Elektro barátunkat ugyancsak megcsapta a nosztalgia, s – roppant dicséretes módon – úgy gondolta, hogy a Milstoryblog közönségével is megosztja keserédes emlékei, valamint fényképei egy részét.
Valami azt súgja, hogy számos régi olvasóban/szerzőben fog ez a poszt érzelmeket kelteni…
Kőszegtől mintegy 3 km-re Horvátzsidány felé, az országút bal oldalán áll egy viharvert kőkereszt, talapzatán az A. M. D. G. betűkkel. Ez nem az AMD Géppisztolyt jelenti, hanem az Ad Maiorem Dei Gloriam – Istennek nagyobb dicsőségére – mondat rövidítése. Kelempájsz mai – szinte menetrendszerű – határőr-visszaemlékezése innen indul.
Az egykori határőrökhöz intézett, a határszolgálat kapcsán felvetődő leggyakoribb kérdés mindig az, hogy fogtak-e igazi határsértőket. Bizony fogtak, többet is, elvégre ez volt a feladatuk. Az alábbiakban Kelempájsz barátunk (akit a Milstoryblogon szólíthatunk egyszerűen csak a határőrök bárdjának) pályafutása legérdekesebb eseteiről számol be a nagyérdeműnek.
Az a szociológusok és pszichológusok dolga, hogy elmerengjenek azon: vajon miért ivott a sorkatona többet, mint – tőle máskülönben alig különböző – civil kortársai? A társaság teszi? Az összezártság? A macsóság? Közösségi elvárás lenne? Menekülés? Frusztráció- és feszültségoldási próbálkozás?
Fene se tudja, de – bevallom – nem is nagyon érdekelnek a tudományos magyarázatok; mi itt krónikások vagyunk, s Kelempájsz kolléga egyike a pennát sercegtetőknek.
Nem is hinné az ember, de így igaz: Kelempájsz barátunk elérkezett a leszereléshez – most már a posztok területén is. Noha időrendben ez az utolsó katonatörténete, azért reméljük, hogy visszaemlékezései még kitermelnek magukból egy-két virtigli határőrsztorit…
Azt már többször mondtuk (és írtuk), hogy a határőrszolgálat tényleg élesben ment, és ezt komolyan is gondoltuk. Egy átlagos katona a lőtereken kívül nem nagyon hallott lövést, míg a határőröknél ez nem számított rendkívülinek. Kelempájsz tovább írja a Milstoryblog határőr-sagáját.
A nagy hideg (ellentétben mindenféle fizikai törvénnyel és a józan ész által elvárttal) néha nemhogy lelassítaná a katonák agyműködését, hanem fordítva: felgyorsítja azt. Ráadásul ha a természet még más teremtményét is az őrszolgálatos rendelkezésére bocsátja… De inkább olvassátok el Nedecz posztját.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A katonahumor nem mindig áll az intellektualitás csúcsán, hogy finoman fogalmazzunk. Néha bizony még a Mikroszkóp Színpad művészei által produkált magasságokat is nélkülözi. Nedecz története ötvözi az őrszolgálat és a teázás nemes hagyományait a bajtársiasság ősi követelményeivel.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Nedecz a 16-17 évvel ezelőtti sorállományú határőrök mindennapjait színesebbé tevő eseményekről mesél mai posztjában, amit áthat a nosztalgia és a (majdnem) mindent megszépítő idő hangulata. Kétségtelen: a nyugati határszélen annó izgalmasabb lehetett szolgálni, mint egy közép-magyarországi laktanyában.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Nedecztől már megszoktuk, hogy visszaemlékezéseiből árad az egykori határőrőrsök konyháinak semmi mással össze nem téveszthető illata. Barátunk most sem okoz csalódást: lesz itt állat, szakács és rengeteg vér…
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Nedecz története valóban nem mulatságos, viszont annál tanulságosabb. Mellesleg nem tudom, hány olvasónkra fogtak már töltött fegyvert. Akárhányan vannak is, megerősíthetik, hogy kevés kellemetlenebb érzés van a világon. És úgy érzem, azzal a véleményemmel sem vagyok egyedül, hogy vannak olyan idióták, akik csak akkor tanulnák meg a katonák egyik aranyszabályát (Töltetlen fegyver nem létezik!), ha az ánuszukba legalább húsz centi mélyen feltolna valaki egy AK-csövet. Természesen csak viccből.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
