Estván kolléga újra színre lép minálunk:
Telt-múlt az idő, és egyszer csak megérkeztek az új kopaszok. El is kezdtek helyettünk járni konyhamalackodni, és ismerkedni a század többi tevékenységével. Ez persze csak rövid ideig tehermentesítette az én időszakomat, hiszen nemsokára leszereltek az előttünk vonultak, és át kellett vennünk a hagyományosan öregek (illetve tisztesek) által betöltött szolgálatokat is.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Kelempájsz kolléga felvezetője: a most következő kép némi disputa tárgyát képezte a közelmúltban, a Facebook „Szombathelyi Határőr Kerület” című oldalán. Buksitizedes arra tippelt, hogy a képen látható katona meghalt, én pedig arra, hogy csak be van b*szva. Aztán a kép tulajdonosa és készítője, Pöczön Attila bajtársunk felvilágosított bennünket, hogy szerencsére egyáltalán nem halott, és nincs is beb*szva, a kép beállított jelenetet ábrázol. Ő maga látható rajta éber szolgálatellátás közben. Nekem ez a kis jelenet nagyon megtetszett, ihletet merítettem belőle, annyira, hogy elkértem tőle a képet és engedélyt kértem arra is, hogy az alább következő történethez illusztrációként felhasználhassam. Ugyanis ez a kép akár rólam is készülhetett volna! Attila bajtárs pedig volt olyan kedves, hogy beleegyezett a kép felhasználásába. Ezért itt is kifejezem neki hálás köszönetemet. És ha már róla van szó, megemlítem, hogy számos elfogása volt, igen kiélezett helyzetben szolgált a határon, épp a délszláv háború idején. Érdemes lenne felkérni, hogy kalandjait foglalja írásba és ossza meg velünk.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Régi harcostársaink, a katpolos kollégák legújabb podcastje a híres T-34/85-öst járja körül, Szekeres József nyugállományú ezredessel, a magyar páncélos fegyvernem egyik veteránjával a közelmúltban készített interjú segítségével. Tudom, hogy vannak köztetek egykori harckocsizók is, de szerintem nem csak őket fogja érdekelni a dolog. Hétfőn (július 27-én) jön a folytatás, az ajánlót akkor majd ápdétoljuk a friss linkkel.
Illetve megérkezett a harmadik is!
Valamint a negyedik, egyben utolsó rész.
Itt pedig az írott verzió első része.
Nem kifejezetten katonasztori-témakör, de mivel a blog törzsközönségéhez számos egykori határőr-kolléga tartozik, úgy gondoltam, hogy a legújabb belpolitikai fejlemények kapcsán megkérdezem a szakértői véleményüket a magyar-szerb határra tervezett szögesdrót-kerítésről (legalábbis feltételezem, hogy ilyen lesz).
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Kedves bajtársak,
nem tudom, olvasóként nektek mennyire tűnt fel, de adminként én bizony látom, hogy a Milstoryblog az elmúlt hetekben, hónapokban valahogy veszített a lendületéből. Egyre kevesebb a komment és a látogató (egészen konkrétan a szeptemberi mintegy felére esett vissza), s nem is tudom már, utoljára mikor kaptam új történeteket, s mikor jelentkezett új kolléga.
No, nem nyafogok itt tovább, hanem katonaemberhez illően férfiasan és egyenesen elkönyvelem az érdeklődés megcsappanását. Van ugyan még néhány poszt a listámon (ha jól látom, szögyi és BigJoe barátaink írásai közül néhány még nem jelent meg), de akkor most egy időre bezár a bazár. Biztosan ismeritek a mondást: amit erőltetni kell, azt nem kell erőltetni :-) Ti is pihenhettek, esetleg visszaolvashatjátok az eddigi többszáz poszt bármelyikét, én pedig foglalkozom a többi blogommal és az egyéb teendőimmel. Majd valamikor folytatjuk. És ha gondban lennétek, hogy mit vegyetek karácsonyi ajándékként, természetesen a Konteókönyveket tudom ajánlani (az első kötetről itt, a másodikról itt olvashattok).
