Az egykori határőrökhöz intézett, a határszolgálat kapcsán felvetődő leggyakoribb kérdés mindig az, hogy fogtak-e igazi határsértőket. Bizony fogtak, többet is, elvégre ez volt a feladatuk. Az alábbiakban Kelempájsz barátunk (akit a Milstoryblogon szólíthatunk egyszerűen csak a határőrök bárdjának) pályafutása legérdekesebb eseteiről számol be a nagyérdeműnek.
Az a szociológusok és pszichológusok dolga, hogy elmerengjenek azon: vajon miért ivott a sorkatona többet, mint – tőle máskülönben alig különböző – civil kortársai? A társaság teszi? Az összezártság? A macsóság? Közösségi elvárás lenne? Menekülés? Frusztráció- és feszültségoldási próbálkozás?
Fene se tudja, de – bevallom – nem is nagyon érdekelnek a tudományos magyarázatok; mi itt krónikások vagyunk, s Kelempájsz kolléga egyike a pennát sercegtetőknek.
Nem is hinné az ember, de így igaz: Kelempájsz barátunk elérkezett a leszereléshez – most már a posztok területén is. Noha időrendben ez az utolsó katonatörténete, azért reméljük, hogy visszaemlékezései még kitermelnek magukból egy-két virtigli határőrsztorit…
Azt már többször mondtuk (és írtuk), hogy a határőrszolgálat tényleg élesben ment, és ezt komolyan is gondoltuk. Egy átlagos katona a lőtereken kívül nem nagyon hallott lövést, míg a határőröknél ez nem számított rendkívülinek. Kelempájsz tovább írja a Milstoryblog határőr-sagáját.
Kelempájsz mai posztja egy olyan (meglehetősen visszataszító) állatfajtáról elmélkedik, amellyel akarva-akaratlanul, de mindannyian találkoztunk már, és nem kizárólag a katonai szolgálat keretein belül. Besúgók, spiclik, provokátorok, árulók, téglák… Nem valami kellemes, könnyed téma, de ez is a sereg része (volt?)…
Az alábbi történet tanulsága az, hogy a kártya az ördög bibliája, és még az olyan ártatlan, hamvas és a bűn által jóformán még meg sem érintett lelkeket is, mint amilyenek Kelempájszéké voltak határőr korukban, alattomos módon dönti romlásba.
Vannak szerzők, akik egy-egy történetet jó hosszan, minden ízét kiélvezve osztanak meg velünk. A rejtélyes nickkel rendelkező T5H kolléga nem tartozik közéjük: rövid, alig ezer leütést számláló sztorija ennek ellenére igazi életkép; élénk vizuális fantáziával rendelkező női olvasóink előnyben.
„Annyi év távlatából is tisztán emlékszem bevonulásom napjára. Az ember éppúgy nem felejti el, mint az első csókot.” – írja Kelempájsz, és bizony egyet kell értenünk vele.
A két fontos esemény közötti nagy különbség mindössze annyi, hogy a bevonulás után az ember valahogy nem áhítozik a másodikra.
Biztosan már bennetek is felmerült a kínzó kérdés: vajon hogyan tudott csajozni egy sorállományú határőr a nyolcvanas évek Magyarországának nyugati szélén? Nos, james megadja a választ, s egyúttal a segítségünket is kéri egy roppant jelentős, érzelmi töltetű kérdésben. Kiemelten számítunk az USA-ban élő olvasóink közreműködésére!
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A nagy hideg (ellentétben mindenféle fizikai törvénnyel és a józan ész által elvárttal) néha nemhogy lelassítaná a katonák agyműködését, hanem fordítva: felgyorsítja azt. Ráadásul ha a természet még más teremtményét is az őrszolgálatos rendelkezésére bocsátja… De inkább olvassátok el Nedecz posztját.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A katonahumor nem mindig áll az intellektualitás csúcsán, hogy finoman fogalmazzunk. Néha bizony még a Mikroszkóp Színpad művészei által produkált magasságokat is nélkülözi. Nedecz története ötvözi az őrszolgálat és a teázás nemes hagyományait a bajtársiasság ősi követelményeivel.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Nedecz a 16-17 évvel ezelőtti sorállományú határőrök mindennapjait színesebbé tevő eseményekről mesél mai posztjában, amit áthat a nosztalgia és a (majdnem) mindent megszépítő idő hangulata. Kétségtelen: a nyugati határszélen annó izgalmasabb lehetett szolgálni, mint egy közép-magyarországi laktanyában.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Nedecztől már megszoktuk, hogy visszaemlékezéseiből árad az egykori határőrőrsök konyháinak semmi mással össze nem téveszthető illata. Barátunk most sem okoz csalódást: lesz itt állat, szakács és rengeteg vér…
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Nedecz története valóban nem mulatságos, viszont annál tanulságosabb. Mellesleg nem tudom, hány olvasónkra fogtak már töltött fegyvert. Akárhányan vannak is, megerősíthetik, hogy kevés kellemetlenebb érzés van a világon. És úgy érzem, azzal a véleményemmel sem vagyok egyedül, hogy vannak olyan idióták, akik csak akkor tanulnák meg a katonák egyik aranyszabályát (Töltetlen fegyver nem létezik!), ha az ánuszukba legalább húsz centi mélyen feltolna valaki egy AK-csövet. Természesen csak viccből.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Sorhajóhadnagy – szinte már pedagógusi vénáról adva bizonyosságot – egy posztba sűríti a hazafias nevelés, a kultúrszomj, a puha diktatúra és a fegyvernemi vetélkedés tanulságait. Valami miatt biztos vagyok abban, hogy miután elolvastátok, számos hasonló történet emlékei fognak úgy feltolulni bennetek, mint italozás után a gyomorsav. Ne habozzatok: osszátok meg velünk ezeket!
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Aki próbálta, megerősítheti, hogy a kézigránát-dobás mellett a legdögösebb éleslövészet izgalmai is eltörpülnek. Pistone azok közé tartozik, akik próbálták, és valami azt súgja, hogy (hacsak nem állnak mögötte egy korbáccsal), önszántából nem szívesen ismételné meg a mutatványt.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
