Vérnűsző Barom mai írásában is hozza a (lassan minden olvasónk által) megszokott formáját: filozofikus, merengő, kesernyés, ironikus, talán szomorkás is ez a visszaemlékezés-fejezet, s mára meggyőződésünkké vált, hogy ha pályaválasztási tanácsadásra adná a fejét, Vérnűsző kolléga csak az esküdt ellenségeinek ajánlaná a haza fegyveres szolgálatát.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….



Katonaviselt ember tisztában van azzal, hogy minél kisebb egy helyőrség és a laktanya, továbbá minél messzebb van a főparancsnokságtól, az ott szolgálóknak annál derűsebbek a napjai. 68nyara kolléga katonasága úgy kezdődött, mint bármelyikünké – a folytatásról pedig meséljen ő maga.
Biztosan sokan ismeritek azt a kínai közmondást, mely szerint egy tízezer mérföldes út is az első lépéssel kezdődik. Ezt emberi nyelvre úgy fordíthatnánk le, hogy nem kell csüggedni, kopasz; Rommel tábornagy katonáskodása is a bevonulással és az első nappal kezdődött!
Rejtőn szocializálódott olvasóinknak nem ismeretlen az az antikatona-típus, amelyik egy fogadáson odalép a tábornokhoz, barátságosan rámosolyog és azt mondja: Portás úr, hívjon már nekem egy taxit!
Obsitos barátunk a hajdani Magyar Néphadsereg egyik szakaszának harcérintkezéséről és csúfos megfutamodásáról ír mai posztunkban. A tanulság csak annyi, hogy a régi szocialista típusú megközelítés az egész nép háborújáról (ahol ugye a nemzet minden fia és lánya, sőt kutyája kapát-kaszát ragadva hősiesen küzd a betolakodó ellenséggel) ezek szerint nem is volt olyan hülyeség.
Ha nem vagyunk elég körültekintőek (meg akkor is, ha azok vagyunk) bármelyikünkkel előfordulhat, hogy autózás közben finomságot gázolunk: nyulat, őzet, sündisznót… Azt hiszem, jól emlékszem, hogy ilyenkor a vadat elméletileg le kell adni a területileg illetékes vadásztársaságnak, máskülönben lopásnak minősül. Mai posztunkban látni fogjuk, hogy Vérnűsző Barom körültekintőbben vezet, mint akármelyikünk.
Anus Pannonius ma egy méretes idegen tollal ékeskedik (ő is csak olvasta a történetet), de a sztori olyan jó, hogy ezúttal kivételt teszek, s másodközlés gyanánt betördelem.
Mi, ezen blog szerzői és olvasói, mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy a kultúra és a hadsereg mindig is kéz-a-kézben járt. Ezen alapigazság egyik tanúja és krónikása Garael, aki az egyenruha és a film- és zeneművészetek találkozásáról írja mai posztunkat.
Feák Derenc mai oktatóposztja morálfilozófiai tanulságokat is hordoz, ugyanakkor bármelyik politológia- vagy pszichológia-szak hallgatóinak megvitatandó témát kínál. Ha azt mondom, hogy 1976-ot írunk, és az első szabad, demokratikus választásról olvashattok, amelyre a Magyar Néphadseregben került sor, biztosan felvonjátok a szemöldökötöket.
Vérnűsző Barom mai írása a régmúltba repít vissza bennünket, amikor nemcsak az internacionalista érzelmek kötötték össze Közép-Európát (ugyancsak Közép-)Amerikával, hanem a mély konspiráció, továbbá a közös eszmék iránt érzett szüntelen aggódás is. A sorsjegyekről nem is beszélve.
Egy jó mélységi felderítő nem jön zavarba, ha földön vagy levegőben kell helytállását bizonyítania. Proletair most bebizonyítja, hogy a harmadik elem sem áll távol egy felkészült bercsényistől, főleg, ha a sors (vagy egy ragyogó taktikai kombináció) egy női pólóedzést is a medencébe szervez.

Ugye mindenki álmodozott már arról, hogy – sorállományúként – olyan igazán elegánsan megszívasson egy hepciáskodó tisztest, de lehetőleg úgy, hogy ne pattintgassák feje fölött a függelemsértés vagy neadjisten a katonai bűncselekmény virtuális korbácsát?
Nem szoktunk versekkel felvezetni egy military-posztot, de itt és most elkerülhetetlennek érezzük: 
A katona (na meg olykor a civil is) néha meg van győződve arról, hogy orbitális nagy ötlete támadt, amihez csak az archimédeszi heuréka, esetleg a newtoni gravitációelmélet születése fogható. Aztán persze jön az isteni igazságszolgáltatás (nevezhetjük torkosborz-effektusnak is), ahogyan azt Proletair mai visszaemlékezésében is látni fogjuk.
