Szolgálati közlemény – kapcsolatfelvétel

Kedves milstorys bajtársak!

Magánlevélben többen kérdeztétek már, hogy van-e nyilvános email-lista a BlogRepublikon regisztrált felhasználókról. Nos, az a helyzet, hogy megértéseteket kell kérnem, de ez a lista (amelyen per pillanat kábé ezerkétszáz nick, illetve az ezekhez kapcsolt email-cím található) kizárólag az admin számára látható, és szerintem ez így is van jól…

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

334. – Az orosz kocsma

Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban volt egyszer egy fesztivál. Ezen az – évente megrendezésre kerülő – rendezvényen az egyik katonai felsőoktatási intézmény két (munkaköre miatt nyáron ráérő) derék tanereje orosz kocsmát szokott volt nyitni – kezdődik Estván mai visszaemlékezése, s mi érdeklődve (s talán kicsit szorongva) várjuk a folytatást…

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Szolgálati közlemény – regisztráció!

Kedves olvasók!

Visszajelzéseitekből tudom: elég sokan kerültetek olyan helyzetbe, hogy regisztráltatok a BlogRepublikon, majd amikor (bármilyen okból kifolyólag) új jelszót akartatok igényelni, valami izé került a palacsintába: vagy nem kaptátok meg az új jelszót, vagy a visszaigazoló email kallódott el, vagy nem működött se a régi, se az új password, stb…

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

333. – Cselló

Akárhogyan is próbáltam, nem tudtam nőnapibb posztot keríteni, mint ezt a konyhásat. És ez persze nem azt jelenti, hogy szerintem a nőknek a konyhában a helyük!

Akárhogyan is van, minden milstorys nevében pusszantom a csajokat!

Úgy látszik, a múltkori étkezdés poszt Dogoo barátunkat is megihlette, aki papírt-ceruzát, akarom mondani billentyűzetet ragadva most elénk tárja, hogy annó neki milyen csellós élményei voltak. Cuppanjatok rá és ízlelgessétek!

332. – Gólyabál

Elvileg főiskolások vagyunk, ott pedig illik lenni gólyabálnak is. Ha meg már gólyabál, oda nyitótánc is dukál, s mivel benne voltam a táncegyüttesben, én is érintett lettem a dologban. Bizonyos szempontból jól is jártam, mert a bál előtt három hétig mindennap próba volt, szolgálat és egyéb basztatások alól felmentve; hiába, azért nem vagyunk mi akárkik. Ez abból is lejött, hogy a zenei kíséretet a Légierő Fúvószenekara szolgáltatta, ők lettek a rézf@szú baglyok, mi meg a piros dolmányos varnyúk (pedig nem is dolmány volt, amiben táncoltunk, hanem mente). Szerettük egymást a zenekarral – írja Szögyi, majd lendületesen folytatja is:

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

331. – Szilveszter a körletben

A laktanyák sehol a világon nem arról híresek, hogy a jeles ünnepek alkalmával válogatottnál válogatottabb szórakozási lehetőséget biztosítanának a kényszerből odabent tartózkodóknak. És hát mit csinál a katona, ha unatkozik, ráadásul sokan is vannak? Hát persze: amit BigJoe és társai is csináltak: kultúráltan elfoglalja magát…

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

330. – Majdnem elfogás

Az államhatáron szolgáló katonák munkájának csúcsát, mintegy a koronát a szolgálaton a határsértő elfogása jelenti. Túl azon, hogy automatikusan jutalomszabadság (és a bajtársak, valamint az elöljárók elismerése) jár érte, igen jót tesz az egyéni, továbbá a testületi önbecsülésnek is.

A határon (főként éjszaka) minden riadó éles harci helyzetet jelent békeidőben is, vagyis fokozottan észnél kell lenni. Kelempájsz tizedes újabb története következik a Kőszegi-hegységből.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….

