Hosszas töprengés után Rengeteg barátunk az eddigi read-only üzemmódból átváltott szerzői fokozatba, s a hadseregnek a szociális piacgazdaságban betöltött szerepéről, illetve ennek rövidtávú légvédelmi hatásairól küldött egy apró történetet.
Papírzsepi barátunk (aki amúgy a Lemilblog legfrissebb szerkesztője) itt, a Milstoryn is bemutatkozik. Mindjárt egy olyan történettel szolgál, amely egyfelől családi vonatkozással is bír, másfelől a nemzetközi fegyverbarátság új dimenzióját villantja fel, harmadrészt pedig a pálinka (mint egyetemes értékmérő) mindent megoldó képességére világít rá.
Többször említettük már e blog oldalain a katonák találékonyságát és kreativitását, ami főleg olyankor szökkent igazán szárba, amikor a hadfiak italt és/vagy nőt akartak szerezni. Pista mai története a haditechnika építő jellegű felhasználásának iskolapéldája.
A milstoryblog kétszázadik katonasztoriját egy vendég szolgáltatja, akit nevezzünk mondjuk Krisztiánnak. Annyit kell tudni róla, hogy nem olvassa a blogot (nem is tud magyarul), de a múltkoriban (mintegy tíz év kihagyás után) találkoztam vele és a sörözés mellett katonasztorikról is eszmét cseréltünk. Akkor mesélte ezt el nekem. Krisztián máskülönben ugyanabban a „baráti” hadseregben, és ugyanabban az ezredben nyomta le a sorkatonai időszakát, ahol én is voltam (még a századparancsnoka is ugyanaz volt), csak egy évvel előttem; a történet másik szereplőjét, M. hadnagyot én már főhadnagyként ismertem meg és ugyanolyan féreg volt az én időmben is.
A katonák nagy mesélők; tudjuk ez Münchausen báró és a mi Háry Jánosunk óta. Nem tudom, mi okozza a mesélési kényszert (talán összefüggésben van az egyenruha által okozott egyéb tünetekkel), de tény: a katonák általában nagy dumások, és ha ráadásul még egy kis alkohol is van a környéken, nehéz megálljt parancsolni a szárnyaló fantáziának, ahogy ezzel Dogoo is szembesült annó, egy kiskocsmában.
Naná, mit gondoltatok: majd a Szabó Ervin Könyvtárban…
Pista egy roppant tanulságos történettel rukkol elő, ami igaz ugyan, hogy lassan harminc éves, de a benne foglaltak megszívlelése túlmutat konkrét haditechnikán, országhatárokon és tán még szövetségi rendszereken is. Ha össze akarnánk foglalni négy szóban, mindössze azt kellene leírnunk, hogy: Aki pofázik, az szív!
Amint azt látni-olvasni fogjátok, The Elf már-már felháborítóan együttérzőnek bizonyul az egykori sorozóbizottságok tagjaival szemben, ugyanakkor – amennyiben még létezne kötelező katonai szolgálat – rövid írásának átböngészését részemről kötelezővé tenném a sorozás előtt álló ifjoncok számára: rengeteg hiábavaló erőlködéstől kímélné meg őket az alábbi tudományos mű.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A jól megérdemelt nyári pihenőt követően Vérnűsző Barom újult erővel folytatja a Magyar Néphadsereg viselt dolgait megéneklő történetsorozatát, melynek mai, legújabb fejezetében egy technikai újítás előéletét boncolgatja. A sztori ismét tele van tanulságokkal, melyek közül kiemelendő a következő: soha ne bízd katonára kocsid alvázvédelmét!
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Obsitos kollégáról eddig is tudtuk, hogy egy hangyányival korábbi generáció része, mint olvasóink többsége, mai írásából viszont kiviláglik, hogy az engedély nélküli eltáv nem a fenenagy demokrácia találmánya.
Igaz, mostanában viszont arra nem kell számítani, hogy a tűzijáték után a rádióból értesülünk arról, hogy csapataink (majdnem) harcban állnak.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Szerintetek melyik az a tevékenység, amit az egyszeri katona bevonulás után 48 órával már készségszinten elsajátított? Merthogy az esszenciája benne van a mindenkori alakulótér betonjában, a laktanyai falakban, a lőtér levegőjében és tán még az ezredzászló anyagában is, Oslótól Buenos Airesig.
Bizonyám: a kummantás. Proletair tudományos meghatározással kezdi, majd (mintaszerű pedagógusként) példákat is említ. Reméljük, tucatjával olvashatunk továbbiakat a kommentekben. És tőletek várom annak a kínzó kérdésnek az eldöntését, ami katonakorom óta foglalkoztat: tudomány-e a kummantás, avagy művészet?
