Első főszereplőnk itt is a katonák, a második pedig a testvéri fegyveres testület, azaz a rendőrség. Majd jön a harmadik is, de azt a maga idejében – folytatja a színesebbnél színesebb mozaikkockákból álló történetfolyamát szögyi.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Szögyi katonatörténeteit úgy három és fél éve kedvtelve olvasgatjuk (az eddigi 47 történetével messze ő a legtermékenyebb szerzőnk itt a Milstoryn), s eljött az idő, hogy visszanyúljunk a gyökerekhez. Lássuk, honnan jött ez az arc és mik voltak az első tétova lépései a repülési mánia felé vezető kanyargós ösvényen, hogy költőien fejezzem ki magam. Ha majd megjelenik a Szögyi Összes, majdnem biztos vagyok abban, hogy ezzel a poszttal fog kezdődni, miként abban is, hogy ha a MÉM Repülőgépes Szolgálatnak lesz egy dokumentum-kötete, ennek az írásnak feltétlenül szerepelnie kell benne.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Nem, ne nézzétek meglepődve a naptárat, jól emlékeztek: október elseje van és nem március nyolc, úgyhogy szögyi mai posztjának semmiféle különösebb nőnapi apropója nincs. Csak hogy megadjam az alaphangot: minden kolléga tisztában van azzal, hogy az egyenruhásoknál úgy általában, s a repülősöknél különösen (katonáknál és civileknél egyaránt) erőlteljes hímsovinizmus uralkodik. És akkor jöjjön a poszt, amiért a szerző ikszedik alkalommal fog felkerülni a feministák feketelistájára.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
… és normális repülős nem létezik. Erre az aranyigazságra kedves lányom jött rá, amikor a múlt nyáron statisztált a műrepülő világbajnokságon. Az előkészítő napon azzal a nagy hírrel jött haza, hogy amikor összeállították a résztvevő nemzetek sátrait, hogy – hogy nem, egymás mellé került egy USA-angol-francia-német négyes. Aha, mondtam, akkor viszont kell lennie egy lengyel-orosz-ukrán sornak is, nahát, bingó, csak nem voltám én is kint a reptéren? Dehogy, csak úgy néz ki, hogy a repülősök gondolkodása az elmúlt húsz-harminc évben egyáltalán nem változott – mondja ki a tőle megszokott határozottsággal Szögyi a szentenciát. Lássuk, hogyan bizonyítja (nem először) a tételt.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Lala (aki a poszt legvégén kilép az inkognitóból és minden igényt kielégítően be is mutatkozik – üdv mégegyszer, ales bajtárs!) hosszú idő elteltével ismét jelentkezett egy olyan poszttal, ami az őrszolgálattal kapcsolatos élményeket gazdagítja.
Elöljáróban csak annyit mondanék, hogy egy katonai reptéren őrszolgálatot adni bizony az majdnem olyan komoly, mint az államhatáron vagy egy lőszerraktárnál – s ezzel szerintem még a határőr kollégák is kénytelenek lesznek egyetérteni :-)
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Azt, hogy hogyan, már jeleztem egy párszor – fegyelmi okból úgy baxxtak ki a főiskoláról, hogy a lábam sem érte a földet. Amúgy meg soha egész életemben eszem ágában sem volt katonának lenni, én is – mint minden értelmes ember – őszinte szívvel a hátam közepére sem kívántam az ilyen hülyeségeket. Hogy akkor mit kerestem katonai főiskolán? Hát úgy, hogy felvételiztem rá. Kétszer. Mert először nem vettek fel – kezdi mai gyónás-sorozatát Szögyi, mi pedig szívdobogva lessük a folytatást.
Mi magyarok világhírűek vagyunk az újítások és találmányok területén; gondoljunk csak a golyóstolltól a holografikus képalkotáson keresztül egészen Csiccsolináig, akinek – ha minden igaz – a kamerák előtt először sikerült egy óriáskígyóval úgy közösülnie, hogy nem volt szükség síkosítóra.
Wendiii egy olyan magyar találmányt mutat be, amelynek szabadalmi levédése tudomásom szerint még nem történt meg, de (a Magyar Honvédség jelenlegi állapotát szemügyre véve) szerintem erre már nem kell túl sokat várnunk.
Mai (friss hús) szerzőnk Lala, és arról híres, hogy 1973 októbertől 1975 októberig ő volt Pápán a 4406 oldalszámú MiG-21 MF (96) típusú vadászrepülőgép sárkány-hajtómű sorszerelője. Élményeit itt írta meg négy fejezetben; most csak egy részletet ragad ki, melynek főszereplője Józsi százados. Meg még valaki, akinek személyazonossága közel negyven éve titok!
