Csak a nagyon pesszimisták gondolhatták, hogy Vérnűsző Barom végleg kiírta magát a Milstoryblog szerzőinek névsorából. Legújabb, itt olvasható írása hozott anyag ugyan (mástól hallotta), de ennek ellenére magán viseli az eddigi legtermékenyebb szerzőnk stílusának minden jegyét; talán csak a megszokott 30 év és 300 kilométer hiányzik…
Leszerelés… Van-e olyan katonaviselt sorstársunk, akinek – akárhány év is telt el azóta – a pulzusszáma ne emelkedne egy kicsit, amikor ezt a szót meghallja? Van-e olyan, akinek ne lennének ezzel kapcsolatos (foszlányos, de annál mélyebben beivódott) emlékei?
Vérnűsző Baromról nem hinné az ember, de egyszer bizony ő is leszerelt. Méghozzá kereken 24 évvel ezelőtt.
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de szerintem a 48 órát meghaladó otthontartózkodás (legyen ez hosszú eltáv vagy szabadság) nem feltétlenül fenékig tejfel. Ilyenkor minden családtag, civil haver és többé-kevésbé állandó hölgyismerős is igényt tart ránk, s bizony nagyon nehéz egy minden igényt kielégítő preferenciasorrendet felállítani. Én szívem szerint bármikor becseréltem (volna) egy tíznapos szabit három rendes (48 órás) eltávra, s ahogy látom, Vérnűsző Baromnak se volt szerencséje az egyhetes betegszabijával.
A virtuális magyar katonai panteon huszadik századi nagytermében, a bejárattal szemközt, közvetlenül a színes, turulos vitrálüveg alatt ott magasodik Furkó Kálmán szobra. Masszív oszlopok veszik körül, amelyeken valós (és kitalált) sztorik leírása olvasható.
Vérnűsző Barom mai posztja egy újabb történettel gazdagítja a hajdani szolnoki főtiszt köré szőtt legendáriumot.
Gk-vezetői beosztás – egyike volt a seregben megcsíphető buliknak. Mert az ember állampénzen megszerzi a jogsit (ha nem volt addig), a gépkocsivezető meg ugye csak ül a kocsiban, vakarja a seggét, rágcsálja az elmaradhatatlan fogpiszkálót, seftel az üzemanyaggal és olvasgatja a Népsportot, miközben az átlagkatona bele kilóg a hon védelme közben.
Ugye ismerős sztereotípiák? Vérnűsző Barom újabb ecsetvonásokkal árnyalja a katonai sofőrökről alkotott képet.
Van az úgy még katonáknál is, sőt, még Budapesttől harminc kilométerre és háromszáz évre is, hogy az ember megkíván valami kis szeszes alkoholt. Néha egy-egy kiadósabb vasárnapi ebédhez, melegebb napokon szolgálat után, néha meg csak úgy, mert jólesne – írja Vérnűsző Barom, és milyen igaza van… A részletekért meg kattintsatok a lenti tovább linkre.
Törzsolvasóinknak nem kell bemutatnom Vérnűsző Barom kollégát, aki barokkos körmondataival és kritikai észrevételeivel legalább annyi rajongót szerzett már magának, mint ellendrukkert. Hasonlóan eddigi sztorijaihoz, mai története egy újabb elmekórtani eset bemutatása a hajdani Magyar Néphadsereg egyik kiemelkedő generálisának aktív közreműködésével.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A jól megérdemelt nyári pihenőt követően Vérnűsző Barom újult erővel folytatja a Magyar Néphadsereg viselt dolgait megéneklő történetsorozatát, melynek mai, legújabb fejezetében egy technikai újítás előéletét boncolgatja. A sztori ismét tele van tanulságokkal, melyek közül kiemelendő a következő: soha ne bízd katonára kocsid alvázvédelmét!
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Vannak témák, amelyeknél nem szabad okoskodni, hanem a nagy elődökhöz kell fordulnunk, hogy biztosak legyünk abban: nem hibázunk.
„A bor férfidolog, csendesen kell beszélni róla. Leghelyesebben egy pohár bor mellett.” – írja Márai Sándor, s ehhez csak annyit tudunk hozzátenni, hogy a katona és a bor mindig is olyanok voltak, mint a penge és a nyél, a sör és a buborék, a politikus és a korrupció: elválaszthatatlanok.
