Dezső történeteinek állandó főszereplője Gyula, aki a mai sztoriban is felbukkan, ráadásul leszerelésközeli állapotban.
Márpedig arra minden (sor)katonaviselt olvasó emlékezhet, hogy az utolsó napok egy laktanyában… huhh, szóval olyankor tényleg előkúsznak a legmélyebb lelki bugyrokban addig rejtőzködő ösztönök.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Mai, jubileumi posztunkban egy csöppet szakítunk a klasszikus katonaimidzzsel. Proletair ugyan blogunk egyik legnépszerűbb témájával kezdi (az őrszolgálattal), de aztán elkalandozik és egyfajta egyenruhás Brehm Alfrédként mutatja be egy átlagos, a civilizációtól egészségesen távoli őrhely állatvilágát.
És még mondja valaki, hogy a katonák szakbarbárok…
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Sóbányász kolléga bemutatkozik: saját tápos élményeiből ad válogatást népes olvasóközönségünknek. Mai posztunkban három, 1982-es szombathelyi katonatörténettel kedveskedik nekünk.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Mindig is tudtuk, hogy a rendszeres testmozgás egészséges, de igazából a seregben jött rá az ember, hogy mennyivel többet ér egy góllövő láb vagy valami frenetikus kapusreflex, mint például egy színötös érettségi, vagy akár két felsőfokú nyelvvizsga. Optika kolléga zavarbaejtő módon megértő a témát illetően: nem anyázik és nem küldi el sem a focistákat, sem a népi táncosokat sehová…
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Utánanéztem a vonatkozó tudományos kutatásoknak és igazat kell adnom Nedecznek: soha senki nem állította, hogy a seregben a konyhások felvételét intelligenciavizsgálat eredményéhez kötötték volna. Miként azt sem, hogy a tűzraj tagjait a reakcióidejük rövidsége alapján válogatták ki.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A most következő, és Droidfigyelő kartács billentyűzetéből származó történet több szempontból is kivételes itt, a milstoryn.
Először is azért, mert eddigi gyakorlatunktól eltérően csak nyitóképet kerestünk neki, a szöveget magát nem akartuk megzavarni illusztrációkkal.
Másodszor a terjedelme miatt: olyan hosszú, hogy először részekre akartuk szabdalni, de rövid hezitálás után beláttuk, hogy a műélvezetet nem szabad megtörni, ezért a közel négyezer szavas alkotást egyben élvezhetitek.
Harmadszor meg azért, mert a mesterlövészek amúgy is szívünk csücskei – a róluk szóló Tiborublogos posztot ajánljuk mindenki szíves figyelmébe!
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Hungaryhonvéd kolléga sorállományú pályafutásának csúcsáról olvashatunk az alábbiakban. Merthogy századparancsnok is volt ám, ami – lássuk be – nem piskóta!
Ja, hogy a század egyetlen személyből állt? Na és? Egy szakmai önéletrajzba ez utóbbi (amúgy elhanyagolható) részletet szerintem nem is kell beleírni…
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A katonatörténetek nem csak országhatárokat nem ismernek, de az időkoordinátára is érzéketlenek. Mai szerzőnk, Bozótnéger bajtárs a nagyapja egyik régi (ha jól számolom, 67 éves) sztorijával lepett meg bennünket. Külön öröm, hogy J. bácsi még közöttünk van. Mindannyiunk nevében kívánunk az itt, a nyitóképen látható idős harcosnak további sok-sok, egészségben lehúzandó évet, magunknak meg azt, hogy minél több történetét olvashassuk itt, a milstoryn.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Hogy egy közkeletű, abszolút életszerű, a politika és az újságírás által roppant kedvelt fordulattal kezdjem: tegnap reggel a postaládámban egy feladó nélküli borítékot találtam, benne az itt alant olvasható, aláírást nem tartalmazó történettel. Mivel bélyeg nem volt rajta, nem tudom, melyik országban adták fel, s a technikusok sem ujjnyomot, sem DNS-maradványokat nem találtak. A sztori azonban a szerkesztőség részéről egyhangúlag érdekesnek találtatott, ezért most elétek tárjuk még akkor is, ha csak rendőri legenda.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Stüszi Vadász barátunk életképeinek második felvonása kerül ma sorra. Ismételten felhívom a tisztelt olvasóközönség figyelmét, hogy mai szerzőnk mindösszesen 30 (harminc) napig volt katona és ennek ellenére ennyi sztorija van. Beleborzongok, hogy mit bírt volna kiadni magából, ha lehúzza az akkoriban (1979-ben) esedékes két évet…