329. – VÁP és fegyvernemi sovinizmus

Katonatörténetek visszatérő motívuma a fegyvernemi sovinizmus. Azoknak mondom, akik esetleg nem tudnák: a fegyveresek általában csak kívülről nézve tartanak össze, ha önmagukat a civilekkel szemben kell meghatározniuk; belső életük és egymáshoz való viszonyulásuk egyik meghatározója az, hogy ki melyik testülethez (azon belül melyik haderő- vagy fegyvernemhez, esetleg szakcsapathoz) tartozik, milyen egyenruhakiegészítőt, jelvényt, sapkarózsát, esetleg vállapot vagy cipőfűzőt visel. Egy tanulságos történet következik Nedecz barátunktól.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

328. – Ajándék a határról

Ugye emlékeztek még Pista huszárra? Miután leszerelt, megnősült és jöttek szépen sorjában a gyerekek. Összesen nyolcan, abból két fiú, a többi lány. Ezeknek a lányoknak egyike az én nagymamám, de most nem ő az érdekes, hanem az idősebbik fiú, aki valami rejtélyes okból az István nevet kapta a keresztségben – folytatja Estván a családi történetek sorozatát blogunk oral history-fejezének legújabb bejegyzéseként.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….

327. – Csomag otthonról

Otthonról csomagot kapni a seregben: óriási öröm, mihez foghatót talán csak a börtönlakók érezhetnek, amikor az ideiglenesen szabadlábon tartózkodó hozzátartozók és barátok szolidaritása ebben a tárgyiasult formában is megnyilvánul. Annál viszont kevés bosszantóbb dolog van, mint amikor a többkilós csomagból a címzettnek maximum egy bejglivéggel vagy apró sülthúsdarabkával kell megelégednie. Hiripiri barátunk azonban nagy irodalomkedvelő, amint azt látni fogjuk…

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

326. – Utánlövés


Ez a sztori furcsán fog itt hatni, mert úgy kezdődik, hogy leszereltem. Megünnepeltem böcsülettel, elkezdtük már péntek este, egészen addig, míg vasárnap délfelé eléggé egyértelmű pozícióban ébredtem fel a barátnőmön, és nem tudtam felidézni, hogy most elalvás előtt befejeztük-e azt, amit elkezdtünk, vagy pedig belealudtam – kezdi Szögyi a mai posztot, majd lendületesen folytatja is…

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

324. – Spiller, Cserpák és a többiek


Ugye nálatok is elterjedtek voltak a bece-, ragadvány- és gúnynevek? Valami miatt a katonák a legritkább esetben szólítják egymást az igazi, családtól örökölt neveken. Ez a jelenség Kelempájsznak is feltűnt, aki mai írásában egy csinos csokorba gyűjtötte össze a támával kapcsolatos észrevételeit, s érdeklődve várjuk a kommentek közé az olvasók hasonszőrű emlékeit.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Köszöntő

Kedves barátaim, kollégák, bajtársak! Egykori, jelenlegi és jövőbeni egyenruhások!

A Milstoryblog itt, a december elején beharangozott új helyen várja a visszaemlékezéseket, a saját (vagy családi) katonatörténeteiteket. A szabályok (ha egyáltalán beszélhetünk szabályokról egy ilyen baráti társaságban) nem változtak: minden fegyveres és/vagy egyenruhás szervezet egykori és jelenlegi tagjainak történeteit várom; olyan sztorikat, amelyek szerintetek érdemesek arra, hogy megörökítsük őket az utókor számára. Lehetnek vidámak vagy szomorúak; lehetnek tanulságosak vagy simán szórakoztatóak, és származhatnak apáinktól, nagyapáinktól, barátainktól vagy szomszédainktól – a lényeg, hogy valamiféle kapcsolatuk legyen az egyenruhával. Az sem lényeges, hogy katona, rendőr vagy tűzoltó, esetleg börtön- vagy határőr a főszereplő, aki lehet hazai vagy külföldi – nem számít. Ha beleolvasol az eddigi, több mint 300 történetbe, érteni fogod, hogy mire gondolok.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….