Szögyi mai története annyira komplex, amennyire csak lehetséges: van benne alkohol (bőven), külföldi bajtárs (egy fő, de legalább bevállalós), művészeti alkotás (szabadtéri szobor), sőt, majdnem (gruppen)szex is. Hát kell ennél több egy eltávon levő katonai főiskolásnak?
Elvileg mindannyiunkat – akik átéltük a hadsereg intézményét – erre, mármint a háborúra készítettek fel (pláne a hivatásosnak jelentkezőket), de szerencsére nem nagyon kellett a „tudásunkat” alkalmazni. Szögyi azonban találkozott olyannal, akivel a sors éppen fordítva csinálta.
Mai történetünket, amelyben a Magyar Néphadsereg további nemzetközi kapcsolatairól hull le a jótékony fátyol, Jani2 kollégának köszönhetjük, aki bebizonyítja, hogy egy jól képzett mozigépész honvéd már a Kádár-korszakban sem ismert lehetetlent. Pedig – legalábbis a poszt tanúsága szerint – egy kortyot sem ivott bevetés közben.
Ahhoz már hozzászokhattunk, hogy Proletair (azzal a kamu dumával, hogy ejtőernyős cserekatona) végigutazta a fél világot, azt azonban (meglepetten) most halljuk először, hogy nem szereti a parmezános tésztát.
További olaszországi szakmai részletek az alábbiakban.
Pista egy roppant tanulságos történettel rukkol elő, ami igaz ugyan, hogy lassan harminc éves, de a benne foglaltak megszívlelése túlmutat konkrét haditechnikán, országhatárokon és tán még szövetségi rendszereken is. Ha össze akarnánk foglalni négy szóban, mindössze azt kellene leírnunk, hogy: Aki pofázik, az szív!
Proletair a katonai nemzetköziségről szóló újabb történetével lep meg bennünket. A partnerország ezúttal a söreiről és a (részben magyar származású) pedofil sorozatgyilkosairól méltán híres Belgium.
Biztosan már bennetek is felmerült a kínzó kérdés: vajon hogyan tudott csajozni egy sorállományú határőr a nyolcvanas évek Magyarországának nyugati szélén? Nos, james megadja a választ, s egyúttal a segítségünket is kéri egy roppant jelentős, érzelmi töltetű kérdésben. Kiemelten számítunk az USA-ban élő olvasóink közreműködésére!
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Kevés felemelőbb dolog van annál az Észak-Atlanti Szerződés Szervezetében, mint amikor a szövetséges hadseregek katonái együtt képzik magukat a közös (és gonosz) ellenség elleni fellépés, a béke megvédése, a nemzetközi terrorizmussal szembeni határozott intézkedések foganatosítása, a demokrácia védelme… bla-bla-bla… érdekében.
Ennél csak az a szívetmelengetőbb, ha a Szövetség katonái együtt ugranak ejtőernyővel, majd együtt rúgnak be, mint az állat, ahogyan az Proletair mai írásából is fényesen kiderül.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Egy nemzetközi repülőtér mindig izgalmas helyszíne a váratlan és érdekes eseményeknek, még akkor is, ha egy olyan, harmadlagos frissességű légikikötőről van szó, mint a nyolcvanas évek Ferihegye. Hát még ha a világtörténelem olyan, kiemelten fordulatos időszakáról beszélünk, mint a három évtizeddel ezelőtt kitört irak-iráni háború. Stüszi vadász kolléga akkoriban Ferihegyen kavart, s ma ő mesél nekünk.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Anus Pannonius ma egy méretes idegen tollal ékeskedik (ő is csak olvasta a történetet), de a sztori olyan jó, hogy ezúttal kivételt teszek, s másodközlés gyanánt betördelem.
Ha az eredeti szerző jelentkezik, természetesen megemlékezünk róla is.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Wastelander mai posztja a külföldi (jelen esetben a jugoszláv) katonatörténetek sorát gazdagítja. Az utolsó jugó szilveszter egy pozsareváci laktanyában – hát nem Kusturicáért kiált a téma?!
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Azt, hogy az ember a szovjet rendszerben (és főleg a szovjet hadseregben) fogyóeszköznek számított, már számtalanszor hallottuk, de békeidőben valahogy olyan költői túlzásnak tudtuk be az ilyen beköpéseket. Lajos mai rövid, de annál elgondolkoztatóbb sztorija arra hívja fel a figyelmet, hogy az a Kafka nevű prágai csávó tényleg tudott valamit…
Persze mindez még jóval a haderőreform előtt történt…
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Vászka barátunk erkölcsi színezetű katonai sztorit kapott elő a ládafiából, közvetlenül egy – kicsit megzöldült – jegygyűrű mellől. A tanulságot úgyis mindenki levonja magának, részemről csak annyit bocsátok előre, hogy meglepően olcsó ékszerekre tömegek vevők a mai napig; aztán másnap ugyanők állnak sorba a kapitányságon feljelentést tenni. De ez egy másik történet…
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Nolik nickű olvasónk (akinek hőseiről szemfüles olvasóink rögtön látni fogják, hogy egy szomszédos, ámde régi formájában azóta megszűnt állam hajdani hadseregében szolgáltak) az emberiség örök kérdéseinek egyikét járja körül, igényes, mondhatni irodalmi stílusban. Mivel (talán tévesen) feltételezzük, hogy katonasztorikat kiskorúak nem olvasnak, a 18-as karika kihelyezésének gondolatát (rövid hezitálás után) elvetettük.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Molnibalage törzsolvasónk egy NATO-szövetséges hadsereg őrkatonájának esetét meséli el, aki egészen biztosan nem fog feltűnni a Bíbor Szív kitüntetés viselőinek névsorában, s arra is mérget vehetünk, hogy a Balkán-félsziget IQ-bajnokságán sem fog elérni pontot érő helyezést, ugyanakkor ismételten bebizonyosodik a mindenkori fegyveres erők egyik alaptézise, mely szerint nincs veszélyesebb az unatkozó katonánál.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
