Azt, hogy Szögyi a dolgos hétköznapokon nem mindig viselkedett úgy, mint ahogyan az egy jövendőbeli katonatiszttől elvárható lett volna, nos, ezt eddig is tudtuk. Lássuk azonban, hogy ehhez képest hogyan telt egy (kevésbé dolgos) szombat délutánja a Kiliánon.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Elvileg főiskolások vagyunk, ott pedig illik lenni gólyabálnak is. Ha meg már gólyabál, oda nyitótánc is dukál, s mivel benne voltam a táncegyüttesben, én is érintett lettem a dologban. Bizonyos szempontból jól is jártam, mert a bál előtt három hétig mindennap próba volt, szolgálat és egyéb basztatások alól felmentve; hiába, azért nem vagyunk mi akárkik. Ez abból is lejött, hogy a zenei kíséretet a Légierő Fúvószenekara szolgáltatta, ők lettek a rézf@szú baglyok, mi meg a piros dolmányos varnyúk (pedig nem is dolmány volt, amiben táncoltunk, hanem mente). Szerettük egymást a zenekarral – írja Szögyi, majd lendületesen folytatja is:
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Azt, hogy hogyan, már jeleztem egy párszor – fegyelmi okból úgy baxxtak ki a főiskoláról, hogy a lábam sem érte a földet. Amúgy meg soha egész életemben eszem ágában sem volt katonának lenni, én is – mint minden értelmes ember – őszinte szívvel a hátam közepére sem kívántam az ilyen hülyeségeket. Hogy akkor mit kerestem katonai főiskolán? Hát úgy, hogy felvételiztem rá. Kétszer. Mert először nem vettek fel – kezdi mai gyónás-sorozatát Szögyi, mi pedig szívdobogva lessük a folytatást.
Jó hat héttel ezelőtt megismerkedhettünk Szögyi barátunk két főhősével, a címben szereplő arcokkal, s már akkor sejthettük, hogy a nátriumkloridnak folytatódnia kell (bocs…). Megérzésünk nem volt alaptalan: szerzőtársunk mai posztjában lendületesen folytatja az elbeszélésfolyamot.
Megfelelő pillanatban a megfelelő vezényszó. A katonaság egyik alapelve ez, amit könnyű akkor megtenni, amikor szabályos mederben folynak a dolgok, de amikor homokszem kerül a gépezetbe… – írja Szögyi, s mai posztja olvastán együttérzően (és hevesen) csak bólogatni tudunk…
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Szokták volt mondani, hogy aki nem volt fogdában, az nem is volt igazán katona. Szögyi barátunk is tiszteletét tette, de eleinte attól tartott, hogy ha elmondja, akkor ez itt megint felzúdulást fog kiváltani. A dolog nyitja az az, hogy ő (mármint Szögyi) csak a hallgatói fogdát látogatt meg, ami szertartásilag megegyezett a tiszti fogdával. Amit aztán szerzőnk ki is használt. És nem kicsit: nagyon.
Dramaturgiailag nyerő húzás egy sztoriban gyereket, vagy kisállatot szerepeltetni, de mivel ez egy katonai blog, egyik sem vitelezhető ki túl egyszerűen (ja, egyszer elhangzott olyan is, hogy x. hallgató, hatolja ki puh, hogy mi folyik a domb másik oldalán). A másik jó húzás, amikor két ellentétes karakterű egyén van egymásra utalva, no ebből viszont volt nálunk a szolnoki főiskolán – írja Szögyi, új milstory-sorozata kezdősoraiban. Dőljünk hátra, mert garantáltan jól fogunk szórakozni.
Szögyi barátunk emlékezetes két hétről számol be a mai posztjában, ami a honvédek visszatérő, az őszi betakarítási munkálatokban vállalt szerepét helyezi új megvilágításba. Mielőtt átadom neki a szót, azért gyorsan (és irigykedve) elmondom, hogy annó én kukoricatörésen és tökvájáson (!) vettem részt egyenruhában; a szüretelés elérhetetlen messzeségben volt tőlünk…
A katonaember életének egyik legjelentősebb fordulópontja akkor következik be, amikor először bemegy azon a nagy, zöld kapun, aztán jó darabig várhatja, hogy mikor kerül ki onnan. Időközben azért előfordulgat, hogy kisebb-nagyobb időtartamra ki tud lépni rajta, no de utána az ismételt bemenetel…
Szögyi ismét csak arról az átkozott alkoholról írt egy szinte tudományos igényességgel induló posztot.
Azt már tudjuk Szögyi eddigi posztjaiból, hogy a szolnoki Kiliánon az élet tényleg zajlott, mint a Tisza márciusban (nem tudom, figyelitek-e a teljesen ontopik hasonlatot?!), de arról most értesülünk először, hogy a kolléga a néptánc mellett vízimentősködött is.
További pikáns részletek itt alul olvashatók.
A pécsi Áperhotelről már többször olvashattunk ezeken az oldalakon (többen is beszámoltak róla), Szögyi kolléga azonban (sajátos szemszögből) még mindig tud újat mondani az érdeklődőknek és a nosztalgiázóknak egyaránt.
A Szögyi-féle hadtápkalandos történet második részével folytatjuk, amely (én garantálom!) legalább olyan, khm, cselekményes lesz, mint az első rész: alkohol ebben is van, az idiotizmus különböző lépcsőfokain található tisztek is akadnak, na és a jó öreg konyhaszolgálat is hallat magáról.
Szögyi katonai karrierje szépen indult, de – amint azt látni fogjuk – sajnálatos módon egy kisebbfajta döccenőt szenvedett. A friss sorállományú katona első hadtápbevetése emlékezetes fizikai munkával, továbbá egy még emlékezetesebb autózással és ivászattal írta be magát a Göncruszka környéki településtörténészek aranykönyveibe.
Az alapelvárás a sorállománnyal szemben (legalábbis a beöltözést követő első 48 órában) egykoron az volt, hogy valahogy úgy tekintsen a tisztjeire, mint valami különleges kasztra, ahová csak a kiválasztottak nyerhetnek bebocsátást. Szögyi (nem először…) első kézből származó információkkal bizonyítja, hogy a tisztjelöltek ugyanolyan emberek voltak, mint mi. Maximum többet ittak és hangosabban.
Szögyi mai történetében a jó öreg fegyver-, illetve haderőnemi rivalizálás egyik gyöngyszemét olvashatjuk. Naná, hogy a repülősök és a nem-repülősök közötti vetélkedő újabb fejezetéről van szó, és naná, hogy jócskán megöntözve alkohollal.
Egy igazi katona onnan ismerszik meg, hogy nem csak a fegyverek, a harcászat vagy az alkoholtartalmú italok szakértője, hanem a másik – egy történelmi félreértés miatt roppant tévesen gyengébbnek nevezett – nem fenntartások nélküli tisztelője is. Szögyi mai posztjában az egyenruhások ennek hangot is adnak, amúgy katonásan.
Éneklés nélkül nincs hadsereg – legalábbis annó elképzelhetetlen volt egy-egy katonai megmozdulás hangszálpattogtatóan üvöltött, lelkesítőnek szánt katonanóta nélkül; én sem értem igazán, hogy ezt a témát miért nem veséztük még ki alaposan. Szögyi egy – méltánytalanul rövidre sikerült – posztban emlékezik meg az ikonná nemesedett Kossuth-nótáról.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