Idősebbek is elkezdhetik: az MHSZ volt a cucilista rendszerben az a szervezet, amelyik felkészítette a fiatalokat a katonaság előtt. Már amennyire. Általában akkor került vele a fiatalember kapcsolatba, amikor jogsit akart szerezi. Választhatott, hogy vagy k*rva drágán az ATI-nál, vagy olcsón az MHSZ-nél, de akkor a Honvédség Néphadsereg számít rá. Szögyi barátunk viszont – kiskori megzakkanásból kifolyólag – a repülőklubbal került szorosabb kapcsolatba. No, meg egyúttal rákészült a katonaságra is…
Az egyik múltkori posztban megismerkedhettünk Jani2 sanyarú mozigépészi katonaéletével. Most arról írt nekünk, hogy milyen volt, amikor a rakétalövészetre készülő katonák búcsúztatását kellett megörökítenie a mezőkövesdi repülőtéren.
A jó egy hónapos pihenő után újult erővel és változatlan lendülettel folytatjuk a katonatörténetek közlését.
Mai szerzőnk Wendiii, aki hajmeresztő posztjában arról mesél, hogy milyen érzés újjászületni egy rozzant katonai Csepelen. Elöljáróban csak annyit, hogy megfizethetetlen; a többire – mint tudjuk – ott az Eurocard/Mastercard.
Nyugdíj előtt mindenkin úrrá lesz egy kicsit a „nagy ívben belesz*rok”-érzés. Az ember valahogy szabadabbnak, lezserebbnek és könnyedebbnek érzi magát, s talán olyasmire is hajlamosabb lesz, amire azelőtt nem igazán. Wendiii kolléga mai posztjában két történettel, illetve két őrnaggyal ismerkedhetünk meg, akik hasonlóképpen gondolkoztak.
Szögyi mai történetében a jó öreg fegyver-, illetve haderőnemi rivalizálás egyik gyöngyszemét olvashatjuk. Naná, hogy a repülősök és a nem-repülősök közötti vetélkedő újabb fejezetéről van szó, és naná, hogy jócskán megöntözve alkohollal.
Az ultizásos, békatelepítéses és meggymárkázós léhaságok után jöjjön egy újabb családi történet, Combat Gear Admin kolléga tolmácsolásában. Szerzőnk nagyapja történetét tárja elénk, akit ezennel – legalábbis ezen poszt elolvasásának idejére – mindannyiunk nagyapjává vagy dédnagyapjává fogadunk. Természetesen hosszú életet, egészséget kívánunk neki, és köszönjük a történetet!
Stüszi Vadász (úgy is mint lépegető tépegető szexkavátor) egy újabb repteres történettel örvendezteti meg a nagyérdemű olvasótábort. A mai sztori főszereplője Ferihegy egykori… hogy is mondjam..? Szóval egy hajdani szerelő, akrobata, extrém sportoló, meg amit akartok.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Ha Stüszi Vadász, akkor komoly összeget lehet feltenni arra, hogy itt ismét egy repteres sztori leselkedik ránk orvul, a kattintás után.
A mára rendelt történetben egy rakoncátlan pótkerékről, egy önfeláldozó repülőgépszerelőről és (vélelmezhetően) több, hirtelen erősen viseltessé vált elvtársi alsóneműről olvashatunk. No meg a legnagyobb rendezőről, az életről a fizikáról.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Stüszi Vadászról már tudjuk, hogy szakmai pályafutása egy részét Ferihegyen abszolválta, így az ántivilágban fogant repteres történetei akkor is folytatódnak, ha kifejezett military-vonatkozással nem igazán bírnak. Biztosan nem bánjátok.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Egy nemzetközi repülőtér mindig izgalmas helyszíne a váratlan és érdekes eseményeknek, még akkor is, ha egy olyan, harmadlagos frissességű légikikötőről van szó, mint a nyolcvanas évek Ferihegye. Hát még ha a világtörténelem olyan, kiemelten fordulatos időszakáról beszélünk, mint a három évtizeddel ezelőtt kitört irak-iráni háború. Stüszi vadász kolléga akkoriban Ferihegyen kavart, s ma ő mesél nekünk.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Dogoo barátunk a nőnapi posztja után egy komorabb/komolyabb témával folytatja: egy második világháborús magyar levente rövid története következik, akiből a Néphadsereg repülőse lesz; hát kell ennél izgalmasabb pályafutás egy katonának..?
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A mezei nyulakhoz képest a híradósoknak tényleg nem igazán lehetett panaszuk a szolgálatra: mindig volt fedél a fejük fölött, rádiót általában tudtak hallgatni, ráadásul – ahogyan azt TRMN mai posztjából megtudjuk – az italutánpótlás is könnyebben megérkezett, főleg kitelepülések alkalmával.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
