Kiderült ám, hogy BigJoe barátunk tollából még egy rövid sztori lapult a merevlemezemen, úgyhogy egy vonónyival a félezredik poszt előtt gyorsan ezt is közreadom. A történet helyszíne továbbra is az egykoron szigorúan titkos nemzetbiztonsági ojjektum Csévharaszton, amit hős határőreink őriztek és védtek, roppant eredményesen.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A katona bármit elkövet azért, hogy a laktanya területét – akár rövid időre is – elhagyhassa. Ez néha szabályos, néha szabálytalan körülmények között történt, de a cél ugye szentesíti az eszközt. Azokon a beugrató kérdéseken már túl voltunk, hogy „Ki tud zongorázni? Na akkor maguk ketten a laktanya összes budiját kitakarítják!”. Néha azért így is el lehetett csípni egész klassz lehetőségeket is – indít fzr barátunk, akiről másfél éve nem hallottunk, de hálistennek most ismét aktivizálta magát.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Úgy száz nappal ezelőtt, még a nyár legelején antikati kolléga ott hagyta abba az első sorkatonai 24 órája élményeiről szóló beszámolóját, hogy néminemű fagyoskodás után bevackoltak egy jó meleg vasúti kocsiba, majd olyan ártatlan és mély álomba szenderültek, amilyenbe csak egy egynapos katona tud. Most lássuk, hogyan folytatódtak az események az MN9120-ban.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
…avagy a dolgos hétköznapok
Három év is eltelt az utolsó irományom megjelenése óta itt a Milstoryn. Sajnos az eltelt időben nem nagyon volt időm még arra se, hogy olvassam a történeteket, nemhogy a folytatást megírjam – folytatja úgy ezerhatszázhatvanhárom napnyi szünet után 68nyara a négy és fél (nem három!) évvel ezelőtt elkezdett történetet. De hát mindannyian tudjuk, hogy a kultúrosok sose voltak az a kapkodós népség :-)
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Abban az időben, amikor én szolgáltam, az egyik legnagyobb mumusként volt lefestve az újonc katonák számára a VÁP, vagy hivatalosan a Katonai Rendészet. Sokáig azt hittem, hogy a Katonai Rendészet az egy külön szolgálati ág, vagyis rendőrség a seregen belül, valahogy úgy, mint azt az amcsi filmekben (MP) láttuk. Valahol a vasorrú bába és a hétfejű sárkány között lett elhelyezve a katonák fejében. Sokak számára az is maradt a szolgálat teljes ideje alatt. Nekem azonban sikerült máshogyan is látnom – írja pilotax kolléga, akiről az eddigiek alapján ezt azért nem hittük volna :-)
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Első főszereplőnk itt is a katonák, a második pedig a testvéri fegyveres testület, azaz a rendőrség. Majd jön a harmadik is, de azt a maga idejében – folytatja a színesebbnél színesebb mozaikkockákból álló történetfolyamát szögyi.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Ahogy visszanéztem az eddigi, közel félezer posztot, feltűnt, hogy két kategória erősen megelőzi az összes többit: az egyik a határőr kollégák visszaemlékezéseit tartalmazza, a másik pedig az egykori kutyás katonák sztorijai. Nos, Kelempájsz bajtársunk (mondhatni huszáros lendülettel) most egy olyan visszaemlékezéssel lepi meg a közösséget, amely mintegy közös eleme az imént említett két kiemelkedő halmaznak: határőrös is és kutyás is. Nem hinném, hogy nagyot tévedek, amikor azt mondom: szerintem nagy sikere lesz. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Vége a nyárnak, s egyúttal a kicsit hosszúra nyúlt Milstory-szünetnek is. Újra felvesszük tehát a júniusban letett fonalat, s janicsár barátunk eszmefuttatásával visszatérünk a szokásos, heti két poszt rendszerességű megjelenéshez (kedden és pénteken), legalábbis addig, amíg lesznek további katonatörténetek. Mielőtt azonban belevágnánk, a kollégák megtisztelő figyelmébe ajánlom a három hónappal ezelőtt megjelent második konteós kötetem, amelyben (az elsőhöz hasonlóan) ugyancsak olvashatók olyan sztorik, amelyek a jelenlegi vagy egykori katonaemberek figyelmét felkelthetik. És akkor lássuk az ősz első posztját.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Tudjátok, hogy nem szoktam csak úgy ajánlgatni, de ez a poszt a Cinkről minden további nélkül megéri, hogy elolvassátok. És ha gondoljátok, kommenteljétek is itt, a Milstoryn (már ha nincs cinkes regisztrációtok).