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Nem tudom, felmerült-e már bennetek a kínzó kérdés: hogyan lehet egy felderítőt megkülönböztetni a többi katonától? Természetesen az egyenruha nem játszik…
Hát roppant egyszerű: felderítő az, aki akkor is el tudja hitetni az ellenőrző parancsnokkal, hogy szolgálati feladatot lát el, ha történetesen ágyból ugrasztják ki, s körülötte lépni sem lehet az üres sörösüvegektől. Proletair soros sztorija nem pont ilyen esetet dolgoz fel, de a lényegen – szerintem – ez mit sem változtat.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Biztosan ti is emlékeztek, milyen jókat nevettünk annak idején, amikor anyánk felolvasta nekünk A répa című (asszem orosz) népmesét a nagyapóval, nagyanyóval, kutyával, macskával, satöbbivel, akik egymásba kapaszkodva végül nagy nehezen kihúzzák azt a rohadt zöldséget a földből.
Pista mai sztorija bebizonyítja, hogy a meséknek igenis van valóságalapjuk, vagy inkább azt, hogy a valóság gyakran utánozza a képzeletet.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Obsitos történeteinek főszereplője Merész honvéd, akinek mai sztorija azt a furcsa kijelentést mondatja ki velem, hogy néha 10 nap fogda is jótéteményként fogható fel; persze kell hozzá egy bevállalós bajtárs is…
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Egy valódi bajtárs – miként a neve is mutatja – a bajban mutatkozik csak meg igazán. Egy frankó kamerádra bármikor lehet számítani, s ha kérünk tőle valamit, önzetlenül siet a segítségünkre.
Mondjam még a közhelyeket? Oké, nem folytatom; Obsitos elmesél egy történetet, ahol a sorkatona-szolidaritás ritkán tapasztalható példájával szembesülhetünk.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Vérnűsző Barom mai írása a régmúltba repít vissza bennünket, amikor nemcsak az internacionalista érzelmek kötötték össze Közép-Európát (ugyancsak Közép-)Amerikával, hanem a mély konspiráció, továbbá a közös eszmék iránt érzett szüntelen aggódás is. A sorsjegyekről nem is beszélve.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Vérnűsző Barom posztját olvasgatva (meg újraolvasgatva) az az érzésem támadt, hogy egy késői Rejtő-kézirat sorait tartom a kezeim között. És még mondja valaki, hogy a Magyar Néphadseregben nem tudtak élni a sorállományúak; ezek után már egészen biztos vagyok abban, hogy a nagy Levin képe ott virított a laktanyakonyhák falán.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Nem szoktunk versekkel felvezetni egy military-posztot, de itt és most elkerülhetetlennek érezzük:
Tigris! Tigris! éjszakánk
erdejében sárga láng,
mely örök kéz szabta rád
rettentő szimmetriád?
William Blake (azaz inkább Szabó Lőrinc) óta tudjuk, hogy a szimmetria nem mindig kóser. ZöPö barátunk soronkövetkező rövid írásában mindjárt mélylélektani kórismét is felvázol a katonákról.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Hogy egy közkeletű, abszolút életszerű, a politika és az újságírás által roppant kedvelt fordulattal kezdjem: tegnap reggel a postaládámban egy feladó nélküli borítékot találtam, benne az itt alant olvasható, aláírást nem tartalmazó történettel. Mivel bélyeg nem volt rajta, nem tudom, melyik országban adták fel, s a technikusok sem ujjnyomot, sem DNS-maradványokat nem találtak. A sztori azonban a szerkesztőség részéről egyhangúlag érdekesnek találtatott, ezért most elétek tárjuk még akkor is, ha csak rendőri legenda.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Nolik életkép-sorozata egy 1990-es jugoszláv(iai) laktanyából. Bevallom, a péderbál* kifejezést, illetve ennek jelentését nem ismertem, annak ellenére, hogy most már tudom: jó pár hasonlón vettem én is részt, és hazudik, aki nem ismeri el, hogy bizony van ennek egy hangulata.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Subotei mára rendelt történetében látni fogjuk, hogy a seregben a nyelvi lelemény és a kreatív, spontán történetmesélés kéz a kézben járnak az őket kiváltó artikulálatlan beszédfoszlányok értelmezési próbálkozásaival.
Ismét csak felmerült a 18-as karika gondolata, de – fapina ide, fapina oda – ismét csak elvetettük. Legfeljebb megint kiteszi az Index az ajánló elé.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