Vérnűsző Barom ma a borfogyasztás és a katona szerves kapcsolatáról értekezik.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Csak nagyritkán engedem meg magamnak azt a luxust, hogy a nyitóképen kívül ne szerkesszek be egyetlen illusztrációt sem. A mai poszt (amely Vérnűsző Barom irodalmi vénáját dícséri) ilyen kivétel: adjátok át magatokat a betűk, a szavak, a mondatok élvezetének, amit szerintem minden kép csak negatívan befolyásolna.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Vérnűsző Barom – a tőle megszokott stílusban és fordulatokkal – egy alkalmi ismerőséről mesél ma nekünk, akinek élettörténete első blikkre is megérdemelne szerintem egy minimum tízrészes sorozatot valamelyik reality csennelen. Tényleg jó lenne tollvégre kapni; aki hallja, adja át…
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Igen, Vérnűsző Barom mai posztjában ismét egy alapigazság katonai körülmények között történő boncolgatásáról olvashatunk. Mert akárki akármit is mond, tanulni bizony jó. Még akkor is, ha nincs kézzelfogható, azonnali értelme.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Napjaink fiataljai el sem tudják képzelni a digitális kor előtti zaklatott állapotokat, amikor a laktanyába zárt katona és a külvilág közötti egyedüli kapcsolattartási lehetőség az írószerrel (általában) papírra vetett levél volt (a telefonközpontos megvesztegetését most ne vegyük figyelembe).
Vérnűsző Barom ezekről a hősi időkről emlékezik meg mai posztjában.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Békeidőben az alakizás tartja össze a hadsereget – ezt a hülyeséget természetesen egy kiképző őrmestertől hallottam, jó emberöltőnyi idővel ezelőtt. Biztos vagyok abban, hogy Vérnűsző Barom őrmije nem beszélt össze az enyémmel, de úgy tűnik, ez az állítás valami kényszeres izé lehet a tiszthelyetteseknél, mert az övé is hasonlóban hitt…
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Vérnűsző Barom legújabb visszaemlékezése egy, a hetvenes évekből származó, közkedvelt cseh(szlovák) bohózat hangulatát varázsolja blogunk oldalaira, s már csak a szigorúan ellenőrzött vonatok hiányoznak ahhoz, hogy az élmény teljes legyen.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A szellemi-műveltségi vetélkedők minden laktanyában nagyjából olyan szerepet töltöttek be, mint a nyílt szavazások a pártállamok országgyűlésében: adunk a látszatnak, és ha nem az első sorban ülsz, akkor tán még szunyókálni is lehet két forduló között.
Persze egy nem várt fordulat (nem a törvényhozásban, hanem a laktanyában!) bármikor bekövetkezhetett; Vérnűsző Barom mai története egy ilyenről számol be.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Vérnűsző Barom mai írásában is hozza a (lassan minden olvasónk által) megszokott formáját: filozofikus, merengő, kesernyés, ironikus, talán szomorkás is ez a visszaemlékezés-fejezet, s mára meggyőződésünkké vált, hogy ha pályaválasztási tanácsadásra adná a fejét, Vérnűsző kolléga csak az esküdt ellenségeinek ajánlaná a haza fegyveres szolgálatát.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Ha nem vagyunk elég körültekintőek (meg akkor is, ha azok vagyunk) bármelyikünkkel előfordulhat, hogy autózás közben finomságot gázolunk: nyulat, őzet, sündisznót… Azt hiszem, jól emlékszem, hogy ilyenkor a vadat elméletileg le kell adni a területileg illetékes vadásztársaságnak, máskülönben lopásnak minősül. Mai posztunkban látni fogjuk, hogy Vérnűsző Barom körültekintőbben vezet, mint akármelyikünk.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Vérnűsző Barom mai írása a régmúltba repít vissza bennünket, amikor nemcsak az internacionalista érzelmek kötötték össze Közép-Európát (ugyancsak Közép-)Amerikával, hanem a mély konspiráció, továbbá a közös eszmék iránt érzett szüntelen aggódás is. A sorsjegyekről nem is beszélve.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Vérnűsző Barom posztját olvasgatva (meg újraolvasgatva) az az érzésem támadt, hogy egy késői Rejtő-kézirat sorait tartom a kezeim között. És még mondja valaki, hogy a Magyar Néphadseregben nem tudtak élni a sorállományúak; ezek után már egészen biztos vagyok abban, hogy a nagy Levin képe ott virított a laktanyakonyhák falán.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