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Vajmaci kolléga blogunkon egy új „fegyvernem” hétköznapjairól és történeteiről szóló sorozatot indít: a kormányőrségről szóló sztorijai első darabját olvashatjátok, mindjárt egy szívet melengető, mulatságos esetről, amelyből kiderül, hogy nem elég kormányőrnek lenni, annak is kell látszani.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Nedecz története valóban nem mulatságos, viszont annál tanulságosabb. Mellesleg nem tudom, hány olvasónkra fogtak már töltött fegyvert. Akárhányan vannak is, megerősíthetik, hogy kevés kellemetlenebb érzés van a világon. És úgy érzem, azzal a véleményemmel sem vagyok egyedül, hogy vannak olyan idióták, akik csak akkor tanulnák meg a katonák egyik aranyszabályát (Töltetlen fegyver nem létezik!), ha az ánuszukba legalább húsz centi mélyen feltolna valaki egy AK-csövet. Természesen csak viccből.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Optika szerzőtársunk a katonaélet sajátos és módfelett egyhangú szeletét, a vonatozást mutatja be azoknak, akik még nem próbálták, illetve emlékezteti azokat, aki próbálták és azóta is el akarják felejteni az élményt. Pedig vonatozni nem volt olyan rossz – feltéve, ha májusban tehette az ember és elég ellátmány volt a szimatszatyorban. A többi meg jött magától.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Szerény véleményem szerint a sorállomány antikatonái legalább annyi szöget vertek be a hivatásosok koporsójába, mint fordítva. Sztupi mai három története ezt az alapigazságot hivatott alátámasztani.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Paddington azokról a régi időkről mesél nekünk három rövid történetet, amikor olvasóink és szerzőink többsége még a csattogó szárnyú falepkét tologatta a nappali szőnyegén, és fél szemmel a Négy páncélos és a kutyát vagy a Kloss kapitányt nézte a fekete-fehér képernyős tévében.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Stüszi Vadász kolléga tényleg csak beleszimatolt a Néphadsereg illatába, de ehhez képest nyitott szemmel és fülekkel vészelte át Pécsett azt a harminc napot. Ébersége gyümölcse több apró történet, amelyek első kötegét ma nyújtjuk át nektek.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Mivel nagyvonalúságomnál már csak a jóságom közismertebb, ma két történetet is olvashattok Art tollából. Mindkettő főszereplője Géza honvéd, aki katonának ugyan tökéletesen alkalmatlan volt, de legalább lehet róla ilyen sztorikat mesélni. És gondolom, mindenki egyetért velem abban, hogy Gézákra minden hadseregnek szüksége van.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Egy jó kis katonazenénél kevés dolog tudja jobban feldobni a hadgyakorlatban megfáradt, magasrangú egyenruhásokat (már ha az alkohol és a magas zsírtartalmú ételek mértéktelen fogyasztásától nagyvonalúan eltekintünk). De a katonazenész is katona – ergo akkor és ott bújik ki a meló alól, amikor és ahol csak lehet. Vászka el is meséli nekünk, milyen következményekkel.
És persze senki ne csodálkozzon, hogy megint a (kelet)németek mentették meg a katonai becsületet.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Azt ugye mindenki tudja, hogy a konzerv egy olyan, ónozott fémlemezből készült tárolóedény, amelyben általában élelmiszer található, s amelyet megtöltése után hermetikusan lezárnak, a tartalom megromlását megelőzendő. Katonáéknál igen elterjedt.
Sorhajóhadnagy kolléga a konzerv sokoldalú felhasználását mutatja be. A történetet nem csak katonáknak, hanem kirándulóknak és mókakedvelő tábortűz-megszállottaknak is a figyelmébe ajánljuk; kertben, terasz mellett, tömegben garantált a siker.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Úgy látszik, szerzőink nem fogynak ki az őrszolgálatos sztorikból. Mityu története ismételten bebizonyítja, hogy békeidőben talán ez a beosztás volt az egyetlen, amit érdemes volt komolyan venni – na nem másért, de ha egy elég hülye tisztet sodort töltött fegyverünk elé a sors, még egy jutalomszabi is leeshetett.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
