320. – Határzárás

A katonaembert békeidőben megkörnyékező kihívások között (az unalom, az alkohol és az idióta elöljárók mellett) feltétlenül meg kell említenünk a hideget. Mindannyian fáztunk már őrszolgálatban, reggeli tornánál vagy akár a körletben is, de biztos vagyok abban, hogy olyanról, amit Nedecz barátunk határőrként közel 19 évvel ezelőtt átélt, viszonylag kevesen számolhatunk be.

319. – Miért nem lettem katonatiszt…

Azt, hogy hogyan, már jeleztem egy párszor – fegyelmi okból úgy baxxtak ki a főiskoláról, hogy a lábam sem érte a földet. Amúgy meg soha egész életemben eszem ágában sem volt katonának lenni, én is – mint minden értelmes ember – őszinte szívvel a hátam közepére sem kívántam az ilyen hülyeségeket. Hogy akkor mit kerestem katonai főiskolán? Hát úgy, hogy felvételiztem rá. Kétszer. Mert először nem vettek fel – kezdi mai gyónás-sorozatát Szögyi, mi pedig szívdobogva lessük a folytatást.

313. – Riadó

A repülősök és a buffosok közötti antagonisztikus ellentét, a haderőnemek értékrendje közötti különbözőség, továbbá Szögyi bajtárs közismert stílusa garancia arra, hogy még egy ilyen rövid történet is, mint a mai, alkalmas arra, hogy a dicsőséges Október novemberi évfordulóján megadja nekünk a mindennapi betevő derűt.

310. – Három csapás

Az alábbi, szívbemarkoló történet főszereplője régi jó bajtársam. Bár 280 km-re lakunk egymástól, sem a földrajzi távolság, sem az elgomolygott évtizedek nem rontottak barátságunkon. Ha találkozunk, jól hátbaveregetjük egymást és nevetve idézzük fel a régi szép időket, így a most elmondásra kerülő történetet is. Az eset tanulsága, hogy a baj nem jár egyedül. Ha valakit csapás ér, életbe lép az ősi törvény: „Három a magyar igazság, és egy a ráadás!” Ezúttal a ráadás elmaradt ugyan (bizonyára azért, mert a sors is megszánta szegény bajtársamat), de láthatjuk majd, hogy jár az, aki addig cibálja az alvó oroszlán bajuszát, amíg az fel nem ébred. De most már kezdődjék a szomorú, igaz történet – vezeti fel mai sztoriját Kelempájsz barátunk.

307. – A főtörzs és a tejeskávé

Bár a következő rövidke történet nem velem esett meg, de személyesen a főhőstől (elszenvedőtől?) hallottam, ezért merem leírni. Talán nem haragszik az illető, hogy továbbadom a sztorit, sőt ha egész véletlenül olvassa, remélem, újra derül rajta egy jót – írja Estván a mai sztori felvezetőjében.

305. – A gyorsváltás

Mi magyarok világhírűek vagyunk az újítások és találmányok területén; gondoljunk csak a golyóstolltól a holografikus képalkotáson keresztül egészen Csiccsolináig, akinek – ha minden igaz – a kamerák előtt először sikerült egy óriáskígyóval úgy közösülnie, hogy nem volt szükség síkosítóra.

Wendiii egy olyan magyar találmányt mutat be, amelynek szabadalmi levédése tudomásom szerint még nem történt meg, de (a Magyar Honvédség jelenlegi állapotát szemügyre véve) szerintem erre már nem kell túl sokat várnunk.

304. – Haynau ales

Haynau.jpgJulius Jacob von Haynau táborszernagy Magyarország történelmének legsötétebb figurája, és ámbár katona volt, a Milstory hasábjain nem találkoztam még vele. Most sem róla írok, csak a nevét kölcsönzöm. Az alábbiakban szereplő Haynau tehát már egy másik korszak szülötte, akivel nekem is volt személyes kapcsolatom – írja Kelempájsz tizedes. Lássuk tehát, ki is volt ez a baljós nevű figura.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….

303. – Őrszolgálat, reloaded


BigJoe
folytatja határőr-elbeszélésfolyamát. A mai részben olvashattok titokzatos ojjektumokról, egy még rejtélyesebb csatornafedélről, az őrszolgálat apró nüanszairól, továbbá arról, hogy hogyan kell egy lélektaktikai/pedagógiai rajtaütéssel fokozni az átlag (vagyis alvó) határőr éberségét.
 

301. – Alapkiképzés az ezredfordulón

Estván egy hangulatos posztban meséli el, milyen is volt az alapkiképzés az Úr kétezredik évében, a Balaton-felvidéken. Biztos vagyok abban, hogy a számos apró momentum dokumentarista felvonultatása sokunk memóriáját fogja megmozgatni, ami a kommentek számában is meg fog nyilvánulni.