A laktanyákban lebonyolított egészségügyi vizsgálatok külön fejezetet alkothatnak a katonasztorik amúgy is elég terjedelmes csoportjában. Jani2 elég diszkrét ahhoz, hogy a részletektől megkíméljen bennünket, s ezért nem lehetünk elég hálásak neki, de a kommentelők között biztosan akad majd szókimondóbb kolléga, aki beszámol majd élete talán első urológiai vizsgálatáról…
Wendiii ismét a második világháborús családi visszaemlékezések számát gyarapítja mai posztjával. A főszereplő újfent egy nagyapa, akinek hidegvére – ahogyan azt látni fogjuk – mindent überelt…
BigJoe folytatja határőr-visszaemlékezéseit. Ma a mindenkori hadseregek egyik elmaradhatatlan (és sajnos gyakran megkerülhetetlen) figurájáról, a féregszerű jellemmel megáldott megvert tisztesről ejt néhány szót.
Szögyi mai története annyira komplex, amennyire csak lehetséges: van benne alkohol (bőven), külföldi bajtárs (egy fő, de legalább bevállalós), művészeti alkotás (szabadtéri szobor), sőt, majdnem (gruppen)szex is. Hát kell ennél több egy eltávon levő katonai főiskolásnak?
Viszonylag hosszú hallgatás után ismét jelentkezik a Milstoryblog szerzői doyenje (vagy nevezzük csak nyugodtan poszt-elöljárónak?), Proletair barátunk, aki eddig több, mint kéttucatnyi poszttal szórakoztatott bennünket.
Mai írásában – természetesen – újfent a szolnoki felderítők dolgos hétköznapjairól mesél.
Örvendetes, hogy még most, a háromszázadik katonasztori felé közeledve is vannak új húsok, akik csatlakoznak a Milstoryblog szerzői gárdájához. Bajtársiasan üdvözöljük tehát Estvánt, aki a bevonulásával és első napjaival kapcsolatos (11 és fél éves) emlékeit osztja meg velünk.
Szokták volt mondani, hogy aki nem volt fogdában, az nem is volt igazán katona. Szögyi barátunk is tiszteletét tette, de eleinte attól tartott, hogy ha elmondja, akkor ez itt megint felzúdulást fog kiváltani. A dolog nyitja az az, hogy ő (mármint Szögyi) csak a hallgatói fogdát látogatt meg, ami szertartásilag megegyezett a tiszti fogdával. Amit aztán szerzőnk ki is használt. És nem kicsit: nagyon.
BigJoe tudományos alapon tárgyalja a szívatás típusait. Szerzőnk szerint ezek a következők:
– Végeztessünk olyan munkákat a kopaszokkal, amit mi nagyon nem szeretnénk megcsinálni. Az sem baj, ha közben gyorsabban telik az idő.
– Ritkán előfordul „nevelő” célzatú szívatás, amellyel a „vétkes” delikvenst kívánja a hatalommal felruházott megjavítani, avagy megbüntetni.
– Öngól; ezt nem tudom jobban elmagyarázni.
És lássuk, hogyan alkalmazta mindezt ő maga, a budi-hadművelet során.
Lala barátunk (aki arról híres (vagy hírhedt – gusztus dolga…), hogy 1973 októbertől 1975 októberig ő volt Pápán a 4406 oldalszámú MiG 21 MF (96) típusú szuper vadászrepülőgép sárkány-hajtómű sorszerelője. Ezt már egyszer leírta itt, de az infó nem évült el. Ahogyan azt ő maga mondja: azon kis hülyék közé tartozik, akik több évtized elteltével is szívesen emlékeznek vissza egy-egy történésre.
Hát a gyengélkedő is egy más világ. Elkülönített rész az elkülönített részben, állam az államban. Senki ne abból induljon ki, amiket első világháborús filmekben látott, tehát nagy hodályokat, nyöszörgő, a reinkarnáció szélén álló emberekkel, már minden mindegy tekintetű szemekkel siető nővérekkel, aggódó arckifejezésű orvosokkal, ahol már semmi sem történik, ahol mindenki várja sorsa beteljesülését. Beletörődve, csendben. Ez így egy toposz – mondja Franta, aki a gyengélkedőről ír egy második székfoglalót.
