őrnaggyal, és a már megismert Kovács honvéddal a főszerepekben. A nukleáris csapás idején végrehajtandó feladatokat pedig jól véssétek az eszetekbe, mert – ne feledjétek! – a sugárzást csak a mindenkori ÜTI segítségével lehet feltartóztatni!
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Nolik nickű olvasónk (akinek hőseiről szemfüles olvasóink rögtön látni fogják, hogy egy szomszédos, ámde régi formájában azóta megszűnt állam hajdani hadseregében szolgáltak) az emberiség örök kérdéseinek egyikét járja körül, igényes, mondhatni irodalmi stílusban. Mivel (talán tévesen) feltételezzük, hogy katonasztorikat kiskorúak nem olvasnak, a 18-as karika kihelyezésének gondolatát (rövid hezitálás után) elvetettük.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Che olvasónkat sem lehet kifejezetten egy Rambó pályafutású katonának nevezni, de története neki is van. Nem is akármilyen: a hadsereg emberi arcát véljük felvillanni látni egy futó tizedmásodpercre, ami a Petőfi laktanyában egykoron sürgőforgó, hadkieges hivatásosok esetében felér egy dicshimnusszal.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Régi olvasónk, aki a Vérnűsző Barom nickkel nyomul a világhálón, egy kedves, emberi történettel lepett meg bennünket, melynek olvastán mindenki, aki fogadott már női látogatót egy laktanyában, elismerően csak sóhajtani tud.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