Az ember úgy van összerakva, hogy minden újdonsággal kapcsolatban meghatározó erejű az első kontaktus. A legelső benyomás (akár bevalljuk, akár nem) sorsdöntő lehet két ember, vagy egy ember és egy intézmény jövőbeli kapcsolata szempontjából. Olyan ez, mint az alaphang a zenében: rengeteg függ tőle. A nyári szünet előtti utolsó sztoriposztunkban antikati kolléga első találkozásáról olvashattok a Magyar Néphadsereggel.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Janicsár barátunk és kollégánk – a tőle immáron megszokott, racionális, dokumentarista megközelítéssel – folytatja az egykori Magyar Néphadsereg egyszemélyes átvilágítását és kritikáját. Érdemes odafigyelve elolvasni, majd beszélgetni egyet a témáról.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Pilotax így kezdi a mai posztot: aki ebben a történetben poénra vagy csattanóra vár, az ne olvassa tovább, mert nem akarok senkinek csalódást okozni. Egyszerűen csak emlékeket idézek fel.
Ehhez a bloggazda csak annyit tesz hozzá, hogy poénok és csattanók nélkül is élvezetes, kicsit nosztalgikus hangulatú írás következik, s az emlékek felidézése végül is blogunk egyik fő célkitűzése. Olvassátok nyugodtan, nem fogjátok megbánni!
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A fizikai erőnlét kérdése évezredeken keresztül kardinális pont volt a mindenkori hadseregekben. A többé-kevésbé kötelező reggeli tornától az akadálypáyán keresztül egészen az (egyéni vagy kollektív) büntetésként kiszabott lefutandó kilométerekig elvileg mindnek egy volt a célja: megacélozni az állomány izmait, tüdejét és ezeken keresztül a kitartását, ami néha még sikerült is. S ezt bizony még az olyan örök szkeptikusok is kénytelenek elismerni, mint Szögyi. És akkor majd arra is kíváncsiak leszünk: neked milyen volt a kondid a seregben?
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
BigJoe barátunk ma egy másodkézből származó történetet oszt meg velünk, amelynek számos tanulsága van. Az egyik ilyen a békeharcosok alapszabályát tartalmazza, ami ugye úgy szól: addig nincs baj, amíg a katonák nem jutnak lőszerhez. Lássuk a sztorit, amihez aztán a véleményeteket kérjük a kommentek közé. Vadászok előnyben.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Kezdjük az Ősökkel – így indít az újonc antikati kolléga, aki ezzel a poszttal teszi le belépési kérelmét a Milstoryblog Központi Bizottságának asztalára. Elolvastuk, tetszett, s ezennel virtuálisan átadjuk neki a szerzőket megillető babérkoszorút. Olvassátok tehát antikati belépőjét, amelyben egy-egy villanással nagyapjáról és apjáról emlékezik meg. És természetesen tisztelet az ősöknek!
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Ez a kis történet nem tartozik a legkellemesebb emlékeim közé, pedig igen erősen beivódott a tudatomba. Mai napság is előfordul velem, hogy álmomban birkózom a D-1 ejtőernyővel, és igen átizzadva ébredek fel a rémálomból – írja pilotax, s a sztorit végigolvasva csak egyetértően hümmögni tudunk. Hát igen, az ejtőernyőzés veszélyes foglalkozás…
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Szögyi barátunkról egy csomó mindent el lehet mondani, de azt nem igazán, hogy a sereggel kapcsolatos bármilyen esemény vagy történés ki tudná billenteni a közismert lelki egyensúlyából. Nos, úgy tűnik, a lányának (ha rövid időre is) ez a teljesítmény összejött. Lássuk egyrészt, hogy mivel sikerült ez neki, s azt is, hogy hogy néz ki a hadsereg egy mai fiatal lány szemével.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Líraibb, pontosabban elégikusabb poszt következik az otthonról. Érdekes különben, hogy a civil pillanatok, de legföljebb az a néhány nap, amikor hazaengedtek, jóval kevesebb nyomot hagytak az emlékek között. Inkább arra emlékszem, hogy mennyire fontos volt mindenki számára maga a cél, a szabadság vagy az eltáv, az együttlét a családdal, s persze a civilkedés (elvileg akkor még tilos volt az utcán civilben mutatkozni, de aligha vette ezt bárki is komolyan; nem láttam soha, hogy a váposok civilt igazoltattak volna). Ebben nem volt különbség tápos és nem tápos között – írja Janicsár barátunk, majd így folytatja:
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A hat és fél évvel ezelőtt szégyentelenül és méltánytalanul megszüntetett Határőrség nemes hagyományai között szerepel, hogy a sorkatonák és tisztjeik még évtizedekkel a leszerelés után is találkoznak és felelevenítik a régi emlékeket. Az egyik ilyen esemény a közelmúltban történt, erről Kelempájsz bajtársunk számol be az alábbiakban.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A katonai ejtőernyőzés egyik különlegessége a stabilizátoros ugrás. Ezt az ugrásfajtát a civil ejtőernyősök nem gyakorolják, mert az ejtőernyős sport szempontjából nem jelent valami különleges kihívást. Pilotax ma egy olyan emlékét osztja meg velünk, ami ezzel a speciális ugrástípussal van összefüggésben. Reméljük, nem csak egykori ejéseknek lesz érdekes.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