Köszönöm az eddigieket, s egyúttal kellemes ünnepeket kívánok mindannyiótoknak.
tiboru
A szilveszterek – gondolom, máshol is – igen érdekesen alakultak a laktanyában. A bevonulásom előtti szilveszterről mesélték, hogy még – bizonyos ősi mesterséget űző – lányok is voltak a tornyokban, nem beszélve a danolászó, a sárga földig beb*szott őrökről. Szerencsére nekem ezekben nem volt részem, mert azon a szilveszteren, amikor katona voltam – bár nem hivatalosan –, nem tartózkodtam a laktanyában. De ennek is van egy története – kezdi Luckye, majd így folytatja:
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Antikati kolléga debreceni emlékeinek negyedik felvonása következik, amelyben érzékletesen beszámol egy másnapos kiképzési napon elképzelhető szinte valamennyi kihívásról, amivel sorkatona csak találkozhat.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Amennyire az eddigi több, mint félezer, itt megjelent katonasztoriból kitűnik, az őrség mellett a konyhai szolgálat volt az a tevékenység, amiről egy átlagos katonaember bármikor tud tartani egy többórás előadássorozatot. Enni mindenki eszik, s laktanyán belül (jobb híján) erre a tevékenységre főként a legénységi étkezdében kerül sor. De ne feledjük a katonamondást se: nem mindegy, hogy az étkezdei pult melyik oldalán állsz… BigJoe is összeszedte a konyhai emlékeit, ezek első részét olvashatjátok most.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Nem kell ahhoz filozófusnak vagy bölcsésznek lennünk, hogy belássuk: vannak a Földön örökérvényű, kikezdhetetlen alapigazságok, amelyekkel egy épeszű ember nemigen áll le vitatkozni. A víz nedves, a tűz forró… Várjunk csak, lennie kell még… Igen, megvan: kaja, pia, nő – ezen kívül érdekli valami a katonákat?
Szóljon, aki nem ért egyet szögyi kollégával!
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Az őrségről szóló történeteket nem lehet megunni, ami valahol érthető is: a békeidőszak azon kevés alkalmainak egyike, amikor a katona (fegyverében éles lőszerrel) tényleg élet és halál ura, s amikor egy mezei honvéd akár még a hadsereg főparancsnokát vagy magát a Jézuskát is megfektetheti, ha az nem engedelmeskedik a felszólításnak. Luckye barátunk most az őrszolgálatról szóló emlékmorzsáit osztja meg velünk.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Antikati barátunk elérkezett debreceni sorozata harmadik epizódjához, amelyben az eskütételről, az első eltávról és az ezzel szorosan összefüggő családi és katonai részletekről szóló emlékeiről számol be feszes, dokumentarista stílusban.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Katonai (és nem csak katonai) alaptörvény, amivel minden épeszű ember tisztában van, hogy a fegyver nem játék. Ezt az újoncoknak az első kiképzési nap első órájában elmondják, minden hadseregben, Norvégiától kezdve Pirézián keresztül Új-Zélandig, de a nagy számok törvénye alapján mindig lesznek idióta majmok (elnézést a majmoktól), akik különféle okokból nem veszik figyelembe. BigJoe kolléga egy hasonló esetet elevenít fel, ami (spoilerezek!) háistennek – legalábbis a körülményekhez képest – viszonylag szerencsésen zárult.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Többször volt már szó itt a Milstoryblogon a katonák és civilek közötti kapcsolatokról, amiről megemlítettük, hogy napjaink hadseregeiben olyan fontos, hogy külön tudományág (a CIMIC) foglalkozik a területtel. Nos, fzr barátunknak is vannak testközeli, személyes élményei arról, hogy milyen szép is az, ha katonák és polgári személyek közösen vesznek részt egy kulturális rendezvényen.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
„Második karácsonyi időszakomat töltöttem már egyenruhában. Ebben az évben fateromék újítottak, és az ünnepekre leszerveztek egy üdülést Balatonfüreden. Jó, tudom, télen (?) de hát olcsó volt. Addigra az otthoni barátnőm sem az én barátnőm volt már, így semmi akadályát nem láttam annak, hogy én is boldogítsam a dunántúli város ifjúságát.”