Mai posztjával BigJoe is belép azon szerzőink szépen gyarapodó sorába, akik őseikre, azok katonakorára emlékeznek a Milstoryblog oldalain. BigJoe mai posztja azért is különleges, mert egy füst alatt két generációról is említést tesz, hogy a minden korban felbukkanó oroszokról ne is beszéljünk.
Dramaturgiailag nyerő húzás egy sztoriban gyereket, vagy kisállatot szerepeltetni, de mivel ez egy katonai blog, egyik sem vitelezhető ki túl egyszerűen (ja, egyszer elhangzott olyan is, hogy x. hallgató, hatolja ki puh, hogy mi folyik a domb másik oldalán). A másik jó húzás, amikor két ellentétes karakterű egyén van egymásra utalva, no ebből viszont volt nálunk a szolnoki főiskolán – írja Szögyi, új milstory-sorozata kezdősoraiban. Dőljünk hátra, mert garantáltan jól fogunk szórakozni.
Akik ették a sorkatonaság (olykor keserű) kenyerét, tudják, hogy a katona számára milyen fontos a levél: az elhagyott otthonnal, a családdal, a barátokkal és barátnőkkel ez jelenti az egyedüli kapcsolatot – mondja Kelempájsz, s mindjárt saját példákkal is előhozakodik.
BigJoe elmeséli, milyen volt az első napja a hírhedt Harmadik Őrszázadban, s még arra is sort kerít, hogy kedves (már-már népies) katonai játékok szabályainak leírásával hozzájárul a magyar folklórkutatás felvirágoztatásához.
Elvileg mindannyiunkat – akik átéltük a hadsereg intézményét – erre, mármint a háborúra készítettek fel (pláne a hivatásosnak jelentkezőket), de szerencsére nem nagyon kellett a „tudásunkat” alkalmazni. Szögyi azonban találkozott olyannal, akivel a sors éppen fordítva csinálta.
Kelempájszról eddig is tudtuk, hogy a marcona külső nemcsak érző szívet, hanem valódi természetjárót is takar.
Mai posztjában ismét az általa már többször megénekelt Kőszegi-hegységről, egészen pontosan az ott húzódó egyik (egykori) határőr-útvonal szépségeiről regél nekünk.
Búcsúzóként minden katonaembörnek a legszebb emléke a leszerelés. Ismerhetjük az itt előfordult beírásokból a centi különböző rituáléit, tiszteletét és egyéb szertartásokat. Nohát nekem egy darab centim nem volt, mégis sikerült leszerelnem. Mit gondoltok: nálam ez esetleg normálisan ment? Na, akkor elárulom hogy nagyon nem – írja Szögyi abban a posztjában, amelyet búcsúnak szán, de ezt nem vesszük ám komolyan, mert tudjuk (legalábbis a bloggazda tudja), hogy legalább még egy szögyisztori itt lapul a vincseszterünkön.
Hosszas töprengés után Rengeteg barátunk az eddigi read-only üzemmódból átváltott szerzői fokozatba, s a hadseregnek a szociális piacgazdaságban betöltött szerepéről, illetve ennek rövidtávú légvédelmi hatásairól küldött egy apró történetet.
BigJoe folytatja visszaemlékezéseit az ezerszer áldott (és olykor átkozott), majd pár éve tokostól-vonóstól megszüntetett Határőrség sorállományában töltött időszakáról.
Mikes Kelemen kolléga után Optika barátunk is megírta a maga levelét. Igaz, nem éppen a napokban, hiszen sok-sok évvel a papírravetés után került újra a kezébe az itt alul publikált episztola, amelynek címzettjére már maga a szerző sem emlékszik, de vele együtt reméljük, hogy talán ő is olvassa… Most nem tördelek hozzá képeket, elvégre a levél legyen olyan, amilyennek szánták: csak a betűk beszéljenek!