Ugye ismerős a stílus és a helyzet? Persze, eltaláltátok: szögyi újabb történetét olvashatjuk.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Luckye kolléga nincs egyedül azzal az érzéssel, hogy – elmondása szerint – nagyon szerette a laktanyán kívüli eseményeket, mert megtörték az unalmat. Emlékei szerint – sajnos – az egy év alatt csak három ilyen volt, s ebből is csak kettőn tudott részt venni. A harmadik alkalommal pont az éjszakai lövészetből maradt ki, mert őrségbe volt osztva. Hogy ezt az öreg írnok rendezte így szívatásból, máig nem tudja. De lássuk, hogy alakult a másik két, laktanyán kívüli programja.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Végre fürdés! Törölközővel sorakozó, átvonulás a tiszthelyettesképzőbe. Villámgyors vetkőzés, aztán irány a zuhany! Állj! Hova rohan az elvtárs? Előbb eligazítás! Második lecke: ez nem egy civil csürhe, a fürdő meg nem a Gellért vagy Hajdúszoboszlón a nagymedence! – antikati kolléga ezekkel a szavakkal folytatja a múltkor megkezdett debreceni katonaemlékeinek felelevenítését.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A laktanyákban működő stúdiók állománya, s az általuk szolgáltatott kulturális élmény bizony nagymértékben befolyásolta, hogy az adott kaszárnyában milyen a hangulat. A Milstory oldalain is olvasható volt már katonai mozigépész visszaemlékezése, úgyhogy fzr kolléga mai történetét is hatalmas együttérzéssel élhetjük át, főleg azok, akik még emlékeznek a címben szereplő intézményre.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Gimnazista koromban az egyik leány osztálytársam papája volt a helyi hadosztály parancsnoka, vezérőrnagyi rangban.
A leány jó fej volt, ezért az osztálytársaim, főleg a fiúk :) gyakran fordultunk meg a lakásukon, különböző programokkal, úgymint házibuli, traccsparti, közös tanulás és nem mellékesen igen gyakran ulti, bridzs, tarokk és egyéb kártyajátékok ürügyén – kezdődik pilotax mai posztja, s mivel generálist és alkoholt is ígér, nagy várakozásokkal figyeljük a folytatást.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Mi van akkor, ha egy repülőssel szembejön egy tank? – indít szögyi barátunk egy találóskérdéssel. A Krúdy-féle álmoskönyv honvédségre adaptált változatában az ilyen esetekre az áll, hogy akkor valamelyik a kettő közül nagyon-nagyon részeg lehet. Na jó, kivéve azt a helyzetet, amikor zöldfülűként a harckocsik elleni harcra történő kiképzést kaptuk. És akkor lássuk, miről is szól a történet.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Kedves barátaim, a Milstoryblog elérkezett a félezredik bejegyzéshez! Az elmúlt több, mint öt évben (emlékeztetőül: a legelső sztoriposzt 2009. májusban jelent meg) mintegy félmillió szóban meséltétek el katonatörténeteiteket (ez kábé egy kétezer oldalas könyv lenne, kommentek nélkül), s eddig 102 szerzőtársat üdvözölhetünk ezeken az oldalakon. Több statisztikára most nincs idő, az ötszázadik poszt írója egy új kolléga, Luckye, aki mindjárt három rövid írással mutatkozik be nekünk. Csak így tovább, s köszönöm mindenkinek az eddigieket!
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
